Pécsi Napló, 1903. szeptember (12. évfolyam, 198-222. szám)
1903-09-01 / 198. szám
1903. Szeptem. 1. — Már miért nem, hisz abból élek s az nem szégyen. Két nap előtt az aradi állomáson egy III-ik osztályú kocsiból egy lerongyolódott alak köszöntötte a perronon álló vasúti tisztviselőt, aki a háziezrednél szolgálta katona éveit. A tisztviselő közelebb menve, látta, hogy a köszöntő senki más, mint az egykori főhadnagy, akivel már mint pinczérrel is találkozott Fiuméban s most pedig egy csomó toloncz között viszik haza illetőségi helyére. A szomorú karrier itt bizonyára még nem ért véget. II. Szomorú véget ért katonai karrier hírét hozza ma Nagy-Kikindáról a táviró. Egy déli, sugár termetű huszárfőhadnagyot ért utól a végzet. Vogl Viktort, a 3. sz. es. és kir. Hadik-huszárezred főhadnagyát Aradon sokan ismerték. Ismerték, mint világfit, aki polgári társaságban kártyára tett egy-egy félvagyont, majd a korzón vágtatott végig szép fogatával. A szőke, piros-pozsgás arczu, czvikkeres főhadnagy túlságosan sokat szerepelt s neve nem egy botrány révén került a világ szájára. A főhadnagy különben a kártyaszenvedély rabja volt s ez vitte a lejtőre, a melyen nehéz volt a megállás. Nemrégiben áthelyezték a Hadik-huszárezred aradi osztályától a nagy kikindai osztályhoz. Vogl ott is folytatta a kártyázást, csakhogy sokkal alantosabb társaságban és sokkal lealázóbb körülmények között, mint Aradon. Utolsó rangú kávéházakban, megnevezhetetlen lebajókban kártyázott, züllött kisvárosi alakokkal s ez a tiszthez egyáltalán nem méltó viselkedés tudomására jutott felebbvalóinak is. Az osztályparancsnok nem nézhette tovább Vogl főhadnagy frivol viselkedését és az esetet feljelentette Aradon az ezredparancsnokságnak, mely viszont a hadbírósághoz tette át Vogl különféle ügyeit további eljárás végett. A hadbíróság ítélete szigorú volt, amennyiben Vogl Viktort megfosztotta főhadnagyi rangjától és mint közlegényt, egy honvédhuszárezredhez osztotta be. Nagy-Kikindáról ma egy kérvényt küldöttek fel a királyhoz, melyet ötven ottani czivil írt alá. A kérvényben azt kérik a polgárok a királytól, hogy helyezze vissza Voglt főhadnagyi rangjába. Vogl Viktor nem most először keltett feltűnést a meggondoltságot kívánó tiszti ranggal össze nem egyeztethető viselkedése miatt. Alig múlt egy éve, hogy Fogarason botrányt okozott egy vendéglőben. Egy pénzügyőr mulatott ott a czigányokkal s mikor a fináncz a Kossuth-nótát huzatta, Vogl főhadnagy, aki, mint születésére szász, német érzelmű volt, nekitámadt kardjával a fináncznak és ezt alaposan megvagdalta, Voglnak ezért a botrányos hősködésért semmi baja nem történt. Egy másik esetben hasonló viselkedéséért dicséretet kapott Vogl főhadnagy. Valamelyik szász városkában verekedésre került a dolog a polgárok és katonák között. Vogl odasietve, a katonáknak segített és sikerült neki kardjával megvérezni néhány czivilt. Ezt az esetet feljelentették s az eredmény az volt, hogy a hadtestparancsnok megdicsérte Voglt. Privát életével azonban nem sok dicséretet tudott kiváltani Vogl felebbvalóitól, sem a polgári társadalomtól. Egy aradi kávéház kártyaszobájának törzsvendége volt és egy este elvesztette gyönyörű jukker fogatát : egy kocsit és két lovat. Szertelen szenvedélye miatt elhagyta volt a felesége is, aki egy berlini milliomosnak volt a leánya. Pecsi Napló Hírrovatunk, Pécs, augusztus 31. — Uj v. b. t. tanácsosok. Franz Rudolf dr. cs. és kir. osztályfőnöknek, az evangélikus főegyháztanács elnökének és Prandau Alfréd bárónak, a cs. kir. szabadalmi bíróság elnökének és a legfőbb bíróság és semmitőszék tanácselnökének, a titkos tanácsosi méltóságot adományozta a király. — A pécsi püspököt — megoperálták. Hetyey Sámuel pécsi püspök Karlsbadban csak rövid ideig folytathatta a kúrát. Az első napokban, mint azt annak idején közöltük is, a legjobb eredménynyel járt a kúra, ámde váratlanul bántalmai, melyek arra indították, hogy Karlsbadba kúrára menjen, megújultak. Ezen bántalmaktól szabadulandó augusztus 24-ikén orvosi műtétnek vetette magát alá. Örömmel értesülünk, hogy az orvosi műtét igen jól sikerült, láznak még nyoma sem jejelentkezett,sőt már annyira javul állapota és közérzete, miszerint az teljesen megnyugtató. — József Ágost főherczeg ajándéka. A Rókus kórház főorvosához, Müller Kálmán miniszteri tanácsoshoz vasárnap reggel, József Ágost főherczeg megbízásából, kamarai elöljárója, Szápáry József gróf ötszáz koronát küldött a tűzkatasztrófa szerencsétlen áldozatainak. — A Rókus betegeinek állapota napról-napra javul. — Kitüntetett ügyvéd. Ő Felsége Polner Lajos gödöllői ügyvédnek, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül, a királyi tanácsosi czimet adományozta. — Személyi hírek. Majorossy Imre kir. tanácsos polgármester két havi pihenő után, melyet teljesen és a legjobb eredménynyel gyógyításának szentelt, mai napon veszi át a polgármesteri teendőket helyettesétől, Nendtvich Andor árvaszéki elnöktől, aki ezen hivatalt közmegelégedésre legjobb tudásával látta el a polgármester hosszabb szabadságideje alatt. — J. Engel József nagyiparos, a pécsi szr. hitközség elnöke ma üdülés czéljából Siófokra utazott. — Kétezer koronás alapítvány a pécsi szénbánya-iskolának. A m. kir. pénzügyminiszter az országos magyar bányászati és kohászati egyesület pécsvidéki osztályának ama hazafias áldozatkészségéért, melylyel a pécsi m. kir. szénbányásziskola növendékei számára kétezer koronás alapítványt tett, elismerését és köszönetét nyilvánította. — Anyakönyvvezetők kinevezése. A belügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök Baranya vármegyében a monostori anyakönyvi kerületbe Bartha László segédjegyzőt, a nádasdi anyakönyvi kerületbe pedig Pográcz Gyula segédjegyzőt anyakönyvvezető - helyettesekké nevezte ki és őket a házassági anyakönyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. Birtokot szerző püspök, István Vilmos, szombathelyi megyés püspök megvette a répcze- szent-györgyi birtokot Vasvármegyében, mely eddig Sodor Alexandria bárónő és Nedved Károly tulajdonát képezte. A 2650 hold kiterjedésű birtok vételára egy millió harminczezer korona. A pécsi községi közigazgatási tanfolyamra a beiratások folynak s eddig már huszonheten vétettek föl. Ez az első tanfolyam, a melyre középiskolai nyolcz osztály sikeres bevégzése kivántatott. Az előző három év átmeneti időszakot képezett. A beirottak száma elegendő, hogy a tanfolyam föntartassék; egyébként, ha ennyien se jelentkeztek volna, értesülésünk szerint a budapes tanfolyamra beirottak közül egészített volna ki a tanfolyam hallgatóinak száma — Eljegyzés: Reismann Adolf dr., a szombathelyi m. kir. bábaképző igazgatótanára eljegyezte csepregi Schapringer Miczi kisasszonyt Cepinről (Slavonia) özv. cs. Schapringer Mórné leányát. — A jövő év virilistái. Az ex-lex állapot fura helyzeteket teremt minden oldalon. Augusztus 31-ig kell minden évben összeállítani a törvényhatóságok legtöbb adót fizetőinek névjegyzékét. Az idén azonban május óta alig fizetnek adót s a kimutatásokat nem lehet összeállítani. A belügyminiszter úgy döntött, hogy az idei névjegyzékek maradjanak érvényben. Most érkezett meg Pécs város és Baranyavármegye törvényhatóságához a belügyminiszter körrendelete, mely következőleg hangzik: A jövő évi községi költségvetésekben megállapítandó pótadó-százalék kiszámításánál, a folyó évre kivetett pótadók beszedésénél és a törvényhatósági legtöbb adót fizető bizottsági tagok jövő évi névjegyzékeinek összeállításánál az állami adókivetési munkálatok késedelme miatt követendő eljárás tárgyában f. évi aug. hó 7-én 76061. sz. a. kibocsátói körrendeleteii pótlásául a czimet a legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegyzékeinek összeállítására vonatkozólag a következőkről értesítem : A legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállításához szükséges adókimutatásokat 1886. évi XXI. t.-cz. 25. §-a szerint az adóhivatalok kötelesek minden év augusztus hó 31-ig a törvényhatóság rendelkezésére bocsátani, miután azonban az állami költségvetés hiánya s ennek folytán az állami adók kivetésénél felmerült késedelem miatt a kir. adóhivatalé a szóban forgó kimutatásokat a jelen éve vonatkozólag folyó évi augusztus 31-ig a törvényhatóságok rendelkezésére már nem bocsáthatják, már pedig az 1886. évi XX. t.-cz. 34. § ának rendelkezése szerint a bizottság választás alá eső tagjainak megválasztása csak a legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállítása, illetve kiigazítása után történhetik és így a legtöbb adót fizetők névjegyzékének törvény czélzata értelmében is oly időben kell megállapítva lennie, hogy annak alapján a most idézett törvény 33. §-ának megfelelően a bizottság választás alá eső tagjai sorában megüresedett helyek még ez év végén betölthetők legyenek; ennélfogva avégből, hogy a legtöb adót fizetők névjegyzékének kiigazítás iránti intézkedések kellő időben befejezhetők legyenek és így a törvényhatóság bizottság törvényszerű kiegészítése fennakadást ne szenvedjen, elrendelem, hogy a szóban levő eljárás körül ezúttal kivételesen a kir. adóhivatalok a múlt kimutatásai veendők alapul és a leg adót fizetők névjegyzékének kiigazítása törvényben előirt eljárás ezen alap teeendő folyamatba. Budapest, 1903. augusztus 22. Khuen-Héderváry s. k. A körrendelet folytán a központ választmányok rövid, formális ülésbe megállapítják az idei virilisek személyben a két törvényhatóság legtöbb adófizetőit a jövő évre. A pécsi törvényhatóságnak megfelelő számú tagokkal való kibővítésére ezideig nem történtek meg a kezdeményező lépések. — Az „Erzherzog Carl“ vízrebocsátása. A tengerészeti parancsnokság ma átiratban arról értesítette a képviselőházat, hogy október 4-én bocsátják vízre San Marcóban Trieszt mellett az Erzherzog Carl hadihajót. Az ünnepségre, a 3