Pécsi Napló, 1915. augusztus (24. évfolyam, 174-196. szám)

1915-08-27 / 193. szám

, bab, cukorborsó, fokhagyma rekvirálódik azokból, ámbár a fokhagymát a muszka is nagyon szerethette, mert ahol az tanyázott, lámpával sem lehet fokhagymát találni, mind ki van az már húzogatva. S mihelyt rekvirálásra nyílik alizalom, mindjárt elmúlik a baba fáradtsága, egyszerre friss és üde lesz, mintha nem is ő marsolt volna egész nap. S hogy egy kis életveszedelemtől sem riad vissza, mikor rekvirálásról van szó, bizonyítja az alábbi história. Egymással szemben fekszik a két svarmlinia. Csend van, de mind a két fél erősen ügyel arra, hogy a másik túlságosan élénken ne mozogjon. Menázsiról persze szó sincs, azt majd csak este, besötétedés után hozzák ki kozlikokban, előbb nem lehet. Az este messze van, kezdenek az emberek éhesek lenni, az egyik azután vállalkozik, majd szerez ennivalót. Vagy tíz lépésre a lövészárok mögött békésen fekszik egy krumpliföld, a baka kiugrik az árokból, s mit sem törődve az elfütyülő golyókkal, hidegvérrel kezdi szedni sapkájába a krumplit. A muszkának nem tetszik a dolog, egész sortüzeket ad rá, a baka erre, elterül a földön, neki már semmi köze a világi dolgokhoz, ő halott, hagyják őt békében. Aztán mikor azt hiszi, hogy elterelődött róla már a figyelem, mintha mi sem történt volna, újra elkezdi szedni a krumplit. Erre már a muszka is dühbe gurul, ■akcióba léptet egy gépfegyvert is és egész szériákat ad le a krumpliföldre oda, hol a baka lapul, aztán mikoor a muszka azt hiszi, hogy a krumpliföldön csakugyan hulla hever már, az álhalott a legnagyobb nyugalommal felkel s be az árokba, hol pár perc múlva örvendező képpel főzik a pompás krumplit. Különben akármilyen jól s akármilyen bőségesen kapjon menázsit a baka — hiszen a fahrküche mindenütt és mindig ott van s viszi a fáraolt bakának a kitűnő meleg húslevest — mégis csak az izük igazán a bakánnak, amit a maga főz magának. Mindenki ért a főzéshez, ha ráérnek egész nap főznek ; persze ezek az ételek nem igen foglalhatnának helyet, mondjuk egy előkelő vendéglő étlapján, de ízlik s ez a fő. Olyan babfőzeléket főztem ma, dicsekedik infanterist Varga András, milyet az asszony sem főz odahaza. Csak a hús hibázott belőle... Az ám a hús ! Néha elkerül a babatársaság еيУ-еёУ olyan faluba is, hol csirkék szaladgálnak az udvaron, s récék tipegnek az utcán , micsoda vadászat indul meg egyszerre, egy fél óra múlva minden baka konditjában csirke főj... Mellette a fahrküche is derekasan működik, csoda-e, hogyha az emberek hízni kezdenek, s a vérük is mozgásnak indul, s minthogy a muszka nem jön és egyelőre mi sem megyünk neki a muszkának, hát egymáson próbálják ki erejüket, nagy birkózások esnek, derekasan megropogtatják egymás derekát. A muszka úgy látszik megirigyli a mulatságot, egykettőt odalő, de oda sem igen néznek a fütyülő golyóknak, túlságosan megszokták már. Csak akkor csendesednek el, mikor az orosz gránátot küld. Az komoly dolog, avval nem illik tréfálni. Belevág a gránát a földbe : egy tompa dobbanás, egy irtózatos földsugár tör az égnek, s azután mintha kínjában a maga az anyaföld is lefordítana, szinte a velejét halogatja az embernek ez a rettenetes, ez az ítéletnapi, ez az állati felüvöltése a Földnek... De egyszerre kiderülnek az arcok, mikor meghallják, hogy a mi ágyúink visszafelelnek, tudják, hogy az orosz ilyenkor rögtön elszokott hallgatni. Megy a russzinak a csomag, konstatálják boldogan. Nos és azután alkalom kínálkozik néha egy kicsikét megheccelni a muszkát. Mikor megjött Varsó elestének híre, összeültek az emberek tanakodni, hogy lehetne ezt a nagy eseményt a muszka tudtára adni, de úgy, hogy egy kicsit mérgelődjék is miatta. Csináltak hát egy nagy táblát, nagy cirill betűkkel oroszul ráírták, Varsó elesett, a tábla tetejére pedig ráerősitettek egy magyar, egy német s egy török zászlócskát. Éjszaka azután három vakmerő segélny kivitte az olasz Stellung elé s valami 40—50 lépésre az olaszok orra előtt letűzte a földbe. Mikor pedig bejöttek a legények, megkezdődött a koncert. A batallion hornista „Habracht”-ot fújt, majd elfújta a takaródést, azután három hatalmas sortűz durrant el a muszka Stellung felé. Persze őrült lövöldözés indult meg, de képzelhetjük a muszka dühét, mikor másnap közvetlenül az orra előtt felfedezte a kiirobogózott táblát. Hogy el ne vihesse, arról gondoskodott a babatársaság, mikor néha látható lett egy-egy gyanús szándékú muszka, azonnal értésére lett pár lövéssel adva, hogy fölösleges fáradoznia. Dühükben szegények, mit tehettek mást, csak úgy porzott, akkorákat lőttek a táblába. Este azután újra kilopództak a fiúk a tábláért, sikerült is behozni: 42 lyukat olvastunk meg rajta. Egy napon meg parancs jött, hogy a lövészárok közelében még lábon álló gabonát , már amennyire lehetséges , le kell altatni. Kohó, hogy felpezsdült egyszerre az egész baltatársaság! Kiütött a béke emberek, újra otthon Vagyunk már ! Rekviráltak Vagy tíz kaszát s neki a rengő-ringó gabonának. A muszka csak nézett, nézett, majd elkezdett lődözni, de a legélnyek mit sem törődve a körülöttük szálldogáló golyókkal, vígan arattak, meg kévéztek estig. Másnap már a muszka is aratott... Neusiedler Jenő. „Pécsi Napló“ 1915 agusztus 27 A Monte S.-Michele visszaszerzése. (93-as bakaiunknak a délnyugati harctéren viselt dolgaiból.) — A hadügyminiszterium sajtóirodájától. •— Végre nekünk is kijutott a részünk a hűtlen szövetségessel való küzdelemből, összemértük fegyverünket az olasszal. Július 20-án történt. Tartalékban voltunk, a doberdói fensik közvetlen szomszédságában, amelyért az utolsó hetekben olyan véres csaták folytak és vártuk, hogy mikor kell már magunknak is a küzdelemhez látnunk. Egyszerre csak nekünk is megfujják a riadót s parancsot kapunk a nyomban való indulásra. Estszürkületkor értünk a fensikra s zászlóalj parancsírokzunk röviden csak amnyit mondott, hogy éjszaka ellentámadást intézünk a Monte S. Michele ellen. Nappal a mi gyalogságunk erről a hegyről azért vonult el, mert az olasz egy álló napig a legsúlyosabb kaliberű ágyuk tüzével árasztotta szörnyen el, ezután az ellenség szállotta meg persze a hegyet. Ám nem sokáig örülhettek a hegy megszerzésének, csak pünkösdi királyság volt az ottlétük, a súlyos áldozatokba került pozíció mihamarabb elveszett a számukra. A sötétség oltalma alatt, sok helyütt töretlen után — még ösvény sem kínálkozott —m értünk lopódzva a gyanútlan ellenség mellé, csoportosultunk és kisvártatva reá került a sor, hogy „előre”.“ Feltartóztathatatlanul előretörő csatárláncunk még a sötétben söpörte el az ellenséges őröket és néhány pillanattal később már a néhány száz lépéssel hátrább eső ellenséges előállást is elfoglalta. Innen körülbelül 1000 lépésnyire feküdt célunk, a hajnali szürkületben már felismerhető Monte S. Michele. Támadásunk szünetlenül előbbrehaladt, egy pillanatra sem maradt abba az előállásaiból menekülő ellenség zavarának kihasználása. Az olaszok eszüket vesztetten lőtték, de nagyon magasra. Puskalövés nélkül jutottak a mieink sziklatömbök és cserjék között törtetve előre az ellenség drót akadályáig s csak innen, 200 lépésnél is rövidebb távolságról kezdte meg lövészeink egy része a tüzelést. Más csapatrészek jobbrólbalra eltakartan, kétoldalról hálólvá át az ellenséget, közeledtek hozzá. Most már három oldalról is egészen közelből tüzelt a mi gyalogságunk az olaszra, ezenfelül még tüzérségünk is nagyon pontos célzásokkal örvendeztette meg az ellenséget. Ismét csak néhány perc telt el s derékgyalogosaink minden oldalról hatalmas lendülettel megindított rohammal támadták az ellenség hadállását. Eleinte a lövöldözés volt tulan vad, most az ellenség azonban futni, futott vadul. Fegyverét, felszerelését elhárnyta, a leomlott csapat így kísérelte meg a menekülést. Golyóink mégis elérték. Sokan közülük felemelt kezekkel szaladtak felénk, hogy „a basso Itália (le Olaszországgal) !“ kiáltással adják meg magukat. Ezek egynémelyüké, — két tiszt is volt köztük —eleinte feltartotta kezeit, majd újból lőni kezdett reánk. Katonáink irgalmatlanul leöldösték az ilyeneket. Július 21-én a felkelő nap napbarnított a bakánikra már a Monte S. Michele tetejére sütött. Új ünnepnapjuk kezdődött ,ekkor. Száznál több a foglyuk, köztük több tiszt, 2 gépfegyver, beláthatatlan mennyiségű fegyver és lőszer, valamint egyéb hadianyag volt a zsákmányuk. Az ellenség 300-nál is több halottat és súlyosan sebesültet veszített, ott feküdtek a harctéren. A mi veszteségeink azonban az ellenségéhez viszonyítva, valamint az eredmény jelentőségéhez képest csak csekély volt, így foglaltuk vissza a Monte S. Micheleét. HÍRROVATUNK. — Örömmámor az utcákon. Hála a Gondviselésnek, a drót most sűrűn közvetít örvendetes híreket, melyek alkalmasak, hogy bizakodva tekintsünk a jövőbe és higyjük, hogy az Igazság győzni fog és a Gonoszok elveszik méltó büntetésüket. Július közepete óta elkényezteti már Hofer és német kollegája, de az örömből, jó hírekből nincsen annyi, amit elviselni nem tudnánk és mivel az összes katonai szakértők Breszt-Litovszkot jelölték meg, mint a döntő csata színhelyét és annak elfoglalása az orosz hadsereg összeroppanását jelenti, ma délután négy-öt óra előtt megérkezvén Breszt-Litovszk elfoglalásának híre, mely villámgyorsan terjedt el városszerte, elképzelhető, mily lelkesedést és örömet váltott az ki az emberekből, akikben erős a meggyőződés, ha a döntő győzelem nem is volt még ez se, mégis közelebb jutottunk a végső fejleményekhez. A várak jelentőségét ezen háború tapasztalatai illuzóriumokká tették, mert a mostani háború sorsát a mérnökök, mechanikusok s vegyészek genialitása dönti el, mégis ezen folytonos győzelmek alkalmasak az ellenséges haderők legteljesebb demoralizációjára és ez is fölér egy nagy győzelemmel. Bresztlitovszk rahammal történt bevtelések hírét hamarosan tudták az egész városban, sőt a vidéken is és ilyenkor még a sok csilingelés, kérdezősködés se tesz idegessé. Örömmel erősítjük meg a jó híreket, melyeknek nyomán ismét kidugták az örömhírt hirdető lobogókat. Esti 7 órakor dolga akadt az utcán a 6. gyalogezred zenekarának, mely azután indulókat játszva bejárta az utcákat is, mindenütt örvendetesen csevegő csoportokat láthattunk késő éjszakáig és már ma azon törték a fejüket az emberek, mi lesz a legközelebbi jó hír, melyet a hadvezetőségek ki fognak bocsátani. Esti fél 10 óra volt, amikor a zenekar visszatért a Frigyes laktanyába és ismét a megszokott esti csend borult a városra. — A hellyei főhercegi uradalom várományosa — Ivangorodban. Frigyes kir herceg generalissimus fia, a fiatal Albrecht kir. herceg meglátogatta kedden délután Pozsonyban, ahol állandóan tartózkodik a Kucheiden gyakorlat óta pozsonyi csapatokat. Katonai nevelője, Zambauer alezredes kíséretében lóháton jelent meg, körül lovagolta az egész gyakorlóteret s élénk érdeklődéssel kísérte a majd minden fegyvernemben képviselt csapatok gyakorlatozását. Később leszállt a fiatal kir. herceg lováról s gyalog tett egy kis sétát, majd megszólítással tüntette ki Bertl Emil századost, a 72. gyalogezred 4. pótszázadának vitéz parancsnokát s közel egy óra hosszáig beszélgetett vele katonai dolgoktól, amelyekben a kir. herceg teljes tájékozottságot árult el. A beszélgetés folyamán a kir. herceg elmondotta, hogy a napokban katonai nevelője kíséretében Ivangorodban volt az elfoglalt vár megtekintésére. A társalgás fesztelen modorban folyt, a kir. herceg többször cigarettával szolgált társasága tagjainak, akiktől végül azzal vált el, hogy haza kell mennie a könyveihez. A kir. herceg meg