Pécsi Napló, 1902. július (11. évfolyam, 148-174. szám)

1902-07-27 / 171. szám

1902. julius 27. Pécsi Napló A tündér-lovag. (27) — Regény. — A­­Pécsi Napló* számára irta: Pannonia«. IX. A csábitó kígyó. Ott ült a szépséges herczegnő egész nap és egész éjjel sebesült vendégének az ágyánál . . . akkor, amidőn már a láz ,az erős, fiatal szervezetet is hatalmába tudta keríteni. Nézte, elmerülten nézte: a szép férfi­kezem hogy gyúlnak ki a piros rózsák; nézte, elábrándozva nézte: a széles gigász­mellnek milyen asszonytekintetet lekötő a hullámzása; hallgatta, csodás figyelem­mel hallgatta: a széles gigász­mellnek milyen orkánszerű a sóhajtása; a piczi bajusztól árnyalt viaszsárgává vált ajkak­nak milyen hátborzongató a suttogása. . . . Különösen akkor volt hátbor­zongató a viaszsárgává vált ajkaknak a suttogása, ha azokon az ajkakon ezt a sóhajtásszerű néhány szót hallotta: „Sze­relmem, Zsuzsánnám, ne hagyj el!“ A jeges vidékek fagyos szele járta át ilyenkor testének minden részét, de azért . . . mégis ott maradt a lázas beteg ágyánál. Összeszorította az ajkait és mor­mogott valamit, de — ott maradt. Bájos arcza eltorzult, szemeinek fénye kialudt, fie ő maga azért.. . mozdulatlan maradt. Ott maradt és leste a beteg minden szavát, minden óhajtását. Leste szivének minden dobbanását . . . talán hogy elfog­hatná, hogy magánál tarthatná drága betegének minden gondolatát, minden vágyódását. Oh, ha mindezek egyszerre csak feléje fordulnának, nála maradnának! Örökre a szivébe zárná s azokból a lelke oltárképét megalkotná*! Ott ült . . . annál az ágynál . . . már ime hét nap és hét éjjel álmot elűzve szeméről, elűzve büszkeséget, szemérmet, türelmetlenséget, szeszélyt szivéből-lel­­kéből.. És várt. Várta, hogy a beteg — „lásson“. Szebbnél-szebb, vakitóbbnál-vakitóbb pongyola öltözékben várta azt az időt, amidőn az épülésnek induló dalia majd — „észrevesz“ valamit. És megjött az az idő, amikor a ja­vulóra vált beteg már tisztán látott és ... még­sem vett észre semmit. . . . Csak azt, hogy az az asszony árasztja el őt bőséges kegyeivel, aki meg­fosztotta őt üdvösségétől — pokoli cselei­vel. Áldhatja-e ezt az asszonyt . . . nagy gonoszságáért, átkozhatja-e . . csodálatos nagy jóságáért?! ..s olyan édes, olyan melodikus en­nek az asszonynak minden szava, hogy elhallgatná a beteg reggeltől-napestig an­nak minden beszédét, minden meséjét. — Pedig az az ágyban fekvő ember úgy van meggyőződve, hogy álnok a lelke, gonosz a szive, förtelmes az egész lénye ennek a bűbájosan szép tündérnek, asszonynyá lett égbeli „szűz“-nek. Igaz . . . talán . . . álnok a lelke, go­nosz a szive, förtelmes az egész lénye ennek a csoda­asszonynak, ennek a szüzes­ségben maradottnak hitt tűzvérü démon­nak, de nem hozzád. Te hitetlen ember, Te érzéketlen, Ő hozzá érzéketlen, vas­­vértezetü lovag, Te büszke, gőgös, előtte meg nem hajló főúr! Hát nem látod, hogy melletted Ő . . . nem ördög, hanem — valóságos angyal, nem magasrangú hölgy, hanem — csak szerelmes, ábrándos leányka. Ezek a fényes sugarak törnek át néha-néha azon a sötét, hideg, láthatatlan, de érezhető burkolaton, amely ezt a csoda­lényt körülveszi, azért nem tudod őt iga­zán gyűlölni, igazán megvetni. És ezért tud ő veled sokat — ha talán nem is mindent — elhitetni. íme, hiszen már kétkedel abban, hogy ő volna oka Zsuzsánnád eltűnésének. Dorgáló sza­vadra mesének mondta ő ezt a ráfogást és te már... kétkedel, holnap pedig talán már azt tartod majd igaznak, amit ő mond. Ezért tud rád hatni, ha talán még ma meggyőzni nem is . . . minden szavá­val. De mi lesz holnap, erős leszsz-e hol­nap, ellent tudsz-e állni majd varázs­hatalmának ? Ezért hallgatod — mintha igézete alatt volnál — most is a beszédét. — Csodálatos az ön nemzete, a ma­gyar nemzet. Tízszer, százszor megcsalják, jégre viszik s aztán tizenegyedszer, száz­­egyedszer megint csak hisz . . . annak, aki megcsalta, aki rútul rászedte. Egy-két jó szó, egy kis tömjénezés, valamelyes le­­gyezgetése a nemzeti hiúságnak és feledve van minden fájdalom, minden keserűség, minden sérelem, minden jogtiprás. — Hát már kegyeskedett nemze­tünket magas figyelmére méltatni? — Tanulmányoztam és — azt hi­szem — már is ismerem. Hiszen különben is nyitot­t könyv a magyar lelke, a magyar nemzet teljes egésze. Úgy ismerem, akár a gróf urat is. — No lám, nem is gondoltam volna, hogy a herczegnő még engem is méltat arra, hogy stúdiumává tegyen. — Sokra nem gondol a gróf ur s igy nem is csoda, hogy sok olyat nem tud, amit tudnia . . . illenék. (Itt önkény­telenül egy kis sóhajtásféle talált elröp­penni a herczegnő ajkairól.) De hagyjuk ezt. Igen, a gróf úr is olyan, mint minden magyar: büszke, hajthatatlan a parancs­csal szemben és egy kis mézes madzag­gal oda kötteti magát az asztal lábához. — Talán ezernaszálat akart mondani a herczegnő . . . — Azt is mondhattam volna, de most különösen nem akartam a nőkkel való dolgaira czélozni, hanem igenis rá akartam mutatni igazán komoly, sőt haza­fias czéljaira. — Nos, igazán kiváncsi vagyok. — Hát nincs igazam ?! . . . Már nagy ideje annak, (legalább a gróf úrral szemben hosszúnak mondható az, hogy ide hívták, Bécsbe — valami olyan ügy­ben, a­mit a magyar király után való első ember, a nádorispán akart rövidesen elintézni; — és a gróf ur ma is Bécsben van még és a dolgát ma sem tudta el­intézni Magyarország nádora . . . (Folytatjuk.) Színház és művészet. — Opris Valéria hangversenye Szliács fürdőn. E hét csütörtökjén a messze Kárpátokban fekvő Szliács fürdőn érdekes, nagyon jól sikerült hangverseny volt, amelynek legszebb számát Opris Valéria hegedű játéka képezte. A hang­versenyt jótékony czélra rendezték, a­mennyiben a befolyt pénzt az ottani ros­kadozó, pusztuló félben levő kápolna helyreigazítására fordítják. A hangversenyt már előbbre tervezték, de amikor többen, akik már a fővárosból ismerik a fiatal hegedűművésznőt, arról értesültek, hogy Opris Valéria néhány hétig Szliács für­dőn fog tartózkodni, elhalasztották s csak e héten tartották meg, miután Opris Va­lériát is fölkérték, hogy a jótékony czél érdekében működjék közre. A művésznő a már nálunk is ismert darabokat adta elő, melyekkel egyszeriben meghódította a közönséget. A fürdőközönség valóság­gal el volt ragadtatva játékától. — A pécsi tzini kerület. A vidéki színészet országos felügyelője mégis ko­molyan foglalkozik a vidéki színi kerüle­tek szervezésével. A napokban az országos színész egyesület központi igazgatójával, Mészáros Kálmánnal Kaposvárott járt, hogy ott a pécsi színi kerület tárgyában tárgyaljon a polgármesterrel, kit azonban nem talált Kaposvárott és igy ott semmit se végezhetett. Ha Kaposvár hajlandónak nyilatkoznék belépni a pécsi színi szövet­ségbe, ezen esetben Brassóba a nagy­váradi színtársulat vonulna. Brassón kívül még egy jelentékeny nyári állomást kapna Somogyi Károly Kaposvár helyett, mely­nek arénáját azután a pécsi színigazgató megszerezné Somogyitól. És ha azután Kaposvárhoz csatlakoznék Nagy-Kanizsa is, megszűnnék a pécsi színtársulat kény­telen vándorlása az ország túlsó végére. A „Kaposvár“ újabban nem fogadja oly idegenkedéssel a pécsi színi­kerület eszméjét mint eddig, csakis azon aggódik, váljon a pécsi színtársulat olyan erősen jönne-e be Kaposvárra, mint a­mily erővel téli állo­másán működik. Ez természetes, mert az igazgatók egy évre és nem télre szerződ­tetik tagjaikat és a kaposváriak tapasz­talhatták azt Somogyinál is, hogy mindig az egész pécsi színtársulatot hozta Ka­posvárra. Bármily jó véleménynyel vagyunk is Kaposvár örvendetes előrehaladásáról, úgy gondoljuk, hogy a­mely társulat ki­elégíti Pécs igényeit, kielégítheti Kaposvár közönségének igényeit is. Ezen tekintetben tehát aggodalomra nincsen ok. — A pécsi színtársulat szünete. A pécsi színtársulat hétfőn este Szászré­­genben befejezte 6 estére terjedő cziklu­­sát, mely a legnagyobb mértékben föl­keltette a közönség érdeklődését, melynek ilyen társulat előadásaiban még nem volt része. Szászok és magyarok vegyest esté­ről estére megtöltötték a termét és elhal­mozták tetszésökkel a szereplőket. Kedden elutaztak a színtársulat tagjai Szászrégen­­ből. Egy részük Pécsre jött, a másik, melynek nincsen otthona, már most Szarvasra ment, ahol augusztus 15-én kezdődik a színi idény. A napokban ide­érkezik Nádasy József színigazgató is, hogy némi előkészületet tegyen a szept. 25-én megkezdődő pécsi színi idényre. Távirataink. A miniszterelnökök Ischlben. Ischl, július 26. (Eredeti távirat.) Ő felsége a király ma hosszabb kihallga­táson fogadta Körber Ede­­rt, ki délután Waizenbachba utazott, hogy az ott időző osztrák pénzügyminiszterrel tanácskozzék. Széll Kálmán ma leányával és vejével Bernrieder József két Ischl környékére rán­­dult és holnap ide visszatér. Vadnay Károly állapota, Budapest, julius 26. (Eredeti táv.) A kitűnő veterán írónak állapotában ma semmi változás nem állott be, csupán az ereje hanyatlott mindinkább. Vadnay azért teljesen eszméleténél van és lassacskán el-el beszélget övéivel, akik állandóan mellette vannak, sőt még humorizál is. Furfangos csaló. Budapest, július 26. (Eredeti táv.) A csalások és sikkasztások miatt körö­zött Tunkl Ottó báró valakivel Ameriká­ból levelet íratott a budapesti rendőrség megtévesztésére, mintha odaérkezett volna. Közben a budapesti angyalföldi téboly­dában, melynek apja volt régebben az igazgatója, becsempésztette magát álnév alatt s ott elmebetegként megfigyelték. Névtelen feljelentésre a rendőrség ma le­tartóztatta Tunkl bárót. 9

Next