Pécsi Napló, 1913. szeptember (22. évfolyam, 210-217. szám)
1913-09-16 / 210. szám
. Ebből a célból kívánatos, hogy a főrendiház történelmi jogcímű tagjain kívül a társadalomnak legfüggetlenebb elemeivel is és legalább részben választás útján egészíttessék ki. A közigazgatás reformjára is sürgős szükség van. Az alkotmányos szabadság nélkülözhetetlen talpkövét képező önkormányzatot intézményes biztosítékokkal kell megerősíteni és az állami egység, a gouvernementális tekintetek és a haladó kor jogos igényeivel meg kell egyeztetni. Meg kell szüntetni a központi hatalomnak azt az Európában szinte páratlanul álló túltengését, mely nálunk az alkotmány helyreállítása óta törvényhatóságaink és községeink rovására fokozatosan kifejlődött és amely a társadalom nagy részét a kormánytól hozza függő helyzetbe, a közigazgatást lassítja és sablonossá teszi. Kodifikálni kell az anyagi jogot, rendezni és egyszerűsíteni kell az eljárást. Reformálni kell az önkormányzati hatóságokat, hogy hatályos munkára képesebbek legyenek. A városok és különösen Budapest székesfőváros közigazgatása mélyreható reformra szorul, önkormányzati jogaikat az egész vonalon tágítani kell. Újjá kell szervezni autonómiájukat. A városok és községek önkormányzati jogainak kiszélesítése a magyar állam anyagi és kulturális erősbödésének egyik alapfeltétele. Gondoskodni kell arról, hogy a városok hiteligényeiket megfelelően kielégíthessék, fokozni kell a városok jövedelmét, jövedelmi forrásaik szaporításával is, hogy módjukban álljon a városi élet minden ágában igénybe venni azokat a modern technikai berendezéseket és vívmányokat, amelyek a városfejlődésnek legfőbb biztosítékai. A nagy- és kisközségek reformja is szükséges, különös tekintettel háztartási viszonyaikra, a pótadók aránytalanságára és helyenként elviselhetetlen magasságára. A jegyző, mint a községi élet szellemi vezetője, ne legyen állami funkciókkal úgy megterhelve, hogy tulajdonképpeni hivatásától elvonassék. Biztosítani kell anyagi függetlenségét. Kodifikálni kell a rendőri jogot, a rendőri bíráskodást, amelynek törvényes rendezettsége az alkotmánynak és a személyes szabadságnak biztosítékává fog válni. Új fegyelmi törvény is kell, olyan, amely apasztja a fegyelmi joggal bíró hatóságok számát és legalább bizonyos esetekben teljesen független bíróságot állapít meg. Az eljárásban rejlő garanciákat fokozni kell. Szükséges, hogy az eljárás gyorsabb legyen, nehogy a fegyelmi alá vont közhivatalnok évekig nyomott és erkölcsileg függő helyzetben legyen tartható. Olyan szolgálati pragmatikára van szükség, amely a köztisztviselők szolgálati és jogviszonyait szabályozza. Az önkormányzati testületeket a jövőben sem szabad megfosztani tisztviselőik szabad megválasztásának jogától, mert egyedül az autonóm tisztikarban rejlik a biztosítéka annak, hogy az autonóm hatáskörben hozott határozatok tényleg érvényesíthetők is. A tisztviselői állás biztossága és a közigazgatás jósága érdekében az életfogytiglani választást és az automatikus fizetésbeli előléptetés megfelelő alkalmazását is komoly megfontolás tárgyává kell tenni. Amennyiben a modern állam növekvő feladatai megengedik, kerülni kell a közszolgálatban alkalmazottak szaporítását. A tisztviselők nagy rétegeinek fizetése új rendezésre és javításra szorul. Arra kell törekedni, hogy a lehető legcsekélyebb számú, de jól fizetett tisztviselői karunk legyen. A hatalom kezelése legyen minden pártpolitikai motívumtól mentes, gyakorolhassák tiszta erkölcsi alapon, kizárólag a közérdek szerint. A jog elvének a közigazgatásban való nagyobb érvényesítése végett közigazgatási bíróságunk hatáskörét bővíteni kell, esetleg alsófokú bíróságok felállításával kapcsolatban. A legfontosabb és legsürgősebb kötelességünk összes bíróságaink függetlenségének a lehető legtökéletesebb megerősítése és e célból az automatikus előléptetés megfelelő intézményes biztosítása. Gondoskodni kell arról, hogy az elemi ismereteket kellő számú népiskolában mindenki megszerezze és megszerezhesse , hogy a középoktatás közelebb jöjjön a gyakorlati élethez. Az államnak semmi áldozatot nem szabad sajnálni attól, hogy polgárait tudással fegyverezze fel szellemben erősítse. Adjon a társadalomnak politikai erőt és függetlenséget a törvényben rendezett egyesületi és gyülekezési jog, a sajtószabadság és a sajtótermékek függetlensége úgy a kormány, mint a helyi hatóságok önkényével és politikai hatalmával szemben. De a közönséget is meg kell védeni a sajtóval való visszaélésektől, a sajtóügyi eljárás egyszerűsítésével és gyorsításával, valamint főképpen a magánbecsületnek az eddiginél foganatosabb védelmével. De nem szabad engedni, hogy ezen ürüggyel olyan intézkedések csússzanak be a sajtótörvénybe, amelyekkel a kormány ragadhatja magához a sajtó felett való rendelkezést, a hatóságok önkénye szabja meg a gondolatok terjeszthetését és a hatalompolitikai szolgálatokért jutalom gyanánt osztogathassa vagy büntetésképpen vonhassa meg a sajtószabadságot. Ez ellen való egyik biztosíték gyanánt érintetlen kell maradnia sajtóügyekben az esküdtszék hatáskörének. A polgári és büntetőeljárások minden terén életbevágó szociális érdekek parancsolják az olcsóságot és gyorsaságot. A mostani válságos gazdasági helyzetben kétszeresen kötelessége minden politikai tényezőnek, hogy az ország gazdasági fejlesztését és megerősítését tekintse legkomolyabb feladatának. Ki kell küzdenünk, hogy ez országban minden becsületes iparkodás és vállalkozás célhoz jusson, minden munka megteremje gyümölcsét, az exisztenciák megalapozódjanak és gyarapodjanak. Az egyesek anyagi jóléte ad függetlenséget a társadalomnak s erőt az országnak. Megélhetésük felől kétségbeesett emberekből, a boldogulás feltételeitől megfőott foglalkozásokból csüggedt és elkeseredet társadalom áll elő, amely közönbös az összeség iránt, sőt gyűlölettel fordul ellene. A mai kor magaslatán álló gazdasági politikának az élet gondját együtt kell érezni a legkisebb exisztenciával is és egynek sem kedvezve külön, de a fejlődésben lemaradottat, ha fejlődésre képes, a többi mellé segítve, az összes termelési tényezők harmonikus együttműködésével kell az ország gazdasági fejlesztését biztosítani. Mindenütt első feladat s a továbbfejlődés egyedül biztos alapa az ország alapvető vagyonának és kincseinek biztosítása és legteljesebb gyümölcsöztetése. Ennélfogva hazánkban a jó gazdasági politikának első kötelessége mezőgazdaságunkat kifejleszteni és hasznosítani. De hasznosítani, vagyis minden termelési lehetőségének kifejlesztésére bízni csakis úgy lehet, ha ez az erőfeszítés kilátásos, ha a többtermelésnek van biztos piaca. Mindaddig tehát, amíg a jelenlegi európai vámvédelemi rendszer fennáll, ezen irányzathoz, eddigi vámvédelmünkhöz gazdasági érdekeink megóvása szempontjából ragaszkodnunk kell. Szükséges továbbá, hogy sértetlenül fenmaradjon gazdasági politikánk ama törvényekbe iktatott elve is, hogy vámvédelmünknek olyannak kell lenni, mely a mezőgazdaság és ipar érdekeit egyaránt védi. Érvényesítenünk kell ezen sarkalatos vámpolitikai elvet, már csak azért is, mert gazdasági életünk további felvirágzása csak így remélhető, másrészt hadügyi és külügyi szempontból is életbevágó érdek, hogy minden időben önmagunk tudjuk előállítani és fedezni összes felmerülő szükségleteinket. Elkerülhetetlennek tekinti továbbá a párt azt, hogy az államhatalom irányító és vezető szerepe az ország lakosai túlnyomó többségének kenyeret biztosító magyar föld helyes forgalma és a nemzetgazdasági szempontból kívánatos birtokeloszlás biztosítása céljából úgy a birtokfeldarabolást, valamint a telepítést illetőleg megfelelő törvényes intézkedések jöjjenek létre. Ehhez képest szükségesnek tartja oly széleskörű és hatásos birtokpolitika kezdeményezését, amely a szóban forgó nagy célok elérésére megfelelő anyagi eszközök igénybevételével törekszik. A mezőgazdaság kérdéseinek tárgyalásakor utalnunk kell arra, hogy az ország mezőgazdasági termelésére a jelenben az árvizek és a rendellenes időjárás súlyos csapást mértek. E csapásokkal szemben a kormány eljárása kicsinyes, nem áll feladata magaslatán. Intézkedéseiben ingadozó, szűkkeblű és nehézkes, ahelyett, hogy gyors és hathatós segély, főleg olcsó hitelforrások megnyitása által igyekeznek lábra állítani az anyagi boldogulás feltételeiben megrendült gazdatársadalmat. A mai korban azonban a legerősebb mezőgazdaság is a nemzeti erőnek csak egyik része lehet, ki kell azt egészítenie egységesen megalapozott, nagyfejlettségű iparnak. Egy, a nemzeti termelésben gyökerező, az ország természeti feltételeiből szervesen és reális alapokon kifejlett ipar állhat meg legbiztosabban a nemzetközi piacnak nem tőlünk függő válságai közben. Megizmosodott, az ország fogyasztásával lépést tartó gyáripar nemcsak az ország mezőgazdasági termelésének biztosít fokozott és a mezőgazdaságra nézve ma már nélkülözhetetlen fogyasztást, de egyúttal erős oszlopul szolgál azoknak a terheknek elviselésében, melyeket az ország természetszerűleg növekvő szükségletei és a nagyhatalmi állásból folyó kötelezettségek a nemzetre rónak és egyúttal hivatva van arra is, hogy a kivándorlás vérveszteségét lassanként megszüntesse. Az ipari fejlődés legbiztosabb előfeltétele, a hazai fogyasztásnak biztosítása a hazai termelés részére. Ennek az elvnek érvényesítésében elsősorban törekednünk kell, hogy a közhatóságok fogyasztását a hazai termelésnek továbbra is feltétlenül biztosítsuk. Iparunk fejlesztése érdekében döntő súllyal bír egy helyes forgalmi- és tarifapolitikának a megalapozása. Küzdenünk kell azoknak az akadályoknak elhárítására, amelyeket kivitelünk útjába gördítenek. A fejlett közlekedés minden eszközével kell előbbre vinni kivitelünket, megszerezni azokat a piacokat, amelyekre geográfiai fekvésünk termelésünket szükségszerűen utalja. A kisipar terén gazdasági és szociális szempontokból áthatott kormányzati tevékenység szükséges, mely egyrészt biztosítsa a kisipar életképes ágainak fenmaradását és másrészt technikailag is előbbre vigye azt, továbbá államilag protegált tömörítése, hitelének rendezése révén törekedjék kedvezőbb termelési, elárusítási és megélhetési feltételek létesítésére. Szükségesnek tartja a párt a hazai kereskedelem érdekeinek legmesszebbmenő védelmét. Kell, hogy tőkeszegény országunkban fokozott gondoskodás tárgya legyen hiteléletünknek egészséges irányban való fejlesztése. Egyébként pedig mindaz, amit forgalmunkról, vám- és kereskedelmi politikánkról, kiviteli lehetőségünk szaporításáról, közéletünknek gazdasági szellemmel való telítéséről mondottunk, a magyar kereskedelem érdekeit is éppúgy szolgálja, mint a mezőgazdaságét és iparét. Égetően szükséges feladatnak tartjuk továbbá, hogy a közgazdasági politika oly irányban vezettessék, hogy jelenlegi vigasztalan közgazdasági viszonyaink, melyeket ölhetett kezekkel néz a kormány, minél előbb jobbra fordulhassanak. Meggyőződésünk, hogy kellő körültekintés, több jóakarat és illő helyeken alkalmazott eréllyel a gazdasági válság súlyát nagyban lehetett volna enyhíteni. Az állam ne tartsa egyedül hivatásának az adózó polgároktól a közterheket könyörtelenül behajtani, hanem hasznos beruházások, vasúti, közúti munkák, középületek gyors létesítése által igyekezzék megindítani gazdasági életünk természetes vérkeringését. Kell, hogy a kormány mérséklőleg hasson vezető pénzintézeteinkre is oly irányban, hogy ne használják ki önmaguk és ne engedjék annyira kihasználni a többi pénzintézet által a válságos helyzetet és legyenek kímélettel gazdasági életünk annyiféle viszonylatában, mert ez elengedhetetlen kötelességük és enélkül a normális állapotok visszatérése nem remélhető. Közgazdasági életünk fejlesztése, termelésünk fokozása azok az eszközök, amelyektől kereskedelmi mérlegünk javulását várjuk. Ez a fejlesztés az állam, és a kormányzat céltudatos, tervszerű tevékenységét, esetleg anyagi támogatását is igényli, viszont a nyomában járó vagyonosodás és jólét,vásárlási és fogyasztási képesség, az állam pénzügyi helyzetének alapja. Az államra váró feladatok megoldásának első feltétele az állami pénzügyek rendezettsége. Nemcsak az általános fegyverkezés, de ettől eltekintve a törvényszerű szükségességgel fellépő áremelkedés egyfelől, másfelől az állami tevékenységnek újabb és újabb terekre való kiterjesztése mind fokozottabb mérvben veszik igénybe az állam pénzügyi erejét. Eltekintve a mai gazdasági és pénzügyi válságtól, ily körülmények között a pénzügyi egyensúly csak úgy tartható fenn, ha egyfelől a kiadások megállapításánál érvényesül a takarékosság elve és másfelől bevételeink növeléséről gondoskodunk. Mindkét irányban csak eléggé szűk határok között mozoghatunk. A takarékosság nem állhat a fejlődés megakasztásában és bevételek növelése nem jelenthet újabb tehertöbbletet, különösen nem az egyenes adók terén. „Pécsi Napló“ 1913 szeptember 16.