Pécsi Napló, 1917. június (26. évfolyam, 121-144. szám)
1917-06-01 / 121. szám
t a fejekről, imakönyv terem a legénység kezében s pár perc alatt az eddigi világias hangulatot átszellemültség, fölfelé törekvés váltja föl Csak fokozza ezt az állapotot, hogy a misének praefatióját énekli a püspök. A mindenki lelkében kisgyerek kora óta visszhangzó őserejű dallam visszavarázsolja a sok katonát a maga fatornyos falujába. Áldozáskor a kápolna előtt két hosszú sorban térdelnek a máskor oly kemény fiúk, a püspök sorra járja valamennyit. Gounod Ave Maria-jának hangjait visszhangozzák a hegyek. Vége a misének. A kápolna ajtajába lép a püspök és beszélni kezd. Nem a rendes, valami régi stílusu casula van rajta. Amint fölemeli két karját, a nehéz selyem bőlebernyegben, nagy íveléssel omlik a törzséig. Úgy hat ebben az ősi táltosokéhoz hasonló egyházi öltözetben, mintha ezer esztendővel ezelőttről szállt volna közénk Árpádnak valamelyik főpapja s itt a határszélen Hadúrhoz folyamodnék, hogy ezt az ezer esztendő óta megtartott sziklabércet további ezer évre is megvédhessük. És szól a püspök : — Eljöttem közétek, drága fiaim, hogy megköszönjem nektek, hogy megvéditek Erdélyt a háború csapásaitól. Tudom, hogy sokat kell szenvednetek, sokat kell nélkülöznötök, fiatal életetek, testi jóváltotok állandóan csak egy hajszálon függ. És én eljöttem közétek, hogy lekönyörögjem rátok az egek Urának minden áldását. Hogy imádkozzam értetek, itt, köztetek, veletek az Istenhez és kérjem őt, hogy szálljon rátok a bölcsesség Lelke és ruházzon fel benneteket annak belátásával, hogy ezt a rettenetes világháborút, ha már ránkszakadt, becsülettel kell befejeznünk. , Szálljon rátok az értelem Lelke, aki megmagyarázza nektek, hogy a ti türészek, hősiességtek az otthonmaradottak megmentéséért, jóvoltáért történik. Szálljon rátok a tanács Lelke a válságos pillanatok idején s vezessen mindig a hűség, a kötelességteljesítés ulláji. Szálljon rátok az erősség Lelke a megpróbáltatások, a Szenvedések közepette s türelmet, kitartást öntsön belétek. Szálljon rátok a tudomány Lelke s ruházzon fel mindama képességekkel, amelyekkel hazátoknak legnagyobb hasznára lehettek. Szálljon rátok az istenesség Lelke, hogy a háború borzalmai se ingathassanak meg benneteket vallásosságokban, hitetekben. Szálljon rátok az Úr félelmértek Lelke , mentsen meg benneteket a legnagyobb rossztól, a bűntől. Megkezdődik a bérmálás. Az orosz éppen ekkor adott, le egy sort fizet, a völgybe. Az egymásra ágaskodó hegyek tömkelegében a visszhangmegsokszorozza a dörrenéseket. Oldalt kézigránát-gyakorlatot tartanak. A robbanások hatalmas hangja végigzúg a bérmálandók feje felett. A rajvonalból lejött fiatal és öreg katonák lelke megtelik a páratlanul álló ünnepség fölemelő, megerősítő emlékével. A bérmálás után a pápa áldásában részeríti a jelenlevőket a püspök és felszólítja őket, hogy vigyék ki köszönetét és áldását a rajvonalba"" azoknak a bajtársaiknak, akik nem jöhettek el. Majd körülnéz az egybegyűlteken és fen hangon mondja : — Éljen a király! —• Éljen a haza ! — Éljenek a haza hős védői! Zúgó éljenzés fakad mind a három szívből jövő felkiáltásra s amikor az egyházi öltöny levetése után a tábornoktól kezdve a közbaktáig, akit csak megszólít, mindenkit elragad közvetlenségével, az ágyús ezredparancsnok odaszól a segédtisztjének: — Az előkelő four, a jóságos püspökatya és az alázatos istenszolga olyan bámulatos harmaidban egyesül benne, hogy nem győz az ember csodálkozni rajta. A cercle után a püspök előre akar menni, de nem engedik. Egy kilométerre előbbre már be van lőve a muszka. Arra csak az megy, akit a kötelessége parancsol oda. Sokkal bátorságosabb s a katonák számára is emlékezetesebb lesz a diszmepet végigszemlélése. Elől a zene a Hunyady-indulónak idegekbe markoló akkordjait fújja, utána a végevárhatatlan sorokban jönnek a századok. Megfeszül minden izom az elvonulókban, amikor a püspök elé érnek, dong az úttest a lezuhogó lábak alatt, az egész jelenet az erővel teli elszántság apoteózisa. S a püspök megilletődött arcáról szinte le lehet olvasni a gondolatot : — Hála a magyarok hatalmak Istenének, hogy a sok véres csata, rengeteg tömegsír, szibériai fogolytábor dacára még mindig oly sokan vagytok. Ilyen erősek, fiatalok, elszántak vagytok. Az Isten áldjon meg benneteket ! Dr. B. J. „Lécsi Napló“ HÍRROVATUNK. — Egy gimnáziumi igazgató kitüntetése. A király Rauchbauer József dr. kegyesrendi áldozópapnak, a Selmecbányai királyi kath. főgimnázium igazgatójának a Ferenc Józsefrend lovagkeresztjét adományozta. — A főispánok és a kormányválság. Budapestről telefonálja tudósítónk. Beavatott helyen szerzett étesülés szerint akár koncentrációs kormány jön, akár pedig a munkapárt támogatásával egy átmeneti kabinet, a főispán karban olyan általános változás, mint amit a türelmetlen ellenzéki sajtó most kíván, nem fog bekövetkezni, mert az új kormány meghagyja a főispánokat, illetve kérni fogja őket, hogy ne távozzanak el helyükről. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a főispáni állás a háború alatt nem üres dekórum, hanem a háborús teendők egész légiójával roskadásig elhalmozott tisztség volt, amelyet nem olyan könnyű ma az egész országban egyik napról a másikra csereberélni. Sor kerülhet arra is, hogy oly főispánokat, akik Tisza személyéhez kötötték állásukat, szintén nyomatékosan fognak kérni, hogy méltóságukat tartsák meg. A munkapárt domináló szerepe a kibontakozásnál egyenesen nexusban is lehet azzal, hogy a párt exponensei a perifériákon is megmaradjanak és ép úgy részt vegyenek akár a koncentrációban, akár az átmenetben, mint a képviselők. Nem kell megtagadás, vagy opportunizmus, hanem a párttal való együttműködés konzekvenciája, hogy az új kormány kívánságának eleget téve, állásaikat megtartsák. Természetes azonban, ha a Tisza István szavát egységesen követő párt a kibontakozásban részt nem venne és teljesen ellenzéki kormány alakult amely pláne új választásokat ír ki, akkor a főispáni kár új férfiakból fog telni. Addig azonban, amíg a helyzet megoldása nem perfekt, a lemondott főispánok feltétlenül tovább vezetik ügyeiket — ha politikai színezetű tevékenységet nem is fejtenek ki — és a végleges döntés csak az új kabinet megalakulása után válik aktuálissá.. — Kitüntetett tisztek. A király Nagy Imre 6. gyalogezredbeli sart. főhadnagynak a katonai érdemkereszt 3. osztályát a hadiékitménnyel és a kardokkal adományozta. Egyben megparancsolta, hogy Russegger Antal 6. gyalogezredbeli tart. főhadnagynak, eberswaldi.. Siegler István 44. gyalogezredbeli hadnagynak a legfelső dicsérő elismerés, a kardok egyidejű adományozása mellett, tudtul adassák. Este ötkor. Adieu pünkösd ! Elmúlt a pünkösd is. — Elmúlt, mint bármelyik más nap, — hogy ne mondjam hétköznap, s mindössze annyit tudtunk róla, hogy mint a múltnak — a régi jó időknek kedves kis emléke, ez a kis symbolikus ünnep, egy rövid ideig közénk libbent.. — s aztán tovasuhant és újra magunkra maradtunk a hétköznapokban. Úgy jött el, mint a múltnak legszebb emlékei: egy asszonyi ölelés, — egy kislány szűzi csókja, — egy felejthetetlen éjszaka, — úgy, hogy mikor magunkon éreztük, kissé fellobbant a szívünk ; de amikor az emlék igézete eltűnt, üres kezekkel legyintünk: — elmúlt, — mind-' egy!--Mert talán észre sem vettük volna, nem is érkeztünk volna eszmélni reá, hogy eljött, de a naptár cinóbervörös hetükkel kiáltott ránk, hogy : pünkösd vasárnap, pünkösd hétfő, így aztán a tegnapok és tegnapelőttök tülekedésétől fáradtan, reggel, hunyorgó szemekkel kissé tovább maradtunk ágyainkban, majd tunyán kinézve ablakainkon, láttunk fehér ünneplő ruhájú leányokat, a feketeruhás asszonyokat virágokkal és egy bizonyos nemtörődömséggel kérdeztük önmagunktól, hogy vajjon milyen idő lesz ? Találgattuk : talán ragyogó nap, talán eső. Találgattuk, puszta megszokásból, de sietve tettük utána : — mindegy ! Aztán felkeltünk, elmentünk meginni színtelen, rossz kávénkat és a mosolygó pincérnek 6 fillér helyett 10-et adtunk. Itt van Jani — ez a magáé ! Aztán megborotválkoztunk, miközben a borbélyunk hízelegve mondogatta ,,nagyságos ur ma milyen jó színben van”, — a „doktor urnak ma milyen jókedve van” — holott már majd lepofozom az idegességtől, — de nem teszem, mert ünnep, pünkösd van, s mikor megkérdi „pouder is méltóztatik kérrre mássan”, — kissé ásitva mondom : — mindegy ! Délben a vendéglőnk frissen terített asztallal, tiszta abrosszal, az asztalon egy olcsó virágcsokorral vár. Mint máskor, sültet vagy marhahúst mártással rendelünk, — bár már unjuk a mindig ugyanezt az egyformaságot, — s süketséget szimuláltunk, miikor a pincér levest is ajánl. Igaz ünnep volt, de 2%-a is volt, na és a viszonyok is komiszak. A hús most is kemény volt és olyan szomorúan kicsiny, hogy sajnáltuk megenni és a mellé 2 kenyérjegyre kapott fekete kis kenyérke is ízetlen, rossz. — Mindegy ! Az ebéd utáni fekete már régen,elmaradt, már eszünkbe sem jut, ne bántsuk a múltat. S a szivar vagy cigarett, amit féltve raktunk el erre a napra, ma is rossz volt, büdös volt, s kedvetlenül szívtuk — de mindegy! Aztán — délután mentünk a többiek után, felmentünk a Tettyére, s elnéztük a nyüzsgést, fiatalemberek, leányok jókedvű, nevető dévajkodását. Néztük kedvteléssel, mosolyogva, szivesen, — valahogy kedves volt a zsibongó tömeg, — a pillanatokra gondokat, mindent felejtő fiatalság, — de aztán este lett, rá is untunk erre, fáztunk egy kissé, s mikor mások marasztaltak bennünket, megvárni a nagyszerű tűzijátékot, újra leültünk, jó, — na," — megvárjuk — mindegy! S másnap talán ugyan így volt, s legfeljebb este, mikor lefeküdtünk, kissé kipihentnek, nyugodtaknak tudtuk magunkat. Legfeljebb úgy másnap, pünkösd elmúltával reggel, mikor felébredtünk s szemünk reátévedt a naptárra, a feketebetűs hétköznapra s, nyárspolgáriasan, időben kellett kelnünk, fáradtan nyújtózkodtunk, s éreztük, hogy most újra ki kell menni az élet porondjára, s futni, verejtékezni a kenyérke után, szomorúan, mindennapiasan. S ekkor egy percig arra gondoltunk, hogy tegnap, vagy tegnapelőtt, — mégis kellett volna egy kissé másként élni. Talán cigányzene, — nő, vagy mindkettő___vagy egy kis Chopin-etude, mint régen évekkel ezelőtt... s letérdelni valaki elé, — a fejünket beletemetni az ölébe... vagy átfogni valakinek a nyakát s izzó szavakat elmondani----vagy bármit csinálni, de szint, melegséget, muzsikus melegséget, Életet, igazi Életet lopni ezekbe a napokyra, — mert ünnep volt, — tavasz volt, s az élet egy kissé reánk kacsintott. De nem akartuk észrevenni, mert nem volt energiánk, sem pénzünk, sem a szerelemhez asszonyunk. Egy percig erre gondoltunk, s kissé fájt. De aztán szemünk az órára tévedt, láttuk, hogy mindjárt 8 óra lesz— s mennünk kell, hogy beálljunk a mindennapos tülekedők sorába, — még egyszer eszünkbe jut a tegnap, a tegnapelőtt elhibázottsága — de aztán kedvetlenül lemondván, legyintve mondtuk, — el, — elmúlt, — mindegy ! Adieu pünkösd ! Pécs, 1917. május 29. Sehmolka, 1917. június 1.