Pécsi Napló, 1904. április (13. évfolyam, 75-100. szám)

1904-04-01 / 75. szám

XIII. évfolyam. Péntek, 1904. április 1. 75. (3713.) Szerkesztőség: Munkácsy Mihály­ utcza 25. Telefon 109.­­ | Felelős szerkesztő: Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal és éjjeli szerk.: Boltivköz 2. Telefon 27. [­ LENKEI LAJOS: Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyik­-tér sora 60 fillér. Harmadik pohárköszöntő. Pécs, márczus 21. Uram, uram, nagyságos Bartha Miklós országgyűlési képviselő uram, szál­lok az úrhoz! Az eredményes munka, a messze­­fekvő, tán magas czél csak egy feltétel alatt érhető el. Csakis egyetlen tényező az, mely, ennek megvalósítását, vagy legalább megközelítését biztosítja s módot nyújt arra, hogy a küzdelem ne menjen kárba; eszközt szolgáltat, hogy a fáradozások gyümölcsét elérhessük, ez a tényező pedig a mindent magába foglaló nagy egység, a min­dent hatalma alá vonó erős központosító erő. Ez az az erő, melynek sugarai át­hatják az egész teret s hódolásra kész­tetik azt; ez az az erő, melynek előre­törő vakmerősége diadalmasan hárít el útjából minden ellentörekvést, minden akadályt, ez az a biztosíték, melynek védpajzsa alatt bátran, önérzetesen, re­ményteljesen folyhatik a küzdelem a közös czélért, de e nélkül hiába minden. E nélkül kárba vész minden, mert ha nincs meg az összeforrasztó hatalmas egység, ha nincs meg a részeket szorosan egy­máshoz fűző központi erő, az alkotó ele­mek különböző utakon, eltérő eszközökkel s bár ugyanazon czélért hevülnek s küz­denek, de e harczban fegyvereik ép az egység hiányában egymás ellen is irá­nyulhatnak, erőiket egymásra pazarolják és midőn igy a meddő, czéltévesztett összecsapásokban erőiket megfogyasztják, a közös czélnak sokkal inkább ártanak, mintsem használnának. A részek harcza, az alkotó elemek küzködése csak szárny­­próbálgatások, de az egymást megsemmi­sítő csapások letörik a büszke, dagadó szárnyakat s a kimerült test, melyet saját részeinek marakodása oszlatott fel, tehe­tetlenül, bukottan hűl alá a kiszámítha­tatlan mélységbe, anélkül, hogy valamit elért volna, anélkül, hogy az elpocsékolt erőért valamit nyert volna cserébe, anél­kül, hogy csak egy lépéssel is közeledett volna oda, hova kibontott, merész szár­nyakkal megindult. Ott tündököl ősi czímerünkben a ha­talmas jelszó: „viribus emitis“, „egyesült erővel“, fogjunk össze a közös czél el­éréséért, egyesüljünk, adjuk össze erőin­ket, hogy így a csekély részekből nagy egészet alkotva merészen, a diadal remé­nyében, joggal bízva a győzelemben, bá­tor öntudattal törekedhessünk a közös eszmét megvalósítani, mely igyekezet így bizonyára sikerre vezet, míg e nélkül, ha az erők szét vannak forgácsolva, ha nem támogatják egymást czéltudatosan, hanem oktalanul egyik a másikat kisebbíti, amit egyik alkot, azt a másik lerombolja, úgy a törekvést nem fogja siker koronázni, hanem kudarcz, csúfos, gyalázatos, meg­szégyenítő, leverő kudarcz lesz a vége. Ezért van szükség az egységre, ezért kell hirdetnünk az egyesülést, ezért küzd­­jünk valamely czélért „viribus unitis.“ Egyesüljünk ott, hol az alkotó ele­mek egy eszméért hevülnek, egyesüljünk akkor, ha szívünket egy ideál sugallata dobogtatja, egyesüljünk akkor, ha úgyis mindnyájan ugyanazt kívánjuk, csak az eszközeink különböznek, csak a módban vagyunk más nézeten, csak a czélhoz vezető utaink nem azonosak. Egyezzünk meg akkor az eszközökben, határozzuk meg közösen a módot, válasszuk meg együtt az utat s haladjunk ezen karöltve, egymást támogatva, egymást megsegítve, haladjunk közösen, együttesen küzdve, haladjunk mindvégig „viribus unitis.“ De ha a czél nem ugyanaz, ha a hevítő eszme nem azonos, ha a törek­vések végpontjaikban nem találkoznak, akkor az egyesülés lehetetlen, akkor az együttműködés ki van zárva s ha mégis létrejönne, úgy ez csak az elvek feladá­sával, csak az addig hirdetett eszmék megváltoztatásával történhetik. Az Ön legújabb törekvése, t. kép­viselő úr, oda irányul, hogy egyesítsen tűzzel, vassal, egyesítsen minden áron, egyesítse az összes ellenzéki pártokat, egyesítse egy zászló alá, hogy egy közös jelszó alatt, közös erővel munkálkodjanak. Merész, bátor eszme, szinte kivihe­tetlen ! De Ön, hírneves képviselője a ma­gyar public­isztikának, elszántsággal, ki­tartó ragaszkodással, buzgó elhatározással küzdve küzd az eszme megvalósításáért; alkalmazkodni, megalkudni kész, hogy a terv hajótörést ne szenvedjen, hogy ki­tűzött magas czélját elérje. S nagyszerű törekvésében, melynek hatása alatt csak a csúcspontban ragyogó fényes csomót látja, egészen eltekint a kicsinyes mellék­­körülményektől, melyek e czél elérésében gátolhatnák, melyek eddig önt egészen uralták s lekötötték. Nem törődik azzal, hogy a magyar ellenzék nem egyformán ellenzék, nem ugyanazon pontokban áll szemben a kor­mány a szabadelvű párt törekvéseivel, hanem mindegyik más és más czél­nak hódol. A Kossuth-párt közjogi ellen­zék, a kiegyezés jogosultságát, illetőleg a nemzetre való jótékony hatását nem hajlandó elismerni s és ezért küzd ellene mindig s minden téren. Küzd a nemzeti eszmék érvényesüléséért, küzd a leghe­vesebben, de szocziális, egyházpolitikai programmja alig tér el a szabadelvű pártétól. Az Önök függetlenségi pártja a delegáczióval szemben nem elégszik meg a passzív ellentállással, hanem belép ez létjogosultságában tagadott testü­letbe s ott is hirdeti elveit. Önök az egyházpolitikai kérdésekben ellenzékies­­kednek leginkább s átmenetül szolgálnak a klerikális csoporthoz, a néppárthoz. Ennek első s főtörekvése az egyházi uralom, az egyházi hegemónia. A 67-es kiegyezést elfogadja, sőt ha kell, védel­mezi is, a kormányt pedig hol támo­gatja, hol támadja, aszerint, amint elnö­kétől remélhet valami engedményeket, vagy nem, de hogy mily távol áll a nemzeti aspiráczióktól s mennyire tekint a személyes motívumokra, megmutatta a legutolsó obstrukczió, melyben akkor, midőn tetőponton állt s a nemzet érzé­sével találkozott, nem vett részt, de midőn már elhanyatlott s lehunyó­­ban volt, készséggel támogatta, mert ekkor már­­ nekik nem tetsző egyén volt a kormányelnök. Itt vannak még a nemzetipárti disszidensek, kik annak idején Bánffyt megbuktatták, de programmjuk a jelenben még nem alakult ki teljesen s végre itt van a nagy „Bukott“, ahogyan Ön őt nevezni sze­rette, az „Uj párttal“, mely ugyancsak 67-es alapon áll, kiindulópontja tehát azonos a szabadelvű pártéval, csak tö­rekvéseiben kevesebb s gyorsabb után kíván czélhoz érni. Számítsuk még ide a demokratákat, kik egyelőre nincsenek ugyan erősen képviselve, de bizonyára meg fognak szaporodni , akkor ők fog­ják alkotni a szoc­iális kérdések, az adó és képviseleti rendszer ellenzékét. Ily ellentétes áramlatokat s törekvé­seket lehet-e közös s lelkiismeretes küz­delembe vinni a kormány bármely czél­­jával szemben? Nem ütköznének-e saját elveikbe, nem hagynák-e el saját prog­ram­jukat? Alig hihetem. Nem törődik Ön azzal, hogy a ter­vezett száz fejű koalíc­ióban ott lenne a Bukott is, kinek vérére s szivére annyira áhítozott s most hajlandó lenne őt sze­retettel ölelni örömtől, honfiúi büszke­ségtől dagadó keblére. Sőt krisztusi szeretetében hajlandó lenne egy sorban állni a (óvj meg tőlük uram, Isten) kazárokkal is s velük is, legyőzve ért­hető undorát, testvéri csókot váltana! Nem szép eszköz ez ugyan, de a nemes czél szentesíti az ilyen megalázó eszközöket is. Nem törődik Ön avval, hogy a ki­állott nagy megrázkódtatás után teljes együttműködésre, de nem ellenzéki együttes harcára van szüksége a magyar parlamentnek, mert csak így válhat belőle újra egészséges, életképes, tetterős intéz­mény, csak így lesz képes impozáns megnyilvánulásában kifelé is képviselni

Next