Pécsi Napló, 1912. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-17 / 39. szám

zeti érdek, mindannyiónk érdeke, hogy a magyar törvényhozó testület serényen munkálkodhassék, hasznos és üdvös törvényeket alkothasson. HÍRROVATUNK. Kihűlt csillag fénye. Most egy éve történt, hogy a budai külvárosi utcánkban temették egy állami tisztviselő feleségét. Maradt utána öt apró árva , a hatodik pedig, akinek a születése az anya életét követelte, követte anyját azon az útón, amely oda kivezet a központi temetőbe. Egy oly nagy városban mint Pécs, ahol az ember egy délután lépten-nyomon találkozik temetésekkel, szót sem érdemel az, hogy meghalt egy állami tisztviselő felesége. Ugyan mi fog történni. Az állami tisztviselő eltemetteti a meghalt feleségét — ha akarja — újból megnősül — lesz a gyerekeknek egy mostoha anyjuk, a világ pedig tovább dübörög a rendes kerékvágásban. És ezért az egész dolgot csak azért említem meg, mert véletlenül nagyon érdekelve vagyok ezen esetnél, amennyiben én vagyok azon szerencsétlen állami tisztviselő, aki most egy éve elvesztette jó hitvesét. Az a márványobeliszk, amelyet egy bánatos férj állított a jó feleség sírjára, csak ép úgy el fog egyszer porladni, miként por és hamuvá lesznek ezen újság lapjai. Minden múlandó életünkben, csak a jó tett az, amely örökké él és amely erősebb, mint a halál, mert emlékezete megmarad az emberiség szívében. Midőn temették megboldogult feleségemet, megjelent a halottas háznál egy szegény koldus, aki azon engedélyt kérte ki magának, hogy ő is letehessen egy virágszálat a halott sírjára. „Mert hát nagyon jó asszony volt“, ezzel indokolta kérését. Ha valahol számon kérik az ember cselekedeteit és mérlegelik jó és rossz cselekedeteinket, én azt hiszem, az a virágszál, amelyet egy szegény helyezett a halott sírjára, többet nyom a jó cselekedetek mérlegén, mint az a százezer forint, amelyért valaha egy hiú ember báróságot szerzett magának. De hát igazad van te szegény koldus, amidőn azt mondod : „mert hát nagyon jó asszony volt“, én vagyok a legilletékesebb arra, hogy bejelentésedet megerősítsem , és amidőn állításodat aláírom, visszaemlékezem azon évekre, amelyeket az elhunyt hitvessel együtt átéltem és akkor találok sok-sok rekedvencei ültek. Az helyőrség kedvencei ama fiatal tafilellisi zsidólányok, akik mintegy húszan tartózkodtak a légionista helyőrségben és gondtalanul éltek az élet örömeinek. Belle Falma és belle Zora voltak a vezéreik. A légionisták ellenben kevésbé örvendetes alakok : Nijmegen, a holland, Mayer, a német, Grulard, a párisi, Alexics, az orosz és a két magyar, Perényi és Bornemissza. Ismeretes, szirigizig félelmetes alakok. A párisi, a vörös Brulard, torkaszakadtából énekelt. A többi pedig halkan kisérte : Nous sommes les enfants de la légion, De la Légion Ltrangére... N'ayant pás de nation, (7est la France notre mére! Harsogva rohant ki a légionisták torkán a szilaj hang. Elhalt a női kacagás. Füstbe meredtek a fekete lányszemek. Orrokat facsart a silány dohány illata és a helyőrség kedvencei egy pillanatig mást is gondoltak, mint amit az élet örömeivel szorosan összefügg. Külön ült a lányok legszebbje, akit belle Zora néven ismert a legionisták piroszubbonyos serege. Apró, rövidujjú kezecskéibe hajtotta le plasztikusan megformált fejét, hogy megcsillantak rövid, lelógó hajába fűzött szalag ékszerei. Fedetlen nyakán vilvideálni valót. Voltak bizony azon éveknek derűs napjai is, de sajnos, azok csak homályosan maradtak meg emlékezetemben — mert csak a szenvedésnek van életereje, az üdv és az öröm meghal abban a pillanatban, amelyben megszületik. Nyugodjál békében ott a sírban, ahová oly korán kerültél, te aranyos kedélyű jó asszony és ha a túlvilági álmodad könnyebbé tehetem, úgy vigasztaljon az a tudat, hogy én híven őrzöm emléked. M. A. — Nemesség adományozás. A király Sötér Dávid dr. kassai járásorvos, vármegyei tiszteletbeli főorvosnak, valamint törvényes utódainak, a közegészségügy terén félszázadon át kifejtett buzgó működése elismeréséül a magyar nemességet „Szepsi“ előnévvel, Hertzka Károly dr. budapesti gyakorló orvosnak, az országos közegészségügyi tanács rendkívüli tagjának, valamint törvényes utódainak pedig ugyancsak a közegészségügy terén szerzett érdemei elismeréséül a magyar nemességet „Hámosfalvi“ előnévvel díjmentesen adományozta. Az eszéki főispánt nyugdíjazták. A horvát hivatalos lap tegnapi száma közli Kukulyesics Ferencnek, a verőcei kerület és Eszék főispánjának saját kérelmére történt nyugdíjaztatását. A nyugdíjazás szorosan összefügg az uj horvát nerával s igy bizonyos, hogy még több főispánt is felmentenek állásától. — Személyi hir. Lenkei Lajos, a Pécsi Napló felelős szerkesztője ma este visszaérkezett kéthetes olaszországi útjáról és holnap ismét átveszi a lap vezetését. — A pécsi munkásházak. Ma reggeli számunkban a városi építési bizottság ülése nyomán már megemlékeztünk arról a fontos mozzanatról, hogy a város az idén megkezdi a munkásházak építését. Az építési bizottság ülése után ma a gazdasági választmány foglalkozott a kérdéssel, amely Makay István gazdasági tanácsos elnöklésével délután 3 órakor tartotta meg ülését. A gazdasági választmány ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint tegnap az építési bizottság. A munkásházakat városi telken maga a város építteti meg, a kezelést pedig rábízza a szövetségre, amely ilyenformán munkásházépítő szövetségből — munkásház bérbeadó szövetséggé fog átalakulni. A nagy szociális célt szolgáló mozgalomra való tekintettel a szövetség igen természetesen önköltségi áron tartozik a lakásokat bérbeadni. — Kellemetlen úti kaland. Montecarlóból Írja saját tudósítónk : Gajáry Béla dr., pécsi ítélőtáblás biró feleségével és Csincsák Béla pécsi gyógyszerész feleségével Fiumé lógva feszült halványbarna bőre. Halk sóhajai remegve szöktek el az asztalok fölött. Lassan, ritmikus pihegéssel vonaglottak meg telt vállai. . . Belle Zora — sirt! IV. Megdöbbenve állta körül a kicsi, de internacionális légionista lump-kompánia a vonagló vállu leányt. Szakgatottan pihegett az és kemény csuklások bukdácsoltak elő a torkából. Mámortól ködbeborult fejek hirtelen megvilágosodtak. És ott állt előttük André Saárdy, a 26074-es. Csak úgy a képzelet fátyolán keresztül. És egyszerre riadt döbbenet fogta el a szíveket: ők már hónapok óta nem gondoltak a legionisták legszebbjére, aki elment. És egyszerre eszükbe tért az a gondolat, hogy Saárdy és belle Zora . . . no, igazán, milyen hamar elfelejtették ezt az afrikai szerelmet . . . A mindig közömbös, mindig hideg Saárdy most közöttük állt, hogy a lány csukló, fájdalmas zokogása fölidézte bennük ennek a romantikától színes szerelemnek a rózsaszínű emlékeit. Hallották a Saárdy hangját, látták a szemei állását, a termete magasságát, a keppije rangszalagjait, a zubonya pipacsosságát ... ból az Adria hajón indultak el a szombat éjjeli hajóval Velencébe, hogy onnét Genuán át Montecarlóba utazzanak, ahova hétfőn, illetőleg kedden este szerencsésen meg is érkeztek. A kaland útközben érte őket. Ugyanis Fiuméban egy hálófülkébe szállt Csíncsáknéval egy előtte ismeretlen magas úri asszony, aki fiatal is volt, szép is volt és sugár alakját drága prémes kabát borította. Csincsákné ismeri udvariasságával az idegen asszonyra bízta, válogasson a két fekvőhely között, de az idegen asszony visszautasította az előzékenységet ezzel: — Mit akar, önnek már van helye, velem ne törődjék ! Ezzel vége is szakadt a társalgásnak. Lefeküdtek megpihenni, reggelre pedig üres volt a magas asszony fekvőhelye, de nem találták meg a hajón se. Kétségtelen, hogy a sötét éj leple alatt úgy, amint volt, kilopódzott a kajütből és a tengerbe vetette magát! Csincsáknénak föltűnt ugyan az úri asszony nyomott kedélyállapota, de nem hallotta, amikor kijött a kajütből, hogy ruhástól a tengerbe dobja magát. A hajón senki se ismerte és semmiféle nyom nem jelezte kilétét. Velencében fölkereste a hajó kapitánya Csincsáknét, hogy tőle fölvilágosítást nyerjen, de többet ő se tudott a rejtélyes idegen magyar asszonyról. A budapesti egyetemi ifjúsági mozgalmakról a vidéki intelligencia csak a lapok rövid tudósításaiból értesül, de annak tulajdonképen való mivoltával, céljaival csak kevesen vannak tisztában. Ezért a budapesti szent Imre kör alelnöke, Miklós Ferenc dr. fölkereste a pécsi jogász ifjúságot s holnap, szombaton délután négy órakor a jogakadémia dísztermében szabadelőadást fog tartani a budapesti egyetemi szent Imre kör és a Galilei kör nyilvános vitáiról. Minthogy az ifjúságnak e harcában tulajdonképen két ellentétes világnézet összeütközéséről van szó, a tárgy mindenesetre érdekelni fogja városunk intelligens hölgy és férfiközönségét is. Amint értesülünk,már is nagy érdeklődés várja az előadást. Az előadás ingyenes és mindenkinek szól, nemcsak az ifjúságnak. — A PAC és a PTE klubhelyiségei. A Pécsi Athletikai Club évi 300, a Pécsi Torna Egylet pedig 200 koronát fizet a városi tornacsarnokban levő klubhelyiségeiért. A decemberi közgyűlésen a költségvetés megállapításával kapcsolatban Lauber Rezső dr. biz. tag tekintettel arra a fellendülésre, amely Pécsett a sport terén megnyilvánul s azokra a külföldi példákra, amelyek mind a sport messzemenő támogatásáról beszélnek, azt indítványozta, hogy a költségvetésből is megfogta a gondolkodásukat az is, hogy Kelle Zorát a Sarkady kedvenc nótájának a hangjaira rohanták meg emlékezésének szomorú, kérlelhetetlen hadseregei. „Pécsi Napló“ 1912. február 17. V. _____ Bornemisszáról senki sem tudta, ki volt, mi volt azelőtt . Sem azt, hogy mi volt azelőtt az igazi neve. Ezeket nem is szokás kutatni az idegenlégió eszkuádjai között. Aki azonban sokat érintkezett vele, megláthatta, hogy nem volt közönséges ember, amíg odahaza élt. Ő azt mondta magáról, hogy szerkesztő volt egy nagyobb vidéki városban. Ez igaz lehetett, mert levelezésben állott egy kisebb lappal, amelybe irogatni szokott a légióról és az afrikai életről. Ez az újság mindennap megjött neki és esténkint a Café de Réunionban szokta átolvasni. Érzéketlenül a bella Nóra ideges zokogása iránt, a lámpa alá húzódott Bornemissza. Kiterítette újságját a cinkasztalra. De háromig sem számolhatott volna az, aki megfigyelte volna őt. Riadtan ugrott föl. Rekedt hang szaladt ki a torkán, ami, nem tudni, káromkodás volt-e, avagy más valami fölkiáltás. Földöntött egy pár széket, amíg a belle Zora asztaláig ért. Ott szótlanul kezébe nyomta a másik magyar légonistának az újságot.