Pécsi Napló, 1914. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-01 / 1. szám

1914. január 1. „Pécsi Napló“ mely negyedszázados vergődés után még mindig nem valósulhatott meg, minek fő oka a minden alkalommal megválasztott végre­hajtó bizottság tehetetlenségében keresendő, mert az ügy érdekében dolgozni nem igen tudtak és nem akartak, hanem ölbe tett ke­zekkel várták a hegynek Mohamedhez való indulását. Köztudomásu dolog, hogy Vil­lányban a lelkesedés tüze csak rövid időn át pislog, s hogy itt annyi év után ma még mindig járási székhely elnyeréséről álmodoz­nak az egyedül a „Pécsi Napló“ volt, s a je­lenlegi tudósítójának műve, kik az ügyet állandóan napirenden tartják és a nagyon is­ halaványon pislogó mécses lángját valahogy a „Pécsi Napló“-ban élesztgetik. Kenedy Géza dr. országos képviselőtől, a közel­múltban Villányban való időzésekor tudtuk meg, hogy a villányiaknak egy járási székhely elnyerése iránti óhaja igen szépen halad a megvalósulás felé, a „Délbaranya“ című lapból pedig olvashattuk, hogy a vá­lasztókerületek beosztásánál Villány kellő figyelemben részesült. Most ama kérdés merül föl, alkalmas-e Villány, hogy járási székhellyé tétessék ? Vasúti összeköttetése kifogástalan, posta­­forgalmát a kincstári posta lebonyolítja, távíró- és telefonállomása élénk. A hitelt a most alakult központi takarékpénztárral, három pénzintézet, kielégíti. Van pénzügy­­őrsége és csendőrsége, óvodája, elemi nép­iskolái, gazdasági és ipariskolája kifogás alá nem eshetnek. Az utcák járdákkal bírnak. Az országos és hetivásárai, valamint keres­kedései elég forgalmasak. Az intelligencia elég szépen van képviselve. Az úri kaszinó akár egy kisebb városnak is díszére válnék, hol a tagok bőven találnak szórakozást. Az iparosok olvasóköre is szépen fejlődik. A mulatni vágyók a „betyár kaszinó “-ban zavartalanul áldozhatnak Babhus istennek. Az iparügyeket az ipartestület példásan in­tézi. Temetkezési egylete virul és annak ve­zetése jó kezekre van bízva. A körorvoson kívül még két orvos ápolja a közegészség­­ügyet, a gyógyszertár jó kezekben van és a közel jövőben Villány körállatorvosi szék­hely lesz. A múlt évben épült pezsgőgyár fényes jövőnek néz elébe. Az iparosok száma meghaladja a százat. Szállodái modern be­­rendezésűek. A közigazgatást egy körjegyző, egy segédjegyző és egy írnok szolgálja. A kihasítandó villányi járásba sorozandó 20 —25 község legtávolabbra alig 10 — 15 km.-nyire esne a székhelytől, mellyel minden község jó utakkal van összekötve, s ami a fő, Villány jómódnak örvend, mely ha akar, képes min­den megerőltetés nélkül a szükséges áldoza­tokat meghozni. Villánynak ugyan közép­iskolája nincsen, de Péccsel való kényelmes vasúti összeköttetése lehetővé teszi, hogy vonaton utazva a tanulni vágyó fiúk és leá­nyok ott a középiskolákat látogathassák. Tagadhatatlan, hogy mindezen előnyök ér­demessé teszik Villányt járási székhely el­nyerésénél. Ezen törekvő község megérde­melné a hatóságok legmesszebb menő támo­gatását, mert bűn volna ezen minden tekin­tetben áldozatkész és törekvő községet ismét igénytelen faluvá ledegredálni. Midőn ezekkel szemben Villány teher­­lapját bemutatom, távolról sem a rosszindu­lat vezérel, hanem ringatom magamat abban a reményben, talán mégis sikerül Villány intéző köreit a tétlenségből és nemtörődöm­ségből felrázni és üdvös cselekvésre serken­teni. Ha már bízunk a járási székhely sze­rencsés elnyerésében, mire nézve képviselőnk is biztatott, akkor ennek méltó befogadására elő kell készülnünk és Villányt akként kell átala­kítani, hogy az érkező tisztviselők községünk falai között kedves, barátságos otthont ta­láljanak. Közeleg a bíróválasztás, mely alkalom­mal tekintsenek el pártoskodástól, válasz­­szanak­ ez állásra egy intellgens, egyenes után haladni képes, energikus egyént, ki elég ga­ranciát nyújt arra, hogy ezen községet város­kává fejleszti, ki elég erős a törvénynek és szabályrendeletnek érvényt szerezni, legyen az a közegészség—, közrendészet— és köz­­tisztaságnak őre. Megalkuvást nem ismerő bíró bizonyára gondoskodni fog a kövezet, utcák és terek tisztántartásáról, ne legyen a „Pécsi Napló“ villányi tudósítójának állan­dóan oka az elülj­áróság figyelmét örökösen a rendellensségére felhívni, hanem adjanak alkalmat, hogy állandóan, örömittasan haza­beszélhessen. Itt mindjárt szóvá kell tennem Villány kivilágítását. Ha már járási székhely elnye­réséért küzdünk és azt elnyerni legfőbb óha­junk, akkor legelső­sorban gondoskodjunk a község éjjeli ki­világí­tásáról, mellyel ezen községei falusi jellegéből kiemeljük és adjunk neki ezáltal kisvárosi külsőt. Ne szerezzenek úgy a helybeliek és vidékiek az éj sötétjében árokba bukva, lábkificamodásokat és csont­töréseket, ne legyenek azok kénytelenek a sötétség következtében a keskeny járdáról letérve, térdig érő sárban gázolni. Hogy Üszögről lehessen a villanyáramot kivezetni, arról nekünk még nem szabad gondolni, mert az egyelőre még igen drága mulatság volna, melynél fogva az keresztülvihetetlennek lát­szik. Egyelőre nem maradna vissza más, mint lámpaegyesületet létesíteni, mire első­sorban az úri kaszinó lenne hivatva, mert annak élén oly elnök és igazgató áll, kik köz­kedveltségnek örvendenek, kik az egész köz­ség osztatlan bizalmát élvezik és a kikről tudjuk, hogy a rábízott ügyek keresztül­vitelében fáradságot nem ismernek és Villány község érdekeit örömmel előmozdítani töre­kednek. Miként lehetne Villánynak lámpákkal való kivilágítását keresztülvinni ? A­ legveszedelmiebb hely a vasúti állo­mástól a községbe a pezsgőgyárig vezető út. Azt hiszem, hogyha az alakuló lámpaegyesület a „Mohács-pécsi vasút “igazgatóságához azon teljesen indokolt kérelemmel járulna, hogy az állomástól a Bartonicsek-f­ére gőzmalomig tartson fenn 5—6 lámpát, az minden habozás nélkül teljesítené Villány község eme jogos kérelmét, hisz a vasútnak érdeke,, hogy az utazók minden baj nélkül megközelíthessék a felszálló állomást. A Bartonicsek-féle gőz­malomnak amúgy is van villanytelepe, s a tulajdonosnak igen csekély költséget okozna, hogyha a villamos körték számát csak kettő­vel is szaporítaná és pedig sóraktárának sar­kán alkalmazandó villanykörtével bevilágítja a patakon át vezető hidat és az utat a Frigyes főhercegi uradalom cselédlakásáig. Nevezett uradalomnak sem okozna fejfájást, hogyha a cselédség lakása előtt elvezető keskeny utat 2—3 lámpával minden éjjel bevilágítja. Külön kell bírálat tárgyává tennem Schaumburg-Lippe herceg pezsgőgyára előtti utat. Ugyanis a pezsgőgyárba nyíló kapu előtt községi engedéllyel-e vagy anélkül, a rendes gyalogjáró foly­tonosságát két helyen is megszakították és alkalmaztak lépcsőket, melyek a községbe vezető egyedüli útnak éjjel való használatát lehetetlenné tették. Villány község polgársága elvárja nevezett gyár vezetőségétől, hogy elkövetett hibáját jóvá tegye, mert mindennemű balesetért fele­lősségre vonható ; de ha a lépcsők alkalmazá­sát Villány község elöljárósága enged­h­ezte, akkor követelje a közbiztonság kedvéért, hogy a gyár vezetősége halada­­alanul gon­­doskodjék a veszélyes helyek éjjeli kivilágí­tásáról, mert egy község elülj­árósága az adó­fizető polgárok rovására nem nyújthat egy vállalatnak semmiféle előnyt vagy kedvez­ményt. Óriási haladást jelent, hogyha sikerül ezen most jelzett útvonalat, kivilágítani. Ámde a község belterületét sem hagyhatjuk sötétségben. Villány kereskedői és pénzinté­zetei vegyenek példát László Mór kollegájuk­mire a kancellár megjegyezte, hogy a bosz­niai püspök, aki karrierjét a pécsi megyében érte el, csakugyan hálátlan ezen megye iránt. Audienciánk különben a következőképen folyt le: Miután reggeli félkilenc órától déli fél egyig a legnagyobb türelemmel várakoz­­­tunk az előszobában, az összes férfiak közül a legutolsókként bocsájtattunk a felség elé, pedig nők is sokan voltak. A királynő első kérdése az volt, hogy a drávántúli rész el­­szakítása tárgyában tartott bizottsági ülésen részt vettünk-e ? Erre azt válaszoltam, hogy meghiva voltunk és habár meg nem jelentünk, a bizottság megállapodását a hercegprímástól már megtudtuk. A királynő azt felelte : a pécsi püspöknek elég nagy megyéje van­, a boszniainak (másként diakovárinak) nincsen, azért az utóbbit kell pártolni! Ezután a felség nem engedett többé szólni, hanem szigorúan reám meresztve te­kintetét keményen pattogott, mondván : Ezentúl Pécs várossal és az oda megbízásom folytán leküldött királyi biztosokkal jobb egyetértést ajánlok önnek és legyen rajta, hogy­­ elvesztett királyi kegyemet újból meg­szerezze ! Ezen menykecsapásra (tél fulmen hoc) lelkemben megzavarodva, szavakat keres­tem, melyekkel eljárásomat mentsem és a királynő fölhevült lelkületét lecsillapítsam, de még mielőtt csak egyet is szólhattam volna, társam mélyen megújdlva a felség kezét csókra kérte, mit a felség azonnal teljesített s az egyszerre kinyújtott két kezet ketten egyszerre csókoltuk meg és ezzel távoznom kellett anélkül, hogy igazolásomra bármit is fölhozhattam volna. Mai napig se tudom magamnak meg­magyarázni, hogy attól fogva az én társam mekkora figyelemmel volt mindig irányom­ban és szinte csodálatos alázatossággal. De most már úgy látom, hogy mindaz csupa képmutatás volt. Az én kegyvesztettségem jó társamnak örömöt szerzett, mit az is bi­zonyít, hogy rögtön elterjedt annak híte, pedig csak ő egyedül tudhatott róla. Amerre megfordultam, minden ismerősöm tudott már felőle, sőt , többet is tudtak a Valónál. Kedves társam vigyázott minden lépésemre, mindenütt a nyomomban volt, hogy kegy­vesztettségem miatt való önkénytelen pa­naszkodásomban újból és újból gyönyör­ködjék. Eddig az elkeseredett hangú emléksorok. Nunkovics nagyprépost csakhamar kegyelmi kérvénnyel fordult a reá neheztelő Mária Teréziához. A kérvény igy hangzik: Sokkal nagyobb, sokkal kinzóbb a fáj­dalom és bánat, melyet felséged minapi szavai bennem fölkeltettek, semhogy megmondani avagy keblemben soká pir­d­ni képes len­nék. Mert jóllehet an ivak voltak azok, melyek engem egy vissza­szerzésére utasitottak, tett volna-e engem, felséged hű ad­ám él súlyo­sabb csapás vagy f­­goraság, ki összes igyekezetemme­l azon vol­tam, hogy magamat f­ivére és jó­indulatára érdemessé tanári szé­kemből éveken keresztül hirdettem : az alatt­valók engedelmességgel s hűséggel tartoznak uralkodójuknak. Tudom, hogy szerencsétlenségemnek oka az az ellenállás, mit a káptalan, melynek leg­felső kir. kegyelemből nagyprépostja vagyok, Pécs város fölszabadítása ellen kifejtett. Pe­dig, felség, ebben ártatlan vagyok, mivel ez ügyben az elhalt pécsi püspök a káptalannal megállapodásra jutott és püspöki székürese­déskor a káptalan ezen megállapodáson vál­toztatni nem jogosult. Ez nem az én külön fölfogásom, hanem az egész káptalan közös meggyőződése. Amikor tehát felségedhez azt az alázatos fölterjesztést tettük, hogy a Pécsre küldött kir. biztosokkal a város fölszabadítása és a földesúri jog váltáságdíjának meghatározása végett tárgyalásba nem bocsátkozhatunk, ez nem volt makacsságunk, hanem azon félel­münk kifolyása, hogy egyházi eskünk meg­szegésével Istent megbántjuk. Nem­ talál­tunk módot arra, hogy felséged akaratát, bár­mennyire igyekeztünk is erre, teljesíthessük anélkül, hogy Isten akaratába ne ütközzünk és az egyházi javadalom megőrzésére tett eskünket meg ne sértsük. Ha mégis hibáztunk, ezt ne dacosság­nak, csupán lelkiismeretességünknek kegyes­kedjék betudni, miért is felséged előtt le­borulva esedezem, hogy nekem kegyesen megbocsájtani és engem előbbeni kir. ke­gyébe visszafogadni méltóztassék, a mely kegy nélkül élni se kívánok. ”

Next