Pécsi Napló, 1917. szeptember (26. évfolyam, 196-220. szám)
1917-09-27 / 217. szám
1917. szeptember 27. „Pécsi Napló“ ralt volna fel, sok jelenet valószínűbben és így jobban halott volna. Mert az mégis furcsa, hogy az emberek három lépésnyire állnak egymástól és úgy kell viselkedniük, mintha nem látnák egymást. A színészek még azt megtehetik, de mit csináljon a néző ? Higyye el, vagy bosszankodjék ? A színház leltárában bizonyára akad alkatrész, melyből valami lugasfélét lehetne összeeszkábálni. Felhívjuk rá a rendező figyelmét. A közönség jóindulattal és hálásan fogadta a darabot. Ahol csak lehetett, nevetett és szívesen nevetett. A karrier létráján szökdécselő kis, szürke hivatalnokot Papp István játszotta. A tőle megszokott igyekezet most is meghozta a kívánt eredményt, mellyel meg lehet elégedve. Ügyesen ügyetlen, fürge és rokonszenves volt. Őfenségét Doktor János játszotta. A legkisebb szerep is, ha ennek a tehetséges, komoly színésznek a kezébe kerül, érdekessé és értékessé lesz. Bartkó Elza Alice szerepében kedves és közvetlen volt. A léha, kacér, de alapjában érzelmes kis leányt rokonszenvesen hozta elénk. Farkas Ida színésznője kifogástalan alakítás volt. Borbély és Borbélyáé jóízűen játszották Glückéket. Sokat nevettek nekik. Leövey, Baranyai, Danis egyaránt kivették a részüket, hogy a derültséget ellankadni ne engedjék. Keményffi Kázmér szerepében Tordai ügyeskedett. Taps volt bőven. A súgónak sok és nehéz dolga volt. Talán később megkönnyítik a munkáját. (V.) — Bíró Malvin opera énekesnő bécsi szereplése. A háború óta pécsi rokonai körében tartózkodó Biró Malvin, aki addig a milánói Scala színháznál működött, de pécsi föllépseivel többször szerzett élvezetet közönségünknek szép hangjával és énekművészetével, — október 4-én a bécsi hírneves nagy zeneegyesületi hangversenyteremben a Vöröskereszt egyesület által rendezendő hangversenyen vesz részt. A bécsi opera és Burgszínház, La párisi opera egy tagja, akki most katonai szolgálatot teljesít Bécsben és csupa olyan művészi erő működik közre ezen hangversenyen, hogy már egymagában ez a körülmény is tanúságot tesz arról, mennyire értékelik Biró Malvin énelkesnői képességeit Bécsben. Törvényszék. — Lopás bűntettével vádolva álltak ma a pécsi kir. törvényszék előtt május 25-én Horváth Ignác, Tieber János és Müller János, kik azzal voltak vádolva, hogy f. é. április hó 1-én éjjel Romonyán Kis József romonyai lakos tyúkóljából, az alnak felfeszítése után 6 drb tyúkot és 1 zsákot loptak. Ugyancsak azon az éjjelen Kiskozár községhez tartozó újhegyi szőlőben Spengler Tamás pécsi lakos Zárt présházából az ablaknak betörése utján bemásztak és onnét bort, burgonyát, babot, szalonnát, zsírt és sok egyéb ingót loptak el. Ugyancsak április 3-án éjjel Reszüben Samu Jánosné birtokáról sonkát, kalbászt és egyéb ingókat elloptak. Ez utóbbi héten a két első vádlottat tetten érték; mindezekért a kir. törvényszék mind a három vádlottat egy és fél évi börtönre ítélte. Ezen ítéletben a két elsőrendű vádlott megnyugodott, büntetésüket már le is ülték. A harmadrendű vádlott Müller János az ítélet ellen felebbe- zett, minek folytán az ügy a kir. Ítélőtáblára került. A kir. Ítélőtábla 1. év július 24-én a felebbezést tárgyalta és a védő Szieberth Nándor ügyvéd előterjesztését elfogadta és a további bizonyítást arra vonatkozólag rendelte el, vajjon igaz-e, hogy a két elsőrendű vádlott, birtokában talált és harmadrendű vádlott tulajdonát képező véső lopás után került birtokukba. A városi rendőrség jelentése folytán megállapíttatott, hogy Müller János több ízben panaszt emelt, hogy a műhelyében szerszámai elvesznek, aminek következtében Müller János a vád és következményei alól felmentetett. Felmentetett pedig azért, mert vele szemben más bizonyíték, mint két vádlott társának azon állítása, hogy az általuk elkövetett lopásoknak Müller János is részese volt és a birtokukban talált és ugyancsak lopás útján hozzájuk került véső képezte a bizonyítékot. A kir. táblának ítéletében a kir. főügyész is megnyugodott és igy Müller János a vád alól tisztázva lett. Utolsó hírek. Suchomlinovot életfogytiglan fegyházra ítélték Pétervár, szept. 26. (Eredeti távirat.) A törvényszék Suchomlinov volt hadügyminiszter bűnügyének tárgyalását befejezvén, a vádlott volt minisztert hazaárulás, a bizalommal való visszaélés és csalás bűntettei miatt életfogytiglan tartó fegyházra ítélte. Lubomlinov feleségét a törvényszék fölmentette. Német esti jelentés, Berlin, szeptember 26. (Eredeti távirat.) A Wolff-ügynökség jelenti este: Flandriában a csata Langemarck és Holsebecke között (15 km.) még folyik. Helyenként az ellenség kilométernyi mélységben behatolt harci zónánkba, hol elkeseredetten folyik a küzdelem. Őrültség a háború folytatása. Bern, szeptember 26. (Eredeti távirat.) A Neue Züricher Nachrichten jelenti Rómából. A központi hatalmak válaszairól a Vatikán egyik legfőbb funkcionáriusa az antanthatalmak egyik legtekintélyesebb alattvalójával beszélgetést folytatván, utóbbi úgy nyilatkozott, hogy miután Németország hajlandó belemenni a legfontosabb két feltételbe: a döntőbíróság megalakításába és a leszerelésbe, s őrültség és egyúttal bűn volna a háborút tovább folytatni. A spanyol követet Belgiumból visszahívták. Madrid, szept. 26. (Eredeti távirat.) A belga udvarnál levő spanyol követet visszahívták. — Amerika újabb hadihitele. Stockholm, szept. 26. (Eredeti távirat.) Washingtonból jelentik: Wilson elnök aláírta a tizenegy milliárd dollár újabb hadihitel kibocsátására vonatkozó törvényjavaslatot. Cseh pimaszkodás a Reichsratban. Bécs, szeptember 26. (Eredeti távirat.) A Reichsrat mai ülésén pénzügyi javaslatokat tárgyaltak. Zahradnicsek cseh képviselő foglalkozván a kormány programjának politikai részével, a többek közt így szólt: ,,A magyarok mondhatnak, amit akarnak, a csehek nem fogják meghagyni a tótokat elszigeteltségükben, hanem számukra is igénybe veszik a kultúra jogát. A csehek egyenlő jogú népek között való tisztességes békét kívánnak. Sylvester képviselő sajnálja, hogy az előtte szóló katholikus pap ilyen beszédet mondott. Mint a Reichsrat volt elnöke, azt a kérelmet intézi az összes pártokhoz, hogy dolgozzanak együtt az ország javára. Adler Viktor a cseh politikusok józan felfogásához apellál és kéri őket: ne menjenek olyan messzire, nehogy jövőjüket és Ausztria jövőjét lehetetlenné tegyék. A képviselőhöz csütörtökön folytatja tanácskozásait. A birodalmi gyűlés és a béke kérdése. Berlin, szeptember 26. (Eredeti távirat.) A birodalmi gyűlés mai ülésén Kaempf elnök megnyitó beszédében ismételten visszautasította Wilsonnak azt az igyekezetét, mellyel a pápának adott válasziratában egyrészt uszítást akart elkövetni a császár és a nép, valamint a nép és a kormány között, másrészt beleavatkozott a német nép belső ügyeibe. Ugyanazzal a határozottsággal,mint már előbb is, kijelentette az elnök,Ъоду aki megkísérli, hogy éket verjen a német nép és a császár, valamint a nemzet és a kormány közé, az gránitba harap. A Lubhomlinov-per csattanó és félreérthetlen választ ad arra a kérdésre, hogy a német császár béketörekvései között ki idézte föl bűnös módon a nagy világégést. Bizalommal és kitartással állunk a harcban annak szerencsés befejezéséig, ha ellenségeink nem ismerik el azt a jogunkat, hogy békében élhessünk. A birodalmi gyűlés ezután kisebb pénz-,ügyi törvényjavaslatokat intézett el és elhatározta, hogy üléseit október harmadikáig elnapolja. NYÍLT-TÉR: APOLLO csütörtök-péntek szeptember 27—28-iki műsora: Az aranyszív dráma 3 részben. Nászút közs zökségben vígjáték 4 részben. Pécsi Nemzeti Színház. Igazgató: Füredi Béla. Heti műsor: Csütörtökön : Őfensége kalapja. Pénteken: Mágnás Miska. Szombaton: A hadifogoly. Vasárnap este : Limonádé ezredes. A pécsi piac uj maximális árai. Gyümölcs. Paradicsom kgr.-ja...........................60.70, Vöröshagyma kgr.-ja .................... 1.20 1.34 Foghagyma kgr.-ja ........................ 2.34 2.60 Ugorka salátának kgr.-ja .............24 -.30, Ugorka kovászosnak kgr.-ja .....-.36 -.40, Ugorka ecetbe kgr.-ja ..................-.50 - .55 Paprika apró drb.............................. -.4-.5 Paprika tölteni való ...................... -.8-.10 Asztali tengeri ................................-.17.20 Alma nyári faj I. r. kgr.-ja ..... 1.50 1.65 Alma nyári faj II. r. kgr.-ja .... 1.25 1.38 Alma kevert kgr.-ja ......................85 —95 Alma hullott kgr.-ja .....................—36.42 Körte nyári faj I. r. kgr.-ja .... 1.80 2. Körte nyári faj II. r. kgr.-ja .... 1.50 1.65. Körte hullott kgr.-ja .....................50.60. Lencse kgr.-ja ................................ 2.2.201 Lencse literje .................................. 1.60 1.76 Bab kgr.-ja ...................................... 1.20 1.32 Bab literje ...................................... .80 -.90 Szilva, vörös és egyéb nyári fajták..70 -.80 Őszi szilva kgja.............................. .70 -.84 Ringló kgja ..................................... 1.35 1.60 Dinnye, sárga, faj, kgja.70 - .84 Közönséges ...............................34.42 HIRDETÉSEK: Elsüssaeay felvétetik irodai munkákra, esetleg gép- és gyorsirászat kitanitása ellenében DECSY A. Jókai-tér 11. szám alatt. 3041