Pécsi Napló, 1905. augusztus (14. évfolyam, 174-199. szám)
1905-08-01 / 174. szám
1905. augusztus 1. ság törekvése, hogy a béke létrejöjjön, mégpedig úgy, hogy a munkások jogos követelései teljesítést nyerjenek. Hogy azonban ez a czél elérhető legyen, a munkások részéről is szükség van a nyugodtságra, a helyzet belátására és mérlegelésére. Tudatták aztán a munkások megbízottaival az igazgatóság határozatát. E szerint az igazgatóság most nem adhat határozott választ arra nézve, hogy mily bérjavításokat fog adni. Nem pedig azért, mert ily nagyfontosságú döntéshez a központi igazgatóság teljes plénumának határozata kell. Ezt a pénumot pedig szeptember előtt összehozni nem lehet. Az igazgatóság a javításokban a a legszélső határokig el fog menni, de a bérminimumot a bányamunka természeténél lógva nem adhatja meg Mivel a megadandó javításokat számösszegekben a teljes igazgatósági plénum döntése után tudathatja, fölszólítja a munkásokat, bízzanak az igazgatóság hiteles erejű ígéretében, álljanak most munkába, szeptember folyamán letárgyalják a bérjavításokat, melyek folyó évi október 1-től fogva életbe lépnek. Mindazon panaszok, melyek nem a béremelés, de az alantasabb hatóságok eljárása ellen irányulnak, azonnal orvoslást fognak nyerni. A munkások erre a határozatra azt válaszolták, hogy tárgyalni fognak megbízóikkal és az ajánlatot megfontolás tárgyává fogják tenni A tárgyalásban beállt rövid szünet után a munkások megbízottai előadták azon panaszaikat, melyek a megállapított munkarenddel és bérrel szemben a hivatalos eljárás és az alantasabb tisztek elbánása folytán igazságtalanul sújtották őket. Ezen panaszokat jegyzőkönyvbe vették és azok azonnali orvoslása az igazgatóság és bányahatóság föladata. De föladata lett volna ez a bányahatóságnak már régebben. Mert ezek a panaszok már egyszer jegyzőkönyvbe vétettek, de minden következmény nélkül ott is maradtak. A bányahatóság rendeltetése az, hogy kiküldöttjük időnként a bányatörvény igazságos és pontos végrehajtását ellenőrizze és foganatosíttassa. A pécsi bányászsztrájk megoldásának egyik nehézségét épen az képezi, hogy a bányamunkások ezen panaszai nagyon fölgyülemlettek, régóta nem orvosoltattak és így ez a bérharcottól független körülmény tetemesen növelte a munkások bizalmatlanságát az igazgatósággal szemben. Ez a körülmény szüli azt a természetes gondolatot, hogy a bányahatóságokat a nagy bányavidékek szerint decentralizálni kell. Mert így minden évben tán egyszer van alkalmuk a munkásoknak panaszaikat föltárni, amikor a bányakapitány jegyzőkönyvet vesz fel és távozik. Időközben pedig nincs a munkásságnak senkije, akiről tudja, hogy a törvény erejének biztosítékával háta mögött áll. Nincs tehát semmi értelme a központi bányahatóságnak ilyen bányavidéki szervek nélkül. Minthogy a nyugodt nemzeti munka óhaja és czélja a törvénynek, ezen decentralizácziónak mielőbb létre kell jönnie. A munkások bizalmatlanságát az igazgatósággal szemben ezen körülmény nagyban táplálta, ezért nem volt az igazgatóság eddig tett azon kijelentésének, hogy a bérjavításokban a legszélső határig el fog menni, semmi eredménye. A viszonyok azonban a mai nappal megváltoztak. Az igazgatóság ezen ígéretét írásba foglalta. Azok a hivatalos közegek, melyek ezen határozatot a munkásoknak átadták, erkölcsileg kötelezve érzik magukat annak beváltásáért szavatolni. De a minisztériumoknak, melyek kiküldötteiket a békeközvetítésbe beállították, annak idején joguk és alkalmuk lesz az igazgatóságtól annak igazolását kérni, hogy a bérjavításban csakugyan elmentek-e a megígért határig! Ha nem mentek volna el, ezt kötelezővé kell tenniök." Értjük azt, ha a munkások gondolkodna és jól megfontolniok: mi az, amivel hosszú és válságos bérharczuk befejezést nyer ? Ma azt lehet mondani: a bérharcz nagy sikerekkel járt számukra, csupán a teljesülés napja van még két holnappal eltolva. Késő este vett értesülésünk szerint megállapodás a munkásokkal nem jött létre, úgy Pécs-bányatelepen, mint Szabolcson két óriási dinamitrobbanást hallottak, melyek tehát az összes telepeken hallhatók voltak, e lövések valószínűleg jeladást szolgáltattak a munkásoknak, de, hogy mit jeleztek velük, nem tudják. .Pécsi Napló Hírrovatunk, Péca, július 31 A vendégeink. — 165 tébolyodott érkezése vasúton. — Már csak igy nevezzük őket: vendégeink. Ott tartjuk őket abban az új fogadóban, ott a Rétutczában. Csak éppen, hogy azt nem mondjuk: Isten hozta őket. Mert bizony ezeket nagyon, de nagyon elhagyta a jó Isten. Ámbár hogy adott melléjük maga helyett nagyon, de nagyon jó embereket, akik a maguk lelkével pótolják ezeknél a szerencsétleneknél az a lelket, amit a jó Isten elvett tőlük. Áldja is meg őket az a Jóságos, aki küldte őket; áldja meg őket, amiért ,hogy erre a munkára szánták az életüket. Beleveszem ebbe az áldásba az orvosok mellé az ápolókat is, mert ezek nem olyan ápolók, mint a többi, a más ispotálybeliek. Egyébként nem történt semmi különös: tébolyodottakat hoztak. Édes istenem, sporadice van részünk benne akárhányszor. Ami szenzácziós benne: az, hogy egy egész külön vonat megtelt velük. Százhatvanöten voltak s nézte őket vagy kétezer. Kérem, ezt nem gorombáskodni akarásból mondom; csupán azt akarom vele jelezni, hogy mert titokban, föltűnés nélkül akarták beszállítani őket, hát természetes, hogy kétezer ember volt tanúja a titkos szállításnak. Bent a városban nem igen tudtak felőle, de a vasút emberei szétsugták a vasút aszszonyainak, így aztán ezen a réven szépséges titok maradt a százhatvanöt őrült érkezése. Kellemetlen dolog volt ez a rend őreinek is, akik ezzel a magát otthon érező nézőközönséggel szemben még csak nem is gorombáskodhattak. Pedig itt megengedtem volna nekik, hogy gorombáskodjanak. De hát volt ennél a vendégfogadtatásnál ennél több és nagyobb ostobaság is, amiről ha nem írok, miért írnék bővebben éppen erről a kisebbikről ? A szomorú (azt mondják: ez a jelzője, pedig hát dehogy is szomorú) vonat Pozsonyból jött, ahol gyűjtőháza van ezeknek a sajátságos betegeknek. Öt III. osztályú, egy H. oszt. kocsiból állt a külön vonat, a II. osztályúban a kisérő orvosok jöttek az utasokkal. Este háromnegyed hétkor érkezett meg a vonat s künn, a raktárokon túl állt meg, ahol Sipőcz Gréza dr., a pécsi elmegyógyintézet igazgató főorvosa, Erreth Lajos dr. a pécsvárosi közkórház igazgatója s még néhány orvos várta a „szállítmányt“. Szándékkal nem írom, hogy „érdekes“ szállítmányt. Mert a látni szomjas közönségnek aligha volt valami érdekes. Akik a kocsik ablakain kinéztek, a legmindennapibb ábrázattal bámultak a nekik idegen, nekik különben is mindig idegen pályaudvart és közönséget, mint akármelyik más vonat utasai. Ha ott az egyik középső kupé ablakából németül zsörtölődő atyafi nem szidta volna folyton a magyarok komisz mivoltját, hogy még egy pohár szódavizet se tud kapni itt az ember, eközben marhának meg bolondnak nem deklarálta volna az egész ácsorgó tisztelt gyülekezetet, hát nem is akadt volna semmi heczet az erre áhitozók számára. Szép rendben várt mindenik a maga sorára. Csak aztán, mikor megnyíltak a kocsik ajtajai s mikor egyenként szállította le egy-egy „ápoló úr“ (ahogy egyik beszédesebb pacziens titulálta a vezetőjét) azt a szegény utast, akkor tűnt föl ez a sok szörnyű test, ez a sok élő kadáver, akkor vágtatott végig az érzékeny lelkeken valami borzongás, föl-le, valami soha nem érzett, valami ismeretlen elektromszerű rángás. Nem annyira őrültek ezek, mint betegek, paralytikusok, agyalágyultak, görvélykórosok, akiknél a szörnyű vérbaj az agyrafeküdt. Ezek többnyire férfiak. A nők más formát mutattak. Ezek hisztérikusok, inkább mosolyognak, mint a férfiak, sőt olyik kacérkodik is. A nők külön két kocsit töltöttek meg, hármat a férfiak. Volt köztük öt gyerekkorban levő; az egyiket maga az apja hordta ölben — az apa is őrült. Megrendítő párt Két-két beteget egy-egy ápoló vezetett karon fogva, szép nyugodtan a rájuk várakozó kocsikra. Öt bérkocsi és két omnibusz az érkezés pontjától esti 8 óráig szállította be a „vendégeket“ új — talán utolsó — otthonukba. Ezek közül ugyan aligha hagyja el egy is élve és gyógyulva ezt a mi új betegházunkat, különösen a férfiak nem. Azok csaknem mind a vér betegei, a nők közül talán egykettő még kiszabadulhat; de már az a királynői haj és fejdiszszel ékeskedő, aki mint valami udvari dáma mórikálta magát s csak az ő ismerős orvosának a karján engedte magát a kocsihoz vezettetni, az — a fonnyadtságában is eléggé jól konzervált egészségével — örökös vendégünk marad holta napjáig. (Auguartus.) — Blaskovich István kitartotása. A pécsi kir. ítélőtábla nyugalomba vonult érdemes elnökéről nyugalomba vonulása alkalmával a királyi kegy sem feledkezett meg. A hivatalos lap mai száma ugyanis a következőkben közli Blaskovich István kitüntetését : A Személyem körüli magyar ministérium ideiglenes vezetésével megbízott magyar ministerelnököm előterjesztésére Blaskovich Istvánnak, a pécsi Ítélőtábla elnökének nyugdijaztatása alkalmából, negyven évet meghaladó bírósági szolgálata alatt szerzett kiváló érdemei elismeréséül, másodosztályú vaskorona-rendemet díjmentesen adományozom. Kelt Ischlben, 1905. évi julius hó 24. Ferencz József s. k. Báró Fejérváry Géza s. k. — Podmaniczky Frigyes báró kitüntetése. A király Podmaniczky Frigyes báró belső titkos tanácsosnak, a fővárosi közt munkák tanácsa alelnökének, ezen állásától való felmentése alkalmából sok évi és igen hasznos szolgálatai elismeréséül, az első osztályú Lipót-rendet díjmentesen adományozta. — Rendjelviselési engedély. A kiráy megengedte, hogy Mikó Bálint valóságos belső titkos tanácsos, nyugalmazott főispán a román Korona-rend nagy tiszti keresztjét, ifjabb Jakabffy István, miniszteri segédtitkár az Ő felsége személye körüli m. kir. minisztériumban, a szász királyi Albrechtrend I. osztályú lovagkeresztjét, Láng Manó budapesti lakos, az idegenforgalmi és utazási vállalat- részvénytársaság helyettes igazgatója, a török császári Medjidié-rend harmadosztályát és Kolonics János, csanakfalvi templomatya, a „Pro Ecclesia et Pontifice“ pápai diszkeresztet elfogadhassa és viselhesse. — Konzuli kinevezések. Ő felsége Petersmann József Mátyás bölcsészettudor, könyvkiadó lipcsei lakost ugyanott fizetéstelen konzullá — tarifaszerű konzuli illetékek szedése jogával kinevezte. Megengedte továbbá a király, hogy Mexikó államban, melylyel monarchiánk csak a legújabb időben vette fel ismét a diplomácziai összeköttetést, Mexikóvárosban és Mérida Progresoban tiszteletbeli konzulságok felállíttassanak, egyidejűleg Neugebauer Ferencz József osztrák állampolgárt mexikóvárosi fizetéstelen konzullá és Arczellay Luis F. mexikói állampolgárt méridaprogresós fizetéstelen konzullá, mindkettőt a tarifaszerű konzuli illetékek szedése jogával kinevezte. 3