Pécsi Napló, 1902. április (11. évfolyam, 75-99. szám)
1902-04-01 / 75. szám
* Pim Napié 1902 április 2. "■ ......... ' "'»■ Egy kis jóakarat! (A kihágási bíráskodásról.) Pécs, ájr. 1. Senki el nem kerülheti, hogy a kihigási bíróság előtt ítélet alá ne kerüljön. Minden halandó ember kénytelen vele, hogy egy-egy kihágási bírságot a vállára vegyen, mert ebben az országban nem lehet elkerülni ezt az egy penitencziát senkinek. Nincs az a gyámság a világon, amely olyan kordában tartaná a gyámoltalan kiskorút, mint az illető rendészeti törvény az ország polgárait. Ki látta már valaha a nürnbergi vasszüzet? És a derék, inkvizíczió korabeli hölgy meg van spékelve belülről kiszögelő késekkel és tőrökkel, a melyeket elkerülni, a melyektől visszahúzódni lehetetlen volt. Az áldozat, hol jobbról, hol balról, hol mindenfelől menthetetlenül beléütközött, s vérzett, s elvérzett szegény. Körülbelül ilyen szörnyeteg, modern formában, a kihágási törvény: bármerre fordul az ember, akármit csinál, vagy akármit nem csinál, ha nem köti előzetes instancziához és engedelemhez, beleütközik a kihágás tőreibe és szögeibe és vérzik az adózó polgár, vagy is fizet, mint a köles. Hogy valamelyest mégis csak jobbra fordult az élet sorsa Magyarországon, kitetszik a többi közt abból is, hogy a jelenlegi kormány észrevette a kihágási törvény kihágásait. A belügyminiszter ugyanis, amit már többször említettük, körrendelet útján fölszólította a törvényhatóságokat, hogy a legkisebb kihágásokért ne büntessék mindjárt a legszigorúbb büntetéssel a közönséget. A miből méltóztatik bölcsen megérteni, hogy ez ugyancsak gyakran megtörtént. Nem elég hogy a kihágási törvény rá van szabva úgyszólván minden szabad mozdulatodra s valóban megjegyezni is nehéz feladat, hogy mi mindent rendel, avagy tilt ez az ezerkarú törvény; ha egyszer rád teheti a kezét, úgy sújt mintárt, hogy akár föl se kell utána. Kiméretesség, figyelem, a közönségnek jóindulatú vezetése, oktatása, gondozása, szocziális érzék és hajlandóság, aminek manapság fö-fé tulajdonságnak kellene lennie közhivatali pályán, némely hatóságoknál, úgy látszik, alig ismert fogalmak. Azért mondja a belügyminiszteri körrendelet, hogy „a közigazgatási hatóságok nem törődnek a méltányosságot érdemlő körülményekkel s az ítélet kimondásakor és végrehajtásánál egyaránt túlságos szigorúan járnak el a közönséggel szemben. Sok embert tönkre tesznek azzal, hogy a nagy bírságot egyszerre követelik és hajtják be.* A miniszter egy kissé emberséges bánásmódot követel a hatóságoktól. Jellemző követelés s valóban olyan, hogy nélküle már élni is alig lehet ebben az agyonterhelt és agyonsanyargatott országban Ha javítást teszesz a házadon, a nélkül, hogy bejelentenéd, avagy új ablakot törsz a lakásodban engedelem nélkül, ez közigazgatási kihágást „képez“ s büntetésed olyan makszimum, hogy ugyancsak nyögsz belé, amig kiizzadod. Ha a kutyád megugat valakit s az illető megijedt, úgy, hogy nyomban szalad haza ruhát váltani, majd meg a hatósághoz panaszra: fizethetsz büntetést, mert a kutyád kihágást követett el. Ha a paraszt nem köt kereket a hegyen, nem ügyel a közegészségi és köztisztasági szabályokra,vagy a háza elé nem tesz tűzoltásra alkalmas eszközöket: sajtát vizet, horgos rudat, szalmaseprőt — mindezzel és még ezerféle más egyébbel örökön-örökke a kihágások útvesztőjében tévelyeg, amiért különböző makszimális birság jár. A boltos, ha üzletét igy szereli föl s nem ugy, ha kőolajat avagy benzint itt tart és nem ott, ha a redőt lejebb ereszti s nem feljebb, jobbra tolja és nem balra: ez mind kihágásban csúcsosodik ki, makszimális büntetéssel. De nem arról van itt szó, hogy a kihágási törvény semmi jóra nem szolgál. Tudjuk jól, hogy a kihágási törvény révén hasznos rendre lehetne szoktatni a sok tekintetben hanyag és felületes magyar közönséget. De ami sok, az sok. Rendnek muszáj lenni, se igaz, de gyámság, állami, rendőri és közigazgatási tutorság nem kell. Se szeri, se száma a kihágásnak, ahányat észrevétlen is elkövet az ember nálunk reggeltől-estig. De büntetni csak ártalmas gondatlanságot és könnyelműséget szabad, azt is csak hasznos oktató és jóra szoktató czélzattal. Hírrovatunk. Pécs, Április 1. — Az V. honvédkerület új parancsnoka. Bihar Ferencz altábornagy a székesfehérvári m. kir. V-ik honvédkerület ujonan kinevezett parancsnoka szombaton délelőtt vette át hivatalát, a helyőrségi összes tisztikar üdvözlése meatt. Féltizenegy órakor teljes diszben felaultak a külömböző fegyvernemek képviselői a kerületi parancsnokság nagy termébe, ahol Panos Alajos tábornok, kerületi helyettes parancsnok mutatta be a kerület tisztjeit, köztük a pécsi 19 honvéd gyalogezred tisztikarának képviselőit, majd az ottan állomásozó honvéd tisztikart. Azuán következtek az ulanusok Matic Hetrik alezredes, a 69 es gyalogos ezred Shakir Emil alezredes parancsnoksága alatt, a cs. és kir. méneskari tisztek és csendőrség otthon időző tagjai. Bihar altábornagy a honvédséghez és csendőrséghez magyar, a közös tisztekhez német nyelven intézett katonás, szép beszédet és mindegyikben hangsúlyozta a polgársággal való békés és jó egyetértés szükségességét. — A húsvéti ünnepek. »Fekete karácsony, fehér husvét“ tartja a közmondás, s bizony az idén nagyon is bevált. Inkább karácsonyi ünnepek voltak ezek, mint húsvétiak. Karácsonykor olyan magas volt a hőmérsék, hogy a téli kabát helyett a legtöbben felélőt húztak, most meg, húsvétkor, téli kabátot öltöttünk, akár a bundi is elkelt volna. Akkor nem eset hó, hullott helyette most. Verőfényes tavaszi nap helyett borongve, hideg terjengett. Eső nap egész délelőtt esett az eső, s hideg szél süvített végig házak között. Alig járt valaki az utrákon, csak a templomokba siettek az ajtatós hívek, hozsannát zengeni. Hanem azért voltak, akik az idővel daczolva, mégis magukra öltöték a szép tavaszi ruhát, nem törődtek azzal, akárhogy is dideregtek, hívek akartak maradni a régi szokáshoz, amikor húsvétkor midenki tavaszit ölt magára. Délutánra kitisztult, este csillagos volt az ég, reméltük, hogy szép lesz, a második nap. Keserves csalódás ! Ameddig a szsm ellátott, mindent fehér lepel bortott, amint reggel az ablakon kitekintettünk. S hullt a hó, sűrűn, mintha csak a télbe mennénk és nem a tavasz felé tartanánk. Eső hideg szél, eső, hó nagyon megzavarta az ünnepi hangulatot. A nép nem mehetett ki a zöldbe, kirándulsra nem gondolhattunk, csupán a merészebbek keresték föl a Tetigát második ünnepnap délután. Annál többen keresték föl a színházat, melyben mindkét napon ünnepi előadások voltak s zsúfolásig teltek meg a kávéházak és vendéglők nagy keservére a „zöldbeli” mulató helyiségeknek, ahol idén zöld csak a vendéglősök ünnepelő reménykedése volt. A szeszéd idíjára azonban nem akadályozhatta eg, h«. a keresztény hivek tömege.»* ns látogassák a templomokat. Csak ép ug mentek, mintha a legszebb tavaszi nap kedvezett volna az ünnepeknek. Mindet plébánia templomban megtartották a nagy ünnepi miséket. Az Ágoston téri templomban az ünnepi misét Károly Ignáci esperes plébános crelebrálta, a várostemaplomban meg Magenheim József apa plébános. A vártemplomban első nap misét Hetyei Sámuel magyéspüspök tartotta fényes segédlettel. Másnap zenés mise volt. — Zenés mise ■ székesegyházban. Érdekes vállalkozás volt a „Pécsi Egyházi Zeneegyesület“ részéről, hogy husvét másnapján Wittnek „Misio in honorem s. Luciáéh cz. miséjét adta elő a székesegyházban tartott ünnepi istentisztelet alkalmával. Érdekes azért, mert Witt Ferencz tudvalevőleg az egyházzenei reform legkiválóbb, legbuzgóbb harczosa, ki úgy számtalan írásaiban, mint nagy becsű zene compositioiban a szigorú egyházi iránynak törhetetlen képviselője. Eának a nagy tekintélynek a Menés miséje már csak érdekes tanulságul szolgálhat nagyon sokaknak! Mikor Liszt Ferencz először hallotta ezt a misét Rómában, igy szólt az elismerés őszinte hangján: „Kiváló becseset beir e munka, mert egyformán megfelel a művészet és az egyház követelményeinek.” S a nagy mesternek ezen ítélete egészen reá illik a műre. Az a nemes egyszerűség, mely az egész composition elömlik; az a keresetlen báj, mely minden szólamából kicsillan; az az igaz áhitat, mely minden frázisából üdítő illatárként előtör; őszinte meghatottságot, ünnepi áhítatot kelt a lélekben. Természetesség a szelmvezetésben, művészi tudás az összhangosításban, mestersületlenség a férfi és női hangok tömörítésében, ezek azon megbecsülhetetlen jelességek, amelyek maradó hatásokat támasztanak a fogékony emberi szívben. A ki tán jobban hozzá van szokva az instrumentumok ornamentikájához, akit tán jobban és elevenebben érint a sűrűn váltakozó hangnemek csillogó pompája, az esetleg talál kívánni valót a művön. És aki az egyszerű, néhol tán fakó külső alatt is meg tudja érezni a friss, a mindennapiságtól ment érzések tisztaságát, az az áitatos meghatottság jámborságával távozott a szent helyről. Az ilyenek különben bőséges kárpótlást találhattak Greithnak „Terra tremuit” cz. szerzeményében, melyet offertoriumra betét gyanánt énekelt a kar. Mintha csak porba sújtani akarná az embert a nagy igazság meggyőző erejével, hogy t. i. feltámadt az Ura igazságában; mintha csak összetörni, összezúzni akarná az embert, hogy megtörje gőgjét és azollútra elbizakodottságának alapjait: megrendítő hatású, megrázó erejű a coco piónak első részt az ő merész harmonizálásával, távoleső skálákba való átmeneteivel, a fúvó hangszereknek szabad használatával. Da csak azért, hogy később a feltámadás üdvözlő gondolatát vigye közelebb a megnyugvás mélységeihez az „Alleluia“-nak megkapó, szívhezszóló variatióval A mű e őldala szép volt és helyes felfogásról tanúskodott, amit különben erről a datingvált énektársaságról alig kell külön felemlítenünk. Mégis legyen szabad megjegyeznünk azt a bámulatos fegyelmezettséget, melyet az énekkar vezetője és Irányitója, Bitter Illés főgimn tanár, de még az egyes énekesek lelkesedése, összetartása és busgósága megteremtett; azt a preeríz into-