Pécsi Napló, 1902. július (11. évfolyam, 148-174. szám)
1902-07-27 / 171. szám
1902. julius 27. Pécsi Napló A tündér-lovag. (27) — Regény. — APécsi Napló* számára irta: Pannonia«. IX. A csábitó kígyó. Ott ült a szépséges herczegnő egész nap és egész éjjel sebesült vendégének az ágyánál . . . akkor, amidőn már a láz ,az erős, fiatal szervezetet is hatalmába tudta keríteni. Nézte, elmerülten nézte: a szép férfikezem hogy gyúlnak ki a piros rózsák; nézte, elábrándozva nézte: a széles gigászmellnek milyen asszonytekintetet lekötő a hullámzása; hallgatta, csodás figyelemmel hallgatta: a széles gigászmellnek milyen orkánszerű a sóhajtása; a piczi bajusztól árnyalt viaszsárgává vált ajkaknak milyen hátborzongató a suttogása. . . . Különösen akkor volt hátborzongató a viaszsárgává vált ajkaknak a suttogása, ha azokon az ajkakon ezt a sóhajtásszerű néhány szót hallotta: „Szerelmem, Zsuzsánnám, ne hagyj el!“ A jeges vidékek fagyos szele járta át ilyenkor testének minden részét, de azért . . . mégis ott maradt a lázas beteg ágyánál. Összeszorította az ajkait és mormogott valamit, de — ott maradt. Bájos arcza eltorzult, szemeinek fénye kialudt, fie ő maga azért.. . mozdulatlan maradt. Ott maradt és leste a beteg minden szavát, minden óhajtását. Leste szivének minden dobbanását . . . talán hogy elfoghatná, hogy magánál tarthatná drága betegének minden gondolatát, minden vágyódását. Oh, ha mindezek egyszerre csak feléje fordulnának, nála maradnának! Örökre a szivébe zárná s azokból a lelke oltárképét megalkotná*! Ott ült . . . annál az ágynál . . . már ime hét nap és hét éjjel álmot elűzve szeméről, elűzve büszkeséget, szemérmet, türelmetlenséget, szeszélyt szivéből-lelkéből.. És várt. Várta, hogy a beteg — „lásson“. Szebbnél-szebb, vakitóbbnál-vakitóbb pongyola öltözékben várta azt az időt, amidőn az épülésnek induló dalia majd — „észrevesz“ valamit. És megjött az az idő, amikor a javulóra vált beteg már tisztán látott és ... mégsem vett észre semmit. . . . Csak azt, hogy az az asszony árasztja el őt bőséges kegyeivel, aki megfosztotta őt üdvösségétől — pokoli cseleivel. Áldhatja-e ezt az asszonyt . . . nagy gonoszságáért, átkozhatja-e . . csodálatos nagy jóságáért?! ..s olyan édes, olyan melodikus ennek az asszonynak minden szava, hogy elhallgatná a beteg reggeltől-napestig annak minden beszédét, minden meséjét. — Pedig az az ágyban fekvő ember úgy van meggyőződve, hogy álnok a lelke, gonosz a szive, förtelmes az egész lénye ennek a bűbájosan szép tündérnek, asszonynyá lett égbeli „szűz“-nek. Igaz . . . talán . . . álnok a lelke, gonosz a szive, förtelmes az egész lénye ennek a csodaasszonynak, ennek a szüzességben maradottnak hitt tűzvérü démonnak, de nem hozzád. Te hitetlen ember, Te érzéketlen, Ő hozzá érzéketlen, vasvértezetü lovag, Te büszke, gőgös, előtte meg nem hajló főúr! Hát nem látod, hogy melletted Ő . . . nem ördög, hanem — valóságos angyal, nem magasrangú hölgy, hanem — csak szerelmes, ábrándos leányka. Ezek a fényes sugarak törnek át néha-néha azon a sötét, hideg, láthatatlan, de érezhető burkolaton, amely ezt a csodalényt körülveszi, azért nem tudod őt igazán gyűlölni, igazán megvetni. És ezért tud ő veled sokat — ha talán nem is mindent — elhitetni. íme, hiszen már kétkedel abban, hogy ő volna oka Zsuzsánnád eltűnésének. Dorgáló szavadra mesének mondta ő ezt a ráfogást és te már... kétkedel, holnap pedig talán már azt tartod majd igaznak, amit ő mond. Ezért tud rád hatni, ha talán még ma meggyőzni nem is . . . minden szavával. De mi lesz holnap, erős leszsz-e holnap, ellent tudsz-e állni majd varázshatalmának ? Ezért hallgatod — mintha igézete alatt volnál — most is a beszédét. — Csodálatos az ön nemzete, a magyar nemzet. Tízszer, százszor megcsalják, jégre viszik s aztán tizenegyedszer, százegyedszer megint csak hisz . . . annak, aki megcsalta, aki rútul rászedte. Egy-két jó szó, egy kis tömjénezés, valamelyes legyezgetése a nemzeti hiúságnak és feledve van minden fájdalom, minden keserűség, minden sérelem, minden jogtiprás. — Hát már kegyeskedett nemzetünket magas figyelmére méltatni? — Tanulmányoztam és — azt hiszem — már is ismerem. Hiszen különben is nyitott könyv a magyar lelke, a magyar nemzet teljes egésze. Úgy ismerem, akár a gróf urat is. — No lám, nem is gondoltam volna, hogy a herczegnő még engem is méltat arra, hogy stúdiumává tegyen. — Sokra nem gondol a gróf ur s igy nem is csoda, hogy sok olyat nem tud, amit tudnia . . . illenék. (Itt önkénytelenül egy kis sóhajtásféle talált elröppenni a herczegnő ajkairól.) De hagyjuk ezt. Igen, a gróf úr is olyan, mint minden magyar: büszke, hajthatatlan a parancscsal szemben és egy kis mézes madzaggal oda kötteti magát az asztal lábához. — Talán ezernaszálat akart mondani a herczegnő . . . — Azt is mondhattam volna, de most különösen nem akartam a nőkkel való dolgaira czélozni, hanem igenis rá akartam mutatni igazán komoly, sőt hazafias czéljaira. — Nos, igazán kiváncsi vagyok. — Hát nincs igazam ?! . . . Már nagy ideje annak, (legalább a gróf úrral szemben hosszúnak mondható az, hogy ide hívták, Bécsbe — valami olyan ügyben, amit a magyar király után való első ember, a nádorispán akart rövidesen elintézni; — és a gróf ur ma is Bécsben van még és a dolgát ma sem tudta elintézni Magyarország nádora . . . (Folytatjuk.) Színház és művészet. — Opris Valéria hangversenye Szliács fürdőn. E hét csütörtökjén a messze Kárpátokban fekvő Szliács fürdőn érdekes, nagyon jól sikerült hangverseny volt, amelynek legszebb számát Opris Valéria hegedű játéka képezte. A hangversenyt jótékony czélra rendezték, amennyiben a befolyt pénzt az ottani roskadozó, pusztuló félben levő kápolna helyreigazítására fordítják. A hangversenyt már előbbre tervezték, de amikor többen, akik már a fővárosból ismerik a fiatal hegedűművésznőt, arról értesültek, hogy Opris Valéria néhány hétig Szliács fürdőn fog tartózkodni, elhalasztották s csak e héten tartották meg, miután Opris Valériát is fölkérték, hogy a jótékony czél érdekében működjék közre. A művésznő a már nálunk is ismert darabokat adta elő, melyekkel egyszeriben meghódította a közönséget. A fürdőközönség valósággal el volt ragadtatva játékától. — A pécsi tzini kerület. A vidéki színészet országos felügyelője mégis komolyan foglalkozik a vidéki színi kerületek szervezésével. A napokban az országos színész egyesület központi igazgatójával, Mészáros Kálmánnal Kaposvárott járt, hogy ott a pécsi színi kerület tárgyában tárgyaljon a polgármesterrel, kit azonban nem talált Kaposvárott és igy ott semmit se végezhetett. Ha Kaposvár hajlandónak nyilatkoznék belépni a pécsi színi szövetségbe, ezen esetben Brassóba a nagyváradi színtársulat vonulna. Brassón kívül még egy jelentékeny nyári állomást kapna Somogyi Károly Kaposvár helyett, melynek arénáját azután a pécsi színigazgató megszerezné Somogyitól. És ha azután Kaposvárhoz csatlakoznék Nagy-Kanizsa is, megszűnnék a pécsi színtársulat kénytelen vándorlása az ország túlsó végére. A „Kaposvár“ újabban nem fogadja oly idegenkedéssel a pécsi színikerület eszméjét mint eddig, csakis azon aggódik, váljon a pécsi színtársulat olyan erősen jönne-e be Kaposvárra, mint amily erővel téli állomásán működik. Ez természetes, mert az igazgatók egy évre és nem télre szerződtetik tagjaikat és a kaposváriak tapasztalhatták azt Somogyinál is, hogy mindig az egész pécsi színtársulatot hozta Kaposvárra. Bármily jó véleménynyel vagyunk is Kaposvár örvendetes előrehaladásáról, úgy gondoljuk, hogy amely társulat kielégíti Pécs igényeit, kielégítheti Kaposvár közönségének igényeit is. Ezen tekintetben tehát aggodalomra nincsen ok. — A pécsi színtársulat szünete. A pécsi színtársulat hétfőn este Szászrégenben befejezte 6 estére terjedő cziklusát, mely a legnagyobb mértékben fölkeltette a közönség érdeklődését, melynek ilyen társulat előadásaiban még nem volt része. Szászok és magyarok vegyest estéről estére megtöltötték a termét és elhalmozták tetszésökkel a szereplőket. Kedden elutaztak a színtársulat tagjai Szászrégenből. Egy részük Pécsre jött, a másik, melynek nincsen otthona, már most Szarvasra ment, ahol augusztus 15-én kezdődik a színi idény. A napokban ideérkezik Nádasy József színigazgató is, hogy némi előkészületet tegyen a szept. 25-én megkezdődő pécsi színi idényre. Távirataink. A miniszterelnökök Ischlben. Ischl, július 26. (Eredeti távirat.) Ő felsége a király ma hosszabb kihallgatáson fogadta Körber Edert, ki délután Waizenbachba utazott, hogy az ott időző osztrák pénzügyminiszterrel tanácskozzék. Széll Kálmán ma leányával és vejével Bernrieder József két Ischl környékére rándult és holnap ide visszatér. Vadnay Károly állapota, Budapest, julius 26. (Eredeti táv.) A kitűnő veterán írónak állapotában ma semmi változás nem állott be, csupán az ereje hanyatlott mindinkább. Vadnay azért teljesen eszméleténél van és lassacskán el-el beszélget övéivel, akik állandóan mellette vannak, sőt még humorizál is. Furfangos csaló. Budapest, július 26. (Eredeti táv.) A csalások és sikkasztások miatt körözött Tunkl Ottó báró valakivel Amerikából levelet íratott a budapesti rendőrség megtévesztésére, mintha odaérkezett volna. Közben a budapesti angyalföldi tébolydában, melynek apja volt régebben az igazgatója, becsempésztette magát álnév alatt s ott elmebetegként megfigyelték. Névtelen feljelentésre a rendőrség ma letartóztatta Tunkl bárót. 9