Pécsi Napló, 1914. július (23. évfolyam, 146-173. szám)

1914-07-01 / 146. szám

XXIII. évfolyam Szerda, 1914 julius 1 S­zerkesztőség és kiadóhi­atal: Ъ­unkácsy Mihály­ u.’ 10. Kéziratok nem adagnak vissza S­zerkesztőségi telefon 109.- a­dóhivatali telefon 27. NAPLÓ Felelős szerkesztő LENKEI LAJOS Előfizetési árak : Egész évre 24 kor. Fél évre 12 kor. Negyedévre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. A Nyilt-tér sora 60 filér. A­lkirály és országainak gyásza. Az aratás ünnepét, mely a ma­gyar gazdaság életben a legfonto­sabb, ezúttal V zfoltok festették pi­rosra. A véres ppek ott törtek elő a két nemes emi­­ri élet halandó hüve­lyéből, a be­ny­ák főváros, Sarajevo egyik utcá­nely emberi élet drága és é volt mindannyi­unknak. Nincs a gyalázatnak és alávalóságnak olyan kifejezése, mellyel méltókéiért lehetne kifejezni azt az alla­got, melyet a szerb bérencek szí­nek.­degen területen Ausztria-Magyarország leendő ural­­kodója, a h­atás és tetőtől talpig férfi, Ferenci, F­einánd és élete hűséges ősz­e is társa, Hohenberg Zsófia here,­g ellen elkövettek, mely metén­y­tnek­ néhány pilla­natnyi kir­­ utás mindketten kint rácul eset­t . Mint oly gyakran, az órait orgyilkos mesterien célzott és akiket a szeretet vezetett az annektált új ország népei közé, me­lyek részére ezen annexió a jobb idők elérkeztét jelentette, hogy el­maradottságukból és rabszolgaéle­­tökből kiemelve e félvad néptör­zset, azokat a civilizáció áldásaiban részesítse, a szeretet ott gyűlölettel találkozott, a fanatikus, címeres, született gazemberek részéről és két nemes szív megszűnt dobogni, pe­dig mennyi jót és szépet reméltek még az élettől saját és majdani népeik javára. Szomorú, feledhetetlenül fekete nyomokat hagy ezen két ünnepnap a monarkia összlakosságára, mely­nek ez tán kinyitja a szemét, hogy a szeretet egymagában nem kormányzati eszköz, hanem a fana­tikus őrülteket, akik a meggon­dolatlan fiatalság soraiból szerzik gyilkos szándékaik kiviteléhez a végrehajtó eszközöket, csakis orosz­­országi eszközökkel lehet féken tar­tani. A vad embereket láncon kell vezetni, mert ezek csak bitorolják az ember nevét, azokat megszelí­díteni a jóság, emberszeretet sem­miféle eszközeivel nem lehet. Van­nak emberek, akiket el kell nyomni, akiket meg kell fosztani egyéni sza­badságuktól, mert nem urai csele­kedeteiknek és olyan nemzet mely miként a szerb nemzet, úgy vége­zett uralkodójával és annak felesé­­ségével, miként ezt a szerb össze­esküvő tisztek tették, nem tarthat arra számot, hogy őket a civilizált, gondolkozó és cselekedeteit ellen­őrizni tudó népek közé számítsák. A trónörökös pár meggyilkolása és ezzel párhuzamosan az albániai ese­mények, ahol az ő saját felszaba­dításukra kirendelt fejedelmi sarj­­nak teszik a fanatikusok lehetet­lenné, hogy megkezdje a javukat szolgáló reformmunkát, ezen ese­mények előtérbe állították a balkán problémát, mely Bismarcknak so­hase volt kedves, aki ezen vad né­­­­­pekről, semmit sem akart tudni.­ De jobb véleménye volt róluk a mi nagy külügyminiszterünknek, An­­drássy Gyula grófnak, aki vállalta a missziót, hogy csapataink elfog­lalják ezen minden kultúrát nél­külöző országokat és a mi sok nem­zetiségű bajunk mellé kaptuk még Bosznia és Hercegovinát, mely or­szágokban ezideig kevés örömünk telt és most a trónörökös pár tra­gikus vége, nem igen fokozhatja az ezen országok jó­voltáért való áldo­zatkészségünket és hajlandóságun­kat. Igaz, hogy a horvátországi és boszniai merénylők szerb nemzeti­ségűek, de azok is csak úgy csele­­kesznek, amilyen tettre őket kör­nyezetükben buzdítják. A merényletnek épenséggel nem antidinasztikus érzelemből kell fa­kadnia. A merénylők ép úgy gyű­lölik a királyokat, a politikától és uralkodástól tartózkodó királynő­ket, mint a köztársasági államfőket. Rómában a legnagyobb, legdicsőbb uralkodó Julius Caesar összeeskü­vésnek esett áldozatul. Erzsébet ki­rályné szívét Luccheni tőre járta át. Sadi Carnot, a francia köztársa­sági elnök épúgy áldozata lett egy merényletnek, mint ahogy Mac Kin­­ley, az északamerikai egyesült álla­mok elnökének életét Buffalóban merénylő oltotta ki; egyik se volt ki­rályi sarj, a népek választottjai vol­tak, de akik kormányzásra kaptak megbízást a népek millióitól, j­ól is teljesítették hivatásukat, mégis a gyilkolás őrülete őket se kímélte meg és az ideiglenesen nyert hatal­mat is életökkel kellett megfizetni. Merénylők, gonosz bűnösök, akik­nek saját életök ép oly közömbös, mint azoké, akiktől igen gyakran hiúságból,a föltünési vágyból meg akarják szabadítani „az elnyomot­takat”, mindig voltak és lesznek, a merénylőket kipusztítja az igaz­ságszolgáltatás, vagy a népharag, de a merénylet fogalma mindig élni fog és akik magasságokban trónol­nak, azokhoz mindig hozzáférkőz­het az emberi ragadozó állat, a bestia, melynek se lelke, s szíve nincs. A sarajevói gyilkos egy pil­lanatig habozott, amikor a trón­örökös mellett ott látta annak jó­ságos feleségét, de habozása csak egy pillanatig tartott és a gyilkos álom már kioltotta Zsófia hercegnő életét is, mely oly szép, oly gazdag volt eseményekben, hogy szerelmi idilljének csakis tragikus lehetett a befejezése. Kétségtelen, hogy a­mi Sarajevóban történt a nagy köny­­nyelműségről és elbizakodottságról tesz tanúságot, melyben az ottani intéző körök leledzettek. A tróni örökös nem kívánta a széleskörű rendőri intézkedéseket, úgy mond­ják, de a merénylő már vád alatt állt hasonló kísérlet miatt, ki is volt tiltva Sarajevóból és mégis ott járt szabadon, fölismeretlenül a rendőrök, csendőrök és detektívek sorfala előtt. Nem tudunk szaba­dulni attól a gondolattól, hogy en­nek a merényletnek nem lett volna szabad megtörténni és azt meg kel­lett volna hiúsítani. Ferencz Ferdinánd maga is ke­reste a veszélyt, mert hisz a siker­telen bombamerénylet után már lát­ták, hogy összeesküvés működik, kérték a trónörököst, kerüljön el egy esetleges újabb merényletet, de az őt mindig jellemzett kötelesség­tudással nem akart programján­­ál- Lapunk száma 12 oldalra terjed.

Next