Pécsi Napló, 1914. november (23. évfolyam, 262-286. szám)

1914-11-01 / 262. szám

2. Csapataink verik az oroszokat. Budapest, október 31. (Hivatalos.) Galicia—bukovinai határ közelében, Kulitól északra tegnap egy minden fegyvernemből álló orosz h­adoszlopot megvertünk. Közép­­galiciában csapataink tartják Tarkánál észak­keletre, valamint Stary-Sambornál, továbbá Przemysltől keletre és az Alsó Sannál elfog­lalt állásaikat. Wisó vidékén több ellenséges támadást visszavertünk. Ott, valamint Sko­­lennél és Stary-Samliornál az oroszok százait foglyul ejtettük. Orosz-Lengyeországban a had­műveletek tegnap is harc nélkül folytak le. Höfer vezérőrnagy, a vezérkari főnök helyettese. (Miniszterelnökségi sajtóosztály.) Az északi harcok. Budapest, október 31. (Eredeti távirat.) A sajtóhadiszállás egy különítménye Jaros­­lauig jutott, amelytől északra és nyugatra állandóan harcok folynak. A mi csapataink helyzete kedvező. Mozsaraink akcióban vannak. A Nap jelen­tése szerin­t az oroszok Turka felőli betörési kísérlete meghiúsult. Csapataink negyvennyolc orosz tisztet és nyolcszáz katonát fogtak el. Az ellenség menekült. Bukovina északnyugati részén harcok folynak. Daliménál az oroszok ismételt támadása eredménytelen volt. Csapataink a sk­yi vonal irányába vetették vissza az ellenséget. Előnyo­mulásunk sikeresen előrehalad. Előcsapataink már megközelítették Kolomeát. A radomi erdőségben óriási harcok vannak. Csapataink kitűnően eltorlaszolt állásokban tüzelnek az ellenségre. Orosz híradás szerint Przemysltől délre heves ütközetek vannak. A magyar ezredekből álló csapatok az orosz balszárnyat támadják. Belgiumból a németek nagyobb csapa­tokat vittek az oroszok ellen. A németek nagy harcai: Berlin, október 31. A nagy főhadiszállás­­közli : Belgár hadseregünk tegnap bevette Ramsi Chapellet és Bisehofet. Az Ypres elleni támadás szintén előrehalad. Sandhoordet, Hol­­lebeket és Vambeket rohammal bevettük. Déli irányban szintén hódítottunk területet. Sois­­sontól keletre is megtámadtuk az ellenséget és a nap folyamán Vaillytől északra több megerősített hadállásból kivertük. Délutá­n Willyt rohammal bevettük és az ellenséget súlyos veszteségeket okozva neki, Aisne folyónál visszavertük. Ezer foglyot ejtettünk és két gépfegyvert zsákmányoltunk. Az Argonnei erdőben, Verduntól nyugatra és Toultól északra az ellenséges támadások ismételten össze­omlottak, mi­közben a franciák súlyos veszte­ségeket szenvedtek. Az északkeleti hadszín­téren a harcok még nem vezettek döntéshez. Varsótól nyugatra az oroszok lassan kö­vetik újólag csoportosuló haderőnket. (Miniszterelnökségi sajtóosztály.) Orosz-bolgár konfliktus. Bukarest, október 31. (Eredeti távirat.) A Vitorul szerint Oroszország és Bulgária között a diplomáciai viszony megszakadása közvetlen küszöbön van. Felkelés az angol gyarmatokban. Berlin, október 31. A Rotterdamer Nachrichten szerint egész Oranje gyarmat nyílt felkelésben van Anglia ellen. (Miniszterelnökségi sajtóosztály.) Merénylet egy főispán ellen. Budapest, október 31. (Eredeti távirat.) Markovics Manó: Csongrád megye főispánja ellen az északi harctéren egyik vasúti állomáson rálöttek. A golyó a főispán bal combjába fú­ródott. A sérülés nem veszélyes. A merénylőt nyomozzák. „Pécsi Napló“ 1914. november 1. Halottak napjára. ...........Jertek, ék jertek Látogassuk együtt a temetőkertet. Az idén gazdag aratása van a ha­lálnak, új sirkant mégis oly kevés dom­borul a temetőkben. Halottaink nagy­részt idegen föld, vagy a csatatér vér­rel áztatott göröngyei takarják be, ame­lyek fölött még mindig harci paripák robognak. Az idén tehát nagyon sokan lesznek, akik a megemlékezés virágos koszorúját és lánggal égő gyertyszál­­lait nem vihetik el szeretteik sírjára. Pedig hát az idei év halottai jobban megérdemlik a virágos koszorút, az omló könnyeket mint azok, akikért békés munka közben jött el a fagyoskezű halál. A temetőkertet járva halottak nap­ján legelsősorban is ezek jussanak eszük­be. A csatatér hős halottairól emlékez­zünk meg kegyelettel, s a­mit virág­díszben, gyertyalángban nem juttatha­tunk emlékezetüknek az jusson az élők javára, jusson azoknak, akik a kórszo­bák mélyén gyógyítgatják a hazáért kapott sebeiket, jusson azoknak, akik a csatatér elesett hőseiben kenyérkereső apát, vagy testvért vesztettek el. A­ csatatér halottai úgyis más be­számítás alá esnek, mint a békés idők elhunytjai. Ez utóbbiak kimúlásukka csak egy családban, vagy bizonyos mun­­kakörben hagytak maguk után hézago. Az, aki a haza jó­voltáért­ harcolva esk­el, az mindnyájunk halottja, az egér országé, az egész nemzeté. Az egér nemzet rokonérzése veszi körül a portaló hősök emlékezetét, de csodálatosképp ez az érzés nem oly lehangoló, mint Ili­kor béke idején elhunyt kedveseink hf­­jára tesszük le a halotti koszorút. Nm oly lehangoló, mert hisz itt a haláltól élet fakad, a s­emzet jövő élete, övő boldogulása. Az ily halottaknak sem gyász és zsolozsma kell tehát, de dicőitő hymnusz, ujjongó diadalének, mértanit az ország veszit az elhunyt hősöiben, annál nagyobb a nyereség. Hiszti az ő hősi haláluk egyengeti a sikerek­­ját, az ő hősi haláluk alapozza meg a­égső győzelem fenséges nagy épületét. Nem a lehangoltság illik tehát az idei alot­­tak­ napjára, hanem az erős bizaodás érzése. Talán sok is az elesett hősök száma, de ez csak azt bizonyítja hogy sokan vannak olyanok, akik a hzáért nemcsak élni, de meghalni is tdnak. Legyen tehát az idei halottas napja egy fenséges, magasztos ünnep a magyar társadalomra nézve, egész nemzt forr­jon össze lelkileg, s az az összeiriadás adjon táplálékot annak a mukának, amelynek célja a háború okozta sokféle sebnek a gyógyítása. Ne egysze gyer­tyák gyúlj­anak ki az idén a sirhimokon, hanem áldozati lángok a nemze további áldozatkészségének tündöklő angjai. Még mindig messze van a dönts napja, folyton újabb és újabb erőfestésre van szükségünk, ha győzni akarok, ehhez az erőfeszítéshez szolgáltassa rugót a halottak emléke, különösen aoké a ha­lottaké, akik a csatatéren orladnak. Ők adták a legtöbbet,­­ az életü­ket adták oda a nagy cél érdekében, miért ne áldozhatnánk mi knnyü szív­vel, jóval kisebb­­értékek. Halottak napján látogassuk a temetőkerte­ket, ösztönzést, lelkesedést meríteni a jöven­dő nagy áldozatokra. Apróságok a nagy harctérről. Szerbia, N...., 1914. október 26-án. Igen tisztelt szerkesztő úr ! Már régideje köszörülgetem rozsdás tol­lamat, hogy egy elszánt rohammal bero­­bogjak a szomszédba, amely most oly messze van. Gyűjtögettem az „élményeket”, de bármennyire buzgólkodtam is, nem sikerült egy tollhegyre valót összeszednem, ha a szigorú haditudósítást el akarom kerülni. (Az igazán érdekeset, ami megérdemli a „toll hegyét”, most még amúgy sem szabad megírni.) Amikor neki­indultam a hadjáratnak, azt hittem, hogy színes, változatos és főleg sajos események tanúja leszek. Itt aztán kitűnt, hogy a változatosság nem nagy. Hol gyalogság lő, hol tüzérség. Hol elölről lőnek, hol jobbról, vagy balról. — Ez az egész. — Azaz bocsánat? Hol jól lőnek, hol rosszul, de rendesen rosszul. Ha az ember nagy néha leveti a cipőjét, úgy kiszámít­hatja az ujjain, hogy hányféle változat lehetséges. Olyan az egész, mint egy ország­gyűlési tudósítás. Rettenetesen unalmas. Az országgyűlési tudósításokban csupán a köz­­beszólások érdekesek, épen így van a hábo­rúban is, itt is csak egyes érdekes pillanatok vannak, amelyek hol vidámak, hol nem. Ebből a fajtából szedtem össze néhányat és ha­t. Szerkesztő úr, mint a „felelős” hajlandó a felelősséget viselni, úgy ám tá­laljon fel belőle egyet-mást, de­ én nem felelek semmiért. Herr Breelmitzer. A név ugyan másként íródik, de nagyon hasonlóan hangzik. Ez a becéző neve. Béké­ben a tulajdonosa postatiszt, most szám­vevő tűzmester és az üteg mamája, aki elgondoz bennünket mindennel, amit meg­kívánunk és amit a pénzünkért meg lehet szerezni. Minden reggel megjelenik az itt igen olcsón vásárolt kis kocsiján és hozza a nagyon drágán vásárolt ínyenc dolgokat: újságokat, bort, csokoládét, cigarettát, sü­teményt stb. Mivel a szerb tüzérség egy időben pontosan reggel fél nyolckor kez­dette a hangversenyt, ezért Herr Brech­­nitzer úgy intézte a dolgát, hogy az előadás kezdetekor már árkon-bokron túl legyen. Egy szép ködös őszi reggelen peckesen hajtja az országúton Herr Brechnitzer juk­­kerfogyttát, amikor a szerbek oldalán elbődül egy ágyú és utána másik öt darab. A követ­kező események drámai gyorsasággal bo­nyolódtak le néhány rövid pillanat alatt. Zúgva szállanak felettünk a schrapnellek és néhány száz méterrel mögöttünk felrob­bantak afölötti haragjukban, hogy megint nem találtak. Herr Brechnitzer a kellemet­len hangok hallatára menekülni akar a ki­emelkedő úttestről, hirtelen kanyarodik és páratlan ügyességgel kocsival, lóval befordul a sáros árokba. Amikor fülig sárosan fel­segítettük, a szerbek felé fordul és méltat­lankodva kifakad : — So e’ Gemeinheit. Nem tudnak várni ! Még meg sem jöttem, már lőnek. A bölcselke­dő. Házat építettünk. Nem olyan nagyot, mint a Napló, de azért a hadjáratban elér­hető minden kényelem megtalálható benne. A házépítéshez anyag kell. Mivel pedig itt nincsenek üzletek, ahol a szükségeseket össze lehet vásárolni, ezért ott vásároltuk az anyagot, (mi mindent veszünk) ahol épen találtuk. Lebontottunk egy félig kész házat, aztán lett tégla, meg gerenda. A szomszéd házban ajtót vásároltunk szár­fával együtt, a harmadikban ablakot, a negyedikben asztalt és székeket és így to­vább, még egy vaságyat is vásároltunk, de persze matrac nélkül, mert ezt már más megvette. A felépített nyers téglafalat belül el­­malteroztuk deszkaburkolattal, kívül golyó­fogó földtöltéssel fedtük be.

Next