Pécsi Napló, 1908. március (17. évfolyam, 51-75. szám)
1908-03-01 / 51. szám
1908. március 1. és meg kell alapítani a pécsi magyar irodalmi társaságot is. Talán nem fog elveszni fölemelt gyenge szavam a pusztában. Talán ? . . . Hisz olyan nagyon rossz idők járnak ma az irodalomra, hogy az se lepne meg. Az egész magyar irodalom sinyli a nyomasztó viszonyokat. Pedig van ám magyar irodalom. Nagy, sudár, erős és dús, mint valami fiatal erdő. S hiába igyekeznek azt a külföldi irodalmat dicsőítő kritikusok — akiknek csak az jó, szép és tökéletes, ami idegenből jön — elsikkasztani nem lehet. Még akkor sem, ha igazat adunk annak a régi, sokat fölpanaszolt axiómának, hogy nálunk Magyarországon az irodalom még nagyrészt csak lakszus és a nagyközönség számára nem életszükséglet. Szó sincs róla, nem tagadható, hogy a közgazdasági helyzet szorosan összefügg az irodalom fogyasztásával. Ezért nem lehet ma még ebben az országban tisztán irodalomból megélni. S aki mégis meg akar élni némileg tisztességgel, annak sokfelé kell szétforgácsolni önmagát. A poéta, az író kénytelen szerkesztőségbe robotmunkára járni, krokikat írni, mint Kóbor Tamás és Molnár Ferenc, kabaréknak dolgozni, mint Heltai Jenő és Nagy Endre. De az még mindig az elfogadhatóbb eset, ha a sajtó fel- és elszívja a kiváló irodalmi erőket és talentumokat. Sokkal szomorúbb dolguk van azoknak, akik kénytelenek egyéb kenyéradó foglalkozást űzni hivatottságuk, képességük és kedvük ellenére. Azonban e megfeszített, lélekölő, küzdelmes munka mellett tizedrészét sem keresi egy magyar író annak, mint sokkal kevesebb fáradsággal egy külföldi, akinek a művei rövid idő alatt negyven kiadást is megérnek. Ezenkívül a magyar íróknak folyton a külfölddel kell hadakozniok. A kiadók, akik csak a maguk zsebének érdekét tartják szem előtt, olcsón hozzájutva a külföldi — sokszor értéktelen és selejtes — irodalmi termékekhez, azokat névtelen emberekkel potomáron lefordittatják s idebenn buzgón és gyümölcsözően terjesztik. A színházaink éveken át csupa idegen darabokat mutatnak be és tartanak műsoron. Ezért kénytelenek íróink még a francia mocsárdarabokkal is konkurrálni s egyszer Maeterlinck, máskor Ibsen, majd Gorkij és Hauptmann-szerű darabokat írni, hogy a kritika és közönség akceptálja őket. Így áll elő aztán az az eset, hogy a magyar írók nem a tulajdon környezetüket tanulmányozzák, hanem olyan dolgokat imak, amelyek bármely más nyelvre átültetve, ott is alkalmazható, szinte nemzetközi sablonként hatnak. Lám a külföld ilyen tekintetben sokkal sovinisztább, pedig minket, magyarokat vádolnak meg szokás szerint a túlzó sovinizmussal. Ennek bizonyságául pedig magát Heltai Jenőt idézem tanúnak, aki nemrég kijelentette, hogy midőn néhai Makai Emillel kimentek Párisba és a „Királyné apródja“ című poetikus darabjukat franciára lefordítva, egyik előkelő párisi színházban akarták előadatni, ezzel utasították el őket. — A darab nagyon bájos, csakhogy mi vagyunk annyira franciák, hogy idegen ország irodalmi műveit nem hagyjuk Franciaországban érvényesülni. Még a meghalt nagyjainak munkáival se teszünk kivételt. — De hiszen Budapesten nincs színház, amelyik ne francia szerzők darabjaival töltené meg műsorának felét — vetették ellen Heltaiék. — Elég szamarak, ha ezt teszik. Mi nem kérjük önöket, hogy a francia darabokat adják, hát akkor minek adják? A saját érdekükben itt kellene sovinisztáknak lenniük. Sokkal jobban tennék, ha csak a saját szerzőiket engednék szóhoz jutni és így a pénz is megmaradna az önök zsebében. Ennek a gall direktornak kétségkívül igaza volt. Valóban érdemes volna tanulni tőle és a szavát megfogadni. S ugyanezt hallottam tekintélyes, szavahihető festőművészektől, akik sok évet töltöttek Páriában, de azalatt gyökerük az éltető nedvét Magyarországból szívta, vagyis, hogy ne képletesen beszéljek, a pénzt innen hazulról kapták a megélhetéshez. S idehaza még mindig nem akarják ezt megszívlelni. Még mindig a divatos írásmódok az irányadók. Úgy látszik, mintha íróink egyáltalán nem ismernék az eredeti magyar földszagot s a favágó munkában kifáradva, elernyedve, eddig még nem tudtak valami rendkívüli nagyot alkotni. Pedig az erejük meg volna hozzá. S mindezeknek a mostoha állapotoknak ellenére, amelyek nemcsak az anyagi, de gyakran az erkölcsi érvényesülésnek is útját vágják és gátul szegődnek, mégis szépen kihajt, nő és terebélyesedik az új, modern magyar irodalom, amelynek főként a lírában vannak meg a maga erősségei. Hogy pedig a magyar irodalom azzá lehessen, aminek lennie kell, annak megvalósításához nagy mértékben a hivatásukat betöltő irodalmi társaságok járulhatnak, mint az irodalom és a nagyközönség közt levő összekötő kapocs külső szervei. Az irodalmi egyesület mindenütt missziót teljesíthet, ha akar, de főleg Pécsett, ahonnan már nem egy országos nevű íróember került az irodalmi élet középpontjába, mint Várady Antal, Lenkei Henrik és Kenedy Géza. S azonkívül egész sora él a tehetséges irodalomművelőknek Pécsett, akik nevét — bár túlszerénységükben egyáltalán nem azt hajszolják — Pécs határain túl is elismeréssel emlegetik Sőt ha elfogadjuk néhai Németh Béla pécsi történész állítását, hajdanában a végek kóbor hegedűse , Tinódi Lantos Sebestyén is Baranyát mondhatta szülőföldjének. Ne legyünk hát méltatlanok e történelmi név viselőjének nagy emlékéhez. S ha már serkentő például ott van a francia irodalmi kör, ébredjenek a szunnyadó energiák, egyesüljenek a széttagolt erők s meg kell teremteni a pécsi magyar irodalmi társaságot is. Haraszthy Lajos: A képviselőház Illése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, február 29. Juath Gyula elnököl az ülésen. Bizony Ákos, az állandó igazolási bizottság előadója Barcsay Tamás mandátumáról tesz jelentést. Kovácsi Albert a mentelmi bizottság ügyeiről tesz jelentést. Az interpellációs könyvbe Nagy György az állami alkalmazottak nyugdíjügyének rendezéséről, Vlad Aurél a katonai kérdések bekapcsolásáról, Polti Mihály a szandsohák vasútról, Nagy Dezső a fővárosi lakásszükségről jegyeztek be interpellációt. Következik Bozóky Árpád indítványainak megindokolása. Bozóky Árpád: Első indítványa a tíz holdon aluli birtokok csereügyletének bélyeg és illetékmentességére vonatkozik. Ezt az intézkedést már megígérte a földmivelésügyi miniszter és a pénzügyminiszter is. Elő kell mozdítani a kisbirtokok cseréjét, mert ezzel magánúton hozzák egy darabba elaprózott földjeiket és űzhetik a kis tanyákon a baromfitenyésztést, amely ma úgyszólván a búzatermésnél is fontosabb. Kéri az indítvány elfogadását. íjjj ■*' fcsü Wekerle Sándor miniszterelnök azt hiszi, hogy épen elegendő átalakító pénzügyi anyagot terjesztett elő De bizonyos sorrendet kell tartani. A javaslat ellen elvi kifogása nincs. De nem a birtok terjedelmére, hanem értékére kell nézni és nem lehet az intézkedést a cserére szorítani. Előkészület alatt van a parcellázási törvény, ezzel organikusan kell megcsinálni az összes összefüggő törvényeket. A kormány minél előbb intézkedni fog ez iránt, kéri tehát, hogy mellőzzék az indítványt. A többség úgy határozott, hogy az indítványt nem tűzi ki tárgyalásra. Bozóky Árpád megindokolja a cigányügy rendezésére vonatkozó javaslatát. A kérdéssel évek óta foglalkozik. Javaslatának részleteit nem kívánja előterjeszteni, mert tudja, hogy falra borsót hány. Az alapelve a javaslatnak az, hogy a cigányokat le kell telepíteni. Kéri a Házat, vegye érdemben a javaslatot tárgyalás alá. Andrásay Gyula gróf belügyminiszter: A kormány foglalkozik a kérdéssel, legközelebb javaslatot fog előterjeszteni, kéri tehát, ne tárgyalják érdemben Bozóky javaslatát. Tudjuk, mennyi bajt okoznak a kóbor cigányok, hogy veszélyeztetik a közbiztonságot, épen ezért az intézkedés nem fog késni. A ház nem veszi tárgyalás alá Bozóky indítványát. Következik a házszabály revízió. Kovács Ernő a javaslat mellett szólal fel. Foglalkozik a revízió tervezet részleteivel és nagyon terjedelmesen indokolja, hogy valóban bővíteni kell az elnöki hatáskört. Kéri a javaslat elfogadását. Hoffmann Ottó helyteleníti, hogy nem ismeri a Ház a választói reformot. Nem képzel olyan önző, gonosz képviselőt, aki azt a javaslatot azért obstruálná meg, mert a saját kerülete érdekeit veszélyeztetve látná. Az ilyen embert elsöpörné a közvélemény ereje. Úgy látszik, hogy a házszabály szigorítás a kormány vállalt feladatai közé tartozott. Mindenesetre sokáig gondosan titkolt feladat volt. Az indítvány részleteivel annak idején foglalkozni fog Egyelőre határozati javaslatot terjeszt be, amelyben azt kéri, hogy a revíziót a választói reformmal kapcsolatban végezze csak el a Ház. Elnek az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után Polónyi Géza kezdi meg revíziós ellenes beszédét. Hosszú parlamenti működése alatt mindig annak a felfogásnak a kifejlődését látta, hogy a házszabály a kisebbség védelmére való. Méltán lehetett várni, hogy ez a kormány, ha előveszi, pártközi egyezmény alapján veszi elő a revíziót. Be fogja bizonyítani, hogy ez az indítvány nem Nagy Emil szerzeménye, hanem a felsőbbség akarata szerint jött létre. Nem érti, hogy a házszabályrevízió kérdésében a kormány miért veti fel a kabinetkérdést Ez amellett bizonyít, hogy a javaslat felsőbb kívánságra került napirendre és hogy voltaképen a Ház a javaslatnál a királyi akarat teljesítésének kérdésében dönt. Majd foglalkozik a horvát kérdéssel, amely miatt szerinte nincs szükség a revízióra. Polónyi, akinek jól esett a pihenés, hogy sokáig nem beszélt, egészen ké4 óráig bírta szuszszal, addig bírálta a javaslatot, melynek legnagyobb hibája, hogy nem ő nyújthatta be a kormány padjairól. De elvégre ezen beszéd is végetért, amikor áttér .Pécsi Napló* 3