Pécsi Napló, 1911. november (20. évfolyam, 248-272. szám)

1911-11-30 / 272. szám

l bánni. A búza és bor helyett most már gyü­mölcsöt és zöldséget kell exportálnunk. A magyar fehér bab a legkeresettebb élelmi cikk Amerikában és Angliában és abból semmit se lehet ma már kapni. A káposztánknak, bármily nagy mennyiségben a bajor és német piac, dacára annak, hogy azt ott is nagyban termelik, nagy fogyasztója, de tízszer annyit kivihetnénk, amennyit termelünk. Ha földolgozva tudnók ezt exportálni, az anyagi eredmény még jóval nagyobb lenne. A tengerészet nagymérvű fejlődése mel­lett mind nagyobb szükség lesz, hogy a be­sózott hús és hal mellett a­ matrózok gyü­mölcs savat is élvezzenek, mely nélkül scorbut betegségbe esnek. Nincs az a mennyiség, melyet a tengerészet maga földolgozott ká­­posztából igénybe ne venne. A paradicsom ter­melése is ilyen elsőrandű jövedelmező élelmi cikk volna, melyből Norvégiába, a halfeldol­gozó gyárakba kiszámíthatlan mennyiségeket lehetne exportálni, mert Olaszország egymagá­ban képtelen a szükségletet kielégíteni. A városi munkásosztály lényeg­es szapo­rodása és ezzel élelmezési igényeinek kialaku­lása nem várt mértékben emelte a fogyasztást és míg a városi lakosság 30 százalékkal emel­kedett, a termelés jóformán a régi maradt. Ugyanezt látjuk a német városokban. Igaz, ma ilyen körülmények között nem örvendünk a kivitelnek, de igenis segíteni kell, hogy an­nak örvendhessünk. Javaslata odairányult, hogy a baranya megyei gazdasági egyesület vállvetve a pécsi kereskedelmi és iparkamarával, támo­gatva a politikai hatóságtól kövessenek el mindent, hogy Pécs vidékén nagyobb szabású zöldség és ezzel párhuzamosan szárnyas ter­melés induljon meg. Az utóbbinak előmozdítására 500 kotlós gép lenne beszerzendő, melyeknek árát a ter­melők utólag is megfizethetik. A mostani so­vány esztendő tanúsága, a szükség mutatja meg mely irányban kell haladnunk, hogy se­gítsünk a bajokon, hogy egyrészt lényegesen emeljük a termelést, hogy azt oly jelentékennyé tegyük, hogy állandóan mi láthassuk el a nyugateurópai piacot zöldségfélékkel és szár­nyasokkal, amiből szép haszon is maradna és a fölösleg teljesen elegendő lenne a helyi szük­séglet fedezésére. Az 1912. év február haváig az ehez szükséges előkészületeket már be le­hetne fejezni, hogy a jövő évben már meg­kezdhessük a nagyban való termelést. Szívesen áll rendelkezésre a részletek megbeszélésére is és tájékozásul még csak annyit jegyzett meg, hogy a termékeknek kivitel útján való értékesítésére is készségesen kezessé­get vállal. A polgármester nagy elismerés kapcsán köszönte meg az előadást és haladék nélkül hozzá fog látni, hogy az illetékes tényezők bevonásával megszervezze a pécsvidéki nagy­ban való gyümölcs zöldségtermelést és szárnyas­tenyésztést. Beszélgetés Vargha Gyula dr.-al, a statisztikai hiv. igazgatójával. (A baranyai egykéről. — A pécsi csatornázás­ról — A választójog reformjának munkála­tairól.) — Saját tudósitónktól. — Pécs, november 29. A Pécsi Napló munkatársa ma délután fölkereste Nádor-szállóbeli lakásán, a tegnap este Pécsre érkezett Vargha Gyula dr. min. tanácsost, a statiszta­hivatal igazgazgatóját és jeles poétát, hogy az elhunyt Vízaknai aligaz­gató működéséről felvilágosítást kérjen. Azokat a meleg, őszinte elismerő szavakat, a­melyek­kel Vargha Gyula a korán elhunyt kiváló al­igazgató érdemeinek adózott, lapunk más he­lyén közöljük. E helyütt azokról a nyilatkoza­tokról számolunk be, melyeket az előzékeny, lebilincselő kedvességű igazgató munkatársunk­kal folytatott beszélgetés során tett. — Méltóságodat ez a szomorú alkalom hozta elős­zör Pécsre ? — kérdeztük. — Nem. Jártam én már itt az országos kiállítás idején is. Akkor beszéltem négy ormán­sági menyecskével, ott a kiállítás területén. Ez a beszélgetés mindenképp érdekes és szomorú. — Hány gyermekük van, kérdeztem. — Né­gyünknek három — felelték. — Hát az urnák hány? — kérdeztek most ők. — Nekem bi­zony öt van. — Mert félnek úgy a gyerektől? kezdtem újfent. — Hja uram, — mondta váll­­vonogatva az egyik menyecske — sok a baj, sok a gond és vesződség velők. — De hisz nem maradnak örökké kicsinyek ! — Igaz uram, de még ha felnőttek, elfeledik a szüleiket, rosszak, hálátlanok. — Azért neveljék őket istenfélelemben! Hát nem bánják, hogy kipusz­tul erről a szép baranyai földről a magyar. Hát nem törődnek vele, hogy a maguk falujá­ban sokác és sváb lesz az úr!? — Az asszo­nyok újból csak a vállukat vonogatták. — Ha meghaltunk, akkor már úgy is mindegy . . . volt a válaszuk. És erre én úgy elszomorodtam, annyira elment a kedvem, hogy meg sem igen tudtam nézni a kiállítást. — Mert kétségbeejtő dolog ez. Nemrég kezembe került az a statisztika, melyet a meg­boldogult Fényes Elek csinált még 1857-ben. Ha azt a statisztikát összehasonlítjuk a későbbi évek során csináltakkal, egész a mai napig, akkor tűnik csak szembe, minő rohamos a fogyás az ormánysági falvakban. Pedig kár azért a szép, derék kálvinista magyar népért... — Ma délelőtt egy kicsinyt elszemlélőd­tem a piac előtt. Gondoltam: hetivásár nap­ján, tán csak akad valami, ami érdekel. Egy sokác menyecskét láttam. Megkérdeztem, hová való. Kökényesre felelte. Tud-e magyarul. — Hogyne kérem felelte. Hát az iskolában tanulnak-e magyarul a gyerekek. Tanulnak bizony, még pedig erősen. Mi mindnyájan jó magyarok vagyunk . . . Látja, ez egy kissé vi­gasztaló. — Mikor kezdik Pécsett a csatornázást ? — kérdezi Varga Gyula egy kis szünet után munkatársunktól. — Épp a minap került szóba a város közegészségügyi bizottságának ülésén és most már rövidesen a közgyűlés elé kerül. Sajnos, még mindig akadnak, akik ellenzői ennek a városra nézve elsőrendű fontosságú dolognak. — Furcsa. — És a szennyvizzel mi tör­ténik majd? — A városon kívül az u. n. Fekete­­vizbe gyűl össze és itt megfelelő vegyi el­járás utján a trágyát kiválasztják és a vizet teljesen definficiálják. — A vizet öntözésre kellene felhasználni. Konyhakertészetet kellene létesíteni a szenny­víz­gyűjtő csatorna mentén. — Bolgár kertészek foglalkoznak most ott ezzel ... — Ez a baj, hogy bolgárok. Mindenütt bolgár. Miért nem magyar? E mellett csinál­janak propagandát. Magyar konyhakertészet konkuráljon a bolgárral. Ezáltal a pécsi piac is nyer, mert így nemcsak a bolgárok uralnák egyedül. Sajnos, nálunk semmi leleménnyel nem rendelkeznek az emberek. Ott van Berlin és egy sereg külföldi nagy­város példája. Mind gondoskodik róla, hogy a piaca el legyen látva. Vétek volna Pécsett kihasználatlanul hagyni a szenyvizet. Különben, mielőtt elutazom, ma délután még igyekezni fogok beszélni Nendt­­vich polgármesterrel... — Ha már az a szerencse ért bennünk, hogy méltóságod Pécsre jött, ne vegye rossz néven, mint újságíró nem engedem ki kezeim közül a jó alkalmat : miképp áll a választói jog reformjának munkája a statisztikai hiva­talban ? Varga Gyula elmosolyodott. Majd ezeket mondta: — Óriási apparátussal folyik a munka. Roppant körültekintéssel dolgozunk, mert hiányos adatokkal, igen természetes, nem áll­hatunk elő. Nagyon hátráltatja a munkánkat az, hogy a számláló lapokat kiegészítés végett sok helyre vissza kell küldenünk. — Mégis, mikorra várható, hogy a munka befejezést nyer? — Még néhány hónap és a mi munkánk ebben az irányban bevégződött. — Méltóságod bizonyára emlékezik rá — több fővárosi lap megírta — hogy a statiszta hivatal a komikumig megy a számláló lapok precíz kitöltését illetőleg. Csecsemők számláló lapját visszaküldik, hogy töltsék ki a rovatot. Milyen nyelveket beszél ? — Ha jól tudom a komáromi esetről van szó. Mikor az erre vonatkozó hírek megjelen­tek, nyomban utána néztem. Szó sincs róla. A „viccek“ koholtak voltak. Hiába, vannak embe­rek, akik minden fölött élelődni tudnak. Pedig a statisztikai tudomány, tán a legkomolyabb a világon. .Pécsi Napló, 1911. november 30 Vízaknai Antal dr. halála. Pécs, november 29. Szülői házából, honnét, befejezvén pécsi tanulmányait a munka útjára indult, hogy hasznos szolgálatot teljesítsen hazájának, pénteken fog­ják örök nyugovóra helyezni Vízaknai Antal drt, a magyar kir. központi statisztikai hivatal al­igazgatóját, akiről alig néhány napja, hogy megírtuk, hogy súlyosan megbetegedett és Abbáziából halálos betegen hozták haza saját kívánságára­­ meghalni. És ma reggel 8 órára ez beteljesült. Körülvéve édes atyjától, 12 éves fogadott leánykájától és hozzátartozóitól csen­desen elszenderült A számok birodalmából, melyben egy emberöltőt töltött, eltávozott, férfi­­kora delén, amikor még oly sokat akart dol­gozni, az örökkévalóság birodalmába, ahova eljutunk valamennyien, előbb vagy utóbb, de matematikai biztossággal. Vízaknai dr. valóságos művésze volt a statisztikának és ezen téren való munkálkodá­sával jóformán európai hírnévre tett szert Bi­zonysága ennek lapunk fel­­szerkesztője, aki Vízaknai Antalnak gimnazista iskolatársa volt és akinek alkalma volt a legnagyobb és legtekin­télyesebb európai, a berlini statisztikai hivatal el­nökétől, van der Borght­ertól, akivel az elmúlt nyáron Wasshingtonból Hamburgig utazott, hallani a magyar kir. statisztikai hivatal dicsé­retét és aki ezen hivatal igazgatójának, de még inkább aligazgatójának Vízaknai dr. előtte jól ismert munkálkodásáról nagy elismeréssel szólt. Súlyosan nyom a latba ily európai szak­­tekintély elismerő szava, különösen ha tudjuk, hogy ezen hivatal mai ideális berendezését még csak meg kellett teremteni és annak teendői az utóbbi két évtizedben megszázszorosodtak. A munkából oroszlánrészt vett ki magának Víz­aknai dr, akire ezen hivatallal kapcsolatban álló hivatalos teendők egész láncolata várt. Így az 1897: XXXV. t.-c. 5. §-a értelmé­ben a m. kir. miniszterelnök által az ország­gyűlés elé terjesztendő évi jelentés szerkeszté­sére alakított vegyes bizottság és az országos községi törzskönyv-bizottság — továbbá az áruforgalmi értékmegállapító bizottság helyi elnöke, a nemzetközi statisztikai intézetnek és a budapesti tud. egyetemen az államtud. állam­vizsgálati bizottságnak tagja volt, tudományos munkásságát az Akadémia már régebben azzal jutalmazta, hogy megválasztotta levelező tagjá­nak és a hivatalos irodalmi tevékenységen kí­vül speciális téren is nagy munkásságot fejtett ki, úgy, hogy meg se lephetett, hogy a test ezen monoton munka súlya alatt összeroppant. De minden munkája közepette is szere­tettel gondolt szűkebb pátriájára, melyben lakó intimebb ismerőseit mindig jóleső öröm töltötte el, ha Vízaknai kifejtett munkásságának meg­felelő gyors előmeneteléről értesültek. Hisz alig múlt még 40 éves, amikor megkapta a min. tanácsosi címet, később a jelleget is, oly gyors hivatalnoki karrier, mely csakis a kiváltságo­saknak jut. Amit elért, önmagának köszönhette, nem protegálta senki, mint talentuma és ahol erre alkalom kínálkozott, mindenféle statisztikai adatok egybegyűjtésére kibocsátott mintaíveken mindig ott volt példának csendes szülőfaluja, a Pécs melletti Ráczváros, Pécs és a baranya­megyei községek. Édes­atyja szerény viszonyok között élő kádáriparosa e falunak. Wiznecker János kádármester, akit jó gyermeki szívvel szeretett mindig, hisz azért is kívánkozott vissza e házba, mivel saját családi fészket nem ala­pított és rövid idővel halála előtt adoptálta ki.

Next