Pécsi Napló, 1903. február (12. évfolyam, 26-48. szám)
1903-02-01 / 26. szám
1903. február 1. név. God bless the Ladies, Isten áldd meg a nőket! Most is azokra gondolok, mily nagyszerű és nem várt eredményt érhetnének el, ha pl. a jótékony nőegyesületek kezdeményeznék ezt a dolgot és velük együtt az iskolák, kolostorok, körjegyzők és last but not least, főképpen a kormány annak a czélnak szentelnék tevékenységük egy századrészét. Pl. itt New- Yorkban számtalan nőegyesület létezik, melyek ezen elnevezéssel: „Womens Exchange“ (asszonyi tőzsde) helyiséget tartanak, melyekben kézi munka mintákat állítanak ki. Ide járnak a magánosok és üzletemberek, megnézik a mintákat, rendeléseket eszközölnek, anélkül, hogy tudnák, ki készíti a munkát. Sok tönkrejutott nő, özvegyek és árvák, egyedülálló nők, szégyenlős szegények így szerzik meg mindennapi kenyerüket és nem szorulnak senki alamizsnájára, vagy támogatására. Hány tisztességes és becsületes leányt mentenek meg így évenként az erkölcsi zülléstől! Ezrek jutnak így keresethez, akik máskülönben kénytelenek lennének magukat koldulásból föntartani. Az amerikainak egyik fő elve, hogy nem melengeti a szegénységet. Dolgozzál és keresd meg kenyeredet! Ez a jelszó és szívesebben fizet 1 dollár értékű tárgyért, amikor szegény emberről van szó, 5 dollárt, de „Nothing for Nothing“ gyűlölt kifejezés. Semmiért semmit adni nem helyes dolog, így tényleg csak azok koldusok, akik teljesen munkaképte-lenek, akiknek eltartásáról a társadalomnak gondoskodnia kell. Most már áttérek a szőnyegen lévő kérdésre is. Azt írja szerkesztő úr czikkében, hogy a baranyamegyei varrottas finom kivitel és szép munka tekintetében miben se maradt el, sőt sok tekintetben fölülmúlja az egyhangú kalotaszegi varrottast. Épen ez kellene nékem! Ezt keresem. Nagyobb küldemény kalotaszegi varrottas jutott már birtokomba és túl adtam rajta. De az üzletek, melyeknek a kalotaszegit eladtam, most már más, újai mintákat kívánnak, mert, ha pl. ezen évben barna öltönyt vásároltam, a jövő évben már csak változatosság kedvéért is szürkét kívánok. így változik meg mindenben a divat és az ízlés, míg a kalotaszegi varrottas évek hosszú sorozata óta egy azon kaptafára készül és senki sem gondoskodik arról, hogy végre valamelyes eredetit, újat is állítson elő. Amikor eladásra ajánlom a kalotaszegit, így válaszolnak : - Ó, ezt már két év előtt raktáron tartottam, hozzon valami újat, azt szívesen megveszem. Ez is a magyar háziipar stagnáczióját mutatja, hogy éveken át ugyanazt állítja elő és soha meg nem változtatják a régi mintát, mintha nem is fordulna meg a magyar glóbus tengelye körül, így nem lehet állandó eredményt elérni. Egy volt pécsi borkereskedő, aki nem jószántából gyarapítja az itteni magyar kolóniát, itt fölcsapott női fűző rajzolónak és mivel mindig új és új mintákat rajzol abban a fűző gyárban, ahol alkalmazva van, évi jövedelmezása 20.000 koronát is elér. Mindig új és új áru kell a piaczon és hova jutnának a sveiezi csipkeverők, ha egy régi sablonhoz ragaszkodnának és nem változtatnák évi nem érdeklődi mintáikat. Miért önöknél senki, mi ■ is kell Amerikának, '"melynek kivitele évről-évre emelkedik, de ezzel egyidejűleg emelkedik az európai áruk befogadó képessége is! Nem lehet az itteni igényeket és ízlést magyar kaptafára átgyűrni, hanem mindig a tér-emelőnek a fogyasztó piaci ízléséhez, kell alkalmazkodni. A divat nem ismer nemzetiséget. Ha az amerikai a japán piacot akarja meghódítani, oda küldi szakemberét, tanulmányozza a helyszínen, minek lenne ott kelendősége és az eredmény, hogy meg lesz az üzlet. De ha olyan árut küld oda, mely Amerikában nagyon tetszik, de a japánoknak ingyen se kell, akkor kár volt az útiköltségért. Ha tehát nem alkalmazkodik Magyarország a külföld ízléséhez, akkor ott állandó piacot háziipari czikkei részére se teremthet. Ha pl. sikerülne ezen soraimmal a pécsi jótékony nőegyesület és ezzel karöltve a baranya megyei gazdasági egyesület érdeklődését fölkelteni, fölkérésre szívesen küldenék innét kissebb mintákat szövetből és vászonból, hozzá megfelelő mintarajzokat és előnyomást és ha azután a nőegyesület szegényebb iskolás leányok és asszonyok által szigorúan előírás szerint megszövetné, vagy varratná azokat, úgy Pécsett, mint faluhelyen, ahol ily munkákkal már eddig is foglalkoztak; az elkészített árut szívesen átvenném. És ha ezutal kiszámítaná annak be*. állítási árát, a földolgozott anyag költ’’ ségeit (— az áru nem drága és versenyképes, akkor meggyőződésem, hogy csakhamar megfelelő eredményt Amikor az ember lelke belefásul a jelenbe, amikor kifáradt, megbénult akarata gúnyosan kaczag a haszontalan egyformaságokon, mert már egyetlen perez sem rejteget izgató új szenzácziókat, amikor a jövendőt egy idomtalan, utálatosan lomha, nagy szürke felhőnél egyébnek nem látjuk, szívünk mélyén ekkor titokzatos, nem sejtett kicsi redők, parányi rejtett odúk pattannak fel. Amikor már a jövő hite elpárolgott belőlünk és az életben a haszontalan czéltalanságot látjuk csak bizonyosnak és az egyedüli igazságnak, akkor előkerül lelkünk mélyéből a múlt. Halkan, szelíden kopogtatják meg az emlékek régi börtönük falát és vigyázva, zajtalan járással óvatosan, nesztelen suhanással lépnek elénk. Félénken, bátortalanul szállnak, mintha csak azt hinnék, hogy megjelenésük merész tolakodás, így jött el hozzám éjszakánként a kis Brodberg Sarolta emléke, az ártatlan tizennégy éves leányka képe. Akárhogy erőlködtem is, sohsem tudtam őt másként látni, mint bokán felül érő rövid szoknyában, csak úgy, ahogy arcza, alakja belevésődött emlékezetembe. Csak így tudtam én őt szeretni, ártatlanságának, kis leányosságának teljességében. Hiába próbáltam őt nagy lánynak, asszonynak elképzelni, ebben az erőlködésben mindmegannyiszor csődöt mondott fantáziám. Nevessetek ki fiuk, de az én összeaszott, elfásult vén szívem elkezdett hevesen dobogni, valahányszor e kis leány képe elém került, ha az éjszakai nagy sötétség mérhetetlen alapján ott láttam jesen ugyanazok a szenvedélyek, érzések és hangulatok élnek, mint a későbbi érett férfiúéban, hogy az első szerelem gyökereiből fakadnak a későbbi szerelmek mind. Csak a külső formák, a megnyilatkozások változnak, a lényeg teljesen ugyanaz marad. Az ember lelkében mindig az első szerelem él, az utána jövőkben tulajdonképen folyton csak az első ideált szeretjük. Ott láttam magam előtt magamat és egy kis tizennégy éves leánykát. Félszegen, esetlenül, a kölcsönös neheztelés vonásaival arczukon álltak szemben egymással. Azon a napon lehetett ez így, amikor egyik, nálam jóval nagyobb és erősebb, osztálytársamat elvertem, mert a leány után vetette magát. A fiút, tudom, a leány bátorította a merészségre, hogy nekem fájdalmat okozzon. Megtorlás volt ez, mert két nappal előbb azzal gyanúsított meg engem a kis Sárika, hogy én a korzón egyre az ő kaczér barátnőjét figyeltem mohó szemekkel, mintha érdekelne. Azzal akart boszút állni, hogy most féltékenynyé tesz. A czéljánál jóval többet ért el, mert azon a héten majdnem minden tantárgyból szekundára feleltem, ami egyébként nem volt valami nagyon feltűnő, mert máskor sem igen tanultam, de ezek a szekundák tisztára felháborodott, elkeseredett féltékeny szívem következményei voltak. A kölcsönös magyarázatok után kibékültünk és ezután még boldogabb lett szivünk. Egy évig ,tartott szerelmünk. Nevezetes esztendő. Én megbuktam. A következő esztendőben más városba küldtek szüleim tanulni és mire az év véget ért és én a vakáczióra haza mentem, a kis Sárika szülei elköltöztek a fővárosba. Húsz év múlott el azóta és én soha többé nem láttam őt. Évekig tartott, míg elfeledtem őt, de még azután is igen sokszor megjelent előttem a kis leányka, első szerelmem édes, naiv, tiszta emléke. Szerettem én már azóta sokszor és sokfélekép, ugyannyira, hogy tucat számra vannak asszonyok és leányok, akikkel ha véletlenül összehoz a sors, csak akkor emlékszem reájuk, ha a nevüket hallom. Még így is csak bizonytalanul, pedig ha igaz, mindegyiknek azt esküdtem valaha, hogy örökké fogom őket szeretni. Ép úgy, mint ők. A gyötrő, a kínzó, a kárhozatos szerelmek emlékei megkopnak, beporosodnak, elhalványulnak idő múltán és azt hiszem, hogy valamennyien a legelsőnek a képét őrizzük meg csak híven, annak a szerelemnek az emlékét, amikor önmagunkat, a sorsot gyűlöltük legjobban, mert hogy így elkésve és nem tíz évvel előbb születtünk, hogy azzal a kis leánynyal menten a paphoz siethetnénk. Az éjszaka óta, hogy önmagammal és első szerelmem emlékeivel olyan világosan találkoztam, nem féltem többé haza menni lakásomra Valami érthetetlen változás ment végbe bennem. Éjszakánként, ahogy ott hevertem ágyamban, úgy éreztem mindig, hogy megint tizennégy esztendős vagyok és szerelmes. Szerettem újból, úgy, ahogy régen, a kis Sárikát, a kis Brodberg Sárikát. Pécsi Napló 3 1-