Pécsi Napló, 1904. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1904-01-01 / 1. szám

1904. január 1. töröl, mindent a Korán után tesz. Erről pe­dig a Korán nem tesz említést, mert akkor m még nem volt „anziksz-kártya“. Mit tegyen tehát ? Az áramlat ellen nem volt menekvés. Nem lehetett kitérni a divat elöl, mert még tán ebbe is beleavatkoztak volna az idegen hatalmak. Szállítja tehát a török posta a ké­pes levelezőket, de csak azokat, melyen nincs a szultán arczképe, mert a Korán tiltja az ember képmásának sokszorosítását. Továbbá nem szabad a képen lenni nőnek, temetőnek és mecsetnek. Ilyen ábrázatú kártyákat nem továbbítanak, megsemmisítik. Pedig hát ép ezek a legérdekesebb és legkülönösebbek, ezek mását óhajtjuk kül­deni, kívánjuk bemutatni. Ha általános tájképet ábrázoló kártyát adunk is föl, kétséges, hogy ez rendeltetési helyére jut, mert az esetleges rajta levő me­cset miatt a postás szeszélyétől függ, hogy azt észre veszi-e vagy sem s hogy igy to­­vábbitja-e vagy nem. Vagyis röviden mondva : a török pos­tát nem igen tanácsos igénybe venni — ha ép nem muszáj. . úgy látszik — a tények bizonyítják — hogy a Törökországgal összeköttetésben levő nagyhatalmak is igy gondolkoztak. Megte­remtették tehát az önálló postákat. Vagyis "Konstantinápolyban a török postán kívül még a következő posták vannak: franczia, angol, orosz, német és­­ osztrák. Nem osztrák-magyar, hanem kizárólag osztrák. Ezek az önálló posták az illető nagy­­követségek és konzulátusságok kiegészítő ré­szét képezik. Minden nagyobb szállodában egy nagyobb szekrény van elhelyezve, mely iát fiókkal rendelkezik. Minden fiók külön­­külön a levél bedobására szolgáló nyílással van ellátva. A fiókokon a fölirás: osztrák, amely országba levelet akarunk küldeni, azt megmondjuk a szálloda portásának s ő an­­nak a megfelelő értékű bélyegét adja, melyre azin betükkel van nyomtatva a bélyeg török irtéke. így a 10 filléres osztrák bélyegen 10 para jelzés van Ugyanis 1 piaszterban, írni 22 fillérnek felel meg, 40 para van. Azon országokba, melyeknek külön pos­tájuk nincs, az osztrák posta szállítja a le­veleket, így például Olaszországba, Dániába, Norvégiába, Belgiumba. A Belgiumba szóló ,belőle, amilyent a világ még nem látott! — fogtatta a családfő ismét nagyot ütve a pisz­kaival a tűzhelyre. — Dicsőséget hozott volna reánk. Az asszony nem felelt. Csak letette a leánykát s két kezére könyökölve, hol jobbra, h­ol balra csóválta a fejét. A leányka ismét eltávolódott tőle s úgy nézett reá, mint az imát. — Mit sirsz ? — kérdé rövid szünet után — A bátyádat siratom, — felelt az anya — Azért talán, hogy elrejtőzött ? — Azért . . . A leányka lehajtotta a fejét. — Hát miért rejtőzött el? — kérdé. — Megharagudott reád, — m­ondá dur­án az anya, hogy véget vessen a további árdezesküdésnek. — Hiszen te sohasem ad- 1 neki semmit. A leányka szeme megtelt könynyel. — Hát eljön-e a bátyám? — suttogta. — Nem jön el, — felelte az anya, — zik. — Ott a földben alszik talán ? — Igen ... Ott a földben . . . ' hallgatott. Szomorúan az Itt aztán kendővel röndesen, sij-ni kez­­jtt cstá. 'O­jpa s az leveleket is tehát az osztrák névvel ellátott fiókba kell tenni. Minden külön posta naponkint többször is küld a szállodákba a levelekért , azokat azonnal továbbítja hivatalnokával. Hazafelé jövet velünk is utazott egy postát vivő kon­stantinápolyi postahivatalnok. Mikor a képeslevelezőket elsőizben föl­adtam, természetes török bélyeggel akartam ellátni, de lebeszéltek, mert így a kézbesítés nem biztos, míg ha osztrák bélyeget ragasz­tok reá és osztrák postán küldöm, biztos, hogy czélhoz ér. Pedig hát érdekesebb lett volna, ha török bélyeg van rajta. Mellőzni kellett tehát ezt, mert a főczél az volt, hogy a levelezők kézhez jöjjenek, habár csak osz­trák bélyeggel. A 20 para fölirás és a kon­stantinápolyi posta bélyegzője a tanú, hogy e kártyákat Törökországból küldtem s nem valahonnan Grácz mellől. Mennyi jövedelemtől esik így el a tö­rök kormány. De a török az ő végzetbe ve­tett bizalma mellett nem törődik ezzel. Az ott lakó és átutazó idegenek nagy tömege által küldött levelek és kártyák nagy száma adta jövedelem elmegy az illető országok kasszájába. Pedig talán reá­férne a törökre is egy kis jövedelem. Akkor a katonáknak nem kellene nagyon sok helyen természet­ben kapni a zsoldjukat, az országnak na­gyobb lenne a hitele és a török sorsjegyek nem képeznék az orfeumi kuplék állandó czégtábláját. És ilyen közömbös a török mindenben, mindenfelé, mi a haladás felé vezetné. Ő ha­lad, akarom mondani, marad a maga régi útján, nem tud, de nem is akar látni többet, mint a­mennyit az ő Koránja előtr. Az aranyszarv öblön csak két fahíd köti össze Stambult Galatával és Párával. Nevek régi és új híd. Helyesebb név lett volna régi és régibb, vagy rossz és rosszabb híd. Olyan döczögésben részesülünk, ha ko­csin megyünk át, hogy a mi kövezetünkön menve valóságos kéjben ringunk. Hajókon áll a hid. Vagy 7 év előtt az egyik ily hidtartó fahajónak neki ment egy nagy hajó, meg­rongálta s ezzel ezen a részen az egész hid sülyedt, hullámos lett. 7 év óta igy nyugszik a hid. Naponkint 10000 és 10000 ember jár keresztül rajta, de senkinek sem jut eszébe anya elhallgattak s gondolatokba mélyedtek, csak néha-néha piszkálgatják a tüzet, hogy jobban égjen, vagy a piszkaiéval eltakarítják a hamut. — Boldog kis­ karácsonyt kívánok! — kiáltotta erős hangon a hosszú Szteván koma, aki váratlanul megjelent az ajtóban, aztán föltátotta száját, melyben csak két elülső fog díszelgett és reájuk nézett. Rögtön el is ko­­morodott. Összehúzta csupasz szemöldökét, elferdítette az ábrázszát és a fejét csóválta. — Hát mit pityeregtek itt, mint a gye­rekek, a mai napon miért bántjátok az Is­tent? — mondá dühösen. — Nem is szé­gyelljek magatokat ... Az nem tetszik talán, hogy az Úristen, sínek neve dicsér­­tessék, adta és el is vette . . . Keresztet sem akartok vetni, imádkozni sem akartok, hogy adjon helyébe másik gyermeket . . . Azok szinte elröstelték magukat. Össze­néztek s lassan fölkeltek a helyükről. Helyet csináltak a komának. Aztán szótlanul elő­szedték valahonnét az öreg pálinkás-csutorát s elébe tették. Szteván koma rá se hederitett. Még mindig morgott magában s mérgesen nézett széjjel a házban. — Hát az én leányom merre van ? — kérdé végre, midőn észrevette a sarokban elrej­tőzködött leánykát. N- vere ide — kiáltok* — gyere a komp ." valar'" a kijavítás iránt a lépéseket megtenni. Minek is, a szolgálatot igy is megteszi. A konzervatizmusságnak az élő minta­képe — a török. Bizonyítja ezt Goluchovszki Agenor gróf külügyminiszternek 1908. decz. 16-án Bécsben elmondott exposéja, melynek egyik részében a következő szavakat bocsátja világgá: „Ama mondással szemben ugyanis, hogy Törökországban nem változik semmi, azt a tételt állítom föl, hogy Törökországnak meg kell változni, ha élni akar és hogy mivel csak jószántából nem képes, azoknak kell erről gondoskodni, kiknek a török biro­dalom fönmaradása és integritása nyilván­való érdekükben áll.“ Tehát mások akarnak parancsolni a töröknek, hogy mit tegyen. Urak akarnak lenni az ur fölött. S erre mit felelhet a török most, — megismerve az ő közömbösségét, — mint a mecset tornyában napnyugtával, — a tenye­rét a szájához téve — a buzgó müezzin énekel: Alláhu akbár: Ashadu amná lá iláha ! — Alláh! Isten a legmagasztosabb ! Bizonyítom, hogy nincs más az Istenen kívül. Rónaky Kálmán dr. „Pécsi Napló“ Az olvasó közönséghez. — Fölhívás előfizetésre. — A PÉCSI NAPLÓ politikai napilap, Ba­ranya vármegye és Pécs szab. kir. város első napilapja 1904. év január havának elsejével XIII. év­folyamába lép. A PÉCSI NAPLÓ múltja biztosíték a jövőre. Eddigi pálya­­futása alatt teljesített sajtó-szolgálataival a t. olvasó közönség el­­­ismerését és bizalmát megnyerve, nyugodt erős és biztos lépés­sel halad előre.­ ­ A leányka olyan kényesen, amint volt fölkelt és szótlanul, lehajtott fejjel, durczá­­san odament. A koma karon fogta s meg­csókolta mindkét prezáját s az ölébe vette. — Hát a komáé vagy-e ? — kérdé a gyermek arczát simogatva. — Az vagyok — dadogta a leányka. —­ Persze, hogy az vagy — kiáltotta a koma megelégedetten. Az enyém vagy, az enyém ! Én lennék az apád, áldanám az Is­tent, hogy téged is adott és nem rínék a holtak után. És mégegyszer megcsókolta, aztán a nagy bőrövébe nyúlt s néhány almát vett k­i belőle s odaadta neki. — Itt van, mulass vele .. . A leányka, látva az almákat, elmoso­lyodott ■ tapsolni kezdett. Kiugrott koma öléből s a kendőcskéjébe tette az al­mákat. Mindegyiket megnézte, megszagolta. Aztán visszavonult s elrejtőzködött az ajtó mögött. Szteván koma csak most nyúlt a pá­linka után. — Kívánom, komám gazd’uram, hogy az Isten adjon jobb észt — köszöntötte föl a gazdát. Azt hittem, hogy férfi­val igazán rosszabb vagy minden A gazda dure komára

Next