Pécsi Napló, 1913. április (22. évfolyam, 73-98. szám)

1913-04-01 / 73. szám

1913. április 1. ,»Pécsi Napló*" miniszter és ahol a tanári kar üdvözölte, majd elkísérték az udvarba, ahol a kollégium összes hallgatói és növendékei fölállítva várták a minisztert és énekkel üdvözölték. A kollé­giumban tett látogatása után a miniszter az egyetem részére kijelölt telket nézte meg, majd az illetékes tényezőkkel arról tárgyalt miként kezdhetné meg a debreceni egyetem még ezen évben működését. Este a miniszter visszatért Budapestre. — Nagy Dezső dr. halála. A budapesti ügyvédi kar egyik dísze, Nagy Dezső dr. éle­tének 58. évében, szombaton éjfél után szív­­szélhűdés következtében váratlanul elhunyt. A koalíciós uralom alatt a Budapest VIII. választókerületet képviselte. Nagy Dezső dr. Kisújszálláson született, de gyermekkori em­lékei Pécshez fűzték , ahol édes­atyja néhány éven át, mint tanfelügyelő működött. Pé­csett működött éveken át a kir. ügyészségnél geniális öccse, Nagy Géza dr., aki Nagyvá­radon oly tragikus módon önkezével vetett véget életének. Régi nexusai révén mint szabadelvű párti jelölt két ízben kísérletezett Baranyában, a szentlőrinci és siklósi választó­­kerületben, hogy elhódítsa a kerületet, de bár Szilágyi Dezső, aki nagyra tartotta ké­pességeit, látta el ajánló levelekkel egyik kerületben kisebbségben maradt, a másikban föl se lépett. A koalíció idején átcsapott a függetlenségi párthoz, melynek azóta egyik értékes, mert sokat tudó embere volt. A budapesti mandátumot mégis csak pótvá­­lasztáson tudta elhódítani. A magyar jog­­tudományi irodalomban, jogászegyesületben, ügyvédi kamarában élénk tevékenységet fej­tett ki. Ő készítette a kúriai bíráskodásról szóló törvényt és annak indokolását. Mint kriminalista is elsőrangú volt. Halála várat­lan volt. Még szombaton este megszokott társaságában vacsoráit és halálát még gyen­gélkedés se előzte meg.­­ Orvosi vacsora. A pécsi orvosi kar szokásos havi összejövetelét ma, kedden este tartja a Nádor szálloda téli kertjében. — A sertés király halála. Pfeiffer Lipót Károly ezelőtt fél évtizeddel Sopronból szerény anyagi eszközök birtokában Eszékre jött, ahol családi tradíció révén sertéshizlalással és kereskedéssel kezdett foglalkozni. Reggeli 4 órakor kezdett munkához, mind szélesebb területre terjesztette ki működését és lassan kint működési köre kiter­jedt nem csak szlavón területre, hanem a túl a dunai országrészre is. Pfeiffert elnevezték sertés­­királynak, aki termelésével a bécsi, sőt kőbányai árjegyzésekre is döntő befolyást gyakorolt. Anyagi gyarapodásával járt társadalmi érvényesülése és amikor sertéseit már saját birtokán hizlalta, Khuen-Héderváry Károly gróf akkori horvát bán nemességet eszközölt ki számára. Birtokainak mintaszerű művelése révén mint gazda is országos hírre tett szert, részt vett az eszéki Unió gőzmalom és más ipari vállalkozások alapításában, később az osztrák-magyar bank főtanácsosa lett, néhány év előtt magyar bárói rangra emelte a király kegye. A Vuka szabályozása is jórészt az ő érdeme. Az utóbbi években Bécsben lakott, tavaly elvesz­tette feleségét és maga is nagybetegen szobájához volt Bécsben kötve. Most 80. éves korában szen­vedéseitől váltotta meg a halál. Az elhunyt holt­testét Bécsből Eszékre szállítják, mivel ott pihen felesége is. Elhunyta alkalmából az eszéki köz­épületekre kitűzték a gyászlobogókat. — A vörheny szimőfélben, úgy látjuk Pécsett most már végkép megszűnik a vörheny. A mai­­ megbetegedéssel együtt március havában mindössze 19 megbetegedés történt, ezek közül csak 1 volt halálos kimenetelű. A járványos betegségek egyébként is csak sporadikusak voltak márciusban. _ Művészi egyházi felszerelések megvédése Horvátországban. Zichy Gyula gróf pécsi megyés­püspök, kinek egyházmegyéjéből 13 plébánia hor­­vát-szalvon területre esik, most megjelent VI. sz. körlevelében közli a báni kormány vallás- és köz­­oktatásügyi osztályának rendeletét az uj templomi be­rendezések beszerzéséről és a művészi vagy törté­nelmi értékű templomi felszerelések vagy épületek megőrzéséről. Ami az új berendezéseket illeti, azo­kat a rendelet szerint kizárólag hazai iparosoknál kell elkészíttetni és tervezetüknél az országos kor­mány szakfelügyeletét kikérni. Történelmi és mű­vészi értékű tárgyak kicserélését vagy kijavítását ,a történelmi és műemlékek megőrzésére alakított s zágrábi országos bizottság véleményének meghall­gatása nélkül eszközölni nem szabad. Tilos felsze­reléseket, képeket, szobrokat, régiségeket stb. kül­földre kivinni kormányengedély nélkül, hanem ezeket fel kell ajánlani valamelyik országos gyűj­teménynek megvételre. Egyházi épületeknek, me­lyeknek történelmi vagy művészi értékük van, le­rombolása vagy átalakítása szintén csak a kor­mány szakközegeinek meghallgatása után történ­hetik. — Halálozás. Vasárnap délután Mohácson éveken át tartó betegeskedés után életének 39., házasságának 18. évében elhunyt Stern Gyulának, az Engel Adolf és fiai pécsi faipari cég régi főtiszt­­viselőjének felesége, szül. Weisz Hermin. Az el­hunyt jólelkű asszony, hogy folytonos anyai ápo­lásban részesülhessen, az utóbbi években állandóan Mohácson lakott és ott is helyezik kedden délután 4 órakor örök nyugalomra. Férjén kívül özvegy édes­anyja, Weisz Sándorné, öt testvére és kiter­jedt rokonság gyászolja. — Szalonkavadászat. Dőlni-Miholjácon vadá­szik most nagyobb társaságban Andrássy Gyula gróf, aki onnét holnap tovább utazik Bosznia felé. — Márfy Emil főrendiházi tag Kapolyban rende­zett vadászatot, melyen Tedkián Béla báró, a vár­megye volt főispánja és volt földművelésügyi mi­niszter vadászott Makfalvay Géza főispán és Márffy Béla társaságában szalonkákra. — Hitközségi közgyűlés. A pécsi rzt. hitközség vasárnap délelőtt a képviselő­­testületi tagok élénk részvételével tartotta meg tavaszi rendes közgyűlését, melyet já­­nosi Engel József hitközségi elnök megnyit­ván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Spitzer Jakab és Herceg Lajos képviselőtestületi tagokat kérte föl. Az évi jelentés részletesen beszámol a házépítés költségeiről, melyek 280.945 koronát értek el. A tervezett foly­tatólagos építkezéstől egyelőre eltekintenek. A hitközség vagyonagyrapodása az elmúlt évben 11.735 korona, az alapítványok átlaga pedig 248.698 koronára emelkedett. A hit­község tiszta vagyona 224.254 korona. A közgyűlés az összes jelentéseket tudomásul vette és az elnök javaslatára a számvizsgá­lóknak, Fürst Gyula, Weisz Ármin és Steiner S. M-nek köszönetet szavazott. Lóránt Li­pót dr. felszólalása kapcsán kijutott az el­ismerésből a hitközség elnökségének, elül­­járóságának és titkárnak, Weisz Gábornak is, akik oly részletes, mindenre kiterjedő jelen­tést terjesztettek a közgyűlés elé, hogy itt minden fölszólalás elmaradhatott. A megüre­sedett elülj­érői tisztségre kézf­ölkiáltással Ali Jakab választatott meg. A közgyűlést fél órai tanácskozás után az elnök berekeszthette. — A pécsi Népkönyvtár Egyesület elő­adás-sorozata. Vasárnap délelőtt tartotta 11 órakor az Apollóban előadását Sipőcz Géza dr. az elmegyógyintézet igazgatója, nagyszámú hallgatóság jelenlétében. Az előadás tárgya volt: Az idegrendszer és működése. Előadó kiindult a központi részt alkotó sejtekből, az idegeket képző idegrostokból, leírta ezeknek szerkezetét, összetételét. Vázolta ezután az agyat, ennek részeit, a szürke, fehér állo­mányt, kitérve annak barázdáira, melyektől a szellemi képesség függ. Áttért azután elő­adó a különböző centrumokra, mindenütt megfelelő, érdekes példával téve érthetővé az előadottat. Majd a mozgató, az érző ide­geket tárgyalva, fejtegette előadó ama ered­ményeket, melyeket a kutató tudomány az utolsó ötven év alatt az ideg munkájának kutatása körül elért. Különböző képek, ké­szítmények segítségével tette érthetővé elő­adó az előadottakat. Az értékes ,tartalmas, magas színvonalon álló előadást mindvégig feszült figyelemmel hallgatta a közönség, előadás végén zúgó tapssal köszönve meg előadónak fáradságát. A Népkönyvtár Egye­sületnek ez idényben ez volt utolsó előadása ; a következő idényben ismét folytatni fogja ez irányú munkásságát. — Törvénycikk a pécs—doln­ji­ miholjáci vasútról. A király március 20-án látta el a pécs—dolnjimiholjáci vasút engedélyezése tárgyában alkotott 1913. évi III. törvény­cikket a legfelső szentesítéssel, mely sze­rint a kereskedelemügyi minisztérium felhatal­­maztatik, hogy a kir. szab. pécs—barcsi vasút Pécs állomásából kiágazólag a dráva­­völgyi helyi érdekű vasút Harkány állomá­sán át Dolnji-Miholjácig vezetendő fővonal­ból, valamint az ebből elágazólag a dráva­völgyi helyi érdekű vasút harkány-siklósi vonalába való becsatlakozással létesítendő összekötő vágányból, továbbá a Drávapartra vezetendő szárnyvonalból és a dolnji-mihol­­jáci szeszgyárba, téglagyárba, malomba és réparakterületekre vezetendő vontató vá­gányokból álló szabványos nyomtávú helyi érdekű gőzüzemű vasutat az 1880. évi XXXI. és az 1888. évi IV.­­-cikkben foglalt feltételek alatt engedélyezhesse. A miniszter most már ki fogja bocsátani ezen vasút engedélyok­iratát és legközelebb megtartják már a pécs - dolnji-miholjáci vasút részvénytársaság ala­kuló ülését, mely értesülésünk szerint elnö­kévé Fejérváry Imre báró drt, Baranyavár­­megye és Pécs szab .kir. város nyugalmazott főispánját fogja megválasztani. A kedvező időjárás következtében oly szépen haladnak ezen vasutunk építési munkálatai, hogy jú­nius havára már a vasut megnyitása várható. — A békéltető bizottság megválasztása. Nagy érdeklődéssel folyt le vasárnap délelőtt a városi tornacsarnokban Soós Nándor rend­őrkapitány vezetése mellett az ipari békél­tető bizottság segéd­tagjainak választása. A szociáldemokraták 415 szavazatával szem­ben a két­ szocialisták mindössze 86 adtak le. Ugképp majdnem teljes egészében az előbbiek listája ment keresztül. — A honvéd balesete. Cserkuti Mihály pécsi 19. gy. e. honvéd vasárnap reggel 6 óra tájban önként segédkezett Auser Ödön kovácsmesternél a Zsolnay Vilmos utca 14. sz. alatt, Pápa János lovának megpatkolásánál. Eközben a ló mellbe­­rugta. A súlyosan sérült katonát a honvédcsapat­kórházba szállították.­­ Kalandvágyó fia, Greics Ferenc Mihály­­utcai vendéglős bejelentette a rendőrségen, hogy 13 éves Ferenc nevű fia 100 koronán felüli pénzt lopott el hazulról s elutazott Pécsről. A rendőrség megállapította, hogy a kalandvágyó fiú Budapestre szökött. Elfogatása és hazaszállítása iránt megtör­tént az intézkedés.­­ A felrónő ruhái. Csonka Róza felirónő fel­jelentést tett a rendőrségen Komedál Erzsébet fel­krónő ellen, hogy a megbízásából Berán Mária, Gründler­ utca 5. sz. házban lakó nőtől kiváltott 50 korona értékű ruhájával megszökött. A rendőr­ség körözi. — A kertész haragja, Tom­szkov János Kis­­rókus­ utca 10. sz. alatt lakos tegnap délután 2 óra tájban összeveszett a feleségével. A családi scéna verekedéssé fajult, ami közben a férj browningot rántott és feleségét lelövéssel fenyegette. A meg­rémült asszony a szigeti külvárosi őrtanyán kért segítséget, ahonnét rendőr ment ki a kertész laká­sára, aki a revolvert elkobozta.­­ A somogyapátii ifjúság április hó 6-án Pécsett, a budai külvárosi kath. kör helyiségeiben a somogyapátii rom. kath. iskola javára műked­velői előadással egybekötött jótékonycélu tánc­­mulatságot rendez. Szinre kerül a Cigány nép­színmű. — A veronai — méreg. A belügyminiszter legújabban kiadott rendeletében a Veronált a hiva­talos keresztes gyógyszerek közé sorozta, amelyet ezután csak orvosi ren­deletre szolgálnak ki a gyógyszertárakban. A rendelet kiadására nyilván az adott okot, hogy az utóbbi időben mind több öngyilkosságot követtek el veronállal.­­ Elveszett pénztárca. Ma reggel útban a Majláth-térről az Apáca-utcáig elveszett egy fekete bőrtárca, melyben 23 korona körüli összeg volt. A kárvallott a szives megtalálót kéreti, adja át a tárcát szerkesztőségünkben. — Az amulett vagy a kígyóim. A Szé­chenyi Mozgó csoda darabja. A Vitograph amerikai filmgyár egy fantasztikus drámája viseli a fenti címet, amelyet most mutatnak be a Széchenyi Mozgó műsorának keretében. A gyönyörű mese két részből áll, egy 1500 év előtti legendából s egy szerelmi drámából, amely a modern korban játszódik, s amelybe tragikus módon szövődik bele a másfél ezer év előtti legenda. A kép remek beállítása, a rendezés csoda­szépsége, a színészek művészi játéka oly gyönyörűvé teszik a képet, hogy igazán vétket követ el az, aki meg nem nézi. — Letartóztatott brutális férj. A rendőr­ség ma előzetes letartóztatásba helyezte Szibi Ferenc Radócsay utca 5. sz. alatt lakó hen­tessegédet. Szibi ugyanis az utóbbi hetekben állandóan ütötte-verte feleségét, aki még hoz­zá áldott állapotban is volt, úgy hogy a rend­őrségnek is több ízben kellett közbelépni. Már­ 3

Next