Pécsi Napló, 1901. december (10. évfolyam, 279-301. szám)
1901-12-08 / 285. szám
1901. decemaber 8. Pécsi Napló mívelni kötelesség. Szól a honleányról, kinek magasztos föladata a haza nyelvének ápolása, melynek legjobb helye a templom, hivatal és iskola. Utal Vörösmarty mély vallásosságára, érzelmeinek erkölcsalapjára , mint zengi a jótétemény, majd a becsületesség, lovagiasság dicséretét , filozófiájára, mikor „Ábrándozás az élet megrontója“ költeményében megadással szól a megsemmisülésről, végezetül pedig Vörösmartyról, a nemzet prófétájáról szól, kinek szobrot készülünk emelni, pedig, bár kihullott rég kezéből a lant, még él és élni fog örökké, hisz mindig és folyvást zeng fülünkbe a jós ige: Rendületlenül! A mindvégig irodalmi magaslaton álló pompás előadás által sokat nyert fölolvasást lelkes tapssal jutalmazta a közönség, mely ezután Littkéné Komáromi Mariska énekében gyönyörködhetett ismét. Sokáig a legszebb hangú énekesnőnek nevezték Komáromi Mariskát és most, hogy a színpadtól ideiglenesen visszavonult és pihentette szép, erőteljes mezzo soprán hangját, mintha az fényben, erőben még nyert volna. Kétszer is énekelt ma este. Először Otello operából Desdemona Ave Mariáját, melylyel megragadta hallgatóit, majd a Ninon és Serenade franczia dalokat; második alkalommal a Csalogány dalt és magyar népdalokat énekelt. Jól megérdemelt, zúgó tapsvihar jutalmazta énekét. Úgy, mint ő, ma népdalokat senki nem énekel. Mennyi baj, pajzánság párosul az ő tökéletes énekművészetével. A Népszínház új nép szinmű énekesnőt keres. Keresve sem találhatna külömbet Komáromy Mariskánál, aki nem győzte ma az ismétléseket. Az est szenzáczióját Opris Valéria hegedű játéka képezte, aki miként előző alkalmakkor, most is eddigi szerénységével csak helyet kért a műsorban, noha oly magas fokon éli ma már művészete, hogy immár elérkezettnek vélnék az időt, hogy ez az Isten kegyelméből való talentum önálló konzertben lépjen közönségünk elé és erre legkedvezőbb alkalom lesz, ha a közel jövőben a hegedűjátékosok Eldorádójába, Londonba megy, ahol még két ott élő nagy mester a kaigazításait akarja igénybe venni, hogy azután bemutassa az angol metropolisnak, milyen csudákat művel egy magyar leány a hegedűn. Mert mai Paganini versenyművével, melyet elég bátor volt nálunk Kubelik után minden törlés nélkül kéziratból betanulni és kívülről eljátszani, megmutatta, hogy kinőtt már tanuló korából és ott tart, ahol a legmérvadóbb kritika teljes elismerésére, a közönségnek pedig osztatlan tetszésére tarthat igényt. Nagy sikereknek lesz Opris Valeria külföldön részese, mert játszi könnyedséggel küzdi le Paganini merész akadályversenyét, melynek eljátszására csakis a kiválasztottak vállalkozhatnak. A nehéz mű eljátszása nem fárasztotta el, mert mikor csak úgy rengett a Kaszinó terme a tapsvihartól, egész frissen játszotta el Winiavrsky Sebienkáját, majd a közönség szűnni nem akaró lelkes tapsaira telve érzéssel és művészi öntudattal játszotta Hubay ábrándját, (»Csak egy kis leány...“) melylyel csak fokozta azt a mély hatást, melyet közönségünkre gyakorolt. Végezetül Pethe Lajos magyar dalokat zongorázott. Amikor zongorához ül, mintha Somogy boldog lakóit látnók magunk előtt, akik gondfeledve mulatnak, vigadnak és ha úgy kívánja a nóta, búsulnak, hogy kény patakoik szemeikből. Ott áll az egész banda, akár két czimbalommal, pikulással, vonóval és bőgővel és húzza a húrpattanásig az uraknak. Egész czigányzenekart pótol Pethe Lajos eredeti művészetével, melyiket a magyar dalokat zongorán játsza és szívesen vigadna minden magyar ember az ilyen nótázásnál, mint aminek Pethe Lajos játékát mondják, mert sok, tán több ebben a művészét, mint amennyit a zenekonservatóriumok némely kitüntetett zongoristájánál találunk. Beleillett a keretbe Pethe Lajos játéka és ezzel igen sokat mondottunk. Bár a fiatal leányok már türelmetlenül várták, hogy a czigányzene vegye át a tért, szívesen tapsoltak Pethének, aki nem kérette magát sokáig, hanem tovább ábrándozott a zongora melletti közönség nagy gyönyörűségére. Preusz Adolf, a mi kitűnő zongoraművészünk az ének és hegedűkíséretet látta el, hogy mesteri módon, tán mondanunk is fölösleges. A Gisino elnökségéhez ma Vörösmarthy Mihály családtagjaitól és Rákosi Jenőtől, a Vörösmarthy szoborbizottság elnökétől üdvözlő táviratok érkeztek. Mai szép sikere alkalmából érdemessé is tette magát nemzeti pasinónk, hogy minden hazafi üdvözölje. A hasonló ünnepségek rendezésével öregbítheti félszázados hírnevét. Rendületlenül... — ei. Szoyer Ilona vendégjátéka Pécsett. — Mánodik hat. — Ma bebizonyodott az a régi véleményünk, hogy igenis Pécsnek nagy közönsége van az igazán művészi magaslaton álló előadások pártolására, a valódi műélvezetre. A nemzeti kaszinóban Vörösmarthy-sstélyt tartottak, melyre megtelt a kaszinó nagyméretű terme városunk előkelőségével s e mellett ugyanez este díszes közönséggel zsúfolásig megtelt ház előtt játszott Szoyer hona, ez a bűbájos hangú primadonna, a kihez foghatót a magyar színpadokon nagyon keveset hallottunk. Második fölléptéül Strauss gyönyörű zenéjü „Bőregér* czímű operettjét választotta, melyben Rozalindát játszotta. Megilletődéssel, csodálkozással hallgattuk remek énekét. Minő hanganyag ! Mennyi kallem, olvadékony lágyság, finomság, báj árad szét hangjából. S nincs az a dalos madár, csattogó fülemüle, a mely nagyobb könnyűséggel énekli el dalait, mint ő, kinek mosolygó ajkáról mint a pergetett méz, oly édesen ömlik a szépséges szép dal. Már az első fölvonásban lévő jelentéktelen énekszámai után, melyeket a művészet varázsával adott elő, zajos tapsokat aratott; a második felvonásban lévő nagyobb áriájával, hol hangja és magas képzettsége teljes érvényre ju lott, magával ragadta a közönséget. Másodperczekig tartó tapsvihar hangzott fel a nézőtérről. Ami annyiban nagy szó, mert Szoyer Ilona nem tartozik a hatásvadászó primadonnák közé, akik színpadi fogásokkal s az effektus mesterséges előidézésével gyújtják tapsra a közönséget . Szoyer igen diszkréten játszik s minden színpadi hév és görögtűz nélkül előkelő művészi finomsággal, mérséklettel, nyugodtsággal énekel. Föllobbanó lángra nem igen gyújtja a kedélyeket, de annál mélyebb hatást gyakorol a lélekre, amelyet igazi gyönyörbe ringat édes dalaival. Fölvonások közben tízszer tizenötször lámpák elé hívták. Igen szép sikert aratott mellette Kaposi Józsa (Adel), akinek második felvonásbeli dalát megismételtette a közönség. Neki is kijutott a tapsból bőségesen. Meg is érdemlette. Staud Margit (Orlovszki) hangja szinte „szemlátomást” fogy. Gyönyörű bordaja teljesen hatástalanul maradt. Nádasy József Eisenstein szerepében kitűnő volt, mint mindig. Szilágyi (Frosch) nemkülönben. Elismerésül említjük föl Kozma nevét, kit Alfréd szerepében már számtalanszor láttunk s élvezettel hallgattunk. Mezey (Falke) és Pesti (Frank) jól megállották helyüket. Kár, hogy Mezey rézvörösre festette magát. A rikító szín nagyon zavarólag hatott. Az előadás összhatásáról szólva, teljes megelégedéssel mondhatjuk, hogy egyike volt a legjobbaknak; ehhez a nagy megelégedettséghez természetesen nagyban járult a vendég művésznő elbűvölő művészi ereje, bűbájos énekes az a pompás hangulat, melyet szereplésével előidézett. Emlékezetes marad az ő Róza lindája, mert ennél szebbet, jobbat, kedvesebbet színpadunkon egyáltalán nem láttunk s aligha is fogunk látni. —.. — Szoyer vendégszereplésének folytatása. Mint eddigi megállóhelyein, Pécsett is meg kellett Szoyer Ilonának toldania vendégszerepléseit. Hétfőn a New York szépében Violetta Grayt, kedden Mimózát játsza a Gésákban, szerdán pedig az Ikrek kettős czímszerepében mond búcsút a pécsi közönségnek. Hova megy Pécsről, még nem tudja, de csaknem valamennyi vidéki nagyobb városba hívják vendégszereplésre. Minthogy nincsen kizárva annak lehetősége, hogy visszatér a Magyar Színházhoz, melynek igazgatójával most folynak a béketárgyalások (melyekben gázsiemelési igények nem szerepelnek), egyelőre nem adott végleges választ, melyik vidéki igazgató ajánlatát fogadja el. Szerződési ajánlatokban sem szenved hiányt, ezek között nem egy anyagilag fényes ajánlat, de csak nehezen szánhatná rá magát, hogy külföldre menjen ismét, amiért is pécsi vendégszereplésének befejezése után Budapestre megy, ott néhány napon át pihen és lehet, hogy rövid idő múlva viszont látja a Magyar Sínház közönsége, mely ezideig is nehezen nélkülözte— Burmester Will pápai hangversenye. Amint értesülünk, Burmester Will hegedűművész, kinek budapesti szenzácziós sikere bizonyára ismeretes olvasóink előtt is, január első napjaiban Pécsett a Nemzeti Színházban fog hangversenyezni és erre nézve már megállapodott az igazgatónővel. Amióta Burmester föltűnt Budapesten, a szegény, istenített Kubelik megszűnt az a csodált művész lenni, ami az ideig volt, mert Burmester rendelkezik Kubelik brilliáns tunikájával, de azonkívül szíve és előadása van, amely tulajdonokkal Kubelik nem rendelkezett. Közönségünk bizonyára szívesen vesz már most tudomást a Burmester hangversenyével reá várakozó műélvezetről, melynek részleteiről közelebb már bővebb értesítést fogunk adhatni. — Somogyi Károly országos körúton. Somogyi Károly, a nagyváradi színház igazgatója Kaposvárra levelet írt, melyben a jövő nyári idényre közli terveit. Ezek közül a legérdekesebb, hogy „Az ember tragédiája*- val, amelyre a díszletek már október hó óta készülnek s amelyre az utolsó darabig új díszleteket festet, valószínűleg körutat tesz az ország minden elsőrangú városában. Olyanok lesznek e díszletek, melyek, Somogyi levele szerint a szemet és lelket gyönyörködtetni fogják és a mi fő, minden jelenetre megfelelőek — Képek és domborművek művészeti reprodukciója. Több mint negyven olyan képnek és domborműnek igazán művészi reprodukciójával rendelkezik már a Könyves Kálmán magyar irodalmi és könyvkereskedési részvénytársaság, amelynek legnagyobb része magyar művész munkája. Az a társaság igyekezete, hogy az intelligens osztály 9