Pécsi Napló, 1911. november (20. évfolyam, 248-272. szám)

1911-11-01 / 248. szám

XX« évfolyam. Szerda, 1311. november 1. 248. (5649.) PÉCSI NAPLÓ és ki»diafet*«tol * MwHfc&e«ylen4*tytt. 10. Késiftat ■«sasa. t .^mksm*Stipi tafefoa 109. e*. — Kw^Sfcratf.li I«Mh 37. fia. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor. Negyedévre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyílt-tér sora 60 fillér. A k képviselőh ház egy heti szünete. Kabos Ferenc alelnök fél tizenegy órakor nyitja meg az ülést. A jegyzőkönyv hitelesítése után elnök bemutatja a szolnoki és budapesti hatodik kerületi népgyűlés kérvényét a véderőjavaslatok ellen, Pozsony vármegye kérvényét a sajtószabadság megvédése tárgyában. Javasolja a kérvényi bizottsághoz való utasítást. Vertán Ede ellenindítványára az ellenzék név szerinti szavazást és annak elhalasztását kéri. Napirend szerint következett a név szerinti szavazás, mely az egész ülést kitöltötte. Ülés végén elnök indítványára a Ház elhatározta, hogy legközelebbi ülését november hatodikán tartja. Ezen idő alatt fog eldőlni, békés munka jön-e, vagy a többség hatalmának gyakorlása. Kiélesedett a parlamenti helyzet. Politikai munkatársunk telegrafálja Budapestről: A parlamenti helyzet a mai napon erősen kiélesedett. Berzeviczy Albert, a képviselőház elnöke ugyanis a mai napon befejezte akcióját, mely a normális parlamenti tárgyalások lehetővé tételét célozta. Az elnök fáradozása nem járt eredménnyel. Az eredménytelenségek oka abban rejlik, hogy az ellenzék különböző csoportjai maguk között sem tudtak megállapodásra jutni azokra a feltételekre nézve, melyek mellett a normális parlamenti tárgyalásokat egyetértelműleg biztosítani hajlandók volnának. Ilyen körülmények között a kormány nem is juthatott abba a helyzetbe, hogy az elébe terjesztett békepontokhoz állást foglalhasson, mivel az ellenzék egységes propóziókban megegyezni egyáltalában képtelennek bizonyult! Ennek a helyzetnek megfelelően a kormánynak már most meg kell állapodnia a maga követendő taktikájában. Az kétségtelen, hogy a technikai obstrukció tobzódását a többség ölbe tett kézzel tovább nézni nem lesz hajlandó. Előre látható, hogy mindenek előtt megakadályozandó lesz, hogy a technikázók a házszabályok nobilisan szabadelvű magyarázásaival tovább is a kerékkötésük céljaira visszaéljenek, és hogy rá kell majd térni a szabályok olyan interpreterálására, amely a tanácskozási rendet biztosítja. Nehéz napok következnek az obstrukcióra, mely az egész ország határozott erős ellenszenvének közepette és a közvélemény által elítélve semmi támaszra sem számíthat, mert szinte osztatlan az ország felfogása arra nézve, hogy ha az önmaga között és céljai tekintetben teljesen meghasonlott ellenzéki csoportok még a békének és az ország nyugalmának árát sem képesek megállapítani, akkor valóban nem marad más hátra, mint hogy az obstrukcióval a többség leszámoljon. A szétforgácsolt heterogén ellenzékkel egy egységes, lelkes és tömör többség veszi fel a harcot, mely az igazságos ügybe vetett hitének lelkesedésével készül a megütközésre. A mi hajrás, robogó fél-életünkben nincs idő a meditálásra. Még a lélekzetvételre sem. Aki elmúlt, csúf, hideg semmivé lett, gyorsan el, el az álból, hadd állhasson wps a helyére. Más élő, fiatal vagy görnyedt valaki. Ma még láttuk a korzón, a kávéházban az asztalunknál ült, a szivarját derűsen fújta, melegen ráztuk meg a kezét, a szemébe néztünk és holnap vége. S ekkor egy percre tompa árnyék vetődik elénk. A szomorúság fátyola boritja néhány napra az arcunk. És elgondoljuk: huszonnégy óra alig, hogy beszéltünk vele. Ezt mondta. A fogai vakítva villantak meg ha nevetett. Friss volt, cikkázó kedvű, boldog öröm volt hallani, mint ömlött száján a szó. S ez mind elmúlt, egy élet a ködbe foszlott, úgy mintha sohasem is lett volna. És — ó jaj — a mi bánatunk is csak három nap kelte és nyugta közt rontja a kedvünk, a szivünk feloldódik az uj impressziók fluidumában s akkor ki törlődött az életünkből. Szomorú, lázas életünk ezer misztériuma között a legmélyebb, a legnagyobb erejű a halálé. To be or not to be,? — ez a kérdés nemcsak Hamleté volt, hanem mindnyájunk közös fátum, akik kerekre nyitott szemekkel, mélán nézzük az élet ragyogó színeit és szívjuk kábító parfümjét. A transcedentális dolgok örökkön lesznek, s nem is lesz rá suk felelet soha. Bárhogy is éljük az életünket, finoman, tisztán minden rossz gondolattól távol — vagy akárhogy, ez az utolsó stáció, a nagy Miért nem maradhat el soha. S az emberek tudják ezt, de azért véresen brutális, gúnyos és durva a játék ahalál száguldó automobilján. Végig gázolunk egymáson, kegyetlenül komiszak vagyunk a velünk élőkkel szemben. És így esik, hogy azoké az élet, kik mások vágya, álma árán érik el a diadalt. Ma circumdederantok sírnak a levegőben, a város óriás szíve lassúbb ütemre ver. Egy napra a béke hideg lárváját öltjük, hogy azokat idézzük, akik éppúgy itt éltek, mozogtak, sírtak, vágytak és kacagtak mint mi. Hódolás a halálnak, amely letörli emberek arcáról az indulatok vonásait, megnemesít, átformál mindent. Aki elment, az jó volt, annak csak az erényeit látjuk meg. Gyarló emberi gondolkodásunknak ez egyik legszebb vonása. A halottról vagy jót vagy semmit. ezen a napon, a halál ünnepén érezzük, milyen hatalmas erejű, gyönyörű, diadalmas az élet. Akiknek a számára ez megszűnt, annak mindent megbocsájtunk, azt feloldozzuk mindenek alól. Kicsit kényelműen, kicsit cinikusan tán minden tradíciónak szemébe lehet nézni, de ezt a napot nem lehet lekicsinyelni. Életünknek két messzi — és mégis közeli — pólusa van : a születés és halál Ez mindenki közös sorsa. Ha felitták szemeink az élet minden szépségét, ha rokkant lábakkal táncoltuk is végig ezt a bús farsangot, valamikor ami szemeink fénye is megtörik, ami lábaink is megcsuklanak. »Igazán, tisztán, fájdalmasan, szépen csak egy halottat lehet szeretni. Az élő mindig változtatja az alakját, máról-holnapra úgy alakulhat, hogy idegen vonást érezünk benne. A halott becsületes, megmarad olyannak, amilyen képet alkottunk róla. Ezeket mondja a Taifunban Lindner, a melegszívű, viharos életű kórhelye bohém, mikor Tokeramo kihűlt testét felis zárják a nyár kitagadott, színes virágaival, bús krizantémokkal. Ilyen szép, bátor, igaz szavakat nem igen mondtak még a halálra, melynek minden ijesztő, sötét voltát lelompítja. És úgy illenek e naphoz, melyen apró lángok gyúlnak ki a sírokon és virágok nehéz illata tölti meg a temetőt. Ma az emlékezések napja van és holnap újra kezdődik az élet. A nyugtalan, a verekedő, a harcos tülekedés. bz. j. Az alvás. Irta: Kasza Ferenc. Pécs, október 31. Ha aluszunk, nyugszik a test. Önmagát erősíti, tevékenységét, munkabírását, cselekvőképességét növeli, miként a parlagon hagyott föld, mely saját produktív képességét segíti elő; miként a természet télen, mely csak terhét rakja le ősszel, csak azért, hogy a tavaszszal újult erővel vegye föl. Ezekből kitetszik, hogy a szervezet az alvás alatt sem tart pihenőt, mert hisz míg élünk, folyton dolgozik szervezetünk. A szervezet,z alvás és ébrenlét közbeni munkája közt az a különbség, hogy az ébrenlétben fejlődött erők , részben vagy egészben azonnal felhasználtalak, s így az erőgyűjtést nem fokozhatják, de az erősbödést, a test edzését, izmosodását eszközölhetik; míg az alvás alatt fejlődő erők egy bizonyos mennyiségű erőnek birtokába juttatnak bennünket, melyet egy bizonyos munka elvégzésénél felhasználhatunk. Addig, míg a gyűjtött erő tart, a tagok munkaképessége nem lankad; mihelyt azonban az elfogyott, a munkaképesség rohamosan apad, mig végre a kimerült tagok tehetetlenül ereszkednek alá, s orvoslást a pihenésben keresnek, mig izmaink rugalmasságát egy rövid időre visszaadja ugyan, de terhesebb és nagyobb munkálatok elvégzésére nem képesít bennünket. Ezt csak — a kellő táplálék felvételével — az alvás nyújtja nekünk, melyet a pihenéssel nem azonosíthatunk. Az alvás a létért való küzdelemben épp oly fontos szerepet játszik, mint a munka. Ki nem dolgozik, szervezete meggyengül, elpuhul, munkaképtelenné válik ; ki nem alszik , elveszti rugalmasságát, éberségét, megfigyelő erejét, azaz mindazon tulajdonokat, melyek az ébrenlétet elősegítik. Az alvás gyógyító hatással van egészségesre és betegre egyaránt. Az egészségest — napi teendőinek elvégzésére, a beteget pedig a betegség könnyebb leküzdésére képesíti. Az álmos ember épp úgy, mint a részeg vagy ittas: nincs teljesen önmagának birtokában ; nem tud eszmélni, eszével élni, s mint ilyen nem tehető felelőssé munkájáért, mert hiányzik a lélek, a gondolat teljes ébrenléte, tisztasága, a testtagok feletti rendelkező képessége. Az alvás, a szellemi és testi munkálkodásunkra olykép hat, miként valamely gépezetre az olaj, mely nélkül annak részei, s így szervezetünk is, a legrövidebb idő alatt felmondják a szolgálatot. Arra kell tehát ezen rövid földi pályánkon törekednünk, hogy korunk és munkánkhoz képest a jótékonyan ható lethargikus állapotból oly mértékben vegyük ki részünket, hogy ez által a reánk bízott munkakörben, a kivánalmaknak meg- Halottak emléke. JPécm, október 31. Drága életünk piros tüzei félénken lobognak ma, a város halkabban dalol és a novemberi szél délittas, sápadt leveleket szitál utunkra. Akik elmentek, itt hagytak mindent, fénylő öregséggel mögöttük, vagy az ifjúság könnyű esztendőivel vállukon, sikoltva, görcsös kezekkel kapaszkodva az álmaik ígéretei után, azoké a nap. A halál súlyos és gyászos nagyszerűsége virágos, pietás ünneppé finomult. A mai számunk 16 oldalra terjed.