Pécsi Napló, 1901. július (10. évfolyam, 149-174. szám)

1901-07-02 / 149. szám

1901. július 2. tűzoltó-egyesületnek élükön Margittay Péter em­eltel és Dr. Rüll Béla főparates­­tek érkezését. Körülbelül 9 óra lehetett, mikor a több ezer emberre menő sokaság a zászlóanya lakása előtt megállt. Itt elő­ször a „Mohé­csi földműves egyesület" dalárdája énekelt, mit a németbólyi tűz­oltó egyesület zenekara által előadott Ban­a J. által szerzett „Induló“ követett, mire Margitay Péter állott elő s magvas, igazén lélekemelő beszédben ecsetelte az ünnepély nagy jelentőségét, megköszönve a zászlóanya szívességét, tolmácsolva ez egyesület köszönetét, mely szerint a zászló­al­jai tisztet elhalla­ni kegyes volt. Margitsy Péter ezen jól átgondolt beszédére a zászlóanya nevében Német Lipót az egyesület egykori elnöke, neje nevében köszönetet mondott a megtisztel­tetésért és tovább folytatva mondja, miként a zászlóanya kötelességének tartotta a humánus czélt szolgáló egyesület felkéré­sének eleget tenni, sok szerencsét és kitar­tást kivén az egyesület tagjainak. Az el­hangzott beszédre a Földmíves Egyesület dalárdájának egy száma következett, majd a német-bólyi tűzoltó testület zenekara által előadott Dreyfus Induló eljátszása után véget ért a mai ünnepély s a mind­inkább sokasodó tömeg a zászlóanya foly­tonos éltetése mellett, a Kardos Kál­mán, Kossuth Lajos és Set-Háromság Heréken keresztül visszavonult az őr­­tanyára. 30 án reggel, a mohácsi tűzoltó egye­sületnek gyakorlatai után Rafl Béla dr. főparancsnok vezetése mellett a testület tagjai kivonultak a reggel 8 órai vonattal érkező pécsi, német bólyi, dárdai, szent­­lőrinczi és szigetién tűzoltó testületi ki­küldöttek, valmint a reggeli hajón érkező zom­bori t. t. kiküldöttek fogadására, hol is a főparancsnok és Toldignácz bíró üdvözölték a megjelenteket, melynek vé­geztével az érkezők a tűzoltó őrtanya elé vonultak, hogy csatlakozva a már megér­kezettekhez, a zászlóanyát, a zászló fel­­avatási ünnepélyre meghívják. Itt, a prog­­rammban egy kis változás állott be, amennyiben a 20 perc­nyi késéssel érkező vona­lt a német bólyi t. t. zenekara a Programm további részleteinek megváltoz­tatása nélkül bevárni nem tudta, s ekkor az érkezők zeneszó nélkül vonultak végig a város utazáin. Az őrtanya előtti térségen több ezer emberre menő et kétségben állott mér in­dulásra készen a mohácsi, pécsi,sólyomi, nagykikindai, zombori, szigetvári, bony­hádi, sztlőrincsi, b. sellyei, dárdai, német bólyi, bátesséki, d.- szekciói, ka­rancéi és majsi tűzoltó testület és kocsi­kon, a nyomzolók vőlegényeikkel, várva az előbb említettek megérkezését.­­ Majd, szép rendben felállva, legelői a német-bólyi t. t. zenekara, útónok a je­lenlevő t. t. főparancsnokai, majd városok illetve községek szerint ez egyes tűzoltó testületek és végül Egrich Erzsébet és Turschl Károly, Bernáth Amuska és Kis József, Schwéb Katicza és Cser­­nyánszky Lajos, Láng Gizella és Fejes János, Röder Józsa és Kisér Antal, Yanka Márta és Boda Géza Pribék Marika és Schmidt Károly, Tordy Etelka és Mar­­gittay Lajos, Simonn­ovics Fl­rila és Alt­­nöder Endre, Geisz Terus és Topálovics János, Schmidt Mariska és Kisszély An­dor, Rozmanics Merieka és Küzdényi Szilárd, Szendrey Ilonka és König Antal, Gréber Irmuska és Schmidt Ferencz. Mergittay Jolán és Szlamay Béla, Érdi Katinka és Elemen György, Lélek An­­nuska és Krajtovics Ferencz nyoszolók és vőfények a taraczklövések elhangzása után a zászlóanyáért lakására mentek, hogy őt a zászló felszentelésére meghívják. Vasárnap már a kora hajnali órák­ban a taraczklövések szüntelen durrogása ébresztette fel ezendergéséből a várost. Öt órakor reggel a szabadkai tűzoltók kitűnő zenekara bejárta a város nagyobb utczáit. — Hét órakor már ezrekre menő tömeg hullámzott ez áll. polg. iskola előtti téren melynek keleti oldalán állították fel a díszsátort, a­hol az ünnepi tábori misét és a zászlószentelést végezték. A mise kilencz órakor vette kezdetét. Az oltár előtt elhúzódó baldakin alatt a zászló­sljp, Németh Li­pó!nő nyitotta meg a diszti sort. Utána két o­dalt busz koszo­­rus leány. A sátor alatt a küldöttségeken kivül ott volt Mohács színe java. Az ün­nepi misén megjelent: Tormay Károly alispán, Jegics József orsz. képviselő, Staje­vics János, Oberhammer Antal pécsi helyet­tes gazdasági tanácsta, péc­s tűzoltó főpa­rancsnok, Német Lipót, Margitay Péter, a mohé­cd tűzoltóegy­esüle­t elnöke, Szia­kovich Káro­l és Búzás László dr. fő­bírók, Rüll Béla dr. tűzoltófőparancsnok, Rüll János dr. kórházi igazgató főorvos, Wolf Ignácz, Kürdényi Szilárd főmérnök és még igen sokan Mohács községének színe javából. A mise alatt Keserics Ferencz es­peresplébános felszentelte az egyesület remek zászlóját, de előbb lendületes nagy beszédet tartott, a­melyben az egyesület 25 éves múltjának gazdag történetet vá­zolta igen szépen. Bolgorics Gábor espe­res a gör. ked. Vargha Zsigmond lelkész az ev. ref. egyház nevében áldotta meg a felszentelt zászlót. Vargha Zsigmond lel­kész magasan szárnyaló, lelkes beszéde oly hatást keltett, hogy a közönség elra­gadtatásában zajosan megéljenezte őt, hasonló tüntetésben volt része Flesch Armin dr. mohácsi főrabbinak is, ki szintén gyújtó beszédet mondott és aztán ő is megáldotta a zászlót. Az első szeget az uj zászlóba mega a zászlóaója, Németh Lipótné verte be egy szellemes mondat kíséretében. Hetyey Sámuel pécsi megyés püspök és Troll Ferencz cz. püspök nevében Keserics Ferencz esperes plébános verte be a szeget. József kir. főherczeg a magyarországi tűz­oltó-egyesületek fővédnöke nevében Mar­gitay Péter ügyvéd, a mohácsi tűzoltó­­egyesület elnöke verte be a szeget. Fejér­­váry Imre dr. báró főispán nevében Tor­­­nay Károly alispán, Schaumburg Lippe uralkodó herczeg nevében Turényi Károly urad. titkár, Montenuovo Alfréd herczeg nevében Röhtinger Károly urad. ispán. A pécsi tűzoltók, Majoristy Imre polgár­mester, Vasvári Gyula rendőrfőkapitány nevében Oberhammer Antal helyettes gazdaségi tanácsos. A mohácsi kath. hit­község nevében Koncz Adolf dr. hitközségi elnök, a mohácsi izr. hitközség nevében Wolf Ignácz kitk. elnök, a mohácsi izr. jót. nőegylet nevében Weisz Arnold titkár. A szegbeverés egész délig tartott. Az ünnepség alatt a legnagyobb rend uralkodott, a­melyet egy pillanatra zavart meg a tömeg között egy leány ájulása, ki tehetetlenül esett össze a nagy hőségtől azonban hamarosan magához térítették, mert kellő gonddal voltak a bekövetkez­hető balesetekre is. A zászló felszentelése s a mohácsi hitfelekezetek lelkészei által történt meg­­áldása s a zászló­szögek egy részének be­veré­se után az ünneplő közönség a zászló­­anyát Okására kísérte. Itt a nyoszolyó és vőfélyek közt álló zászlóanya megtekintvén az egybegyült tűzoltó-tistületek felvonu­lását, előbb nevi tettek kíséretében a programmierűleg következett díszközgyű­lés meghallgatása végett a kaszinóba ment. Margittay Péter ex­elnök üdvözölvén a nagyszámban megjelenteket, az ülést megnyitotta s pár szóval az egyesület 25 esztendős történetét vázolta, majd az ülés egyéb, az ünnepélylyel kapcsolatos pont­jainak letárgyalása után dr. Rüll Béla e­ főparan­csnok az egyesület tagjaihoz szólott, kitartásra, összetartásra és egymás iránti szeretetre buzdítva őket, melynek befe­jeztével elnök az ülést egyéb tárgy hiányá­ban bezárta. Az ülést követő, mintegy 1­2 órakor kezdődő banketen kevés híján 400-an vettek részt. Ott láttuk Mohács városa és környékének úgyszólván egész intelligen­­tiáját. A már említett nyoszolyó lányokon kívül ott láttuk Német Lipótné zászló­anyát, Böck Béláné, Jellachich Lajosné, Margittay Péterné, Materényi Jánosné, Mnistik Lajosáé, Pribék Ferenczné, Réder Károlyné, Toldi Józsefné, Stajovics Já­nosné, Szinkovics Károlyné és Varga Alajosné úrnőket és Stajevics Melanie kisasszonyt A legelső tol­sztot a szintén jelen volt Tormay Károly alispán mondotta. A minden izében nagy hatást keltett remek beszédet az ünneplő közönség a legnagyobb figyelemmel és csendben hallgatta s midőn a legalkotmányosabb uralkodó nevét emlité, az ünneplő közönség éljenezve a beszéd visszalevő részét felállva hallgatta. Az alispán ajkairól elhangzott ezen beszéd szószerinti szövege a következő: Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Én nem tudok magamnak szebb, én nem tudok magamnak fenségesebb harmóniát képzelni, mint a­milyen har­mónia uralkodik a világrendszerben és azzal kapcsolatosan a csillagrendszerben. Mirt az égi testek Királyát a Napot örök időtől fogva a csillagok milliói kí­sérik állhatatos hűséggel és ragyogással és kísérni fogják időtlen időkig. Ehhez hasonló harmónia hitem szerint csak még egy létezik a nagy világon: az a magasztos érzelem, mely minden magyar szivében honol és kí­séri őt a bölcsőtől kezdve a sírig. Ez az egybehangzó és egységes érzelem a tántoríthatlan hűség, a rajongó szeretet, melylyel minden magyar, koronás feje­delme iránt viseltetik. Ezen érzelmektől és meggyőződéstől vezéreltetve felkérem Önöket mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, ragadjanak poharat és szivünk­ben honoló érzelemtől áthatva egységes lelkesedéssel hangoztassuk, hogy a leg­­alkotmányosabb a legjobb királyi, dicső­ségesen uralkodó I. Ferencz József Ő Felségét a mindenható Isten szeretett hazánk örömére és boldogítására igen­igen soká éltesse. Éljen. Toasztokat mondottak még: Mar­gitay Péter a zászlóanyára ; Rüll Béla dr.­­ József főherczeg ő Fenségére; Német Lipót a mohácsi tűzoltó-egyesületre; Varga Imre, dr. dr. Fejérváry Imre fő­ispánra és Tormay Károly alispánra; Toldi Ignácz: Margittay Péterre; Oberhammer Antal: Mohács közönségére és képviselő­­testületére; Kleinbauer Antal: a jelenvolt tűzoltó egyesületekre; Ádámovics Sámuel: a mohácsi tűzoltó egyesülőire; Tormay Károly alispán a minden közhasznú intéz­ményért lelkesülő főispán nevében, ki a megjelenésben akadályozva volt, megkö­szöni a megemlékezést és megelégedését fejezi ki a tűzoltó-testület vezetőinek; Margittay Lajos: a koszorús lángokra; Rüll János dr. Szinkovics Károly főszol­gabíróra ; Jilly Vik­or: Rüll Béla drra ; Fölkér József: N­émet Lipót és Stajevica Jánosra; Teleki Dezső a mohácsi tűzoltó­­testületre ; Jahoda Ede a mohácsi iparosok olvasóköre nevében a jelenvolt hölgykö­­zönségre és a többi vendégekre; stb. stb- Pécsi Napló 3

Next