Pécsi Napló, 1913. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-22 / 44. szám
2 1 London, február 21. (Eredeti távirat.) A Daily Mail konstantinápolyi levelezője jelenti, hogy a legközelebbi hetekben a csalaldzsai vonalon nem is lehet harcolni, mert itt napok óta erős eső és hófúvások vannak. Legalább három hétig eltart, míg a nagystylű operációk kezdődhetnek. London, február 21. (Eredeti távirat.) Popovics montenegrói delegátus kijelentette, hogy Montenegró a háborút főleg Szkutari miatt indította meg. Az ostrom olyan rengeteg emberáldozatba került, hogy Szkutarinak más államhoz való csatolásába még akkor sem egyeznének bele, ha ez a hatalmak kívánsága volna. Montenegró kész inkább kitenni magát a hatalmak támadásának, kész akár elpusztulni is, de Szkutariról nem mond le. Centa, február 21. (Eredeti t virat.) A Gibraltári hajóúton egy ismeretlen gőzös tárnokban áll. (Lásd legújabb.) HÍRROVATUNK. Hát ilyen is lehetséges? ■— Fogházra ítélt aradi úriasszony. — Tagadásával szemben a szerencsétlen cselédleány, Csöregi Róza a következőket mondotta el: — Hogy a nagysága engem folyton ütött és vert, azt a házban mindenki tudta. Ha a legcsekélyebb dolgot nem a kedvére tettem, akkor mindjárt pofozott, seprünyéllel verte a fejemet s a vaslapátot vágta hozzám. A házbeliek, akik tudtak a dologról, folyton biztattak, hogy mondjak fel, de én nem mertem, mert attól féltem, hogy a felmondási idő alatt agyonver az asszony. Meg akartam szökni, de hogy ha az asszony odahaza volt, akkor minden lépésemre vigyázott, hogy ha pedig elmentek hazulról, akkor rám zárták a lakást, úgy hogy nem tudtam kijutni. Március 29-én eltörtem valami edényt, akkor nekem jött a nagysága, a hajamat kezdte cibálni, pofozott, aztán a nyújtóját kapta fel s azzal vert. A vaslapáttal is ütötte a fejemet, úgy hogy azt hittem, végem van. Nagy nehezen kiszabadítottam magamat s a Ferenc téri illemhelyhez szaladtam, amely Fehérék lakásával szemben áll. Ott kértem az asszonyt, hogy eresszen be s zárja rám az ajtót, mert az asszonyom utánam jön. Onnan szállítottak azután a közkórházba. A házbeliek, Tömöry János háztulajdonos, Bozsidár Konstantin házmester, Fehérék szomszédja Orosz István, Balog Kati és Popa Mariska cselédleányok megerősítették ezt a vallomást s elmondották, hogy Fehérék házából majdnem mindennap kihallatszott a szerencsétlen cselédleány jajveszékelése s az üvegek zaja. Még kompromittálóbb volt a vádlottra nézve az a látlelet, amelyet a cselédleány sérüléseiről Zimmermann Károly dr., az aradmegyei közkórház igazgató főorvosa vett fel. A látlelet szerint a cselédleány testén nem volt tenyérnyi hely, amelyen ne lett volna zúzódás, vagy ütések nyoma. A koponyája be volt szakítva s recsegő hangot adott a seb. A bal vállának lapockája el volt törve, jobb keze és karja össze-vissza zúzva, úgy hogy a belső gennyedés eltávolítása miatt huszonöt centiméternyire hosszúságban fel kellett venni A leány három-négy napig élet-halál közt lebegett s azután még három, hétig betegeskedett. Austerweil László dr. és Posgay István dr. törvényszéki orvosszakértők megvizsgálva a leányt, konstatálták, hogy a zúzódások következtében jobb kezének három ujja összezsugorodott, azokat sohasem használhatja többé s így munkaképessége húsz százalékkal csökkent. A bíróság a tanúvallomások s a törvényszéki orvosszakértők véleménye alapján bűnösnek mondotta ki Fehérnét a büntetőtörkésett... Nem ! Erre csapkod fehér szárnyaival. Körülkering a hűvös légben, majd lassan alászáll Ágiék kéményére, — bekopogtat. — Lám, — mondogatják a falu irigykedő némberei — a szép Ági! Már mostan hordozza fönn büszke fejét. Nem jó vége szokott lenni az ilyen titkos barátságnak. Most akassza fattyúját a börtönt ülő Bognár Andris nyakába, úgyis unatkozik a gyilkos. Ilyen részvétnyilatkozatokat sugdosnak a szegény Ági szülei füle mögött. Az öreg anyóka nem bírta elviselni a szégyent és bánatot, itt hagyta őket, elköltözve ez árnyékvilágból. Szegény Ági... Nap-nap után hervad.. Kicsi lánykáját jobbnak látta a sors elvenni a rossz emberek szeme elől, alig néhány napos korában. Eltűntek a boldogtalan hajadon arcáról a piros rózsák, halvány szennyfoltok férkőztek helyökbe. Szégyen és kettős fájdalom nyomta lelkét. Hogy szerette anyját! És most még koszorút sem vihet elhagyott sírjára. Meg azután akármily körülmények közt is szülte magzatát, annyja volt és szive összenőtt vele. A tisztes öreg ember, kit a falu aprajanagyja tisztelt, mindennap hanyatlott a feledés örvényébe. Vén napjait feketére festette leánya bűne. Pedig hej ! milyen sok szépet és jót szőtt magának álmaiban. De a legszebb színben szőtt álmok is önként szét szoktak fosztani. vénykönyv 302. szakaszába ütköző súlyos testi sértés bűntettében s ezért két hónapi fogházra ítélték, továbbá kötelezték, hogy a cselédleánynak 500 korona kártérítési összeget fizessen. Az ítélet ellen Morócza Dénes kir. ügyész súlyosbításért, a védő pedig felmentésért felebbezett. — A főrendiház új tagjai. A hivatalos mai lap számának élén közli: A főrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885. évi VII. t.-c. 5. paragrafusa alapján, magyar minisztertanácsom előterjesztésére báró Burián István belső titkos tanácsosomat s nyugalmazottközös pénzügyminisztert, Tajás József kamarást, földbirtokost és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület elnökét, dr. Heltai Ferencet, Budapest székesfőváros főpolgármesterét, valamint Zsolnay Miklós gyárost élethossziglan a magyar főrendiház tagjaivá kinevezem. Kelt Bécsben, 1913. évi február 18-én. Ferencz József s. k. Lukács László s. k. Zsolnay Miklós ma reggel érkezett haza Budapestről. Tömegesen keresték föl a legfiatalabb főrendet jóbarátok, tisztelők, szerencsekivonataikkal és tömegesen érkeztek egész napon át az üdvözlő táviratok és levelek. Zsolnay Miklós ünneplésére készülnek a Gyáriparosok Orsz. Szövetsége, az iparművészeti társulat és a pécsi társadalom képviseletében elsősorban a Nemzeti Kaszinó. Utóbbinak választmánya most beszéli meg az ünneplés módozatait, hogy abba az egész közönség bevonható legyen. — Kitüntetések. Már tegnapi számunkban közöltük, hogy a kir .y Poor Jak,nak, a trieszti általános biztosító társulat (Assicurazioni Gnerali) igazgatójának, a közgazdaság terén szerzett érdemei elismeréseit az udvari tanácsosi cím adományozta. A közgazdasági érdem, melyet a királyi kegy kitüntetésre méltónak talált, nemzetgazdasági jelentőségű. Egy hatalmas biztosító intézet, mely négyszáztizenhat millió készpénz-tartalékkal rendelkezik, olyan tényezőjévé vált közgazdaságunknak minden vonatkozásban, hogy legfőbb vezetőinek munkája súlyosan esik latba, akkor is, amikor érdemeket szerez vele, akkor is amikor hibát követ el. Poór Jakab vezetése alatt lassanként magyar földbe eresztett gyökeret az idegen eredetű intézet, mert ami hasznot évtizedeken keresztül itt nálunk szerzett, nem vitték ki, hanem jó részét hazánkban új vállalkozásba fektették. Poór érdeme tehát nagyobb annál, mint hogy jól vezetett egy intézetet. Jól vezette a magyar nemzet szempontjából is, melynek gazdasági életében jelentékeny szerepet játszik a Arad, február 20. Fehér Sándor Már. tisztviselő felesége, született Szeberényi Hana, Csörgei Róza nevű cselédleányát múlt évi március 30-án úgy össze-vissza verte, hogy a szerencsétlen teremtést eszméletlenül szállították a megyei közkórházba, ahol sokáig élet és halál közt feküdt. Kihallgatás alkalmával elmondotta, hogy asszonya, aki őt Kisújszállásról hozta magával, állandóan ütötte-verte. Az aradi királyi ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az embertelen asszony ellen, akit a törvényszék vád alá is helyezett. Az ügyben ma tartotta a törvényszék a főtárgyalást. Először a vádlottat, Fehér Sándornét hallgatta ki. Az úriasszony a vád minden pontját tagadta, azt állította, hogy sohasem bántalmazta cselédjét, annak olyan jó helye volt nála, amilyent nem is kaphatott volna másutt. — Különben — mondotta — hogy ha tényleg olyan brutálisan bántalmaztam volna, akkor nem maradt volna nálem fél évig, hanem sokkal előbb megszökött volna! Tagadta azt is, hogy március huszonkilencedikén úgy összeverte a cselédjét, hogy az véresen, betört fejjel szaladt ki a Ferenc térre, ahol eszméletlenül esett össze. — Bosszúból jelentett fel a leány, — mondotta, — de hogy mi oka volt a cseléd- nek a bosszúra, azzal adós maradt. Ez remegve vonja őt karján félre. Leül- nek a halvány holdvilágban a puha fűre. • Ismét a legény kezd beszélni. — Ági, búcsúzni jöttem. Többet nem látsz. Ijedve tekint a leány kedvesének nyugtalan arcára. — Miért ? ! Andris szólj, én félek ! — Hajolj keblemre Ági! Egy forró csókot nyom a leány remegő ajkára. — Én gyilkoltam. Megöltem a Kocsis Jóskát. — Andris! ? — Te érted. Ági odaomlik kedvese ölébe. Az szól: — Ági, mondd, hogy szeretni fogsz mindig ? — Igen ! Az odavonja keblére a gyenge leányt és mámorosan karolja át, szorosan öleli magához Szerelemittasan simulnak egymáshoz, keblök liheg, szivök dobog, vérök pezsg, forró lehelletök perzseli egymást, ajkaik összeforrnak... a leány elveszti erejét, eszét, mindenét... — Beköszöntött az ősz. Lehullottak a fákról az elfakult levelek, hideg szél szárnyalt a letarolt mezőkön. Odahagyták az erdőt a vidám madarak, elrepültek messze, új, napsugaras hazába. Elköltözött a jó gólyamadár is... Ah! Amott repül most is egy, talán elBaját enyhíteni eljárt már a korcsmába is, hová azelőtt nem is szokott gondolni. Hosszú órákon át iddogált a mámoros italból, míg ködös fővel tért haza zavaros otthonába. Nem dolgozott semmit. Gazdsága elsülyedt. Egyszerre csak jött a dob... Ki kellett költöznie a megszokott házikóból, el kellett válnia a szép virágos kerttől. Mégis akadt egy hű vigasztalója a faluban : egy régi barátja, a vén, de takaros Zsuzska néne. Ehhez költöztek az öreg és bűnös leánya. Mit beszélték a faluban, hogy János bácsi menyegzőt ül öreg napjaiban az öreg Zsuzskával. De egy nap letörött egészen az összeroncsolt virágszál. Az örök biró elé került a szegény Ági. Az öreg reményét vesztette teljesen, mikor látta vétkes lányát a halál irtózatos gyomrában... Zsuzska elkészített mindent a temetésre, János bácsi pedig futott a városba koporsóért. Mély bánat nyomta lelkét, elfáradt a nehéz után. Lepihent a zöldes borókák közé. Szemei előtt elvonulnak a boldog múlt képei, melyeknek emléke keservesebbé teszi az amúgy is fájdalmas jelent. Érzi testét nehezedni — nem bir fölkelni. Önkénytelenül dúl hanyatt a susogó bokrokra, elszenderedik... A hópelyhek pedig játszi enyelgéssel ugrálnak megfagyott orcájára... Conrad Albert: „Pécsi Napló“ 1913. február 22