Pécsi Napló, 1911. augusztus (20. évfolyam, 171-196. szám)

1911-08-01 / 171. szám

a művelésü­gyi tárca érdekelt és erről a kormányzat­ról örömmel kell konstatálnom, hogy már az első esztendőben is nagy haladásnak adta tanújelét. Tekintélyes összeggel, csaknem 10 milió kárá­­val emelkedett e tárca költségvetése ez évben. Különösen az állattenyésztés fellendítésére ma­gára 2 milló korona állíttatott be. A kormány sürgősen oda kívánt törekedni, hogy első­sor­ban apaállatokhoz jusson a földmiveléss­­ és állattenyésztéssel foglalkozó kisember. Az eddigi 10—15% helyett 30—40% segélyt kapnak a községek az apaállatok beszerzéséhez. Sőt anyaállatok, tehenek beszerzését is anyagi eszközökkel támogatja a kormány, hogy a kis­ember azokhoz könnyebben s a piaci árhoz képest aránylag olcsóbban juthasson. A föld­­művelési tárcának ez az új intézkedése első­sorban az állattenyésztő kis­ember érdekeit van hivatva szolgálni. De egyúttal az állat­­tenyésztés várható fellendülése a húsárak c­sök­­kentését is lesz hivatva előidézni. Természete­sen ez máról-holnapra nem várható. Csak évek múltával remélhető. Amikor Magyarország állat­tenyésztése a jelenleg még elmaradott, sőt visszaesett állapotából nagyobb állatt­nyészté­­sével elmaradhatlanul kiemelkedni fog. Ki­emelendő pontja még az ez évi földmivelési tárcának, hogy a kormány kapcsolatosan az állattenyésztés érdekeivel, a legelő kérdését leg­nagyobb szeretettel karolja föl. Anyagi támo­gatásban részesíti azokat a községeket, szövet­kezett kisgazdákat, kik legelőket létesíteni, vagy vétel útján beszerezni kívánnak. A többi tárcák költségvetéseire­­. Uraim részletesen nem terjeszkedem ki. Csak azt emlí­tem fel a költségvetés főösszege tekintetében, hogy a jelen kormány a takarékosság alapján állva, máris nagy bölcsességre valló munkát végzett a pénzügyminiszter úr, ki az eddigi személyi és más nem productive kiadásokat, már az első évben tekintélyesen leszállította, úgy, hogy a felemlített nagy tengerészeti be­ruházások dacára és különösen dacára annak, hogy a koalíciós kormány utolsó évi gazdál­kodásának zárszámadása szerint csaknem 100.000 000 túllépés mutatkozik a törvényes költségvetéssel szemben a kiadások tételénél,­­ a jelenlegi pénzügyi kormányzatnak mégis sikerült olyan állami költségvetést összeállítani, melynél a deficitnek nyomai, vagyis hiány nyomai nem mutatkoznak. Hogy ez nagy szó tisztelt Uraim, hogy újabb adósság nélkül fe­dezhetjük szükségleteinket a történtek után, azt bővebben magyaráznom nem szükséges. Minden gazda tudja, mit jelent, ha ő évi szükségleteit, rendes kiadásait rendes bevételei­ből fedezhet, sőt még valamelyes megtakarított összeget is félretehet Ez az állapot az egyedüli garanciája annak, hogy újabb közvetlen adó­emelés nélkül képes lesz az állam nemcsak kiadásait fedezni, hanem a kor igényeinek meg­felelőig a szükségleteket kielégíteni. Itt meg kívánom említeni tisztelt Uraim, hogy halasz­tást nem tűr a mai drágaság mellett a köz­­igazgatási, vagyis megyei tisztviselők fizetésének rendezése. Hogy azon sérelem, mely szerint a megyei tisztviselők az államiakkal szemben még mindig hátrányban vannak — mielőbb kielégít­­tessék. Úgy remélem, hogy az 1912. évi költ­ségvetésben ezen tétellel már találkozni fognak. A pénzügyi tárcával kapcsolatosan meg kell emlékeznem a földgázokra vonatkozólag alko­tott törvényekről, mely államivá teszi a föld­­gázak kutatását. Ilyen földgázakra különösen Erdélyben bukkantak A pénzügyi kormány mindent elkövet, hogy ezen olcsó világitó és hajtóerőt mielőbb föltárja s azután nagy töme­gekben ipari és más közgazdasági célokra értékesítse. Óriási horderejű kérdés ez tisztelt Uraim! Nagy nemzeti jövedelmet képezhet az eddig fel nem tárt, a föld gyomrában lévő erő és ha a remények nem csalnak, a kormány szorgalmának meg lehet az az eredménye, hogy ezen eddig ki nem aknázott kincs, igen sok millió jövedelmet fog az államnak biztosítani, s amellett az ipart fellendíteni is lesz hivatva. Még a Balkán államokkal kötött kereske­delmi szerződésekről is meg kell emlékeznem. Ezek hosszú tárg­alások után végre 10—10 évre megköttettek. Zsinórmértékül szolgált, hogy a Balkán államokban a magyar ipar és kereske­delem érvényesülhessen anélkül, hogy ebből a magyar mezőgazdaságnak kára származzék. Élőállat behozatala teljesen kizáratott, csakis kontingentált mennyiségű levágott állatok hú­sának behozatala engedtetett meg. A túl hosszúra nyúlt költségvetési tárgya­lások vége felé beterjesztette a kormány a véderőjavaslatokat. Ez a kérdés az, tisztelt Uraim, mely tíz év óta izgatja a magyar kö­zönséget. Ezen kérdés körül tört ki a le utóbbi parlamenti, sőt bátran nevezhető alkotmány­válság, mely teljes törvényen kívüli állapotra vezetett. Ezen kérdéssel sikerült 5—6 év előtt a nemzetet annyira felizgatni, hogy az 1905-i választásnál a régi szabadelvű párt elbukott és helyébe lépett az úgynevezett koa­líciós kormányzat. De nagyon természetes, hogy a koalíció, mely két évre alakult, de négy évig kormányzott, ezen nehéz és komplikált kérdést dűlőre juttatni meg sem kísérelte. Nem tette ezt, m­rt jól tudta, hogy ennél a kérdésnél, mely őt hatalomra segítette, legkevésbé tud a várakozásoknak megfelelni. Mikor ezen kérdés rendezése régebben szóba került, az akkori erős ellenzék azzal a kívánsággal állott elő, hogyha a véderő más alapokra fektettetik, mint eddig, ha t. i. nagyobb újonc megajánlása szükséges, mint amennyit a véderő törvény engedélyez, akkor a véradót kiszolgáltató nép javára adassék meg az az engedmény, hogy az eddigi három éves szolgálat helyett a két éves katonai szolgálat rendszeresítessék. Miután ezen változás más államokban is teljességgel bevált, a katonai hadvezetőség a két­éves szolgálatra vonatkozó jogos és méltányos kívánságot telje­síteni hajl­andónak nyilatkozott. De nagyon ter­mészetes tisztelt Uraim, hogy ennek kivitele csakis úgy képzelhető, csakis úgy lehetséges, ha az újonclétszám aránylag és megfelelően felemeltetik. És hogy e nagyobb újonc létszám­nak a haderőbe való behelyezése és ellátása aránylag nagyobb pénzügyi teherrel kapcsola­tos, ez is magától értetődő dolog. Most, mikor ezen jogos kívánalom, a két éves katonai szol­gálat életbe léptetése küszöbön áll — az új törvényjavaslatban bennfoglaltatik — akkor előáll az ellenzék Justh-párti része és azt hir­deti, hogy nem engedi törvénynyé emeltetni a katonai javaslatokat, mert ők sürgősebbnek vélik a választó­jog reformját, illetve az általános választójog törvénybe iktatását. Valóságos elté­velyedés ez­­, Uraim! A választójog általános alapon való megalkotása programmpontja a jelen kormánynak, de erre van még három­­négy esztendeje, mert tudvalevőleg ezen ország­gyűlés 5 évre választatott. Hogy pedig fiaink három év helyett két évet szolgáljanak és a hadsereg a megfelelő számú újoncot végre megkapja, ez igazán sürgős kérdés. Igen, de ők azt tartják, hogy a kormányt nagyfont­oságú kérdésekkel megakasztani, megbuktatni aligha fog sikerülni, tehát nem törődnek ők sem a hadsereg, sem népérdekkel, hanem a maguk pártpolitikai érdekeit teszik első helyre. A lovas­ságnál természetesen nem lehetséges a két­éves szolgálat behozatala, mert a kiképzés ezen fegy­vernemnél két év alatt nem eszközölhető, tehát mert egy csekély hányada az újoncoknak ezután is három évet fog szolgálni, csaknem letagad­ják, hogy a véderő javaslatban a két éves szol­gálat keresztül volna vive. A véderővel kap­csolatos katonai perrendtartás is be van ter­jesztve, még­pedig azon kedvező változással a múlttal szemben, hogy ez teljesen méltányos lesz és hogy Magyarországon mindenütt a magyar nyelv lesz alkalmazandó katonai bírás­kodásnál az eddigi német nyelv helyett. Szóval a katonai programm, az úgynevezett 9-es bi­zottság javaslatai szerint, melyhez annak idején Andrássy gróf is, Apponyi gróf is hozzájárult, lesz keresztülvive. A címer és jelvénykérdés az egyedüli, mely még csak a legközelebbi jövőben kerül elintézésre. Tehát mindaz teljesült, ami annak idején a nemzet nagytöbbsége részéről követelményként felállittatott, illetve elfogadható­nak jeleztetett és dacára annak tisztelt Uraim mit látunk, hetek óta, mióta ezen javaslatok a Házba beterjesztettek, egycsapásra felütötte fejét a parlamenti anarchia, aminek elavult házsza­bályaink sajnos, bőven adnak teret. Visszaél­nek a házszabályok hézagaival, hiányaival és azt igazán gyerekes módszerekkel arra hasz­nálják föl, hogy a nemzet képviselete egy lé­péssel se legyen képes előrehaladni. Csakhamar élvezhetné a nép zöme a két éves szolgálat óriási előnyeit, mely intézkedés földmivelé­­sünkre, közgazdaságunkra is könnyítő hatással lehetne, de a most már megszaporodott ob­struáló ellenzék megköti az ország kerekét, hogy az ne haladhasson. Úgy reméli, hogy ezen küzdelmével a könnyen félrevezethetőket ismét meg tudja hódítani és talán majd a leg­közelebbi képviselőválasztásnál, ha ők az ő nagy küzdelmükre hivatkozhatnak, ismét sike­rül nekik hatalomra jutni. Én tisztelt uraim azt tartom, hogy a józan magyar nép nekik újra felülni nem fog Sőt, ha a két­éves szol­gálat behozatalát késleltetniük sikerül, még jobban meg fogja tizedelni őket a jövő válasz­tás. Nem segít ezen a szövetség sem, melyet a szocialistákkal kötöttek. Ismétlem tisztelt Uraim, hogy az új véderő törvény nagy költ­séget, nagy terhet ró a nép vállaira. De kap érte ellenszolgálatot. Másrészről új adók beho­zatala nem kívántatik. A létező bevételekből fog ezen teher fedeztetni. Tehát ezen teher nem oly nagy, hogy a magyar nemzet el ne viselhetné. Túl kell ezen végre esnünk tisztelt Uraim, hogy ezen gyúanyag a parlamenti élet­ből kivonassék, hogy a magyar képviselőház hasznos közgazdasági és kulturális munkálko­dásának több időt szentelhessen, hogy az ál­talános haladást minden téren kivívhassa, el­érhesse és betetőzhesse. Meddig fog e harc tartani, a mai házszabályok mellett, megálla­pítani nem lehet. Mi, a többség tagjai türe­lemmel, béketűréssel, sajnálkozással szemléljük az ellenzék kerékkötését, várjuk, hogy az ő hazafiságuk fel fog ébredni és arra fogja in­teni őket, hogy elég volt. Elég volt a nemzet jóhiszeműségével visszaélni Feláldozzuk nyári pihenőnket, hogy minél több időnk legyen ki­várni, meddig viszi az ellenzék ezen kárhoz­tató játékát. Számítunk arra, hogy a nemzet józan közönsége nemcsak nem fogja támo­gatni ezen parlamenti anarchiát, hanem meg­mozdul, megnyilatkozik mellettünk, kik békét, munkát akarunk! Ha az ellenzék hónapok múl­tával sem áll el ama csínyektől, amit technikai obstrukció néven ismerünk, úgy, ha a nemzet többsége a nyár és az ősz folyamán mellettünk , ellenük - mint várható és kívánatos—megnyi­latkozik, gondolkozni kell azon, hogy minő fellépéssel lehet és kell elejét venni annak, hogy a kisebbség a nagy többség akaratát ily­ent módon házszabálykijátszásokkal meg ne akadályozza. Az én szerény nézetem sze­rint az elavult házszabályokat — amint azt a koa­lció tette — a véderő javaslatok beterjesz­tése előtt már reviz­ó alá kellett volna venni. De a kormány tartózkodott ettől, mert bízott a kisebbség hazafiságában és bízott abban, hogy­ a nemzet múlt évi döntését közességszerű leja­­litással az alkotmányosságnak megfelelőig res­pektálni fogja. Szerintem ebben csalatkozni fog a kormány és alig lesz más módja, minthogy elővegye ezen nehéz és kényes kérdést és olyan házszabályokat létesítsen, mely lehe­tetlenné teszi egy 20—30 tagból álló kisebb­ség anarchiáját. Tisztelt Uraim! Én már most itt bejelentem, hogyha erre kerül sor, én a kormányt ebben lépésben csekély erőmmel tá­mogatni fogom. Én, a munka embere vagyok, munkában nőttem fel, életem javát abban töl­töttem, utálom az időfecsérlést, az időlopást, akár­milyen nemzeti színbe tudják azt egyesek hajtani. Csakis komoly megfontolt előrehala­dással lehet a nemzet megerősítésének alapját le­fektetni. Az ellenzék munkáját, ha az elvi ala­pon áll, szükségesnek, hasznosnak ítélem, és azért új választással az ellenzéket elsöpörtetni ha az lehetséges volna is, célszerűnek nem lá­tom. Factiosus obstructiós ellenzékkel szemben megfelelő szigorú házszabályokkal kell és lehet védekezni. Ez az igazi alkotmányoság követel­ménye. Csakis a többség felelős azért, ami a házban határozattá emeltetik, a kisebbségtől tehát elegendő a tiltakozás és meggyőző érve­lés. Amely többség elnézi, eltűri, hogy az or­szág haladásának útját az aránylag csekély kisebbség hosszú időre elállja és ezzel a nem­zetnek mérhetetlen károkat okoz — az a több­ „Pécsi Napló 1911. augusztus 1.

Next