Pécsi Napló, 1902. április (11. évfolyam, 75-99. szám)

1902-04-01 / 75. szám

XI. évfolyam. Kedd, 1902. éprilis 2. 70. (3117.) szék­t. rí]CSI NAPLÓ Mik­u­scég : Munkácsy Mihály-utcza 25. (Ssikváry-féle ház.) Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. Uadóhivatal (Részvénynyomda): Boltivköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Fél évre 12 korona. Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyílt­ térben 1 sor 60 fillér. fl­iegulapp , tavaszi kabátok,ruha­szövetek, selymek, napernyők, a legnagyobb választékban Tauszig Ármin 10975 Áruházában Pécs. Támadások a konverzió ellen. A­­Pécsi Napló* részére irta: Katona Béla. Pécs, április 1. A magyar sajtó objektivitását bi­zonyítja, hogy a konverzió-művelet rend­kívüli súlyát és állampénzügyeinkre kiható nagy horderejét teljes egészében méltányolta, s azt nem politikai párt­­szempontok által befolyásoltan ítélte meg, hanem egyes egyedül azt ke­reste, váljon tényleges megtakarítást fog-e az eredményezni, vagy nem, ezenkívül, hogy az ország hitelét erős­­bíti-e, vagy sem. A törvényjavaslatból különösen két fontos momentum dom­borodik ki. Az egyik az,­­hogy az egységes típust sikerült dominálóvá tenni államadóságunkban, s ezzel kap­csolatban valuta­rendezésünk mielőbbi bekövetkezését dokumentálhattuk kézzel­foghatóan ; a másik pedig azon nem kicsinyelhető eredmény, hogy évi költ­ségvetésünket ezentúl 6 és fél millió koronával csökkenthetjük. Ez tehát a konverziónak nagy anyagi előnyét je­lenti s különös, hogy mégis ez veség­­beli érték támadások a javaslatot. Ezen támadásokkal, — a nélkül, hogy azok jelentőségét túlbecsülök, — nemcsak az adózó polgárok, hanem a tőketulajdonosokra való tek­intettel is, kötelességünk foglalkozni. Azt állítják, hogy a konverzió el­hamarkodott cselekedet, részint mert koronajáradékunk nem áll legalább pári árfolyamon, a­mi magasabb átvételi árfolyamra nyújthatott volna kilátást, részint mert a pénzbőség nem oly rég­­isfeta tart, a­mely állandóságára engedne következtetni, ez pedig — ha a pénz­ügyi helyzet hirtelen kedvezőtlenre for­­k­­ulna — könnyen végzetessé válhatnék­­ az egész műveletre, s így hazánk hitel­­ügyére nézve is. Ezen kifogás ellenében elég arra utalni, hogy ez időszerint, a londoni, párisi és berlini pénzpiac­o­­kon a magánkamatláb mindöszsze 2 százalék, itthon az OsZtrák-magyar bank, — daczára a 3 és fél százalékos bank­rátának — 2 és fél százalékon venne szívesen váltókat, de nem kap, mert bankjaink 2 egynegyed, 2 egynyolc­ad százalékért is vesznek váltót. Ez tehát a számokkal illusztrált pénz­bőség, melynél a tőkebirtokos már nagyon is meg tud becsülni 2 százalék hasznot, ho­lott ennél kétszerte több az, amit a mi járadékunk kilátásba helyez. Ezt eléggé igazolja a Németországban legutóbb aláírásra bocsátott porosz kölcsön, me­lyet ötvenszeresen túljegyeztek. Arra a tapasztalat tanít, hogy ha a kamatláb — efemer szükségletek (pl. most a negyedévi zárlatok) kielé­­rése miatt — emelkednék is, ez a ter­mészetes emelkedés egyáltalán nem olyan mértékű, mely a közel­jövőben a kamat viszonyokat számbavehetően befolyásolná. Ez tehát nem lehet döntő érv az időpont helytelenségének bizo­nyítására. Ellenben az időpont helyes megválasztását támogatja az a körül­mény, hogy mostanában más emisszió nincs folyamatban , másrészt úgy Németország, mint Ausztria, — utóbbi a tervezett vasutállamosítások kapcsán — szintén tervezik állam kölcsöneik konverzióját. Ha tehát mi addig vá­runk, a míg korona járadékunk esetleg pari árfolyamra emelkedik — ámbár a konverziónál nem ez a döntő tényező, hanem az, hogy a for­galomban lévő czimletek van­nak-e parin felül — s ez az eset nálunk fennáll, könnyen kitesszük ma­gunkat azon veszélynek, hogy a tőke­erősebb nemzetek előznek meg pénz­ügyi műveleteikkel s igy a részünkre ez időszerint biztosítható tőkéket eleve lekötik. Erős támadásokat olvashattunk az átvételi árfolyam ellen is és ezzel kapcsolatban arról regélt egyik-másik sikerült czikk, hogy a pénzcsoport nyeresége 50 millió koronát fog ki­tenni. Biztosat ugyan senki sem tud az átvételi és kibocsátási árfolyamról, de a pénzügyi bizottság jelentéséből az tűnik ki, hogy a megállapodások értel­mében, az átvételi árfolyamon felül csakis egy százalék nye­reség illeti meg kizárólag a pénzcsoportot, míg az ezen felül elért nyereség fele a kincstárt illeti. Egy milliárd után az ily módon előálló nyereség, a költségek hozzávetőleges levonásával — kiver ez intézet lévén — egy-egy intézetre alig tesz ki 800.000 koronát. Már­pedig, ha számot vetünk azzal, hogy az átvevő pénzcsoport át­vételi kötelezettsége még kedvezőtlen értékesítési viszonyok mellett is fennáll , a művelet egész tartama alatt első­rendű érdeke a kurzusok szilárdságának fenntartása, látjuk, hogy még nyere­ségét is kénytelen árfolyam-tartalé­kára írni. A többi kifogással már gyorsab­ban végezhetünk. Nevezetesen több ol­dalról hangoztatták, hogy miért nem az aranyjáradék típusát vették igénybe a konverziónál, holott aranyban kama­tozó kötvényeinket ca. 20%-kal maga­sabb árfolyammal jegyzik a tőzsdék, mint koronajáradékunkat. Va­jon mi történnék, ha koronajáradék helyett most arany­járadékot bocsátunk ki? Hát az történnék, hogy mindazok, akik­nek korona­járadékuk van, azt a nya­kunkra dobnák, hogy aranyjáradék birtokába jussanak. Eltekintve a valuta­rendezésre való hivatkozástól, ilyen eljárással egész konverziónk sikerét koc­kára tennék. A vádolásra alkalmas anyagot vélnek felfedezni abban is, hogy akkor, midőn ugyanaz a pénzcsoport, ami járadékkötvényeinket 95 1/8%-al veszi át, ugyanakkor a Karl-Ludwig vasút konvertálásra kerülő kötvényeit 98%-ra becsüli. Azt tudjuk nagyon jól, hogy államadósságaink igen tekintélyes része, tehát a most konverzióra kerülő papír­jaink közül is igen nagy tömeg Ausztriá­ban van elhelyezve. Eltekintve attól, hogy az osztrák 4%-os járadékot ca. 1 és fél %­kal magasabban jegyzik, az átvevő pénzcsoport számot vetett azzal, hogy a magyar értékeknek Ausztriában történendő kicserélése hajó­törést szenvedhet az esetre, ha az osz­­rák tőkepénzesek egyenlő feltétel­­­e­k mellett választhatnak osztrák vagy magyar érték között. A pénzcsoport tehát, az 1 és fél %-nyi árfolyam­­különbözet betudásával, mindössze 1%-al magasabb átvételi árat kínált az osztrák értékekért, hogy ezáltal a konver­zióra kerülő magyar értékek zavartalan beváltását bizto­síthassa s igy a tömegesebb felmon­dásokat megakadályozza. Mindent egybevetve, kétségtelen bizonyossággal áll az ország közvéle­ménye előtt, hogy a konverzióval a kormány nemcsak czélozta, hanem teljes körültekintéssel meg is valósí­totta azt a szándékát, hogy legalább a kamatfizetés könnyítésével csökkenti az­ adózó polgárság terheit.

Next