Pécsi Napló, 1903. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1903-01-01 / 1. szám

XII. évfolyam. Csütörtök, 1903. január 1.1. (3341.) szám. Szerkesztőségi: Munkácsy Mihály utcza 25. Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal (Részvénynyomda: Boltivköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor. Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. [FA.MSJLM&I ____%%% Áruk:.| 1 A legfinomabb báli ingek, nyak- jó kendők, keztyük, ruha díszek és fűzők nagy választékban és solid árban, pl úgyszintén nyakkendő újdonságok, férfi fehérneműek stb. kaphatók. KEMÉNY MÓRI Vármegyék újéve. Városház-épület. 11194 Pécs, deczember 31. —g. Az idők végtelenségébe folyó évek kimért gyorsasággal követik egymást s az idők folyásával haladó kor szelleme útját az emberművelődés, fejlődés, tökéletesedés újabb és újabb alkotásaival jelöli meg. Évek múlanak, évek jönnek, emberek, szokások, erkölcsök változnak, egyik kort fölváltja a másik, a régi intézmények, rendszerek, alkotások elavulnak s helyükbe újak lépnek. A most ébredő újév fölkelő napjával is nagy újítás lép életbe: a régi vármegyék új rendje. Az ország összes vármegyéinek pénz- és vagyonkezelését az állam veszi át s a számvevőségi teendőket, vagyis a községek pénz- és vagyonkezelésének ellenőrzését is állami közegek teljesítik. A régi oligarchák hatalmi álláspontjához s a téni karok és rendek önkormányzati intézményéhez görcsösen ragaszkodó vármegyei urak az államhatalom újabb térfoglalását s az alkotmányosság védbástyáinak föladását, pusztulását látják az új rendben; míg ellenben az egységes állami eszme hívei, a kik túlnyomó többséget képeznek, nagy örömmel fogadják az új évvel beálló új rendet. Ezzel is közelebb jutnak a vármegyék az államosításhoz s e mellett a municzipium vállairól nagy felelősséget, nagy terhet vesz le az állam, megmenti a hriványesetekből folyó örökös rettegéstől. Az ország hatvanhárom vármegyéje közül egyetlen egynek se jutott eszébe, hogy állást foglaljon, tiltakozzék, demonstráljon az új rend ellen, csak egy-két kurucz duzzogott magában. A nagy többség örömmel látta az üdvös reformot, mely a vármegyék pénz- és vagyonkezelésének megállamosításán kívül egészen új közigazgatási rendet léptet életbe. Egyszerűsítésnek nevezték el az életbelépő törvényekben megállapított eljárást; ez elnevezés azonban nem mondható találónak. Tagadhatatlan, hogy az új rendben számtalan, okszerű, czélirányos és üdvös egyszerűsítés foglaltatik, de másrészt annyi az formalitás és eljárási nehézség, hogy e reformot sokkal inkább lehetett volna a közigazgatás tökéletesítésének, mint egyszerűsítésnek nevezni. Az új törvények a vármegyei közigazgatás színvonalát jelentékenyen megemelik s nemcsak alakiság tekintetében jelent ez emelkedés fejlődést, hanem érdemi tekintetben is, amennyiben a közérdek szempontjából a közszolgálat intenzívebben fog kihasználtatni. A vármegyei tisztviselők, a segéd- és kezelőszemélyzet tehetségét, tudását, munkaerejét alaposan próbára teszi az új rend; de ahol lelkiismeretes, pontos végrehajtást nyer, ott a nagyközönség dicsérni, áldani fogja, mert hiszen az újítás legfőbb irányelvét a közérdeknek jónál is jobb kiszolgálása, kielégítése képezte. A tisztviselők könnyebbségével egy cseppet se törődtek; a munkaerő kihasználása teljes mértékben érvényesül a köz, az ügyes-bajos közönség javára. A régi kényelmes, tetszés szerinti, szabadabb eljárásnak vége van. Ahány vármegye, annyi szokás! Ez a közmondás is megbukott. Az új ügyviteli szabályzat szorosan körvonalazza és meghatározza a közigazgatási eljárást A négy postás leány. Irta: Nikelizky Géza. Kis koruk óta faluban laknak, Azért ők mégis városi lányok. Hogy a világtól el nem maradtak, Arról életük tehetne számot. Divatos, finom a ruha rajtuk, Gondosan ápolt a kezük, arczuk. Sokba kerültek már a szülőknek. — Mégsem veszi el senki sem őket. Hejh pedig de sok a jóbarátjuk! Érettük mindig tele a posta. Szálló vendég is gyakori náluk. Leánynézőbe, jóhirű kosztra. Mert hisz az anyjuk ért a dologhoz, Körültekintő, mindenre gondos. S a leányoknak mondani nem kell: Hogyan kell bánni a legényekkel Tudja az isten, mi a hibájuk, Miért oly nehéz túladni rajtuk. — Csak nem tekint a szerencse rájuk — Sóhajtja egy nap százszor az anyjuk. Mit tegyen velük ? Mit is csináljon, Rajta nem múlik, sem a négy lányon. Mindenkit egy kép, illőn fogadnak, Előlegül tán sokat is adnak. De hisz annyian szeretik őket. Minden kis tárgyuk egy-egy ajándék. Kapnak: kalapot, ruhát, czipőket . És mégis mind a négy leány leány még. Hejh pedig mindig szabad a vásár. Nem úgy van itt, mint más lányos háznál, Ahol nem lenni: szólni se mernek S könyvből tanulják csak a szerelmet. . . . S szép csöndes nyári estéken által — Hadd szórakozzék az a négy gyermek ! — Egy egy gavallér egy egy leánynyal Késő éjfélig üli a kertet. Az anyjuk lopva nézi meg őket, Dehogy maradna ott velük ennek. — Hátha !... előre nem lehet tudni! — S elégedetten elmegy — aludni. Czigány. — A Pécsi Napló eredeti tárczája. — Irta: Malmosi Mihály. A magyar zenét pattogó ritmusával, túláradó érzésével s legkülönfélébb előadási modorával szigorúan fegyelmezett plasztikával alig, csak tökélyetlenül lehet a holt hangjegyekbe kényszerítve papírra vetni. Mégis van a magyar nemzetnek egy élő, örök partitúrája, a mely a párekszellánsz nemzeti zenének leghívebb tolmácsolója, a magyar zene múzsájának ihletettje, a magyar ember bujának-bánatának, könyének, örömének nemzedékről nemzedékre leszálló depozitáriusja, mely ott zendül fel az ő csodáján siro-rivó, megrnkató, milliók örömét, buját visszhangzó, ócska hegedűjében, vézna nyirettyűjében. Ez a mozgó, eleven partitura a czigány. Míg az egyik faja, a puszták barna fia, maradhatatlan, ország-világfutó, bolygó zsidó módjára szakadatlan nomádizálásban pengeti le epizódokban gazdag, romantikus, titokzatos, színes, hazai és idegen festőt egyaránt izgató, a csendőrt közelről érdeklő életét, a vágytól, éhségtől tovább-tovább űzötten otthonát keresve ; — a másik a faluvégen telepszik meg, vagy a mulatók ezrei közé vegyül s mint a világ legragyogóbb, legzseniálisabb naturalistája a legalkalmasabb nyelven, a zene nyelvén fejezi ki érzelmeit. A hazája, a magyar haza szülte melódiát szellemi tulajdonává téve zenei főnikszként járja be a világot hirdetve lelkesen a magyar dal dicsőségét. Mert zúdítsa bár reá özönével bőségét a kaczér szerencse, tűzzön száz aranyat mellé a hódoló kitüntetés, ám pezsdüljön föl művészetén még a jégvérű eszkimó is: igazán boldognak csak nálunk érzi magát, még ha a balsors üti-veri is. Ma fázik, koplal, holnap könyökig dúskál a jóban. Igazi és egyetlen pátriája a szép Magyarország, ha őse a Himalája tövéből vetődik is ide a kanyargó Tisza - Duna öntötte bérezés házába. És oda is szorította domború melléhez a jövevényt az ősi. Mert hiába, az ő urának s fogadott királyának, a tekintetes magyarnak csak ő tud, a füstös, szive szerint bűzni igazán! * Lapunk mai száma 16 oldalra terjed.