Pécsi Napló, 1909. április (18. évfolyam, 74-98. szám)

1909-04-11 / 83. szám

1909. április 11. Pécsi Napló* jogosulatlanul dédelgetett rácokra támadjon s evvel Vech­y alkalmat találjon a polgárság tel­jes tönkretételére és kifosztására, úgy­szintén eddigi gonosztetteinek igazolására, mert arra hivatkozhatnék, hogy lám, ezekkel a hitvány városi rebellekkel még sokkal szigorúbban kellett volna elbánnom! Egyik-másik panaszpont olyan természetű vádakat említ, melyeknek nyilvánosságra hoza­talát a jóízlés tiltja, azért ezekre nem is reflek­tálok. A pécsi várban, a mostani püspöki rezi­dencia helyén, természetesen Vech­y parancsolt, állandóan katonaság volt benne elhelyezve, míg Radonay püspök kint a városban szerény ház­ban húzódott meg. A váron belül volt azonban a vártemplom is (székesegyház), ez is tehát a katonai parancsnok hatalmi körébe tartozott, a püspöknek a Mindenszentek templomával kellett beérnie. Az istentiszteleti célokra föl nem hasz­nált vártemplomot Vech­y önös céljaira kifosz­totta. A keresztény magyar időkből a templom­ban megmaradt és a töröktől a hódoltság egész idején keresztül megkímélt értékesebb tárgyakat a ravasz olasz elvitette Szigetvárra, saját házába. Elvitette többi közt a vártemplom drága keresztelő medencéjét (baptisterium honorifice artificiosum ex aera centenariorum viginti.) Az udvari kamara, amint erről értesült, nehogy Vech­y a medencét — mint az egykorú írás megjegyzi — a zsidóknak eladja. Szigetvárról elszállította ő felségének diszkertjébe, melyet közönségesen „Neykepau“-nak (sic!) hívnak, „ahol oroszlánok és más vadállatok őriztetnek s hol a medence mindmáig megvan“ (t. i. amikor a panaszirat készült.) A generális elvitette a székesegyházból hat ajtónak és a katakombának vasrácsait (crates ferreos), a toronyórát a toronyból, a szentségtartó házikót (tabernaculum ex exquisi­­tissimo lapide) és így tovább. 1694. évi julius hónapban Prenthaller János jezsuita házfőnök és Sztipánich Ferenc városi szenátor Pécsről különböző közügyekben Bécsben jártak s ott persze az akkor úgyszól­ván mindenható Kolonich Lipót bibornoknál is megfordultak. Itt véletlenül jelen volt Traut­­mannsdorf gróf, aki a pécsiektől Vecchy ellen emelt panaszok hallatára ezen meglepő kijelen­tést tette: „Vecchy grófnak Itáliában, Padua városban törvényes első felesége él, két gyer­mekével, mostani nejével, Maria Florenciával kötött házassága közönséges bigámia, kétne­­jű­ség!“ Úgy látszik Vecchynek csakugyan voltak nem közönséges katonai érdemei, de talán ha­talmas pártfogói sem hiányoztak és igy történ­hetett, hogy évekig elhúzódott a dolog, míg ellenfeleinek sikerült a zsarnok állását megren­díteni. Ez az 1701. esztendő nyarán mégis csak bekövetkezett, amidőn a katasztrófa teljes erő­vel zúdult a nyakába. Parancsnokló tábornoki állását kinevezett utódjának, Huyn József gróf altábornagynak adta át, ő maga lesújtva tért vissza olasz hazájába, saját szavai szerint oly szándékkal, hogy magát tisztázza és ártatlan­ságának bizonyságát azon illetékes hatóságtól meghozza, amely első házasságának válóperé­ben eljárt, mert — úgymond — első feleségé­től nem úgy választották el, hanem a házas­ságot érvénytelennek nyilvánították, megsemmi­sítették, bigámia esete e szerint fönn nem fo­roghat. A boldogtalan grófné, Florencia, Pécsett 1701. évi augusztus 7-én kelt nyilatkozatban fájdalmasan kesereg szerencsétlen végzete fö­lött. Följajdulásának gondolatmenete ez. Én az elköltözködésre készen állok, előbb azonban tiltakozom a szigorú és a tények kellő isme­rete nélkül velem szemben és rangom ellen követett elbánás ellen. Jó lelkiismerettel, nyil­vánosan esküdtem meg férjemmel, minden rosszhiszeműség és gonoszság nélkül, a világ tudtával, miután férjem első házassága előzőleg megsemmisíttetett és a mi egybekelésünk ellen senki sem tett kifogást. Azóta huszonöt esz­tendő telt el, ez alatt két évig Velencében, szűkebb hazánkban éltünk együtt annélkül, hogy valaki ezt kifogásolta volna. Ilyen körül­mények közt egyenesen a római pápához fo­gok reklamálni. Az igazság és törvény követeli, hogy tízezer forintnyi hozományomat vissza­kapjam, e részben Vech­y minden ingó és in­gatlan vagyonából követelem kielégítésemet. Férjem most eltávozik, követelem távollétében eltartásomat, amihez csak van jogom, ha az első feleségnek, jóllehet házasságát érvényte­lennek jelentették ki, joga van életfogytig való eltartásra! Ebből azt lehet kivenni, hogy Vech­yt kötelezték első nejének eltartására. Az elköltözködés akadályokkal járt, mert a tábornok nagyon „lógott“ a sok adósság miatt. Szorult helyzetében, a távozása előtti legutolsó napokban odaadta a Tettyét a káp­talannak ötszáz forintért, melyet valamikor köl­csön kért, de visszafizetni nem tudott. 1701. évi augusztus 12-én a káptalan óvadéklevelet állított ki Kazó pécsi nagyprépost­nak. Ebben el van mondva, hogy Vech­y és neje a török kiűzetése után az udvari kamarától örökös joggal megkapta a Tettyét a puskaporos malomnál, az ott levő romokkal, kellemes kert­tel és a Tettye vízfolyásán álló malmok víz­­jogával. Mindezt az Ágostonrendi szerzete­seknek szándékoznak a tulajdonosok elidegení­teni ; minthogy azonban a Tettye valamikor — így szól az óvadéklevél — mélt. püspökünknek, de a káptalanbelieknek is üdülőhelye volt, régi jogainkat a mostani alkalmas időben érvénye­síteni kívánjuk; nehogy tehát ezen birtok az Ágoston-rendieké legyen s ebből később pör és veszekedés származzék, megkértük a tábor­nokot és feleségét, hogy a Tettyét nekünk (a káptalannak) engedje át azon ötszáz forintért, melyet nekik szorultságukban oly módon ad­tunk kölcsön, hogy a pénzt mi magunk hazó nagypréposttól vettük kölcsön. A gróf és neje ezen kérésünkre a mai napon kiállított örök­vallomással a Tettye birtokát a káptalanra ru­házta az említett ötszáz forint fejében. Fölhatal­mazzuk ezek után a nagyprépostunkat, hogy ezen ötszáz forint erejéig, melyet ő a mi nevünk­ben adott Vech­y grófnak és nejének kölcsön, a mi további megkérdeztetésünk nélkül, szaba­don választandó káptalani jövedelmeinkből ma­gát kielégítse és e tekintetben előre lemon­dunk minden tiltakozásról és jogorvoslatról. Ezt megelőzőleg a grófi pár 1701. június 3-án egy másik adóssága törlesztéseképpen 610 rajnai forintért eladta Kazó nagyprépostnak kétszáz kasználja rétjét és 54 hold szántóföld­jét. A rét a városi közkórháznál levő török mosé melletti vízfolyásnál kezdődött, szélessé­gében a Rákóci-út mentén terült el (házak itt akkor még nem voltak) és a mostani nagy­kanálisig leért. Az örökvallomás pontosan leirja határait s ebben azt olvasom, hogy a nyugati határvonalat képező vizárkon túl van a halastó, az úgynevezett „“Balukánya“ és a tó alatt malom áll. A tó a malommal és a körü­lötte fekvő szénáskerttel, rétséggel Sztipánich Ferenc városi tanácsnok tulajdona. Ez a Batu­bánya és malom a Maléter dr.-féle uszoda és szomszédos telkek helyén volt. Amint Kazó nagyprépost jun. 3-án meg­vette Vech­y rétjét, mindjárt ezután, június 18-án megvásárolta tekintetes (egregius) Szti­pánich Ferenctől 380 rajnai forintért az árok túlsó partján a rét mellett nyugatra levő kertet, tavat, malmot, a malom mellett nyugatra fekvő majorsági helyet, ezalatt 18 kasználja rétet, ezen­kívül a pécsi hegyen, a Szenes dűlőben negy­ven kapualja szőlőt. Kazótól a Sztipánich féle birtokot a káptalan vette át. A malmot és Ba­­lukányát a káptalan eladta, a hozzá tartozott majorsági hely és rétség mai napig a káptalan tulajdona, a rétet azóta fölszántották és a bol­gár kertészek mint bérlők paprikát, hagymát termelnek rajta. Egy Balukánya a budai külvárosban is volt és van máig is, a „Balukánya“ tudniillik török szó és értesülésem szerint annyit jelent, mint az okiratokban előforduló latin „piscina*: haltartányt, halastavat. Vech­y szántóföldjét a Kazóval kötött adásvételi szerződés így írja körül: határa nyugat felől a Málomba vezető kocsiút, kele­ten a siklósi országút, délen egy dűlőút, mely keletről nyugati irányba húzódik. A három út­tal szegélyezett szántó azelőtt 60 hold volt, de hat holdat közben a ferencrendieknek adott a tábornok. Legnagyobb elszámolása volt Vech­ynek a nagypréposttal, akit éveken át különböző összegek erejéig sikerült megpumpolnia. Azért Vech­y, amint sorsa eldőlt, 1701. május 20-án Pécsett kelt szerződéssel hazó nagyprépostnak átengedte mindazon községeket, melyeket hadi szolgálatainak jutalmául őfelségétől Baranya és Somogy vármegyékben életfogytiglani haszon­­élvezetre, földesúri joggal együtt kapott. „Miután a nagypréposttól kamat nélküli kölcsönösszegeket vettem föl — írja a szerző­désben Vech­y — megengedem, hogy magát községeim földesúri jövedelmeiből kárpótolja mindaddig, míg a befolyó jövedelmek a kölcsö­nöket egészen le nem törlesztik. Megparancso­lom azért a községi bíráknak, hogy a nagy­prépostnak jobbágyi engedelmességet tanúsítsa­nak és ami járandósággal nekem a községek tartoznak, azt fizessék őneki. Ezen engedmény az 1701-ik esztendővel kezdődik. Községeim: Somogymegyében Csokona és Szulimán, Ba­ranyában Kispeterd, Kiscsány, Nagyváty, Szenterzsébet és Szentkirály. De Szentkirály négy évi járandósággal adósom, mert nemesi privilégiumára hivatkozva a földesúri követelé­sek ellen fölebbezett. Bármi jöjjön ezen ügyben az udvari kamarától, a nagyprépost vegye azt helyettem át és aszerint bánjon a szentkirályi­akkal.“ „Hallakonich Györgyöt ispánommá neve­zem ki és meghagyom neki, hogy Baranya­­megye közgyűlésein helyettem jelenjen meg, amint ez a többi uradalmaknál is szokásban van, hogy t. i. a távollevő uraságot uradalmi tiszt képviseli a megyegyüléseken. Ispánomnak szolgáljon tudomásul, hogy községeim jobbágyai közül mindenki robot fejében egy-egy napot dolgozik az uraságnak hetenkint. Ha négy ökör­rel két ember jön, ez két robotnak számít. Egy napi robot pénzértéke három garas (ez egyenlő kilenc krajcárral vagy tizenöt dénárral, Cserk.), egy évi robot nyolc forint. Aki makacs és dol­gozni nem akar, azt vasra kell vinni és nem kell szabadon ereszteni, míg csak elitbirságot nem fizet (ponere in compedes et non liberare, nisi aliquid solvat pro poena.)“ Saját gazdálkodására csupán az maradt meg a távozó Vech­ynek, amit Szigetvár hatá­rában az udv. kamara adományából leirt. El­rendeli, hogy ispánja az 1702. évre a szigetvári határban 150 holdat vettessen be búzával, az 1701. évben búzával bevetett terület Szigetváron a pécsi kapun kivül a turbéki útnál százhúsz hold, továbbá 14 hold rab. A többi szigeti földje a kanizsai oldalon feküdt. Látnivaló ezek­ből, hogy Vech­y csak a szigeti határban is mennyi földet birt. Volt ugyanott majorja, eb­ben rendelt lakást ispánjának, volt saját uriháza, melyet az udv. kamara évi ötven forintért bérbe vett tőle, hogy elszállásolja benne Vech­y­nek utódját, Huyn grófot. Egy példát fölhozok arra, hogy miként jutott Vech­y egyes községek birtokába. A bécsi császári udvari kamara 1697. évi július 30-án arról értesíti a budai kamarai adminisztrációt, hogy ő felsége méltányolva Vech­y gróf tábor­noknak immár 27 éven át teljesített hű szolgá­latait, különösen pedig azt, hogy Klosterneuburg várost megtartotta (ez talán arra az alkalomra a MOLL-FÉLE SEIDLITZ-POR felülmúlhatatlan háziszer mindama gyomorbajok­nál, melyekből a rossz emésztés és székrekedés szokott keletkezni. A gyógyszertárakban MOLL készítménye kérendő. Eredeti dobozokban —a ■' — 2 korona. ===== FŐ-SZÉTKÜLDÉS: MOLL A. gyógyszerész, cs. és kir. udv. szállító által Bécs, I., Tuchlauben 9. sz. Vidéki megrendelések naponta posta-attm­vét mellett teljeeit­­tetnek. — A raktárakban tessék határozottan MOLL A. alá­írására­ és védjegyével ellátott készítményeket kérni. Raktár Pécsett: Sipőcz István gyógyszertárában. MOLL.SÍSOSBORSZESZ a legjobb fájdalomcsillapító bedörzsölés, csűz, köszvény és egyéb meghűlési bajoknál. A rak­tárakban ólommal zárt (plombirt) üvegekben 1 - 2 koronáért kapható. ■■■ MOLL- készítmény kérendő.

Next