Pécsi Napló, 1917. augusztus (26. évfolyam, 171-195. szám)

1917-08-01 / 171. szám

8. a kadétpárt bevehető legyen a kormányba.­­ Elhatározta a minisztertanács, hogy Péter­­várott, Moszkvában, Kievben és Odesszában ismét helyreállítja a polgári milíciát és annak katonai jelleget ad. A háborús kadét­párt, Lugano, július 31. (Eredeti távirat.) A Stefani-ügynökség jelenti Pétervárról. A kadetpárt átnyújtotta feltételeit Kerenszki­­nek, melyek mellett hajlandó belépni a kor­mányba E feltételek a következők : A háború végigfolytatása a szövetségesekkel egyetértésben, továbbá megerősítése azoknak a megegyezések­nek és megoldásoknak, melyeket Oroszország a központi hatalmakkal szemben viselt háború ügyében a szövetségesekkel kötött. Irodalom és művészet. —­ Kik pályáznak a színházra. A mai na­pon járt le a pécsi színház bérletére kihirdetett pályázat határideje. Az 1918. nyarán elfog­lalandó színházra a mai napig beadták pályá­zatukat : Füredi Béla pécsi színigazgató, Fekete Mihály, a kolozsvári Orsz. Nemzeti Színház főrendezője, Nádasy József, a szabad­­ka-újvidék-marosvárárhelyi színházak igaz­gatója és Bodonyi Béla, a buda-temesvári színház tagja. Mind a négy pályázó elfogadja a pályázat feltételeit és a szükséges anyagi biztosítékokat kérvényükhöz mellékelték. A pályázók kérvényeikben kifejtik, hogy­­a pécsi színészet fejlesztése érdekében mit mindent szándékoztak cselekedni, ha a színház bér­letét elnyerik. A színügyi bizottság augusztus­­ első felében fogja tárgyalás alá venni és mér­legelni a beérkezett ajánlatokat, hogy javas­latát a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé idejében beterjeszthesse. A pályázat ered­ménye mindenesetre azt mutatja, hogy úgy aktíve működő igazgatók, mint művészi ambíciójú, ismert színművészek érdemesnek tartották, hogy a pécsi színészetnek, mint elsősorban kultur-intézménynek fejlesztése érdekében kifejteni szándékolt működésükről a szinügyi bizottságot, illetve a közgyűlésen keresztül Pécs szab. kir. város polgárságát tájékoztassák. Az ügy fontossága és komoly­sága megkívánja, hogy még idejében meg­ismertessük a közönséggel és a közvélemén­­­nyel : melyik pályázó mivel indokolja pályá­zatát és mire vállalkozik, mire kötelezi ma­gát, úgy művészi, mint anyagi tekintetben. Minden kísérő kommentár nélkül fogjuk kö­zölni a pályázók ajánlatait, mert senkit sem akarunk, illetékeseket, befolyásolni vélemé­nyében és elhatározásában. nyilt a tér! APOLLO-ban augusztus hó 1-én . Жег ülő úton dráma 4 részben. Csúnya, bogár vígjáték HIRDETÉSEK. Használt iskolakönyvek az összes közép­iskolák számára félárban már most megvásárol­hatók . Günsberger Lajos­ könyv- és papírkereskedésében Pécsett, Ferencziek-u. 14. Ajánlatos a t. szülőknek, hogy a szük­séges könyveket már most vegyék meg, mert a beiratások alkalmával már csak részben vagy egyáltalán nem lesznek kaphatók. zisb Liliom angol Créme Biztos hatású szer­e йбг szépségének elnyerésére. Eltávolítja a szeplőt, májfoltot, mitessel és mindennemű bőrtisztátalanságot. Teljesen ártalmatlan és nappal is használható, mivel nem zsíros. 1 tégely Liliom angol Créme 2.20 1 darab „ „ szappan 3.60 1 doboz „ „ púder 3.­GFLTCH és GRAEF állásra ezennel pályázatot hirdetek és fel­hívom mindazokat, kik ezen évi 1400­­ törzs­fizetéssel és 100 korona lakpénzzel egybe­kötött állást elnyerni óhajtják, hogy szabály­szerűen felszerelt és az 1883. évi 1.1. c. ille­tőleg az 1900. évi XX. t. c. 9. §-ában előírt minősítések­et igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám­­. évi augusztus hó 15-éig­ hozzám annyival is inkább nyújtsák be, mivel a később érkezendő kérvényeket figye­lembe venni nem fogom. A választást Kiskőszeg községházánál f. évi augusztus hó 23-án délelőtti 11 órája­kor fogom megejteni. Dárda, 1917. július 25. Dr. Szivér István főszolgabíró. ппаапдпповаова оя аопвпва оа вшЕЕШ0ПС1Пйп*­::ЩйПйпвяа1заш1 DB HS во ав во ma DП па dB па го по аа ап ап ВВ по аааааввпвввпаааппв ! Szépség—fiatalság! | Aki fiatal Qu­e arcbőrt akar. .. az használja a híres :: „Brabant“ Créme-Emailie. 1 tag. Créme-Emaille K- 3. 1 drb. „ „ szappan »3,60 1 dob, „ „ pender „ 3,69 ” a KERESZT-hez Pécs, Kirély­ utca4. Ц Я П павпшшввв оппппоппааоаоаа Egy új utcában, egy szép fekvésű, jó szőllő, amely háztelkekre parcellázhat,­eladó. Bővebbet: Puszt Antal, Felsővámház­­utca 8. szám, Pécs, 2211 ^ Keresek azonnali felvételre egy segédet, aki könyv és papírkereskedésben már volt alkalmazva. Továbbá felvétetik egy tanonc jobb házból. Ajánlatokat kérek. Krámer Lajos Siklós. A 6-7 ki­­ló filler bor jutányos áron Varga Ferencz hentes­nél, Tettye­ utcába eladó. Telefon 788. § Eladó villa, mely áll 3 szoba, konyha, elő- és fürdő­szobából, összes mellékhelyiségekkel és Új hold szőllős kerttel Kálvária­utca 60/1. alatt. 2292 A pécsi leányinternátusban elhelyezést, úgy gondos felügyele­tet és nevelést nyernek bármely pécsi iskolát látogató növendékek. Úgyszintén felvétetnek iskoláikat már végzett növendékek tovább­képzésre, kik nyelvekben, zenében vagy általános műveltséget óhaj­tanak elnyerni. Prospektussal ren­delkezésre áll az igazgatóság, 2290 Papnövelde­ utca 4. sz­­ormentes, egészséges helyen, 17 éves leányom részére, tápláló teljes ellátást keresek 6—8 hétre. Levelek : Hilbert Antal Pécs, Petrezselyem-utca 16. sz. keretnek. Fizetés megegyezés szerint. ^ Egy kis női varrógép, keveset használt, kitűnő karban, nagyon olcsón eladó. Decsy A. írógépműsze­­résznél, Jókai-tér 11. ,296 Intelligens, idősebb német hölgy a háztartásban jártas, mint­ gondnoknő, esetleg gyermek mellé, elmenne hely­ben vagy vidékre. Szives megkeresé­sek „Tüchtig“ jeligére a kiadóhiva­talba kéretnek. 2­07 Nyomatott a kiadótulajdonos*. „Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaság”* körforgógépén. Igazgató: Valkó Béla. „Pécsi Napló*1 A baranyáai járás főszolgabirájától. 4,130/1917. Pályázati hirdetmény. Kiskőszeg nagyközségben lemondás folytán üresedésbe jött rendszeresített segéd­jegyzői 1­917. augusztus 1.

Next