Pécsi Napló, 1911. november (20. évfolyam, 248-272. szám)
1911-11-30 / 272. szám
l bánni. A búza és bor helyett most már gyümölcsöt és zöldséget kell exportálnunk. A magyar fehér bab a legkeresettebb élelmi cikk Amerikában és Angliában és abból semmit se lehet ma már kapni. A káposztánknak, bármily nagy mennyiségben a bajor és német piac, dacára annak, hogy azt ott is nagyban termelik, nagy fogyasztója, de tízszer annyit kivihetnénk, amennyit termelünk. Ha földolgozva tudnók ezt exportálni, az anyagi eredmény még jóval nagyobb lenne. A tengerészet nagymérvű fejlődése mellett mind nagyobb szükség lesz, hogy a besózott hús és hal mellett a matrózok gyümölcs savat is élvezzenek, mely nélkül scorbut betegségbe esnek. Nincs az a mennyiség, melyet a tengerészet maga földolgozott káposztából igénybe ne venne. A paradicsom termelése is ilyen elsőrandű jövedelmező élelmi cikk volna, melyből Norvégiába, a halfeldolgozó gyárakba kiszámíthatlan mennyiségeket lehetne exportálni, mert Olaszország egymagában képtelen a szükségletet kielégíteni. A városi munkásosztály lényeges szaporodása és ezzel élelmezési igényeinek kialakulása nem várt mértékben emelte a fogyasztást és míg a városi lakosság 30 százalékkal emelkedett, a termelés jóformán a régi maradt. Ugyanezt látjuk a német városokban. Igaz, ma ilyen körülmények között nem örvendünk a kivitelnek, de igenis segíteni kell, hogy annak örvendhessünk. Javaslata odairányult, hogy a baranya megyei gazdasági egyesület vállvetve a pécsi kereskedelmi és iparkamarával, támogatva a politikai hatóságtól kövessenek el mindent, hogy Pécs vidékén nagyobb szabású zöldség és ezzel párhuzamosan szárnyas termelés induljon meg. Az utóbbinak előmozdítására 500 kotlós gép lenne beszerzendő, melyeknek árát a termelők utólag is megfizethetik. A mostani sovány esztendő tanúsága, a szükség mutatja meg mely irányban kell haladnunk, hogy segítsünk a bajokon, hogy egyrészt lényegesen emeljük a termelést, hogy azt oly jelentékennyé tegyük, hogy állandóan mi láthassuk el a nyugateurópai piacot zöldségfélékkel és szárnyasokkal, amiből szép haszon is maradna és a fölösleg teljesen elegendő lenne a helyi szükséglet fedezésére. Az 1912. év február haváig az ehez szükséges előkészületeket már be lehetne fejezni, hogy a jövő évben már megkezdhessük a nagyban való termelést. Szívesen áll rendelkezésre a részletek megbeszélésére is és tájékozásul még csak annyit jegyzett meg, hogy a termékeknek kivitel útján való értékesítésére is készségesen kezességet vállal. A polgármester nagy elismerés kapcsán köszönte meg az előadást és haladék nélkül hozzá fog látni, hogy az illetékes tényezők bevonásával megszervezze a pécsvidéki nagyban való gyümölcs zöldségtermelést és szárnyastenyésztést. Beszélgetés Vargha Gyula dr.-al, a statisztikai hiv. igazgatójával. (A baranyai egykéről. — A pécsi csatornázásról — A választójog reformjának munkálatairól.) — Saját tudósitónktól. — Pécs, november 29. A Pécsi Napló munkatársa ma délután fölkereste Nádor-szállóbeli lakásán, a tegnap este Pécsre érkezett Vargha Gyula dr. min. tanácsost, a statisztahivatal igazgazgatóját és jeles poétát, hogy az elhunyt Vízaknai aligazgató működéséről felvilágosítást kérjen. Azokat a meleg, őszinte elismerő szavakat, amelyekkel Vargha Gyula a korán elhunyt kiváló aligazgató érdemeinek adózott, lapunk más helyén közöljük. E helyütt azokról a nyilatkozatokról számolunk be, melyeket az előzékeny, lebilincselő kedvességű igazgató munkatársunkkal folytatott beszélgetés során tett. — Méltóságodat ez a szomorú alkalom hozta először Pécsre ? — kérdeztük. — Nem. Jártam én már itt az országos kiállítás idején is. Akkor beszéltem négy ormánsági menyecskével, ott a kiállítás területén. Ez a beszélgetés mindenképp érdekes és szomorú. — Hány gyermekük van, kérdeztem. — Négyünknek három — felelték. — Hát az urnák hány? — kérdeztek most ők. — Nekem bizony öt van. — Mert félnek úgy a gyerektől? kezdtem újfent. — Hja uram, — mondta vállvonogatva az egyik menyecske — sok a baj, sok a gond és vesződség velők. — De hisz nem maradnak örökké kicsinyek ! — Igaz uram, de még ha felnőttek, elfeledik a szüleiket, rosszak, hálátlanok. — Azért neveljék őket istenfélelemben! Hát nem bánják, hogy kipusztul erről a szép baranyai földről a magyar. Hát nem törődnek vele, hogy a maguk falujában sokác és sváb lesz az úr!? — Az asszonyok újból csak a vállukat vonogatták. — Ha meghaltunk, akkor már úgy is mindegy . . . volt a válaszuk. És erre én úgy elszomorodtam, annyira elment a kedvem, hogy meg sem igen tudtam nézni a kiállítást. — Mert kétségbeejtő dolog ez. Nemrég kezembe került az a statisztika, melyet a megboldogult Fényes Elek csinált még 1857-ben. Ha azt a statisztikát összehasonlítjuk a későbbi évek során csináltakkal, egész a mai napig, akkor tűnik csak szembe, minő rohamos a fogyás az ormánysági falvakban. Pedig kár azért a szép, derék kálvinista magyar népért... — Ma délelőtt egy kicsinyt elszemlélődtem a piac előtt. Gondoltam: hetivásár napján, tán csak akad valami, ami érdekel. Egy sokác menyecskét láttam. Megkérdeztem, hová való. Kökényesre felelte. Tud-e magyarul. — Hogyne kérem felelte. Hát az iskolában tanulnak-e magyarul a gyerekek. Tanulnak bizony, még pedig erősen. Mi mindnyájan jó magyarok vagyunk . . . Látja, ez egy kissé vigasztaló. — Mikor kezdik Pécsett a csatornázást ? — kérdezi Varga Gyula egy kis szünet után munkatársunktól. — Épp a minap került szóba a város közegészségügyi bizottságának ülésén és most már rövidesen a közgyűlés elé kerül. Sajnos, még mindig akadnak, akik ellenzői ennek a városra nézve elsőrendű fontosságú dolognak. — Furcsa. — És a szennyvizzel mi történik majd? — A városon kívül az u. n. Feketevizbe gyűl össze és itt megfelelő vegyi eljárás utján a trágyát kiválasztják és a vizet teljesen definficiálják. — A vizet öntözésre kellene felhasználni. Konyhakertészetet kellene létesíteni a szennyvízgyűjtő csatorna mentén. — Bolgár kertészek foglalkoznak most ott ezzel ... — Ez a baj, hogy bolgárok. Mindenütt bolgár. Miért nem magyar? E mellett csináljanak propagandát. Magyar konyhakertészet konkuráljon a bolgárral. Ezáltal a pécsi piac is nyer, mert így nemcsak a bolgárok uralnák egyedül. Sajnos, nálunk semmi leleménnyel nem rendelkeznek az emberek. Ott van Berlin és egy sereg külföldi nagyváros példája. Mind gondoskodik róla, hogy a piaca el legyen látva. Vétek volna Pécsett kihasználatlanul hagyni a szenyvizet. Különben, mielőtt elutazom, ma délután még igyekezni fogok beszélni Nendtvich polgármesterrel... — Ha már az a szerencse ért bennünk, hogy méltóságod Pécsre jött, ne vegye rossz néven, mint újságíró nem engedem ki kezeim közül a jó alkalmat : miképp áll a választói jog reformjának munkája a statisztikai hivatalban ? Varga Gyula elmosolyodott. Majd ezeket mondta: — Óriási apparátussal folyik a munka. Roppant körültekintéssel dolgozunk, mert hiányos adatokkal, igen természetes, nem állhatunk elő. Nagyon hátráltatja a munkánkat az, hogy a számláló lapokat kiegészítés végett sok helyre vissza kell küldenünk. — Mégis, mikorra várható, hogy a munka befejezést nyer? — Még néhány hónap és a mi munkánk ebben az irányban bevégződött. — Méltóságod bizonyára emlékezik rá — több fővárosi lap megírta — hogy a statiszta hivatal a komikumig megy a számláló lapok precíz kitöltését illetőleg. Csecsemők számláló lapját visszaküldik, hogy töltsék ki a rovatot. Milyen nyelveket beszél ? — Ha jól tudom a komáromi esetről van szó. Mikor az erre vonatkozó hírek megjelentek, nyomban utána néztem. Szó sincs róla. A „viccek“ koholtak voltak. Hiába, vannak emberek, akik minden fölött élelődni tudnak. Pedig a statisztikai tudomány, tán a legkomolyabb a világon. .Pécsi Napló, 1911. november 30 Vízaknai Antal dr. halála. Pécs, november 29. Szülői házából, honnét, befejezvén pécsi tanulmányait a munka útjára indult, hogy hasznos szolgálatot teljesítsen hazájának, pénteken fogják örök nyugovóra helyezni Vízaknai Antal drt, a magyar kir. központi statisztikai hivatal aligazgatóját, akiről alig néhány napja, hogy megírtuk, hogy súlyosan megbetegedett és Abbáziából halálos betegen hozták haza saját kívánságára meghalni. És ma reggel 8 órára ez beteljesült. Körülvéve édes atyjától, 12 éves fogadott leánykájától és hozzátartozóitól csendesen elszenderült A számok birodalmából, melyben egy emberöltőt töltött, eltávozott, férfikora delén, amikor még oly sokat akart dolgozni, az örökkévalóság birodalmába, ahova eljutunk valamennyien, előbb vagy utóbb, de matematikai biztossággal. Vízaknai dr. valóságos művésze volt a statisztikának és ezen téren való munkálkodásával jóformán európai hírnévre tett szert Bizonysága ennek lapunk felszerkesztője, aki Vízaknai Antalnak gimnazista iskolatársa volt és akinek alkalma volt a legnagyobb és legtekintélyesebb európai, a berlini statisztikai hivatal elnökétől, van der Borghtertól, akivel az elmúlt nyáron Wasshingtonból Hamburgig utazott, hallani a magyar kir. statisztikai hivatal dicséretét és aki ezen hivatal igazgatójának, de még inkább aligazgatójának Vízaknai dr. előtte jól ismert munkálkodásáról nagy elismeréssel szólt. Súlyosan nyom a latba ily európai szaktekintély elismerő szava, különösen ha tudjuk, hogy ezen hivatal mai ideális berendezését még csak meg kellett teremteni és annak teendői az utóbbi két évtizedben megszázszorosodtak. A munkából oroszlánrészt vett ki magának Vízaknai dr, akire ezen hivatallal kapcsolatban álló hivatalos teendők egész láncolata várt. Így az 1897: XXXV. t.-c. 5. §-a értelmében a m. kir. miniszterelnök által az országgyűlés elé terjesztendő évi jelentés szerkesztésére alakított vegyes bizottság és az országos községi törzskönyv-bizottság — továbbá az áruforgalmi értékmegállapító bizottság helyi elnöke, a nemzetközi statisztikai intézetnek és a budapesti tud. egyetemen az államtud. államvizsgálati bizottságnak tagja volt, tudományos munkásságát az Akadémia már régebben azzal jutalmazta, hogy megválasztotta levelező tagjának és a hivatalos irodalmi tevékenységen kívül speciális téren is nagy munkásságot fejtett ki, úgy, hogy meg se lephetett, hogy a test ezen monoton munka súlya alatt összeroppant. De minden munkája közepette is szeretettel gondolt szűkebb pátriájára, melyben lakó intimebb ismerőseit mindig jóleső öröm töltötte el, ha Vízaknai kifejtett munkásságának megfelelő gyors előmeneteléről értesültek. Hisz alig múlt még 40 éves, amikor megkapta a min. tanácsosi címet, később a jelleget is, oly gyors hivatalnoki karrier, mely csakis a kiváltságosaknak jut. Amit elért, önmagának köszönhette, nem protegálta senki, mint talentuma és ahol erre alkalom kínálkozott, mindenféle statisztikai adatok egybegyűjtésére kibocsátott mintaíveken mindig ott volt példának csendes szülőfaluja, a Pécs melletti Ráczváros, Pécs és a baranyamegyei községek. Édesatyja szerény viszonyok között élő kádáriparosa e falunak. Wiznecker János kádármester, akit jó gyermeki szívvel szeretett mindig, hisz azért is kívánkozott vissza e házba, mivel saját családi fészket nem alapított és rövid idővel halála előtt adoptálta ki.