Pécsi Napló, 1915. július (24. évfolyam, 147-173. szám)
1915-07-01 / 147. szám
1915 Julius 1. T.,Pé'3ei Napló* ttottuk, és soraikban zavart idéztünk elő. Felszálló füstöt, azután egy nagyobb tűz nyomait állapítottunk meg. Séd il Bahr közelében időről-időre megismétlődik a gyalogsági harc és a bomba vetés. Az ellenséges tüzérség hasztalan pazarolja lövedékeit azzal a céllal, hogy lövészárkainkat szétrombolja. Ellenséges repülők Jenisehir falura, Kun Kalehtől délre, bombákat dobtak, anélkül, hogy kárt okoztak volna. Anatóliai ütegeink sikeresen bombázták a Sed il Bahr melleti ellenséges tüzérséget. A többi hadszíntereken nem történt jelentős esemény. Anglia háromszázezer embert vesztett a háborúban. Hága, június 29. A Labour Leader tegnapelőtti száma a Ruszkij Invalid vezércikkét reprodukálja, amely keserűen panaszkodik a háborús lelkesedés teljes megszűntéről. Az egész nép, úgy látszik, a kényelmes bátortalanságba sülyedt. Az angol szocialista újság az angol veszteségeket az eddigi arány tekintetbevételével szeptember végéig közel háromszázezerre becsüli. Románia magatartása. Bukarest, jan. 29. A félhivatalos Indépendance Roumaine hétfői száma így ir: Románia nem tűrheti tovább, hogy idegen emberek intézzék sorsát és idegenek folyvást elhalmozzák szemrehányásokkal. Sem fenyegetésekkel, sem hizelkedéssel nem lehet Romániát befolyásolni. Vidéki hírlapírók országos gyűlése. — Saját tudósítónktól. — A vidéki újságírók orsz. szövetségének még nem volt oly látogatott igazgatósági ülése, mint a keddi, mely egyúttal "pótolta az ezévi közgyűlést, melynek egybehívását az igazgatóság nem tartotta célszerűnek. Az ülést Szávai Gyula elnök nyitotta meg, az ő ismert ékesszólási képességét meghaladó lendületes szavakkal, melyekkel vázolta a vidéki sajtó súlyos helyzetét, melybe azt a háború sodorta, szólott nagy munkatöbbletéről s megcsappant jövedelméről, de joggal utalhatott a számottevő vidéki napilapoknak erkölcsi súlyban való meggyarapodásáról, melynek kifejezést adnak azon elismerő szavak, melyekről szóló írásos dokumentumok mindenkor ereklyéi lesznek a szövetségnek. Akadnak ezek között elismerő sorok a királytól, a Vörös Kereszt fővédnökétől, a miniszterelnöktől, a pénzügyminisztertől, aki a hadikölcsön önzetlen propagálásáért mond köszönetet a szövetségnek, melynek kebeléből mintegy 120-an teljesítenek szolgálatot a hadseregben, akik közül 12 elesett, többen különböző kitüntetéseket kaptak vitéz magatartásukért, másokat pedig, mint Giróni Géza szabadkai újságírót, akit megihletett a háború, melynek poétája lett, orosz hadifogságban várja a háború végét, hogy visszatérhessen szerkesztőségéhez. A szövetség 29 tagja részére interveniált azoknak fölmentése érdekében, mert azokat lapjuk nem nélkülözhette és 22 esetben, amikor a B. népfölkelőkről volt szó, ezen intervenció sikerrel is járt. A hadi jótékonyság terén is eredményesen működött a szövetség, mely 1500 koronával vett részt az Otthon Kör helyiségeiben berendezett katonai kórház létesítésében, majd a segélyre szorult bevonultak mindegyikét támogatta, úgy, hogy kénytelen volt a miniszterelnökségtől a hadiadó jövedelméből segélyt kérni, hogy továbbra is eleget tehessen emberbaráti feladatainak. A miniszterelnök most intézte el ezen kérelmet, 5000 koronát utalva ki a szövetség részére. A hadikölcsönjegyzésben is szerény anyagi helyzetével kivette részét, mivel 100,000 kor. kötvényezett vagyonán felül rendelkezésre álló különböző alapokból a két hadikölcsönből 14,000 koronát jegyzett. Majd áttért az elnök még a sajtóreform előkészítési munkálatainál a Budapesti Újságíró egyesülettel keletkezett konfiy,meg lovaglás ügy is sarjanzott. Most a szövetség igazgatósága megkereste és hihetőleg meg is találta az utat a konfliktus mindenkit kielégítő elintézésére, aminek alapját ezen ülésről szóló jegyzőkönyvben fektették le. A lelkes éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó után Sas Ede kért szót, hogy indítványozza az elnöki magasröptű megnyitó beszédnek, melyben élénk színekkel volt szószólója a vidéki újságírói kar erkölcsi érdekeinek, jegyzőkönyvbe való beiktatását hozza javaslatba, ami meg is történt. Majd ő is szólt a félreértésből származó harmónia megzavarásáról, melynek helyreállítására ő tette meg utólagos jóváhagyás reményében az első lépést, mivel a vidéki szövetségnek szüksége van a fővárosi újságírók összességét magában foglaló újságíró egyesület eddig nélkülözött jóakaratára, melyre a félreértés kimagyarázása után most már számíthatunk. Lenkei Lajos is még a napirend előtt kért szót, hogy visszategye az igazgatóság kezébe a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének igazgatóságába való delegálását, mivel mostani nagy elfoglaltsága és a kedvező gyorsvonati összeköttetés hiánya miatt nem tehet eleget oly lelkiismeretességgel ezen tisztének,amint azt a nyugdíjintézetbe fölvételeket kérő vidéki újságírók érdeke megkívánja. Eddigi ezen téren való működéséért Pichler Ferenc pozsonyi szerkesztő javaslatára jegyzőkönyvi köszönetet szavazott az igazgatóság, mely most Sas Edét delegálta a nyugdíjintézet igazgatóságába, mint aki e megbízásnak, Budapesten való gyakori időzése révén leginkább megfelelhet. Az elnöklést most Lenkei Lajos alelnök vette át. Palócz László főtitkár erre ismertette a legutolsó ülés óta lefolyt eseményeket. Miként az elnök,. . is megemlékezett az egyesület halottairól, az adományok sorozatáról, amelyek között ismét szerepel a Pécsi Takarékpénztár 100 kor. adománya, majd a segélyezési és új tagok felvételi kérvényét és folyó ügyeket intézte el az igazgatóság. Tisztelgés a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjénél. Elnöki megnyitójában említette meg Szávay Gyula azon indítványt, melyet két nagyváradi újságíró, Hegedűs és Székely nyújtottak be, hogy a szövetség fejezze ki hálás köszönetét azon nagy teljesítményért, melyet a miniszterelnökségi sajtóosztály a háború kezdete óta a vidéki sajtónak küldött információk terén kifejt, melynek főnökének, Drasche Lázár Alfréd dr. min. tanácsosnak jegyzőkönyvi köszönetet javasoltak az indítványozók, mely javaslatot annál szívesebben tette magáévá az igazgatóság, mert a sajtóosztály főnöke teljességében elismeri a vidéki sajtónak most különösen magasztos és fontos hivatását és azt szem előtt tartva, szíves készséggel áll a vidéki sajtó munkásainak rendelkezésére, hogy megkönnyítse teendőiket. A hozott határozatot délután 6 órakor az igazgatóság nagy küldöttsége vitte el a miniszterelnöki palotába, ahol a sajtóosztályon a háború kezdete óta nem volt pihenőnap. A küldöttséget már várta is Drasche Lázár Alfréd, a legszeretetreméltóbb emberek egyike, aki e rozoga, fakó s oly nevezetes épületben valaha valamelyik osztály élén állt. Draschert Szávay Gyula szövetségi elnök üdvözölte, elsősorban örömének adva kifejezést, hogy bár igen sok bajuk, van azoknak, akik ezúttal eljöttek a miniszterelnökségi épületbe, mégis örvend annak, hogy ezúttal semmit se kérnek, sőt inkább hoztak, ami ugyancsak nem mindennapi dolog e helyütt, mert a V. H. O. Sz. igazgatósága elhozta hálás köszönetét mindazon értékükben felbecsülhetetlen szolgálatokért, melyeket igaz, hogy a köz javában a min. sajtóosztály az egész sajtónak a háború kitörésének pillanatától tesz és még ritkán akad oly kérdés, melyben két újságíró egyetért, ma egyhangúlag fogadták el azon indítványt, fejezze ki a szövetség hálás köszönetét a sajtóosztálynak, elsősorban az annak élén álló főnöknek, aki megértette az idők szavát és fölismerve a vidéki sajtónak is fontosságát, azt kellő instructióval látja el és ezzel emeli annak megbízhatóságát és megbecsülését az ország, különösen a vidék közönsége részéről. Kéri egyúttal, tolmácsolja ezen köszönetét a miniszterelnöknek is. Drasche Lázár Alfréd dr., mint tanácsos megköszönte a szövetség bizalmi nyilatkozatát, melyet annál magasabbra értékel, mivel most egy éve, mint nem céhbeli ember állt a miniszterelnök fölkérésére ezen osztály élére, még pedig ideiglenes jelleggel és működése elismeréséből azt látja, hogy megtalálta a helyes utat a vidéki hírlapok szerkesztőségeibe és követi ezen tekintetben is a miniszterelnök azon intencióját, hogy e helyütt nem bürokratára van szükség, hanem a reális életre kell fölépíteni a hírszolgáltatást és a miniszterelnökség figyelemmel kísérve a vidéki napisajtó munkálkodását, azt minden tekintetben megbecsüli, azt a lehetőségig a maga részéről is kész előmozdítani és hogy a harmonikus együttműködéshez kéri a vidéki sajtó oly készséges közreműködését, mint eddig. A küldöttség vezetője ezután bemutatta a szövetség alelnökeit, Bratjer Lajos drt és Lenkei Lajost, valamint annak minden egyes tagját és a nagy elfoglaltságú sajtófőnöknek mindegyik részére volt néhány nyájas szava. Majd elbeszélgetett a vidéki újságírókkal, akiknek többrendbeli kérdéseik is voltak. Drasche Lázár Alfréd dr., akinek minden szavából Tisza István gróf iránt való rajongása sugárzik ki, szívesen válaszolt is mindenre, de azért a kérdezősködők nem okosodtak, nem tudtak meg többet, mint amit tudnak, de azt láthatták, hogy még homály fedi a jövőt, a hangulat mindenképen bizakodó, és legjobb reményekkel nézhetünk a jövő elé. Kellemetlen meglepetésektől most már aligha kell tartanunk. Egyesült erővel. — A hadügyminisztérium sajtóosztályától. — Holik Vincenc, a 13-ik dragonyosezred szakaszvezetője és Preibisch József, ugyanezen ezredbeli dragonyos, 1914 november 16-án orosz fogságba esett. Lovas hírszerző különítményben voltak szolgálattételre beosztva, ez meg olyan körülmények közé jutott, hogy sokkal nagyobb kozák csapaton kellett magát átvágnia. Kettőjüket még két német fogolylyal együttesen 4 orosz gyalogos vezette Varsó felé. Ám Holik fülelt és mindent élesen szemügyre vett, hogy a szökésre netán kínálkozó alkalmat megragadhassa, mert nem nagyon örvendezett annak, hogy valahol az Uralon túl kelljen majd fogságba idejét leélnie. Az egyik faluból kivezető útán messziről hangzó lódobogás ütötte meg fülét, amire széttekintgetvén, német dragonyosokat pillantott meg. Ugyanakkor megfordult a mögötte lépkedő orosz baka is. Ezt a pillanatot kihasználva, Hollik az orosz kezéből a fegyvert kikapta, az út menti árokba szökkenve fedezéket is talált s rákiáltott a fogolykisérő oroszokra. ,,Föl a kezekkel !” A puskát feléjük lövésre készen tartotta. A másik három fegyveres orosz eldobta fegyverét, a foglyok az orosz puskákkal fegyverkeztek fel s igy már, a kocka egészen megfordult. Közben a német dragonyos járőr is odaért s épen a kis csapat elleni rohamtámadásra készült, amelyet csak az a kiáltás, hogy itt osztrák katonák vannak, tartóztatott fel. Holik a német dragonyos altiszttől kérdezősködött a mi csapatainkról s tőle tudta meg azt a jó hirt, hogy 3 kilométernyire mögöttük német lovasszázad állapodott meg. A falut a szétszórt oroszoktól még gyorsan megtisztították, azután Holik és bajtársai 80 főnyi fogolycsapattal jelentkezhettek a lovas csapatnál. Ezen hősünk éber lélekjelenlétét az arany vitézségi érem jutalmazta. Huszáraink ébersége. Pistel Miksa főhadnagy volozatei hírszerző különítményéből Enyedi Mihály, 2-ik huszárezredbeli szakaszvezetőt 1914. dec. 26-án őrjáratra küldték ki az ellenségtől megszállót Ustrzyki Gmnbe, annak kipuhatolására, hogy ugyan mennyi ellenség van a faluban. A faluhoz közeledés első kísérlete 3