Pécsi Napló, 1900. július (9. évfolyam, 147-172. szám)

1900-07-15 / 159. szám

1900. Julius 15. Pécsi Napló A szőllők nyolcz részre osztott terü­leten feküd­ek. Ezekből az első az Eörögh hegy szőllők voltak, mi alatt Iregh vagy Öreghegy szőllő lesz értendő. Úgy látszik ez alatt nem a Makár hegy értendő, me­lyet, ha magán tulajdon lett volna, nem lehetett volna Makórnak adományozni. E szőllők 87 Aranyhegy, Cserenk­a és Davi­­dol előrészei lehettek, ezeket keresztények birták, de az okirat megjegyzi, hogy kevés kivétellel törököktől vették. A tö­rökök úgy látszik vesztüket sejtve, már előre eladogatták szőlleiket, mert nem találtak ott az összeirók egyetlen elha­gyott szőllőt i­s. A második szőllőterületnek neve „török szőllők“, melyek amat­ól keletre feküsznek s a birtokosok, neveik után ítélve, mind törökök, számszerint 176, a mi már azért is jelentékeny szám, mert ép­sz összeírásból látha­t, hogy Pécs akkori lakossága 382 családfő számát nem ha­ladta túl s igy alig volt 2000 lakosa. E sző­lők a Skókó Frühn.is lehettek. A harmadik szöllőterülethez már a budai kaputól lehetett hozzáférni, ennek neve „Kakasvár“, valószínűen a Tettye­­völgy nyugati oldala; a mai Havihegyet, — mint későbbi okiratok mutatják, még a múlt század végén is „Bajraktar“ névvel jelölték, mi törökül zászlótartót jelent — valószínűen nem volt szellő, hanem hadi czélokra szolgált. A Kakasvár tuajdo­­nosai között, több török-magyar nevet találunk, minek Ali Feketi, Ibrahim Cse­­lenkó, Ali Sánta, Ibrahim Sánta. E hegyen bírt szőllőt több tabakos is, miből lát­ható, hogy a tabakos mesterség már ak­kor virágzó­­ Pécsett. Következő szőllőhegy a Meszes, csak 12 szöllősgazda van itt, de ezek mind magyarok, mint Budai István, Szűcs Ba­lázs stb. Hasonlóan magyarok az Újhegy nevű Sz­öllőbirtokosok, mely terület a mai Gyükésnek látszik megfelelni. A „Mun­kád“ nevű szőllőben, ma Piricseszma, mely egykor fahl volt, csak két szőllő van; a „Szenes“-ben, ma Felső Gyünés, csak négy szőllő. A Tettye szőlőhegyen 48 szőlőbirtokos van. Pécs akkori lakóiból, a nevek után ítélve, mintegy 48 magyar család, 140 rácz s a többi török volt, kik tehát a ki­űzés után nem mentek el azonnal, sőt egy nagy rész végleg itt maradt. Az átvonuló katonaság élelmezésére az összeírók első­sorban a malmokat fog­lalták le Az első lefoglalt malom volt az, mely a leírás szerint a város fölött keletre, a hegy alatt feküdt, mely a törökök puska­por készítő malma volt. Ez a Tettye vizén a forrástól a főmétől a legfelső malom volt, később püspöki malom lett, innen nevez­ik el a Tettyét németül „Pulver­­stamm"-nak. Az akkori nagy kiterjedésű malom négy sarkán négy torony állott, felül az őrség s ahul puskapor-raktárul szolgált, a várszerű külsővel bíró épülethez egy erős vaskapu vezetett. A puskapor malom mel­lett folyik el a jelentés szerint a „Trebe“ vize, melyen 15 malom volt működésben és 13 az elhagyott gazdája. A működés­ben levő malmok k­özül kettőt két Ferencz rendi barát birt, kik közül az egyiket plebánus de Linch-nek, a másikat Mukár őrnagy prefektusának írja a feljegyzés. A többi malmok Jeske István, Somogyi György, Kis (csúfnéven Isube Misz) nevű magyaroké voltak. Az elhagyott malmo­kat valószínűen törökök birták. A mal­mokra a foglalást kiterjesztették a Meszes Várkon, Izegh stb. patakok malmaira is. A felszabadulás utáni időknek két­ségtelenül ez egyik legérdekesebb okmá­nya, mely igen sok, eddig nem ismert adatot tartalmaz, a­miatt, hogy martalékul kell hagyni az ellenségnek az ősi várost, amelynek hatá­rában mindeddig néma csendben gyászolt a történet nemzője. Csak lépésről-lépésre adják át az el­lenségnek a védők helyeiket. Amikor már a városba vezető utczába kerülnek a tá­madó ellenség és a védő magyarság, meg­szólal ismét a ráczok ágyúja A nagy tüz­­vi­lenés után — hej — de elvitett golyó után golyó. Söpörte az utczát a vakmerő honvéd katonától, a magyar bátorságtól. Egy vezérnek látszó tiszt maga irá­nyítja az ágyukat. Maga ad szárnyakat a gyilkos nagy golyóknak. És tisztul-tisztul lassan az utcza. Csak amott, az egyik sarkon tartja magát egypár oroszlánszívű honvéd. Ki kilépnek a sarokfal által védett helyükről és nagy bátorsággal lő­nek az ellenségre. A támadók cselt gon­dolnak, avagy pedig azt, hogy nagy a számuk a bátor honvédeknek és csak óva­tosan mennek előre hatolni. De nem tágí­tanak jó védelmi helyükről a magyar ka­tonák. Tartják magukat, ha­ kell a halá­lig, m­íg a sereg zöme átmenekülhet a Dunán a sziget sűrűjéből a Bácskába, egy nagy vezérnek most dicsőséges táborhelyére. Már cs­k ketten maradnak a hon­védek a velük szemben egy egész nagy­­sereg, amely persze nem fejtheti ki erejét igazán a szűk utczában. De ha kevesebb lett is a honvédek száma, annál gyako­ribb a puskájuk tüzelése. Az ellenség hát­em vehette észre az ellenállók számának fogyását, erejük apadását. Tovább tart a tüzelés.-------Aztán már csak ember­vadászat lett a hősi küz­delemből. Mert kiszorította a két honvédet mégis az ellenség nagy száma. Akkor ez­tán azok kapualjból­ kapualjba menekültek, de azért folyton lőtték a gyűlölt ellenséget. Végezetül csak egyetlen honvéd volt az üldözött. A másik ott rogyott la mel­lette az egyik kapuban. Nem hallatott az jájszót, sem pedig keserves panaszkodhat. Annyit tudott csak mondani, hogy ő is­mét elhagyja pajtását, de az csak­ tartja magát, mert a nagy kötelesség most már csak egyedül az ő vállain nyugszik, csak az ő fegy­vere csövével védi a menekülőket. -------Aztán kilőtte az utolsó töl­tényt is. Néma lett a fegyvere, önmaga meg tehetetlenné Mintha a lelke szállt volna ki a testéből, mintha halottá lett volna az ellenség gyilka nélkül. Tehát majdnem — élőhalott. Igeneknek is ad a jóságos Isten vigasztalást, menedékhelyet. ... Az u­olsó kapualjjal szemben van a francziskánya zárda. Az utczára nyitó folyosónak az ajtaja nyitva. A nyi­tott ajtóban meg csak hívja, csak hivo­gatja a hőst a klastrom gv.­rdiánja. En­ged is a szónak a bátor katona. Mint a villám, cs­ip át a másik sorra, a másik soron a nyitott ajtón át a kolostorba. A jó páter meg a honvéd után be­csapja a vastag tölgyfa-ajtót és sietve for­dítja meg a zárban a kulcsot. Aztán mentve van a honvéd. Avagy talán mégse. Sok, sok szerviánus esik az ajtónak. Döngetik is hatalmasan. De sokáig ellenáll az ajtó vastag fáj , erős vaspántja, pléh­­­borítékja. Csak addig tartsd magad én kedves ajtóm, míg a honvéd . . . baráttá változik. Mikor pedig megtörtént az átválto­zás, a jámbor arczú gvardián maga nyi­tott ajtót az ellenség dühének, az ellenség boszúszomjának. Vájjon megértitek e ti, az üzérkedés, az önösség, az élvezetek korának szülöttei a hősök korát ?! Megértitek-e azoknak a természet csoda gyermekeinek a lényét, akik csupán a szavak bűbájos melódiájára, vagy a harczi trombiták hívó harsogására elhagyták az anya ölelő karjait, a feleség hűséges vonzódását, a jegyesnek delejes hatalmú szenvedelmét ? 1 —------­Ha megértitek, ne feledjétek el me­sémet. -------Ha pedig füleitek megsüke­tültek koro­oknak az „érdek“ után höm­pölygő zsivajától, akkor forduljatok el tőlem és nevessetek, nevessetek az álmo­dozó mesemondónak a dyíhirambjain, mint elfordul mosolyogva a közöny az utora kövére koldulni kiülő „csonka hősinek kérő szavától. Bús Vitéz: Egy kir. ügyész életéből. Pécs, 1900. julius 14. Az igazságügyminiszter, a­mint ne­­künk Budapestről írják, fölhívta a pécsi királyi főügyészt, hogy Zsolnay György kir. főügyészi helyettes nyugdíjba vonulása folytán megüresedett pécsi kir. ügyészi állásra írja ki a pályázatot, ebből világosan megérthető, hogy Zsolnay nyugdíjaztatása iránt beadott kérelmét az igazságügyi kor­mány elfogadta. A derék­­­főügyészi helyettes, aki 1865 óta áll a közszolgálat terén, most, a midőn nyugalomba vonul, méltán megér­demli, hogy az elismerés hangján szólva ismertessük életét, működését s elmondjuk róla, hogy példás ügybuzgósággal, lelkiis­meretes kötelességtudással és ritka becsü­­le­tességgel végezte be hivatali pályáját, dísze volt az ország hivatalnok-karának s példányképe a magyar igazságszolgáltatás hivatott munkásainak. Jogi tanulmányait a bécsi és a buda­­pesti megye emlen végezte 1864-ben, a midőn Bénifay Simon, jelenlegi kir. tanácsos, kir. közjegyző, akkori ügyvédi irodájában nyert alkalmaztatást. 1865. junius hó - én lépett közszolgálatba Baranyavármegye törvény­­hatóságánál. Aljegyzői állást nyert, de már az év végén esküdt lett. Ugyanez évben ügyvédi oklevelet nyert. 1867 ben Baranya­­vármegye polgári törvényszékénél aljegyző, 1868 ban tiszti ügyész lett. Ez évben ne­vezték ki a pécsi m. k. első folyamodása pénzügyi törvényszékhez előadó ülnökké. E minőségében ügyvédi irodát nyitott s mint ügyvéd a pellérdi uradalmat is kép­viselte. 1872-ben a kerületi bíróságok szer­vezése alkalmával a pécsi kir. ügyészség­hez alügyészszé neveztetett ki és ez ügyészségnek Illés Károly dr. kir. ügyész betegsége folytán 1876 tól 1883-ig vezetője volt. Illés nyugdíjaztatása után kir. ügyészszé neveztetett ki Pécsre s 1892 ben főügyészi helyettesi czimmel jön kitüntetve s 1899. év végéig helyettesítette a pécsi kir. táblánál a budapesti kir. főügyészt. Közvádlói tisztet 32 éven át teljesí­tett, sok készültséggel, fáradhatatlan szor­galommal s igazi buzgósággal. Ez idő alatt részt vett 3422 bűnügyi tárgyaláson. Vádat emelt 4528 egyén ellen. Büntetés alkalmazása iránt előterjesztést 8924 egyén ellen tett. Vádjára 7919 bűnöst ítéltek el; ezek közül 9 et életfogytig tartó elzárásra, 3 at halálra. Mind a három elítéltet ki is végeztek. Legnevezetesebb bűnügyi tárgyalása volt a Marócsai fálé 35 szőrös csalás miatt, mely nyolcz napot vett igénybe. Vádlottat 6 évi fegyházbüntetésre ítélték. E bűn­ügyben Zsolnay a közvádlói tisztet telje­sítette. Utolsó nevezetesebb bűnügyi tar­ 3

Next