Pécsi Napló, 1913. szeptember (22. évfolyam, 210-217. szám)

1913-09-16 / 210. szám

. Ebből a célból kívánatos, hogy a főrendiház tör­ténelmi jogcímű tagjain kívül a társadalomnak legfüggetlenebb elemeivel is és legalább részben választás útján egészíttessék ki. A közigazgatás reformjára is sürgős szükség van. Az alkotmányos szabadság nélkülözhetetlen talpkövét képező önkormányzatot intézményes biztosítékokkal kell megerősíteni és az állami egység, a gouvernementális tekintetek és a haladó kor jogos igényeivel meg kell egyeztetni. Meg kell szüntetni a központi hatalomnak azt az Európá­ban szinte páratlanul álló túltengését, mely nálunk az alkotmány helyreállítása óta törvényhatósá­gaink és községeink rovására fokozatosan kifej­lődött és amely a társadalom nagy részét a kor­mánytól hozza függő helyzetbe, a közigazgatást lassítja és sablonossá teszi. Kodifikálni kell az anyagi jogot, rendezni és egyszerűsíteni kell az eljárást. Reformálni kell az önkormányzati hatóságokat, hogy hatályos mun­kára képesebbek legyenek. A városok és különösen Budapest székes­­főváros közigazgatása mélyreható reformra szorul, önkormányzati jogaikat az egész vonalon tágí­tani kell. Újjá kell szervezni autonómiájukat. A városok és községek önkormányzati jogainak ki­szélesítése a magyar állam anyagi és kulturális erősbödésének egyik alapfeltétele. Gondoskodni kell arról, hogy a városok hitel­igényeiket megfelelően kielégíthessék, fokozni kell a városok jövedelmét, jövedelmi forrásaik szapo­rításával is, hogy módjukban álljon a városi élet minden ágában igénybe venni azokat a modern technikai berendezéseket és vívmányokat, amelyek a városfejlődésnek legfőbb biztosítékai. A nagy- és kisközségek reformja is szükséges, különös tekintettel háztartási viszonyaikra, a pótadók aránytalanságára és helyenként elvisel­hetetlen magasságára. A jegyző, mint a községi élet szellemi vezetője, ne legyen állami funkciókkal úgy megterhelve, hogy tulajdonképpeni hivatásától elvonassék. Biz­tosítani kell anyagi függetlenségét. Kodifikálni kell a rendőri jogot, a rendőri bíráskodást, amelynek törvényes rendezettsége az alkotmánynak és a személyes szabadságnak biztosítékává fog válni. Új fegyelmi törvény is kell, olyan, amely apasztja a fegyelmi joggal bíró hatóságok számát és legalább bizonyos esetekben teljesen független bíróságot állapít meg. Az eljárásban rejlő garanciákat fokozni kell. Szükséges, hogy az eljárás gyorsabb legyen, ne­hogy a fegyelmi alá vont közhivatalnok évekig nyomott és erkölcsileg függő helyzetben legyen tartható. Olyan szolgálati pragmatikára van szükség, amely a köztisztviselők szolgálati és jogviszonyait szabályozza. Az önkormányzati testületeket a jövőben sem szabad megfosztani tisztviselőik szabad meg­választásának jogától, mert egyedül az autonóm tisztikarban rejlik a biztosítéka annak, hogy az autonóm hatáskörben hozott határozatok tényleg érvényesíthetők is. A tisztviselői állás biztossága és a közigazgatás jósága érdekében az életfogy­tiglani választást és az automatikus fizetésbeli előléptetés megfelelő alkalmazását is komoly meg­fontolás tárgyává kell tenni. Amennyiben a modern állam növekvő fel­adatai megengedik, kerülni kell a közszolgálatban alkalmazottak szaporítását. A tisztviselők nagy rétegeinek fizetése új rendezésre és javításra szo­rul. Arra kell törekedni, hogy a lehető legcseké­lyebb számú, de jól fizetett tisztviselői karunk legyen. A hatalom kezelése legyen minden pártpolitikai motívumtól mentes, gyakorolhassák tiszta erkölcsi alapon, kizárólag a közérdek szerint. A jog elvé­nek a közigazgatásban való nagyobb érvényesí­tése végett közigazgatási bíróságunk hatáskörét bővíteni kell, esetleg alsófokú bíróságok felállítá­sával kapcsolatban. A legfontosabb és legsürgősebb kötelességünk összes bíróságaink függetlenségének a lehető legtöké­letesebb megerősítése és e célból az automatikus elő­léptetés megfelelő intézményes biztosítása. Gondoskodni kell arról, hogy az elemi ismere­teket kellő számú népiskolában mindenki megsze­rezze és megszerezhesse , hogy a középoktatás közelebb jöjjön a gyakorlati élethez. Az államnak semmi áldozatot nem szabad sajnálni attól, hogy polgárait tudással fegyverezze fel s­zellemben erősítse. Adjon a társadalomnak politikai erőt és füg­getlenséget a törvényben rendezett egyesületi és gyülekezési jog, a sajtószabadság és a sajtó­termékek függetlensége úgy a kormány, mint a helyi hatóságok önkényével és politikai hatalmá­val szemben. De a közönséget is meg kell védeni a sajtóval való visszaélésektől, a sajtóügyi eljárás egy­szerűsítésével és gyorsításával, valamint főképpen a magánbecsületnek az eddiginél foganatosabb védel­mével. De nem szabad engedni, hogy ezen ürüggyel olyan intézkedések csússzanak be a sajtótörvénybe, amelyekkel a kormány ragadhatja magához a sajtó felett való rendelkezést, a hatóságok önkénye szabja meg a gondolatok terjeszthetését és a hatalom­politikai szolgálatokért jutalom gyanánt osztogathassa vagy büntetésképpen vonhassa meg a sajtószabadságot. Ez ellen való egyik biztosíték gyanánt érintetlen kell maradnia sajtóügyekben az esküdtszék hatáskörének. A polgári és büntetőeljárások minden terén életbevágó szociális érdekek parancsolják az olcsó­ságot és gyorsaságot. A mostani válságos gazdasági helyzetben két­szeresen kötelessége minden politikai tényezőnek, hogy az ország gazdasági fejlesztését és megerősí­tését tekintse legkomolyabb feladatának. Ki kell küzdenünk, hogy ez országban minden becsületes iparkodás és vállalkozás célhoz jusson, minden munka megteremje gyümölcsét, az exisztenciák megalapozódjanak és gyarapodjanak. Az egyesek anyagi jóléte ad függetlenséget a társadalomnak s erőt az országnak. Megélhetésük felől kétségbe­esett emberekből, a boldogulás feltételeitől megfő­ott foglalkozásokból csüggedt és elkeseredet társadalom áll elő, amely közönbös az összeség iránt, sőt gyűlölettel fordul ellene. A mai kor magaslatán álló gazdasági politikának az élet gondját együtt kell érezni a legkisebb exiszten­­ciával is és egynek sem kedvezve külön, de a fej­lődésben lemaradottat, ha fejlődésre képes, a többi mellé segítve, az összes termelési tényezők harmonikus együttműködésével kell az ország gazdasági fejlesztését biztosítani. Mindenütt első feladat s a továbbfejlődés egyedül biztos alapa az orsz­ág alapvető vagyoná­nak és kincseinek biztosítása és legteljesebb gyü­­mölcsöztetése. Ennélfogva hazánkban a jó gaz­dasági politikának első kötelessége mezőgazdasá­gunkat kifejleszteni és hasznosítani. De haszno­sítani, vagyis minden termelési lehetőségének ki­­fejlesztésére bízni csakis úgy lehet, ha ez az erő­feszítés kilátásos, ha a többtermelésnek van biztos piaca. Mindaddig tehát, amíg a jelenlegi európai vámvédelemi rendszer fennáll, ezen irányzathoz, eddigi vámvédelmünkhöz gazdasági érdekeink meg­óvása szempontjából ragaszkodnunk kell. Szüksé­ges továbbá, hogy sértetlenül fenmaradjon gazda­sági politikánk ama törvényekbe iktatott elve is, hogy vámvédelmünknek olyannak kell lenni, mely a mezőgazdaság és ipar érdekeit egyaránt védi. Érvényesítenünk kell ezen sarkalatos vámpoliti­kai elvet, már csak azért is, mert gazdasági életünk további felvirágzása csak így remélhető, másrészt hadügyi és külügyi szempontból is életbevágó érdek, hogy minden időben önmagunk tudjuk előállítani és fedezni összes felmerülő szükségle­teinket. Elkerülhetetlennek tekinti továbbá a párt azt, hogy az államhatalom irányító és vezető szerepe az ország lakosai túlnyomó többségének kenyeret biztosító magyar föld helyes forgalma és a nemzetgazdasági szempontból kívánatos bir­tokeloszlás biztosítása céljából úgy a birtokfel­darabolást, valamint a telepítést illetőleg megfe­lelő törvényes intézkedések jöjjenek létre. Ehhez képest szükségesnek tartja oly széles­körű és hatásos birtokpolitika kezdeményezését, amely a szóban forgó nagy célok elérésére megfelelő anyagi eszközök igénybevételével törekszik. A mezőgazdaság kérdéseinek tárgyalásakor utal­nunk kell arra, hogy az ország mezőgazdasági ter­melésére a jelenben az árvizek és a rendellenes időjárás súlyos csapást mértek. E csapásokkal szemben a kormány eljárása kicsinyes, nem áll feladata magaslatán. Intézkedéseiben ingadozó, szűkkeblű és nehézkes, ahelyett, hogy gyors és hathatós segély, főleg olcsó hitelforrások megnyi­tása által igyekeznek lábra állítani az anyagi boldogulás feltételeiben megrendült gazdatársa­dalmat. A mai korban azonban a legerősebb mező­­gazdaság is a nemzeti erőnek csak egyik része lehet, ki kell azt egészítenie egységesen megalapo­zott, nagyfejlettségű iparnak. Egy, a nemzeti termelésben gyökerező, az ország természeti fel­tételeiből szervesen és reális alapokon kifejlett ipar állhat meg legbiztosabban a nemzetközi piacnak nem tőlünk függő válságai közben. Megizmosodott, az ország fogyasztásával lé­pést tartó gyáripar nemcsak az ország mezőgazda­­sági termelésének biztosít fokozott és a mezőgaz­daságra nézve ma már nélkülözhetetlen fogyasz­tást, de egyúttal erős oszlopul szolgál azoknak a terheknek elviselésében, melyeket az ország ter­mészetszerűleg növekvő szükségletei és a nagy­hatalmi állásból folyó kötelezettségek a nemzetre rónak és egyúttal hivatva van arra is, hogy a kivándorlás vérveszteségét lassanként megszün­tesse. Az ipari fejlődés legbiztosabb előfeltétele, a hazai fogyasztásnak biztosítása a hazai termelés részére. Ennek az elvnek érvényesítésében első­sorban törekednünk kell, hogy a közhatóságok fogyasztását a hazai termelésnek továbbra is fel­tétlenül biztosítsuk. Iparunk fejlesztése érdekében döntő súllyal bír egy helyes forgalmi- és tarifa­­politikának a megalapozása. Küzdenünk kell azok­nak az akadályoknak elhárítására, amelyeket kivitelünk útjába gördítenek. A fejlett közlekedés minden eszközével kell előbbre vinni kivitelünket, megszerezni azokat a piacokat, amelyekre geográ­fiai fekvésünk termelésünket szükségszerűen utalja. A kisipar terén gazdasági és szociális szem­pontokból áthatott kormányzati tevékenység szük­séges, mely egyrészt biztosítsa a kisipar életképes ágainak fenmaradását és másrészt technikailag is előbbre vigye azt, továbbá államilag protegált tömörítése, hitelének rendezése révén törekedjék kedvezőbb termelési, elárusítási és megélhetési feltételek létesítésére. Szükségesnek tartja a párt a hazai keres­kedelem érdekeinek legmesszebbmenő védelmét. Kell, hogy tőkeszegény országunkban fokozott gondoskodás tárgya legyen hiteléletünknek egész­séges irányban való fejlesztése. Egyébként pedig mindaz, amit forgalmunkról, vám- és kereskedelmi politikánkról, kiviteli lehetőségünk szaporításáról, közéletünknek gazdasági szellemmel való telíté­séről mondottunk, a magyar kereskedelem érde­keit is éppúgy szolgálja, mint a mezőgazdaságét és iparét. Égetően szükséges feladatnak tartjuk továbbá, hogy a közgazdasági politika oly irányban vezet­tessék, hogy jelenlegi vigasztalan közgazdasági viszonyaink, melyeket ölhetett kezekkel néz a kormány, minél előbb jobbra fordulhassanak. Meggyőződésünk, hogy kellő körültekintés, több jóakarat és illő helyeken alkalmazott eréllyel a gazdasági válság súlyát nagyban lehetett volna enyhíteni. Az állam ne tartsa egyedül hivatásának az adózó polgároktól a közterheket könyörtelenül behajtani, hanem hasznos beruházások, vasúti, közúti munkák, középületek gyors létesítése által igyekezzék megindítani gazdasági életünk termé­szetes vérkeringését. Kell, hogy a kormány mérséklőleg hasson vezető pénzintézeteinkre is oly irányban, hogy ne használják ki önmaguk és ne engedjék annyira kihasználni a többi pénzintézet által a válságos helyzetet és legyenek kímélettel gazdasági életünk annyiféle viszonylatában, mert ez elengedhetetlen kötelességük és enélkül a normális állapotok visszatérése nem remélhető. Közgazdasági életünk fejlesztése, termelésünk fokozása azok az eszközök, amelyektől kereske­delmi mérlegünk javulását várjuk. Ez a fejlesztés az állam, és a kormányzat céltudatos, tervszerű tevékenységét, esetleg anyagi támogatását is igény­li, viszont a nyomában járó vagyonosodás és jólét,­­vásárlási és fogyasztási képesség, az állam pénz­ügyi helyzetének alapja. Az államra váró felada­tok megoldásának első feltétele az állami pénz­ügyek rendezettsége. Nemcsak az általános fegy­verkezés, de ettől eltekintve a törvényszerű szük­ségességgel fellépő áremelkedés egyfelől, másfelől az állami tevékenységnek újabb és újabb terekre való kiterjesztése mind fokozottabb mérvben ve­szik igénybe az állam pénzügyi erejét. Eltekintve a mai gazdasági és pénzügyi vál­ságtól, ily körülmények között a pénzügyi egyen­súly csak úgy tartható fenn, ha egyfelől a kiadá­sok megállapításánál érvényesül a takarékosság elve és másfelől bevételeink növeléséről gondos­kodunk. Mindkét irányban csak eléggé szűk hatá­rok között mozoghatunk. A takarékosság nem állhat a fejlődés meg­­akasztásában és bevételek növelése nem jelenthet újabb tehertöbbletet, különösen nem az egyenes adók terén. „Pécsi Napló“ 1913 szeptember 16.

Next