Pécsi Napló, 1905. augusztus (14. évfolyam, 174-199. szám)

1905-08-01 / 174. szám

1905. augusztus 1. ság törekvése, hogy a béke létrejöjjön, még­pedig úgy, hogy a munkások jogos követelései teljesítést nyerjenek. Hogy azonban ez a czél elérhető legyen, a munkások részéről is szükség van a nyugodt­ságra, a helyzet belátására és mérlegelésére. Tudatták aztán a munkások megbízot­­­­taival az igazgatóság határozatát. E szerint az igazgatóság most nem adhat határozott választ arra nézve, hogy mily bérjavításokat fog adni. Nem pedig azért, mert ily nagy­­fontosságú döntéshez a központi igazgatóság teljes plénumának határozata kell. Ezt a pénumot pedig szeptember előtt összehozni nem lehet. Az igazgatóság a javításokban a a legszélső határokig el fog menni, de a bérminimumot a bányamunka természeténél lógva nem adhatja meg Mivel a megadandó javításokat számösszegekben a teljes igaz­gatósági plénum döntése után tudathatja, fölszólítja a munkásokat, bízzanak az igaz­gatóság hiteles erejű ígéretében, álljanak most munkába, szeptember folyamán letár­gyalják a bérjavításokat, melyek folyó évi október 1-től fogva életbe lépnek. Mindazon panaszok, melyek nem a béremelés, de az alantasabb hatóságok eljárása ellen irányul­nak, azonnal orvoslást fognak nyerni. A munkások erre a határozatra azt vá­laszolták, hogy tárgyalni fognak megbízóik­kal és az ajánlatot megfontolás tárgyává fogják tenni A tárgyalásban beállt rövid szünet után a munkások megbízottai előadták azon pa­naszaikat, melyek a megállapított munka­renddel és bérrel szemben a hivatalos eljárás és az alantasabb tisztek elbánása folytán igazságtalanul sújtották őket. Ezen panaszo­kat jegyzőkönyvbe vették és azok azonnali orvoslása az igazgatóság és bányahatóság föladata. De föladata lett volna ez a bánya­­hatóságnak már régebben. Mert ezek a pa­naszok már egyszer jegyzőkönyvbe vétettek, de minden következmény nélkül ott is ma­radtak. A bányahatóság rendeltetése az, hogy kiküldöttjük időnként a bányatörvény igaz­ságos és pontos végrehajtását ellenőrizze és foganatosíttassa. A pécsi bányászsztrájk meg­oldásának egyik nehézségét épen az képezi, hogy a bányamunkások ezen panaszai na­gyon fölgyülemlettek, régóta nem orvosoltat­­tak és így ez a bérharcottól független körül­mény tetemesen növelte a munkások bizal­matlanságát az igazgatósággal szemben. Ez a körülmény szüli azt a természetes gondo­latot, hogy a bányahatóságokat a nagy bányavidékek szerint dec­entralizálni kell. Mert így minden évben tán egyszer van al­kalmuk a munkásoknak panaszaikat föltárni, amikor a bányakapitány jegyzőkönyvet vesz fel és távozik. Időközben pedig nincs a munkás­ságnak senkije, akiről tudja, hogy a törvény erejének biztosítékával háta mögött áll. Nincs tehát semmi értelme a központi bánya­­hatóságnak ilyen bányavidéki szervek nélkül. Minthogy a nyugodt nemzeti munka óhaja és czélja a törvénynek, ezen dec­entralizá­cziónak mielőbb létre kell jönnie. A munkások bizalmatlanságát az igaz­gatósággal szemben ezen körülmény nagyban táplálta, ezért nem volt az igazgatóság eddig tett azon kijelentésének, hogy a bérjavítá­­sokban a legszélső határig el fog menni, semmi eredménye. A viszonyok azonban a mai nappal megváltoztak. Az igazgatóság ezen ígé­retét írásba foglalta. Azok a hivatalos közegek, melyek ezen határozatot a munkásoknak átad­ták, erkölcsileg kötelezve érzik magukat an­nak beváltásáért szavatolni. De a minisztériu­moknak, melyek kiküldötteiket a béke­­közvetítésbe beállították, annak idején joguk és alkalmuk lesz az igazgatóságtól annak igazolását kérni, hogy a bérjavításban csak­ugyan elmentek-e a megígért határig! Ha nem mentek volna el, ezt kötelezővé kell tenniök." Értjük azt, ha a munkások gondolkodna és jól meg­fontolniok: mi az, amivel hosszú és válságos bérharczuk befejezést nyer ? Ma azt lehet mondani: a bérharcz nagy sikerek­kel járt számukra, csupán a teljesülés napja van még két holnappal eltolva. Késő este vett értesülésünk szerint meg­állapodás a munkásokkal nem jött létre, úgy Pécs-bányatelepen, mint Szabolcson két óriási dinamitrobbanást hallottak, melyek tehát az összes telepeken hallhatók voltak, e lövések valószínűleg jeladást szolgáltattak a munkásoknak, de, hogy mit jeleztek velük, nem tudják. .Pécsi Napló Hírrovatunk, Péca, július 31 A vendégeink. — 165 tébolyodott érkezése vasúton. — Már csak igy nevezzük őket: vendé­geink. Ott tartjuk őket abban az új fogadó­ban, ott a Rétutczában. Csak éppen, hogy azt nem mondjuk: Isten hozta őket. Mert bizony ezeket nagyon, de nagyon elhagyta a jó Isten. Ámbár hogy adott melléjük maga helyett nagyon, de nagyon jó embereket, akik a maguk lelkével pótolják ezeknél a szerencsétleneknél az a lelket, amit a jó Isten elvett tőlük. Áldja is meg őket az a Jóságos, aki küldte őket; áldja meg őket, amiért ,hogy erre a munkára szánták az életüket. Bele­veszem ebbe az áldásba az orvosok mellé az ápolókat is, mert ezek nem olyan ápolók, mint a többi, a más ispotálybeliek. Egyébként nem történt semmi különös: tébolyodottakat hoztak. Édes istenem, spora­­dice van részünk benne akárhányszor. Ami szenzácziós benne: az, hogy egy egész külön vonat megtelt velük. Százhatvanöten voltak s nézte őket vagy kétezer. Kérem, ezt nem gorombáskodni akarásból mondom; csupán azt akarom vele jelezni, hogy mert titokban, föltűnés nélkül akarták beszállítani őket, hát­­ természetes, hogy kétezer ember volt tanúja a titkos szállításnak. Bent a városban nem igen tudtak felőle, de a vasút emberei szétsugták a vasút asz­­szonyainak, így aztán ezen a réven szépséges titok maradt a százhatvanöt őrült érkezése. Kellemetlen dolog volt ez a rend őreinek is, akik ezzel a magát otthon érező néző­közön­séggel szemben még csak nem is gorombás­­kodhattak. Pedig itt megengedtem volna nekik, hogy gorombáskodjanak. De hát volt ennél a vendégfogadtatásnál ennél több és nagyobb ostobaság is, amiről ha nem írok, miért írnék bővebben éppen erről a kiseb­bikről ? A szomorú (azt mondják: ez a jelzője, pedig hát dehogy is szomorú) vonat Pozsony­ból jött, ahol gyűjtő­háza van ezeknek a sajátságos betegeknek. Öt III. osztályú, egy H. oszt. kocsiból állt a külön vonat, a II. osztályúban a kisérő orvosok jöttek az utasok­kal. Este háromnegyed hétkor érkezett meg a vonat s künn, a raktárokon túl állt meg, ahol Sipőcz Gréza dr., a pécsi elme­gyógyintézet igazgató főorvosa, Erreth La­jos dr. a pécsvárosi közkórház igazgatója s még néhány orvos várta a „szállítmányt“. Szándékkal nem írom, hogy „érdekes“ szál­lítmányt. Mert a látni szomjas közönségnek aligha volt valami érdekes. Akik a kocsik ablakain kinéztek, a legmindennapibb ábrá­­zattal bámultak a nekik idegen, nekik külön­ben is mindig idegen pályaudvart és közön­séget, mint akármelyik más vonat utasai. Ha ott az egyik középső kupé ablakából németül zsörtölődő atyafi nem szidta volna folyton a magyarok komisz mivoltját, hogy még egy pohár szódavizet se tud kapni itt az ember, eközben marhának meg bolondnak nem deklarálta volna az egész ácsorgó tisz­telt gyülekezetet, hát nem is akadt volna semmi heczet az erre áhitozók számára. Szép rendben várt mindenik a maga sorára. Csak aztán, mikor megnyíltak a kocsik ajtajai s mikor egyenként szállította le egy-egy „ápoló úr“ (ahogy egyik beszé­desebb pacziens titulálta a vezetőjét) azt a szegény utast, akkor tűnt föl ez a sok szörnyű test, ez a sok élő kadáver, akkor vágtatott végig az érzékeny lelkeken valami borzongás, föl-le, valami soha nem érzett, valami ismeretlen elektromszerű rángás. Nem annyira őrültek ezek, mint betegek, paraly­­tikusok, agyalágyultak, görvélykórosok, akik­nél a szörnyű vérbaj az agyra­­feküdt. Ezek többnyire férfiak. A nők más formát mutat­tak. Ezek hisztérikusok, inkább mosolyog­nak, mint a férfiak, sőt olyik kac­érkodik is. A nők külön két kocsit töltöttek meg, hármat a férfiak. Volt köztük öt gyerek­korban levő; az egyiket maga az apja hordta ölben — az apa is őrült. Megrendítő párt Két-két beteget egy-egy ápoló vezetett karon fogva, szép nyugodtan a rájuk várakozó kocsikra. Öt bérkocsi és két omnibusz az érkezés pontjától esti 8 óráig szállította be a „vendégeket“ új — talán utolsó — otthonukba. Ezek közül ugyan aligha hagyja el egy is élve és gyógyulva ezt a mi új betegházunkat, külö­nösen a férfiak nem. Azok csaknem mind a vér betegei, a nők közül talán egy­­kettő még kiszabadulhat; de már az a királynői haj és fejdiszszel ékeskedő, aki mint valami udvari dáma mórikálta magát s csak az ő ismerős orvosának a karján engedte magát a kocsihoz vezettetni, az — a fonnyadt­­ságában is eléggé jól konzervált egészségével — örökös vendégünk marad holta napjáig. (Auguartus.) — Blaskovich István kitar­totása. A pécsi kir. ítélőtábla nyugalomba vonult érdemes elnökéről nyugalomba vonulása al­kalmával a királyi kegy sem feledkezett meg. A hivatalos lap mai száma ugyanis a követ­kezőkben közli Blaskovich István kitünte­tését : A Személyem körüli magyar ministé­­rium ideiglenes vezetésével megbízott magyar ministerelnököm előterjesztésére Blaskovich Istvánnak, a pécsi Ítélőtábla elnökének nyug­­dijaztatása alkalmából, negyven évet meg­haladó bírósági szolgálata alatt szerzett ki­váló érdemei elismeréséül, másodosztályú vaskorona-rendemet díjmentesen adományo­zom. Kelt Ischlben, 1905. évi julius hó 24. Ferencz József s. k. Báró Fejérváry Géza s. k. — Podmaniczky Frigyes báró ki­tüntetése. A király Podmaniczky Frigyes báró belső titkos tanácsosnak, a fővárosi közt munkák tanácsa alelnökének, ezen állásától való felmentése alkalmából sok évi és igen hasznos szolgálatai elismeréséül, az első osztályú Lipót-rendet díjmentesen adomá­nyozta. — Rendjelviselési engedély. A kiráy megengedte, hogy Mikó Bálint valóságos belső titkos tanácsos, nyugalmazott főispán a rom­án Korona-rend nagy tiszti keresztjét, ifjabb Jakabffy István, miniszteri segédtit­kár az Ő felsége személye körüli m. kir. minisztériumban, a szász királyi Albrecht­­rend I. osztályú lovagkeresztjét, Láng Manó budapesti lakos, az idegenforgalmi és utazási vállalat- részvénytársaság helyettes igazga­tója, a török császári Medjidié-rend harmad­­osztályát és Kolonics János, csanakfalvi templomatya, a „Pro Ecclesia et Pontifice“ pápai diszkeresztet elfogadhassa és visel­hesse. — Konzuli kinevezések. Ő felsége Petersmann József Mátyás bölcsészettudor, könyvkiadó lipcsei lakost ugyanott fizetéste­­len konzullá — tarifaszerű konzuli illetékek szedése jogával kinevezte. Megengedte to­vábbá a király, hogy Mexikó államban, melylyel monarchiánk csak a legújabb idő­ben vette fel ismét a diplomácziai összeköt­tetést,­­ Mexikó­városban és Mérida­ Prog­­resoban tiszteletbeli konzulságok felállíttas­­sanak, egyidejűleg Neugebauer Ferencz Jó­zsef osztrák állampolgárt m­exikó­városi fize­­téstelen konzullá és Arczellay Luis F. mexi­kói állampolgárt méridaprogresós fizetéstelen konzullá, mindkettőt a tarifaszerű konzuli illetékek szedése jogával kinevezte. 3

Next