Pécsi Napló, 1914. július (23. évfolyam, 146-173. szám)

1914-07-01 / 146. szám

l­ toztatni, felesége megbízott a délszlávok lovagiasságában, hogy nem lehet annak bántódása, aki felesége oldalán ül, ámde a délszláv lovagiasságba vetett hit ez­úttal nem is sejtett gyenge alapon nyu­godott és ezen bizalom megfosztott ben­nünket a jövendő uralkodótól, akitől jó­sággal párosult elszántságot várhattunk, aki megóvta volna energiájával a monar­­kiát nemcsak a kül, de a belső ellenségtől is. Ő sem ábrándozott imperialistikus tervek megvalósításáról, mert erre ke­véssé vagyunk alkalmasak. Gazdasági­lag sem állunk oly erősen, hogy ilyen messzemenő tervekkel foglalkozhatnánk és egyelőre még abban sem látunk vilá­gosan,­ miképen fog eldőlni Bosznia- Hercegovina közjogi elhelyezése. Ferencz Ferdinánd nem rettent volna vissza ezen kérdés megoldásától, bár azt közmegelé­gedésre, hogy Ausztria és Magyarország teljesítve lássák aspirációikat, megoldani nem lehet. A balkán helyzet azonban olyan ma, hogy azt minél előbb tisz­tázni kell és ha kell számolunk előbb, vagy utóbb Szerbiával is, ezzel a rossz, gonosz szomszéddal, mely folyton kül­dözgeti hozzánk emigránsait, kémeit és lesi az alkalmat, mikor okozhat nekünk kellemetlenséget. Ro­mániától se várha­tunk barátságos érzületet irányunkban és annak Oroszországgal való kacérko­dása aggasztó is lehetne, ha nem tudnók, hogy az orosz medve, annak rettenetes nagy teste ólomlábakon jár, minden jót igér, de semmit se ad a pártfogolt balkán államocskáknak. A trónörökös váratlan alámerülése a Habsburgok ősi virágzó családfájáról a legelszomorítóbb esemény, mely agg uralkodónkat, aki alig lábalt ki súlyos betegségéből, még érhette. Népének cso­dálatát vívta ki, miként viselte el ez­­ideig a sorscsapásokat, melyek tán egyet­len uralkodót se értek oly sűrűn, mint őt. Ferencz Ferdinánd a monarkia bol­dogulása és változatlan fönmaradása szempontjából legfontosabb hadsereg leg­főbb felügyeletét már levette volt a király roskadozó vállairól. Aki őt a pragmatica sanctió világos intézkedése szerint a trónon követni fogja, Ferencz Károly József, bár már alezredesi rang­ban van, mégis csak 27 éves, még nem is rendelkezhet a nagy feladat ellátásá­hoz szükséges meggondoltsággal és ta­pasztalatokkal, hogy az elhunyt trón­örököstől ezen terhes örökséget már most átvehetné. Mégis minden remény­ségünk a jobb jövőbe, hogy Ferencz Ferdinánd élete folyásának ezen hirtelen megszakadása minden nagyobb megráz­kódtatás nélkül fog fejünk fölött el­múlni és különösen a magyar nemzet, mely annyi megpróbáltatáson esett át és most is itt van erőben és ha kell erős ököllel, ott áll majd mindig, jóban és rosszban királya mellett, amig az a nemzet javára munkálkodik és a törté­nelem tanítja meg arra a Habsburgokat, hogy addig erősek, amig a magyarban bízhatnak és ezen kölcsönös bizalom szilárd alapja honok létének, de egy­úttal vigasza, támasza királyunknak, ha a trónja körül lejátszódó tragédiák kifogyhatatlan sorozatának súlya alatt le nem roskad. Ferencz Ferdinánd trón­örököst rejtélynek mondották azok, akik vele újságban és irodalmilag foglalkoz­tak. A rejtély most már mindenkorra rejtély fog maradni, de a Sarajevo utcá­ján lejátszódott véres dráma megtorlás nélkül nem maradhat.. Minél jobban halasztjuk, hogy végére járjunk a balkán problémának, annál több bajt és kom­plikációt fog az még okozni és számolni kell az oda kacsintó és húzódó szerbek féktelen gyűlöletével, melyre bár semmi okot nem szolgáltattunk, mégis ott él az a lelkekben és lobogni fog addig, mig beléje nem folytjuk ezen végzetes szenvedélyének tüzét. Főképen ezek a szempontok azok, melyek a sarajevói kettős gyilkosság hatása alatt, a "két aránylag még ifjú élettől való bucsúzás­­nál kell, hogy vezéreljék Magyarország és Ausztria minden királyi­ lakossának szivét és lelkületét. Pécsi főrealisták, mint a merénylet szemtanúi. Sarajevo, június 28. délben. Kirándul­ásunk Saraj­evoban szomorú csat­tanóval végződött. Reggel 9-kor egy idevaló gimnáziumi tanár kíséretében a város meg­tekintésére indultunk. A trónörökös tisztele­tére a városháza előtt összegyűlt tömeg közé álltunk, hogy a trónörököst mi is egy magyar „éljen“-nel üdvözöljük. Elővigyázatból a rendőrkapitánynál jelentkeztem, hogy — mint egy magyar iskola képviselőinek — adjon számunkra megfelelő helyet, hogy trónörökö­sünket magyarul üdvözölhessük. A rendőr­­kapitány azonban a legudvariasabban kért bennünket, hogy álljunk el a magyar éljenzés­től, mert ez talán rossz vért szülhetne, esetleg politikai tüntetésnek vehetnék. Mi tehát ki­jelölt helyünkön elhelyezkedve vártuk a trón­örököst. Egyszerre óriási robbanás hallatszik. Mi azt hittük, agyulövéssel jelzik a trónörökös érkezését, de már 2-3 perc múlva, láttuk, hogy két embert számos rendőr és katona kisért. Ezek voltak az első, a Cumurija-hídja melletti merénylet tettesei. E merénylet nem sikerült. De mi arról, hogy ez merénylet volt nem tudtunk. A trónörököst nagy „zsivnó“-val fogadták a városháza előtt, amelybe a mi han­gunk is beleelegyedett. Innen mi a múzeum megtekintésére indultunk, de mivel az utcák a tolongó néptömegtől el voltak állva, egy mellékutcába fordultunk be. Mikor éppen az utca végére értünk, jelezték, hogy a trónörökös kocsija jön, mi tehát megálltunk. Ekkor for­dult be a trónörökös autója a Ferenc József­­utcába. E pillanatban egy kapualjból, 23 lépés­nyire tőlünk 2 lövés dördült el. Közvetlen kö­zelből alig 5 lépésnyire a kocsitól. Láttuk, hogy a trónörökös felemelkedik, csákója fejéről le­esik. A trónörökösné föléje borul. Óriási kava­rodás támadt. A közönség, rendőrök, katonák nekiesnek a merénylőnek, mig a trónörökös automobája hátrálva eltűnik. Megdermedve állt a közönség a merénylet hatása alatt. Tíz perc múlva, már elterjedt a hír, hogy a trón­örökös és neje meghaltak. A hatás, mit a hír kel­tett leírhatatlan. A közönség előbb nem akarta hinni, majd megteltek az utcák síró, — a szó szoros értelmében — zokogó emberekkel. Ka­tonatisztek nejei, a város intelligenciája jár az utcán, halványan, hangos zokogással. Nem kell mondanom, hogy mi, magyarok teljesen konsternálva álltunk e rettenetes katasztrófa akaratlan szemléleténél, szívünk megremegett, sokáig beszélni sem tudtunk egymáshoz ; tanít­ványaink szemében ott rezgett a részvét fája, bús könnye és még most, egy órával a merény­let után, sem tudtunk megnyugodni. Annyi bizonyos, hogy kirándulásunknak ezt a szo­morú epizódját sohasem fogjuk elfeledni. Sarajevo, d. u. 3 órakor. A 2 órával ezelőtt díszlobogókban ragyogó városra fekete gyász borult. Az osztrák, ma­gyar, szerb, horvát, bosnyák, török zászlókat bevonták és helyükön most fekete lobogókat lenget a szél. Az összes katholikus templomok harangjainak bus­ogása tölti be a levegőt, a nép ezrei tolong­nak az utcákon, a fehér­ruhás hölgyek f­­ele szallagokkal övezték derekukat. Mindez itt szomorú elkeseredés ül az­ arcokon. Gyalo­g és lovas katonák cirkál­nak az utcákon. . Az első bombaverénylet helyét egy mé­lyedés a kocsiúton, néhány betörött ablak és leszakadt telefon- és távirda drótok jelzik Érdekes ránk nézve, hogy, — amint hallottam — az első bombamerénylet áldozatainak se­beit a szintén jelenleg Sarajevóban időző Schvarcz Vilmos dr. földink kötözte be. A merényletről r­ég a következő tudósí­tásokat kaptam. Az első merénylet végrehaj­tója a Miljacka folyón ugrott, mire egy Marosi nevezetű magyar borbély utánra ugrott és küzdeni kezdett vele, de a merénylő kiszaba­dult, a másik parton azonban elfogták. Az első merényl­ő után a trónörököst­ a csendőr­kapitány, lerde (szintén magyar) kérte, hogy ne foly­assa tovább útját; a trónörökös azonban leintette őt és kijelen- ' tette, hogy semmiért.sora tér el programmjá­­tól. Így történt meg autón a második merény­­let, melynek elkövetne ellen tavaly már ha­sonló dolog miatt sizsgálat folyt. El is távolí­tották a városból. Pén nap előtt visszajött, de a rendőrség, úgy látszik nem vett róla tudo­mást. Pedig pesti déektívekkel volt tele a város és környéke.­­,­­két már három állomás­sal Sarajevo előtt­i v­­asúti kocsiban, menet­közben detektívek z­ólítottak fel igazolásra. Tegnap este az ossza kávéházakat és vendég­lőket detektívek járák be, mindenkit felszó­lítva az igazolásra. Cak a­kinek fez volt a fején, nem zaklatták. Ennyire bíztak a szlávokban. A merénylő anyja egy külvárosi kocsmárosné, akit szintén elfogtak.Mikor a rendőrök kisér­ték, cinikusan nevették­, beszélt és hadoná­szott a közönség felé. Az első sürgöny­i gyászos esetről Kono­­piszba ment a trónör­cös gyermekeinek a kö­vetkező tartalomma .„Kérem a gyermekeket kímélettel tudósítani hogy ő Fenségeik me­rényletnek lettek áll­­a­ni.“ Lantus grófnői.’ ' /a hölgy » trón­örökös­­né nővérének Chotek grófnőnek ч következő táviratot küldte Prágába „őfenségeik egy merénylet alkalmával megsebesültek és pár perc múlva meghaltak, anélkül, hogy eszmé­letüket visszanyerték volna.“ Azt beszélik, hogy ő Felségéhez iimen sürgöny ment, hogy tekintettel a bekövetke­zett és bekövetkezhető eseményekre rendelje el az ostromállapotot Sarajevóban. Sarajevo, este 9 órakor. Az utcákon nagy a tolongás és­ az izga­tottság. Az összes üzletek dél óta zárva van­nak. A török mecsetek nyílt előcsarnokaiban nagy csoportokban imádkoznak a jámbor, szelíd muzulmánok a merénylet bekövet­kezte óta. Különös érzés szállja meg a szem­lélő idegent ez előre, hátra hajlongó, hado­nászó és imákat mormoló alakok láttára. A katasztrófa hatásának nyomasztó elfo­­gadása üli meg az utcán sétálók lelkeit. Min­denki vár valamit, fél valamitől, tudja, hogy valaminek történnie kell. Egyszerre csak 11 Ferencz József­ utca felől nagy néptömeg közeledik. Horvát diákok közelednek, haza­fias dalokat énekelve. A Central szálló előtt a tömeg megáll. Egy alak kilép és beszédet tart a tömeghez, majd mindnyájan térdre ereszkednek és imádkoznak „a horvát nem­zet reménységeinek“ lelki üdvéért. Azután felállnak és a tüntetés a szerbek ellen folyik tovább. Csodálatos, hogy sehol a városban nem látni katonát és alig egy-egy rendőrt. Nekünk magyaroknak általában feltűnt, hogy a trónörökös egész fogadása alatt, sehol katonai kordont nem láttunk. Tehát a Pester Lloydnak az az állítása, hogy katonai kordon mögül lőttek volna a trónörökösre, tévedés. Egyáltalában, ahol a merénylet történt, a Croatia biztosító társaság épülete előtt, alig állt 50 ember úgy hogy köztünk és a me­rénylőt körny­ező emberek között már 10 lépésnyi üres tér volt. Itt közöl­ük a merénylet helyének terv­rajzát : ,,Pécsi Napló** 1914. julius 1

Next