Pécsi Napló, 1917. július (26. évfolyam, 145-170. szám)

1917-07-01 / 145. szám

1917. július 1. „Pécsi Napló érdekekért akar küzdeni, minden ilyen terv ellen a katona és munkás tanács mint egy óriási acél ököl sújt le az ideiglenes kormányra. És ez nem eredményezhet mást, mint a je­lenlegi kabinet bukását. A­ többféle felfogás szerint magukat szociáldemokratáknak valló orosz párt­­árnyalatok közül legjobban erősödik а Во­­­sewski párt, mely nap-nap után nagyobb te­kintélyre tesz szert. A legközelebbi választá­soknál ez a párt okvetlenül hatalmas túlsúlyra fog jutni mindama körök felett, akik ma az entente számára akarnak­­kedvező­­hangula­tot kelteni. Lenin, a rögtöni béke leghevesebb követelője olyan nagy tekintélyre tett szert, hogy őt joggal a jövő Oroszország nagyon nevezetes emberének tekinthetjük. Ha az orosz kormányválság bekövet­kezik, az entente-nak számolni kell egy olyan mértékben erősödő békeáramlattal, amely minden háborúra leváló törekvést meg fog nyomorítani. Az új kormány csak­is olyan lehet, amely óriási nyomással kikényszeríti a többi szövetségestől is a békét. Egy különbéké­ről ugyan az orosz beavatott körök szerint szó sem lehet, de a békepropaganda határo­zottan nagyobb lesz, mint valaha és kell, hogy eredménnyel járjon. Az angol Henderson missziója a háborús kedv növelésére sajátságos eredménnyel vég­ződött. Öt, akit háborús uszitónak küldtek ki, sikerült megnyerni a béke előmozdítá­sára ! Talán éppen ezért élesedett ki a hely­zet Oroszország és Angia között. Az orosz forradalmi szocialisták, mint a „Daily Chronicle” írja,az angol és amerikai háborús célok ellen egyenesen szakítással akarnak felelni. Az egész radikális orosz sajtó lesújtó véleményt mond különösen az ame­rikai háborús tervekről. Gorkij Maxim lapja egyenesen szemtelenségnek nevezi az angol­amerikai háborús célok jegyzékét. Ilyen mó­don a hangulat lassan megérik a­ békére Oroszországban is, az entente minden eről­ködése dacára. s monumentális épülete homlokának sem. Mi­kor a háború kitört, a térre a katonaság két ideiglenes barakkot emeltetett, mintegy tar­talék-férőhelyül a harctérről hazaszállított sebesültek és betegek számára. A kórházak és tartalék-kórházak egykettőre megteltek sebesültekkel, betegekkel és bőven jutott az új barakkokba is. Amikor aztán a hadvezetőség az újvi­déki 6. gyalogezred pótzászlóalját Pécsre helyezte,­­ az ezred hőseinek lábadozó be­tegei számára kellett gondoskodni férőhely­ről. így keletkezett elsőnek a sorban Pécsett a 6. gyalogezred lábadozó-telepe. Az Irányi­ Dániel tér szemét­telepei, épí­tésektől visszamaradt törmelékek halmai las­­san kint el-eltü­­edeztek ; a katonai építészeti osztály egyre másra emelte a barakkokat, mert mindinkább szaporodott a száma­ azok­nak a katonáknak, akik a kórházi ápolásra ugyan nem szorultak, de még mindig nem eléggé egészségesek arra, hogy újra a kom­­battans "csapatokba legyenek beoszthatók. így, szépen lassan kint emelkedett a barakkok száma, hogy helyet adjon a derék bácskai,most már szinte meggyökeresedett pécsi vitézeknek, akik testi "gondozásra szo­rulnak, vagy megrokkantak és akiket a lába­dozó telepen, helyeznek el mindaddig, amíg sorsukban az illetékes katona-egészségügyi fórumok döntenek. E lapokban megemlékeztünk már a mi háziezredünk , az ötvenkett­ősök lábadozó­­járól ; mulasztást követnénk le, ha nem a legnagyobb elismerésed írnánk a hatosoké­ról. Borkovszky János alezredes, a telep pa­rancsnoka, az ő atyailag érző tapintatossá­gával, szigorú, de mindig és mindenben pe­dáns igazságosságával, hogy úgy mondjuk , tündér­teleppé változtatta át a lábadozót. Minden­­embert, aki oda bekerül, atyai gondozással, emberségesen kezelnek. Adó­ban tápláló élelmezést, szórakoztató mun­kát nyer valamennyi, és ha orvosi kezelésre van szüksége. Cholnoky Ferenc dr., e derék népfölkelő orvos önfeláldozó szeretettel áll rendelkezésére mindig, a telep létesítése első napja ót­a. Hogy a háború fáradalmait, keserveit, nélkülözéseit a lábadozóban elhelyezett le­génység elfelejtse.": rendelkezésére állanak a­ szórakoztató nappali otthon, különféle újságokkal, folyóiratokkal, játékokkal­, de rendelkezésre áll több ennél: kielégítése azoknak az óhajtásoknak, amelyek a házi tűzhelytől messze szakadt katona lelkében támadnak. Egyetlen egy gondozott­ja sincs a telepnek, aki rövidebb hosszabb szabadság­­időt ne élvezett volna. Viszontlátási, eskü­vői, keresztelői, szüreti, aratási és mindent elképzelhető cím alatt engedélyez a mind­nyájuk atyai jósággal parancsnokló alezre­dese szabadságot az ő lábadozóinak, akik közül többen még idegenhez is járnak mezei és egyéb munkára olyan díjazás mellett, melyet a munkára kiadott katonák élelme­­­­zésére kell fordítani a munkaadónak. Ami a telep vezetését, adminisztrálását illeti, egy csöppet sem csodálkozunk, hogy azt mindenben mintaszerűnek, emberséges­nek ismertük meg. A parancsnok oldala mellett áll Zaudek Dezső beosztott főhad­nagy és Márkus Miklós e. c. önk. hadapród­­j­el­ölt, akik a katonai ügyeket végzik; ott vannak a kitűnő segéderők : Komlós Sándor, a­ki a nyilvántartást és a folyton, szinte na­ponkint hullámzó állományt, Varga István őrmester a házi fegyelmet, a szolgálatot vezeti. Külön kell megemlékeznünk a telep gazdászati kezeléséről, melynek élén Gruby Dávid l.o. számvevő altiszt áll, aki vasmarok­kal, egészséges közgazdászati és kereske­delmi érzékkel tudja megszerezni a gondo­zottaknak nemcsak az élelmet, de azt a mó­dot is, hogy amikor országszerte élelmiszer­­hiányról panaszkodunk, a 6-osok lábadossó telepén minden szabad talpalatnyi földben főzelékfélék, gyökérnövények, — a telepen kívül több, mint 30 méter mázsa termést ígérő burgonya­föld — szolgálják a telepet, melyet a szépérzék és az a szándék, hogy minél otthonosabban érezzék magukat a gondozottak — fasorokkal, gondozott utak­kal látott el. Ezeknek a mestere Nagy Sándor, polgári életben Újvidék város derék táj­kertésze. A telep minden felszerelését házilag készítették. Íróasztalok, székek, ágyak, egyéb bútornemüek mind otthon készültek, a tiszta ágynemüeket otthon mossák, a ru­­hanemüekkel nem kell kimenniök rapportra , otthon javítják. Az egészségügyi létesítmé­nyei megszégyenítenek sok modern kórházat . Zander-terme, Röntgen-szobája mintaszerű­en fölszerelt. Fogászati műterme pedig, mely egész nap népes , párját ritkítja. A legkompli­­­­káltabb fogászati munkákat, nemcsak lelki- A hatosok lábadozó-telepe. Az Irányi Dániel-tér déli részén fölhal­mozott­ szemétdombok, szemétlerakodó he­lyek a boldog időkben oldalt fogták az akkor még friss épülésü főreáltanodát és nem res­télt­ek szemébe nézni a m. kir. dohánygyár Prolog s m. kir. pécsi honvéd hadapródiskola 1817. évi június hó 28-án megtartott évzáró ünnepélyére. Szavalta: Vém­effi Imre, II. évfolyambeli növendék. Vadvirágos mecsekalji szép városunk népe Légy őszinte szeretettel, szívből üdvözölve! Köszönet, hogy eljöttetek: imé itt a gárda. — Épp oly lelkes, mint elődi, helyét bizton állja. Bemutatjuk ügyességünk, ám elnézést kérünk, Ha véletlen rászolgálna pezsgő, ifjú vérünk. Igyekezünk tudásunkból a legjobbat adni És cserébe jutalomként borostyánt aratni. Négy éve már, hogy utólszor itten egybegyültünk , az esztendő alkonyatán vig ünnepet ültünk. Ám azóta nagyot fordult öreg földünk sorsa, Hogy az Isten nekünk bünü­l soha fel ne rój­­a ! Három éve, hogy eldördült az a gyilkos fegyver S egymás keblén elvérezett két királyi ember, — A nyomába' vérbe borult az ég is felettünk S poklok ádáz ördöginek céltáblája lettünk. Megrohantak ellenségink északról és délről. Azt hivék, hogy eltipornak, — Magyarország megdől, Szertehull majd nemzetségünk mint az oldott kéve S hontalan lesz Árpád apánk ezer éves népe. ,, Meggondoltam, megfontoltam — tanúm rá az Isten, Békesség volt értem célja, békességért esdtem. Ők akarják a háborút: döntsön hát a fegyver ! Ők támadnak, nem mi kezdjük, átok érle čет ver. Én nemzetem, magyar népem ! légy te most mellettem, Diadalmas győzelemre áldásom segítsen." S ősz királyunk szózatára, mint egyetlen férfi Fegyvert ragadt Árpád vére, — öröm volt azt nézni ! — Megharsantak a trombiták, zászlóerdő rengett, Nótás ajkán harci dallal hadba szállt a nemzet S mintha most is az a nóta, régi nóta szólna Tüzes nyilak alakjában a szivekbe szórva: ,, Mindnyájunknak el kell menni T‘ Ö izenk­ nékünk, házba^id­ a, honvéd Щс, Irgnt^egilkol az ősök. Édes anyánk, jó iskolánk, mint a méhkas zsongott. Parancsnoka, tisztikara boldogan búcsúzott . Velük együtt ötvenegyen mentek a harctérre . A zászlósok, honvédségünk fedő reménysége. Szerbiának vad fiai szorongattak délről. Úgy támadtak, mint a villám felhőtelen égből. De a honvéd nem szaladt meg, nagy bátran kiállott , fütyörészve hessegette a szapac­lt, gránátot. Nem ásott 6 lövészárkot, a haláltól nem félt, Ősi virtus dagasztotta hős szivét, nagy lelkét. Sok vitézünk dicsőült meg, sokan estek ott el — Eltemettük, megsirattuk őket igaz hittel........ Északon meg a fehér cár százezrei jöttek. Mint a tenger, elsöprendők ezt a drága földet. Am Uzsoknál utjuk állta a bérces szent Kárpát - sziklánál is szilárdabban dicső Apánk, Csermák. Körülötte Csaba népe, a két székely ezred — Magyaroknak nagy Istene ! — a te ősi néped. " Egyik rohan másik után nagy, szünetlen sorban, Muszka hullák sok ezrei hegygyé tornyosultan, Uj rohamra uj erőket hajtanak a kozákok, — A védőknek sziklaélén ott látod Csermákot. Szelíd szeme lángokat szór, éles szava hallik: Fiacskáim ! vagy győzünk, vagy itt halunk egy szálig. Ez a hágó Hazánk kulcsa vele elvesz minden, — Rajta székely­­ hős honvédem ! velünk van az Isten !... Az uzsoki hős vezérnek két golyó is kellett S vezérével olt. pusztuit el a két székely ezred. Hős haláluk áldozata kedves volt az Urnák S a hágótól az oroszok véres fejjel futnak. Odlélegzik a harcvonal, az elfáradt sereg :­­ V­ rig van mentve Magyarország ! Atyánk, hála neked !­­ Jöttek-mentek a hónapok, megértük el nyarat, Győzedelmes hadseregünk mind előbbre haladt. És mire a gyümölcsös nyár befordult az őszbe, Elesett a várháromszög Wolhynia gyöngye. Lassacskán a félvilággal vettük fel a harcot : Orosz-olasz-szerb és román, mind ellenünk harcol. Ámde m­ost is az utjukba honvédek állnak, Élő határt alkotva az imádóit Hazának, « S e vasfalon véröz­önben törik meg a roham S ezrivel hull az ellen, mely örvesztébe rohan. Haj­­de dicső győzelmünknek drága volt az ára, Elhullottak legjobbjaink szivünk bánatára. Nap-nap után vettük a hirt, most ez, majd meg másik És ki tudja, kik azok még, kikre mély sir állt . Tizenhárom tiszt és tanár, növendék több száznál.­­ Akiket te, gyilkos halál, oly korán levágtál.­­ De ne örvendj, ne vigyorogj elmúlásnak Réme, Csak halandó hamvuk esett hatalmad kezébe. Fényes lelkük glóriával az Istenhez szállott, Onnan nézik mosolyogva ez­ őrült világot., Hol keleten és nyugaton, északon meg délen. Vizek alatt, színnek ormán, tengereken, légben Egymást öli, marcangolja a föld kicsi férge, Kit az önzés s hatalomvágy kergetett a vészbe. Szép oszzágok, fényes trónok dőltek már romokba. Vér, pusztulás, könny és keserv fakadt­­a nyomukba ! Öreg szülők, bus özvegyek, kicsi árvák sírnak, Vége-hossza sohase lesz tán fájdalomnak, kínnak ! De mi álljuk, híven álljuk ezt a szörnyű, harcot. Három éve szakadatlan forgatjuk a kardot. S­zent Istvánnak ősi trónja. Isten Anyja kertje, Mig mi élünk, nem kerülhet idegen kezekre. Királyhűség, honszerelem .ősi magyar virtus. — Lelkünk legszebb virágai, — illariibb mini mirtus — Acélozzák karjainkat, adnak erőt nekünk. Édes Hazám ! Magyarország ! remélj le is velünk. Dolgozzál és imádkozzál, más gondod ne legyen. — Megvédünk mi, honvédeid, s megsegit az Isten ! Lesz még ünnep e világon, felvirrad a béke S felépül majd it e téren a hősök emléke . Egybegyülünk, leborulunk örök hálát mondva. Hogy Istenünk megsegített egyszers mindenkorr­a. S a vértanuk templomából égbe szárnyal a dal: ,,Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar." * T­éesett. 1017. juniu*. Alfalvi Mándoky Sándor kir. honvéd glorfhgy1­ 3

Next