Pécsi Napló, 1902. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1902-01-01 / 1. szám
1902. január 1. Pétséi Napi. Sőt a gépek és műtárgyak is csak alakjuk, erejök és hatásuk miatt keltenek benne csodálkozást. Az anyag, amelyből készültek, már régóta ismerős előtte. Kocsija és ekéje, kaszája és sarlója, kézi malma és rokkája bizonyos ,fokig szintén gépek, szintén műtárgyak. Adómra azonban minden új volt; nemcsak az alak, nemcsak a rend, nemcsak a mennyiség, hanem maga az anyag, színek, növés és folyás, a kúszás és repülés, a nyugvás és mozgás, szóval minden, minden. Senki sem képzelheti el azt a hatást, amelyet a világ ez ekő emberre gyakorolt, amikor ezt előtte, mögötte és felette hatatenül megpillantotta. De még van egy különbség az első ember és közöttünk. Tudjuk, sőt még a legkisebb gyermek is érzi, hogy közülünk vannak még emberek. Tudjuk, hogy egy egész ,nemzetnek csak kicsiny részét képezzük. Ádám azonban világra jövetele mán azonnal tudta, hogy nemében egyetlen — széles e világon az egyetlen ember. Ki tudná közülünk elképzelni azt ez érzelmet, amelyet azon tudat fakaszt, hogy nemünkből kívülünk senki sincs. Hogy ez Ádámnak örömet vagy ryugtalanságot okozott-e, vájjon egyedül kívánt maradni vagy embertárs után kívánkozott-e, ki tudná megmondani? Egy harmadik különbség köztünk és Ádám között az, hogy Adem Isten képében és hasonlatosságában jelent meg e világon, mint büntelen, tiszte, valódi, szabadakaratúember. Meg volt ugyan nála e vétkezés lehetősége, de a bűn utáni vágy, a gonosz hajlam nem volt meg benne. Ez nagy fontosságú Mi azonban a bűn mérgét önmagukban hordva jövünk a világra. Oly világba jövünk, amely teljesen bűnnel van elárasztva. A negyedik különbség végül Ádámot is közöttünk, hogy az első ember oly világba jött, ahol nem volt halál és romlás, önmagában csak az élet, a valódi élet érzetét hozta, körülötte mindem arról, hogy nem álmodom. A régi kedves modorban kér fel, hogy az ő családi körében töltsön, én családtalan, az év uolsó estéjét. A k. elzárkózva örömeitől s számkivetve önönmagát atársas érintkezés által keletkezett nagyobb körtől, örömtelenül, egyhangúan éli napjait, csak az képes megítélni minő vágy fogott el egyszerre ergem, hogy, ha csak pár rövid órát is családi körben töltsek. Amitől az ember zsarnoki módon önönmagát megfosztja, azt óhajtani akkor, amidőn már biztosra vette, hogy végkép nélkülözheti, az olyan tanítása a sorsnak, amely tudatára ébreszthet bennünket annak, hogy egy emberöltőt fecséreltünk el ozértalanul. Most a midőn már min is gondoltam arra, akié valamikor mild agondolatom volt, egy pár sor képes a múltnak minden emlékét felidézni s szemléltetővé tenni minden eseményt, melyre én rég a fel©dékenység sürü fátyolét véltem boríthatni. Ha évekig elég erősnek éreztem magam ellent állani a hivó szónak, leküzdve az érzelmek minden nemét, most nem tudtam ezt a harczot eredményű jel megvívni. Az ellentálló erő ez évekkel gyengül, ha az objektív ítélkezési képesség az érettséggel fokozódik is. így jutottam el Sylvester estéjén egy régi barátnőm családi körébe. Az elfogultság mely mindkettőnkön erőt véve megbéníta nyelvünket, nem tartott soká. Én ősz hajfürtjeire tekintve önként elmosolyodtam a felett, hogy úgy állok ott, mint egy szerelmes ifjú imádottja előtt: ő talán kopasz fejemre pillantva ben növekedésben, erősbödésben, fejlődésben volt; halálnak és múlandóságnak nyoma san volt. Mi azonban oly világba juunk, amelynek a halál a legfélelmetesebb hőse. Születésünk percze már haldoklásunk kezdete. Néhány peresnyi esemény Ádámt velünk egyenlővé tette. Egy fa hozzánk hasonló emberré változtatta át. Egyetlen harapás megszüntette eredei természetét, neki és egész környezetének új alakot kölcsönzött. Elvesztette Isten képét, mely uán teremtetett és vele az egész természetre a halál pecsétje nyomatott. Ádám ismeretséget költ a bűnnel, Isten haragjával és átkával, a tövisekkel és bujánnal, az elzárt paradicsommal, háládatlan rossz fiával, szeretett gyermekének halálával, az irigységgel — saját házában saját basán és vérén a zsivérgyilkossággal. Az első embernek ezen rettenetes ismeretségei teszik lehetővé, hogy Adámot megismerhetjük, vele érezheünk, őt megérthetjük, őt mint hozzánk hasonlót elismerhetjük. Jézus oly ember, akihez hasonlatos nincs Csak rövid ideig volt Ádám saját nemében az egyetlen ember, nem sokáig maradt egyetlen számban és nemben. Isten csakhamar segítő társat teremtett Ádámnak, aki épen olyan volt, mint ő, egészen az ő képmása. Ádám akkor már nem volt egyetlen ember a saját nemében, hamm egy külön nem tagja ; Évában hozzá hasonló lényt talált. Nemében egyetlen ember mindenkorra egyedül Jézus volt és maradt; egyetlen a maga nemében kezdettől a végig; egyetlen a maga életében, egyetlen működésében és halálában. Egyedül álló volt Jézus megjelenése a világon és egyetlen a maga nemében élete és működése. A világon mennyei életet, a földön isteni működést folytatott. Élte bor nélkül, működése hibátlan volt (János Ivang. 84.6., Ő élt és másokban valódi isteni életet ébresztett, élete uj életet teremtett. A hasonlót gondolt. míg kezünket egymáséban tartottuk, felelevenültek képzeletünkben is rég elmúlt idők. Bemu adott az egybegyült vendégeknek s családjának. Két leánya volt. Egyiket hajlamai a praktikus pályára vonzották: egy áruüzletnek intézője volt a szavai tényleg annyi komolyságot, érett megfontolást árultak el, hogy egy higgad*, számitó kereskedőt véltem magam előtt látni A másikat ambicziója a tudómáryos pályára sarkalta, legalább igy mondotta az anyja s orvosnak készült azzal a fizis gyorsasággal, a mi anynyira jellemzi kezdetben azokat, akik mindenben oly hamar beleunnak. Beszélgetésbe ereszkedve vele, kivehettem szavaiból, hogy nem a tudomány iránti lelkesedés avagy a vágy a boldogtalan ezer s ezer szenvedőnek fájdalmát enyhíteni szülte meg agyában tervét, hanem az önző eszme, hogy legalább valamiben kiváljon a ébit közül, s föltűnjön ott, ahol emezek elvesznek. Tanulmányozni kezdettem ezt az érdekes testvérpárt. Az egyik a napi élet küzdelmében nevelkedve fel, olyan légkörben szívta magába a levegőt, ahol annak minden paránya munkára ösztönözte az idegeket, a gyakorlati életpálya egészséges nézeteket fejlesztett benne s mindennek megítélésénél a józanul fontoló elme párosult a tapasztalatokkal, az életet a rideg valóságában ismerte, minden szenvedésével, nyomorával. Ábrándképeket nem kergetett s csak annak megszerzésére törekedett, a minek kivívásához erejét elegendőnek találta. 8 a másik mintegy ellenlábasa volt zsidók országából helységről helyiségre vándorolt , a hova lábai léptek, mennyei nyomokat hagytak hátra. A világon nem magáért, hanem másokért élt. Élete mások javára lassú haldoklás volt. Tövisek felett hakolt, a melyek lábát véresre hasitár, hogy más emberek részére sima ösvényt taposhasson, ösvényt a sötét völgyből a világos magasságba, a könynyel telt világból az örömmel telt örökkévalóságba. Ő szükségben élt és ezereket táplált. Ő maga gond és fájdalom közt haladt, ellenben sok beteget és szenvedőt meggyógyított. A halálba ment, hogy mi átléphessünk az örök életbe. A világban élt és az életnek új értéket és jelentőséget adott. A sivatagban járt és a világot paradicsommá változtatta. Ő nem emberek módjára, hanem miként az Isten szeretet. Nemesek leírálait, hanem ellenségeit is, nemcsak a jókat, hanem a gonoszikat is szerette. Nemcsak azokat szerette, a kik szeretetet kívánták, hanem azokat is, a kik szeretetét lenézik, elutasították és megvetették. Noncsak időlegesen, hanem állandóan szeretett, nem korlátolt mértékben, hanem határtalanul. Úgy szeretett, mint őt mennyei atyja szerette és megparancsolta tanítványainak, hogy egymást úgy szeressék, mint ő szerette őket. Ő szeretett és felébresztette s megerősítette a valódi szeretetet. Halálig szeretett és a szeretet győzelemre segítette. Élt, szeretett és szenvedett, mint senki más előtte, vagy utána. Barátaiért és ellenségeiért szenvedett. A világ által és a világ javára szenvedett. Szenvedett, mert szenvedni akart és nem, mintha szenvednie kellett volna. Szenvedett, hogy a világot szenvedéstől megkímélje. Szenvedett, hogy mások örüljenek. Szenvedett, hogy a szenvedést az emberek között kiirta és a kényeket minden Mezről letörölje. Szenvedett, hogy a siralom völgyet örömök és gyönyörök helyére alakítsa át midazok részére, akik hozzá csatlakoznak. Megjelenése, élete és eltáremennek. Szerinte minden pálya, melynek alapja nem a tudományos képzettség, megvetendő. Nézete szerint az ember értékét semmi más, csak a tudományos ismeretek minél nagyobb mérete adhatja meg. Ez az osztály tekinthet ha az ígéret földjére, a többi homályban tapos. S arra a kérdésemre, váljon életpályájuk őket mint nőket boldoggá képes e tenni, az egyik azt felelte: A munka által elért eredmény megelégedetté lesz s ez a boldogság. A másik: a tudomány kielégíti minden vágyamat, feltár előttem minden titkot s ez a boldogság. S szivem úgy elszorult ennek hallatéra. Oh vissza, gyorsan vissza csendes magányomba, a hol elandaloghatom a múltnak minden ideális pillanatán, a hol nem zavar a mai reális világban jól felhangzó megtagadása midannak, a mi nekünk valamikor szent volt s a mi egyedül képes bennünket boldogítani ! Nem, leányim, mondottam kitörő hévvel — nem a munka eredménye, nem a tudományos ismeretek hozhatják meg szá' motokra a boldogságot, hanem egy önzetlen szerető szív, mely értetek dobog. A nőnek egy feladata lehet csak: szeretni; egy büszkesége; a családja. S ők kétkedésig rázták fejüket. Midőn az óra éjfélt ütött, éreztem hogy minden perez előbbre visz bennünket egy uj korszak felé. S vájjon az szebb lesz-e, vagy job, ki tudhatja? De öreg barátnőm szemeiben s az én szemeimben könnyek jelentek meg, mi értettük egymást és sirattuk a múltat, temettük az igazi boldogságot. Morvay.