Pécsi Napló, 1911. november (20. évfolyam, 248-272. szám)

1911-11-01 / 248. szám

1811. november 1 .Pécsi Naplót hirdetik, hanem a hangverseny napján a kö­zönséget erre egy rövid hírrel újból figyel­meztetik. Ez nagyon helyes, mert manapság, mikor a közönség annyiféle benyomás alatt áll, annyi művészeti és nem művészeti pro­dukcióval lesz elárasztva, bizony elkél a külön figyelmeztetés. Budapesten ebből mi sem történt. Bereferáltak röviden az előadásokról, de nem figyelmeztették a közönséget kellő időben. Így példának okáért Liszt tulajdon­­képeni születésnapján, október 22-én, vasárnap a Szent István templomban előadott „Eszter­gomi misé“-re csak egy kis harmadrangú ap által lettem figyelmessé én is ezen gyö­nyörű produkcióra, holott sokkal többen sze­rették volna ezen ritkán előadott, nagy és nehéz művet hallni, ha erről a nagyobb napi­lapok útján tudomást szereztek volna. A bécsi lapok vasárnaponkint közük minden nevezetesebb templomban előadandó misék és egyéb templomi zene programmját; Budapesten pedig a sajtónak a művészet iránt még annyi érzéke sincsen, hogy egy oly ese­ményt, mint az „Esztergomi mise“ ünnepélyes előadását, röviden a közönség tudomására adjon. Ellenben egy nagy budapesti német lap nem átallotta még az oly tökéletes elő­adást sem kifogásolni, mint az operaházi „Szent Erzsébet legendája“, egy másik lap pedig még Menter Zsófia zongorajátékán is talált gáncsolni valót, mindkettővel csak azt bizonyítván, hogy e sorok bevezetésében em­lített felfogás helyes. A belépti jegyek elosztásánál a protekció a koronázási templomban tartott misénél is megnyilvánult, ahol a legnagyobb zavar ural­kodott ; a közlekedésre szánt folyosó szoron­gásig megtelt közönséggel, hogy a vendégeket csak legnagyobb nehézséggel lehetett a szen­télyen fentartott helyükre vezetni. Ily mindenki előtt nyilvánvaló hibákat el kellett és el le­hetett volna kerülni. Liszt Ferenc nevét az egész műveit világ ismeri; e tekintetben vele még Munkácsy vagy Petőfi sem vetekedhetnek. Széchenyi, Deák, Eötvös nevét nálunk szélesebb körben ismerik ugyan, a nagyvilág azonban már sokkal kevésbbé. A könyvtárakban Petőfire, a múzeu­mokban Munkácsyra is lehet akadni, de ahol egy zongora áll, és ilyen nagyon sok van a világon, ott Liszt Ferencet is ismerik, mint olyan mestert, akinek tökélyét eddig senki még el nem érte és minden valószínűség szerint elérni nem is fogja. Büszkék lehetünk reá, aki magát mindig Magyarország hű fiának vallotta és a szertelen tömjénezés között, amellyel a műveit világ­ot elárasztotta, mindig hű maradt hazájához. Azért kötelességünk, hogy nevét és emlékét hűségesen őrizzük, mint olyant, aki a magyar névnek a legna­gyobb dicsőséget szerezte. is. A megye ifjai versenyre keltek leírásáért. Gaz­dag volt s szebb mint valaha. Egy estélyen megismerkedett a főispánnal. Grófi címe el­feledtette a hetven évet és a társaságokban már mint bevégzett tényről suttogtak az irigy­­kedők, a gróf és Ormainé közeli egybekeléséről. Zádori még most is, ugyanazon hévvel, ugyanazon szenvedéllyel szerette Ormainét, mint évekkel ezelőtt, de nem közeledett felé. Önérzete nem engedte, hogy mint szegény művész a dúsgazdag asszony kezéért cseng­jen. Várt egy biztató tekintetet, egy véletlenül elejtett szót, de az a márvány asszony hideg, nyugodt maradt. Zádori várt — remélt. Ekkor hallott Ormainé újabb házassági tervéről és most szerzette azt a dalt, a­melybe bele­öntötte szivének minden keservét, hogy megtörje annak a márvány istenasszonynak érzéketlenségét, a mely megőrjítette, porba sújtotta. Ormainét halk kopogás ijeszté fel meren­géséből. Még egy pillanat és Zádori állott előtte. — Bocsásson, — szólt Zádori engesz­telő hangon — eljöttem, hogy egy utolsó istenhozzádot mondjak. — Ön elmegy? Hova? — kérdezte Or­mainé megremegve. — Elmegyek, igen, elmegyek. El, hogy hitemet se tudja. Nem tudok, nem akarok boldogságának tanúja lenni. Azt hittem egy­­­kor, hogy . . . hogy szeret. És e hitem meg- s törte lelkemet. De nem vádolom. Nem. Bűnös voltam, mert hittem , és most szerencsétlen vagyok, mert szerettem. Ne szánjon engemet, ne. Megvezeklem én bűnömért fájón, keserűn. És ha fájó kínoktól gyötörtetve a láz felper­zseli ajkamat, a maga boldogságáért rebeg az akkor is imát; és ha a maga drága nevével ajkamon, a halál jótevő angyala megvált a földi szenvedésektől, boldogan halok meg, hiszen a maga szerelmét elveszítve az élet csak teher, a­melyet elviselni nem tudok, és . . . Isten vele . . . felejtse a múltat, és . . . éljen a jelennek ... az ég ... vele .. . Pár napra egy helyi lap két újdonságot­­ hozott. Hymen. Gróf Zebényi Hugó ma tartotta esküvőjét özvegy Ormai Sándornéval, szüle­tett Wiemandi Annával. Az uj házasok az esküvő után délre utaztak. Megőrült. Zádori Géza, tehetséges fiatla zenekró­ra hirtelen megőrült. Felszállitották az országos tébolydába. Az összefüggést e két hir között senki sem kereste. Én sem keresem. _______ Hegyháti. HÍRROVATUNK. — Címadományozás. Az igazságügy miniszter előterjesztésére Ő Felsége földinknek, Ná­dasy Imre min. titkárnak a min. osztálytanácsosi címet és jelleget adományozta. — Pécsi dandárnokból lovassági tá­bornok. Ő Felsége Rohr Ferencet, a pécsi honv. huszár dandár volt parancsnokát lovassági tábor­nokká nevezte ki. Rohr jelenleg a tisztképző intéze­tek főfelügyelője. — Sarajevóba Pécs elkerülésével. Potiorek Oszkár táborszernagy, csapatfelügyelő, Bosznia és Hercegovina országok kormányának főnöke Bécsből jövet, ma este szalonkocsijában a gyorsvonattal Pécsre érkezett és innét foly­tatta útját Bród, illetőleg Sarajevóba. Potiorek Bécsben a közös minisztertanácson vett részt, mely Bécs és Budapest felől rövide­bb vonala­kat állapított meg Boszniába. A budapesti át­menő forgalmat már a gombosi híd megnyíl­tával elvesztjük és rövidesen elveszítjük a déli vasúti bécsi átmenő forgalmat is, mivel azt Bécsből magyar terület érintése nélkül Stein­­brück—Liszeken át terelik most Bród felé, de valószínűleg a közel­jövőben kiépítik most már Budapestről is a legrövidebb csatlakozást, még­pedig újból csak Pécs mellőzésével Buda­pest — Sárbogárd— Szekszárd — Bátaszék—Mo­hács—Eszéken át Bród felé, amire nézve kü­lönben a legközelebbi jövőben törvényjavasla­tok kerülnek a magyar és osztrák parlament elé. Hogy azonban az egyenes új összeköttetés Pécsen át Bródba elejtetett, azt az előzmények után már régen tudjuk, azért kell azt magunk­nak megteremteni. Az útvonal megrövidítésének szószólója különösen az új hadügyminiszter és épen Potiorek Oszkár voltak, aki ma talán utólszor sietett vissza Boszniába Pécsen át, mely egyelőre kikapcsolódik teljesen a boszniai főforgalomból, amíg azt magunk erejéből ismét be nem kapcsoljuk . Áthelyezés a pécsi háziezredhez. A honvédelmi minisztérium 11. csoportjának főnöke, Schnetzer Ferenc vezérkari alezredes ezen szolgálata alól való fölmentése mellett a pécsi 52 gyal­­ezrednek Budapesten állomá­sozó törzséhez osztatott be szolgálattételre. Schnetzernek érdemei vannak a honvédtiszt­képzés terén, amennyiben ő teremtette meg a magyar tisztképző intézetek tanári karának­ kap­csolatát a középiskolákkal, hogy ott elméleti pedagógiai kiképzést nyerjenek, mely nyítás igen jól bevált. — A pécsi villamos vasút építése. Ma Pécsett járt és a város mérnöki és gazdasági hivatalával, majd Nendtvich Andor kir. tan.­polgármesterrel tárgyalt Valatin Béla, Ganz­­gyári főmérnök, akit fontos, a pécsi villamos vasút építésére vonatkozó ügyben kértek Pécsre. Ugyanis a pécsi villamos vasút köz­­igazgatási bejárásánál olyan megállapodás történt, hogy a Király­ utcán kettős sínpárt rak­janak le, mivel úgy egymás mellett járhatná­nak a villamos kocsik és itt sem kitérő segít­ségével bonyolítanák le a forgalmat. Ámde a polgármester és főmérnök nem azért tettek mostanában nagyobb külföldi tanulmányutat, hogy abból hasznos tapasztalatokat le ne szűrtek volna. A külföldi nagy német váro­sokban, melyeknek nagy forgalma a miénkkel alig hasonlítható össze, azt tapasztalták, hogy a villamos vasút a keskeny, de rendkívül nagy forgalmú utcákon csakis egy sínpárral rendelkezik és az, rendszeres üzemnél teljesen elegendő a forgalom lebonyolítására. Épen ezért most a Király­ utcában vissza akarnak térni az eredeti tervhez, hogy ott csakis egy sínpárt rakjanak le, mely teljesen kielégítené a mi forgalmi szükségleteinket. Ezzel olcsóbb is lenne az építkezés, ami a város egyik érdeke, és több hely maradna a többi forgalom lebo­nyolítására. Ezen tekintetben folytatták ma a megbeszéléseket, melyek remélhetőleg ered­ménnyel is fognak járni és igy a mi régi álláspontunk fog győzedelmeskedni, hogy kes­keny (de külföldön jóval keskenyebb, száz percenttel nagyobb forgalmú utcákon is jár az egyvágányú villamos­ utcán elegendő az egy vágány, még ha azon teherforgalmat fog­ Idill. Együtt játszottak a pitvarban Mosolygós őszi délután. Gyurka volt a törpe királyfi, Marosa meg a király leány. Most hagyjuk eztet, mondta Gyurka. Legyél te Marosa most a ló, Én meg kovács s majd megvasallak, Ugy­e hogy jó lesz, ugy­e jó ? És a lefokozott királylány Lábát egy székre emelé, Kovácsa meg nagy buzgalommal Egy kalapácsot vett elé. S ütötte talpát kis lovának, De az belé unt hamar ám. Keservesen zokogni kezdett: „Inkább leszek királyleány!“ Linder Lajos. 3 Steiner Simon elsőrendű férfiszabó üzletében — szerint — Alapittatott 1865. Pécs, Király-utca sarok I. emeleten Telefonszám 459.

Next