Pécsi Napló, 1916. december (25. évfolyam, 269-293. szám)

1916-12-17 / 282. szám

1916 december 17. „Pécsi Napló*" majd egy ismert táncdalra. A leány gyönyörű althangja nagyon tetszett neki. Legnagyobb meglepetésére egyszer Judit elszavalta Wen­ger pollak dva bratanki című lengyel költe­ményét. — Még ilyet! — kiáltott fel a vén zsidó szörnyű bámulatában. — Te híres művész­nő lehetsz. Judit megzavarodva nézett ra. Talán nem is értette egészen, miről van szó. Ekkor még tizenötéves sem volt. A muzsikus elment Judit apjához, megmagyarázta , hogy milyen hatalmas tehetség ez az ő leányuk. A vén zsidó tudni sem akart először arról, hogy a leánya a nyilvánosság előtt is érvényesítse. Hosz­­szas rábeszélésre végre engedett az öreg Kronisch, így került Judit a legalsórendű varieté színpadára, a­hol a közönség mü­­szlése ugyan nem volt valami fejlett, de ennek dacára hatalmas sikere volt. Majdnem egy esztendeig óriási hasznot hozott a varieté tulajdonosának Judit. Persze, úgyszólván semmi fizetésért. Akadtak emberek, a­kik felvilágosították őt arról, hogy az ő tehetsé­gével tizannyit kereshet, mint ebben a lebuj­ban. A jó tanácsoknak engedett, valamivel jobb helyre ment, a­hol előkelőbb, de rom­­lottabb erkölcsű közönség keresett szórako­zást. Itt ejtette meg először Juditot egy exbáró, aki csalt, lopott, sikkasztott, hogy őt szeretőül bírhassa. Juditnak is felnyílt a szeme. Megérezte, hogy nagy az ázsiója. Mikor a báró kidőlt mellőle, már istenített csillagja volt az éj­szakai mulatóknak. Egész sereg rajongó vette körül, akik hatalmasan versenyeztek hirha­­tásáért. Judit mindenkihez szíves volt, de azért nem omlott egyik ostromlójának sem a karjai közé. Legnagyobb sikerét egy bibliai zsidó­­tárgyú darabban érte el. Ennek a darabnak a címe is Judit volt. Ekkor érvényesült Judit a legjobban. Gyönyörű termetén a bibliai zsidó idők kosztümje nagyszerűen állt. Száz­féle felvétel is készült róla, mikor az asszír király hálószobájának a küszöbén áll véres tőrrel a kezében. Felsőtestét csak egy sötétkék átlátszó fátyol takarta, lábai mezítelenek voltak egészen térdéig. Az emberek bomlásig voltak utána. Most már a színházak is verse­nyeztek érte. Egyik nagyszerűbb gázsit ígért játékáért, mint a másik. Húsz esztendős volt Judit, mikor a világ­háború kitört. Az orosz hadak oly hirtelen lepték el Galícia keleti részét, hogy a véde­kezésre nem maradt idő. Az a rémület, amit az oroszok közeledésének híre okozott, egye­nesen leírhatatlan. Az orosz haderők már Zlocov és Busekban voltak, mikor Lemberg­­ben a menekülés kezdetét vette. Az általános fejetlenség és Zavarban hanyat-homlok ro­hant mindenki, amerre látott. Különösen a zsidóság körében okozott borzasztó kavaro­dást a rémhír. A gyors menekülés lehetősége meghiúsult azzal, hogy az orosz haderők már a hír terjedése után való nap reggelén megjelentek a városban. Ezzel elesett Lem­berg. Judit reggel még az ágyban feküdt, mikor a komornája lélekszakadva rohant be és azt újságolta, hogy az orosz lovasság már bevonult a városba. Ott állnak a városház­téren. Valószínűleg hamarosan elözönlik a várost. A rémült lakosság zűrzavaros lármája fel­hangzott a Sienkievic-uticáról az előkelő lakásba. Az első pillanat rémületének csillapodása után Judit is elővette a józanabbik eszét.­­ Minek rettegjen, minek féljen, őt valószínű­­­­leg nem fogják bántani az oroszok. Mi köze lehet neki a háborúhoz ? Végezzék el azok, akik elkezdték ! Nem örült ugyan az orosz inváziónak, mint ahogy senkinek sem volt ezen mit örülni, de ha már a nyakán a baj, legalább azzal a gondolattal akarta megvi­gasztalni magát, hogy a háborún kívül álló személynek tekintse magát. Később meg­tudta,­­hogy a társulat is itt rekedt. De az előadásról le kellett mondani, mert a hirtelen idecsöppent orosz parancsnok nem engedett meg semmi nyilvános mulatságot. Majd, ha orosz színészek jönnek, lesz előadás. De az itt lévő színészeknek coki­ Judit lakását is átkutatta a hevenyészett orosz rendőrség. A vizsgálatot vezető liszt azt tanácsolta Juditnak, hogy menjen a város­­parancsnokhoz személyesen, talán megen­gedi a társulatnak a játékot. Nyomatékosan megjegyezte, hogy a városparancsnok fiatal­ember. Judit sokáig töprengett, hogy el­menjen-e a városparancsnokhoz. Végre is rászánta magát. Más kellemetlenség nem érheti őt, mint hogy visszautasítják. A városparancsnok ezredesi rangban volt. Sovány, szikár alakú, száraz, csontos kopo­nyával. Feje jellegzetes orosz típusra vallott. Gyér haja mellett csak villogó, galvanikus fényben ragyogó szemei kelthettek feltűnést. Ideges, goromba ember volt. Még a nőknek is pofonokat osztogatott. De ha valami nyomo­rékot látott, még az utcán is pénzt adott neki. Ilyen bolond ellentétek laktak benne. Egyéb­ként Korovin Torhovnak hívták. Juditot mindjárt azzal fogadta, hogy mi a legjobb szerepe. — Azt hiszem,a Judit című bibliai tárgyú darab,—felelte Judit, minden gondolkodás nélkül. A száraz koponya pár pillanatra leko­nyult, mintha gondolkodna. Aztán újból fel­­emelkedett, a bántó tekintetű szemek Judit arcába meredtek. — Jól van kisasszony, — szólt érdes hangon. — Az ön társulata játszhat. De én magam is jelen leszek az előadásor.. Megírta az engedélyt, le is betűzte a cári sasos betűzővel. Mikor az Írást átnyújtotta, sajátságos perzselő pillantást vetett Juditra. Valami riasztó­, félelmes mohó vágy volt a pillantásában, hogy Judit önkéntelenül is egy lépést hátrált. Este az előadás a várakozáson felül sikerült. Akik ezen az estén látták Juditot, azt mondják, ilyen nagyszerűen még nem játszott soha. Őszinte tetszést váltott ki játékával még az összegyűlt orosz tisztektől is. Előadás után felkereste Juditot az öltö­zőjében Korovin Torkov, a városparancsnok. Ez sem győzte magasztalni nagyszerű játékát, kitűnő alakítását. Judit, bár ösztönszerűleg félt ettől az embertől, nem merte vissza­utasítani a meghívását, mely vacsorára szólt a városkormányzó lakására. A saját fogatán vitte el. Korovin Torhov lakása a város legelő­kelőbb negyedében volt. Abból a házból, ahol berendezte szállását, még idejében el­menekültek a bentlakók. Szerencséjük volt ez, mert a derék városparancsnok okvetlenül kiköltözteti őket, miután nagyon megtetszett neki a fényes nagyúri lakás belseje. Minden megvolt a rendes helyén a legutolsó szögig, semmi sem hiányzott. A menekülők csak a legszükségesebbet vitték magukkal, aminek Korovin Torhov úgysem vehette volna sem­­­­mi hasznát. Judit maga is elámult, mikor a fényes termeken végig ment. — Pompás hely ez, — szaladt ki önkén­telenül Judit száján az őszinte meglepetés szülte elismerés. — Látod Judit, itt te lehetsz az úrnő, egészen magad, ha egy csöppet is szeretni fogsz. Judit nem felelt, mert inkább azon gon­dolkodott, hogy mi módon fog innen szaba­dulni. Mert még most sem érzett valami nagy szimpátiát az orosz tiszt iránt, aki pedig mindenképen a kedvébe akart járni. A vacsora, melyet egy pompásan be­rendezett kék szalonban hordtak fel, valóban fejedelmi volt. Korovin Torhov kifogástalan eleganciával és nagyúri pózzal igyekezett. Juditot bámulatba ejteni. Nagy mennyiség­ben itta a benyodka néven ismert­ lengyel pálinkát. Juditot nem kellett kínálni, ivott ő anélkül is. Ez az egy nagy hibája megvolt, módfelett szerette az italt. Most is, hogy né­hány pohár benyovkát ivott, szilaj jókedve támadt. Eszébe sem jutott neki többé a tartózkodás. Korovin Torhov kérte őt, énekeljen vala­mit. Nagy örömet okozna neki ezzel. Judit nem is kérette magát. Mély rez­­gésű gyönyörű hangján néhány műdalt éne­kelt. A városparancsnok el volt ragadtatva. — Gyönyörű hangod van, Judit, — szólt hozzá dicsérőleg. Az ölébe ültette a leányt, aki most már csöppet sem ellenkezett. Koro­vin Torhov folyton itatta a leányt, mohó vágygyal leste,a­mikor fog az ital kábító, eleretlenítő hatása mutatkozni rajta. Kéj­sóvár tekintetével majdnem felfalta a gyö­nyörű termetű leányt. Az általa óhajtott pillanat be is következett. Judit érezni kezdte, hogy a feje megnehezül, a hirtelen megivott ital megártott neki. — Erős ez a kenyorka, — szólt mámo­ros mosollyal a városkormányzóhoz és át­ölelte a nyakát, fejét a férfi vállaira hajtva. — Igyál angyalkám, — biztatta a lányt. Ő is ivott, Judit ellenben nehezen boldo­gult, a poharat is alig bírta a kezében tar­tani. De Korovin Torhov nem engedett, nagy kínnal bár, de belediktálta a leányba a pohár italt. Most azután egészen a hatal­mában volt, tehetett vele amit akart. — Judit, — szólt a leányhoz fojtott han­gon, — táncold el a Ballabok táncát. A szalon egy sarkában zongora állt Korovin Torhov oda lépett a zongorához, néhány futamot játszott rajta, a gyorsütemü kozáktáncból. Judit szemei fellángoltak, gyor­san talpra ugrott. Ezt a gyorsütemü szilaj táncot sok estén át lejtette az éjszakai mu­lató színpadán még pályája kezdetén. Koro­vin Torhov leült a zongorához és játszani kezdett. Judit előbb csak lassan, majd min­dig szilajabban, nagyokat rikkantva táncolt. A tenyereit összeverte, kiruccant a szalon közepére, bakkecskeugrásszerű mozdulatok­kal gyors ütemben táncolt. A zongora mindig gyorsabban szólt, Judit győzte a táncot. Kezeit összecsapta, nagyokat rikkantott, egymásután többször magasra ugrott. Ru­háját a tánc hevében ledobálta magáról, egész keble fedetlen volt, úgy járta az őrült gyorsaságú táncot. Mikor kifáradva leroskadt Korovin kar­jai közé, az mohó vágygyal ölelte magához. — Gyönyörű vagy... nagyon gyönyörű, — hebegte s mohón tapasztotta az ajkát a leány keblére. 5. ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo ooooooo ooo Meoérkeztek a legújabb crepptresohien, nyers selyem, és szövet blouse modellek nagy választékban 1 HECKL OLGA füs© és blou­s-termében Pécs, Városháza«, 2, (feh­ol! «s­erief-héj), ahol a legújabb szabású füző-különlegességek készülnek jutányos árban mérték után. TELEFON­SZÁM 10—23. ■ » —-------­­TELEFON­SZÁM 10--28. oo o ❖ oooooo 00000000*0 OOOOOOOOOOOOOO $000 $0000000000000000000000000

Next