Pécsi Napló, 1925. október (34. évfolyam, 90-116. szám)

1925-10-01 / 90. szám

I­ii. október 1 . FELNER TáMG ISKOLÁJA a Nőegyletben október 4-én, vasárnap, Ismerkedési­ Es­tély keretében megnyílik. — Beiratkozás bármikor lakásomon, Széchenyi-tér 2. (Lóránt- palota.)­ ­ MAGYAR KOMMUNISTA SZERVEZKEDÉS. Stockholm, szept. 30. A svéd sajtó részle­tesen foglalkozik a magyarországi kommunista szervezkedési kísérletekkel. A Die Dagligt Alle­­handa című lap első oldalán közli Kun Béla arc­képét és bő távirati tudósítások alapján számol be a budapesti eseményekről. A lap közöl ezen­kívül egy szófiai táviratot is a Balkánon folyó bolsevista aknamunkáról és megjegyzi, hogy nyilvánvaló az összefüggés e mozgalmak közt, ame­lyek a bécsi kommunista agitációs központ egy­séges irányítása alatt állanak. A JÖVŐ HÉTEN TÁRGYALJA A TAKARÉKOS­­­SÁGI BIZOTTSÁG A STÁTUS­RENDEZÉSI JA­VASLATOT. Budapest, szept. 30. A takarékossági bizott­­ság a tisztviselők fizetését és státusrendezését előreláthatólag a jövő hét folyamán, valószínűleg kedden tárgyalja. Ha pénteken a minisztertanács a státusrendezést letárgyalja, akkor azonnal in­tézkednek a takarékossági bizottság ülésének összehívása iránt. MODELL REPÜ­­LÓVERSENY*. Budapest, szept. 30. A Magyar Лето Szövetség október 11-én reggel órakor a kisrákosi gyakorló téren modellrepülő versenyt rendez. A versenyen résztvehetnek gummi és légmotoros vagy egyéb motorral hajtott modell repülőgépek 0.6—2.5 méterig terjedő fesztávolsággal. Nevezések a Ma­gyar Aero Szövetség titkáránál, Lónyai ucca 36. szám, második udvar, földszint 8, kedden és pén­teken 5—7 óra között jelentendők be. Nevezési feltételek telefonon is megtudhatók József 49—52. szám alatt. Verseny­díjakat adományoztak dr. József Ferenc herceg, kb­. továbbá különböző hatóságok és légiforgalmi vállalatok. Szőnyegek Függönyök Pamlagtakarók REINER és PRUNCZ cégnél. SÚLYOS HARCOK ABD­EL KRÍMNÉL. ■Fez, szept. 30. (Havas): Bétáii marsall és Naulin tábornok a keleti szakaszon, ahol az első támadóműveletek ma reggel kezdődtek meg, ki­tűnő körülmények között előbbre jutottak. A DOLLÁRÁRFOLYAM SÜLYEDÉSE, Bécs, szept. 30. (MTI.) A dollárváltó áresése Bécsben tegnap is figyelemreméltó mértékben folytatódott. 1922, illetőleg ez év május 1-e, a bécsi devizaforgalom teljes felszabadítása óta ez az első alkalom, amikor a dollárárfolyam az alsó arany­pont alá sülyedt. MEGHALT A LEGÚJABB EJTŐERNYŐ FEL­TALÁLÓJA. Ara­d, szept. 20. A román Aero Klubtól táv­irat érkezett Sziklay Jenő aradi lakatos feleségéhez, hogy férje a varsói repülőtéren ejtőernyő ugrás közben meghalt. Sziklay Jenő egyszerű lakatos mester volt Aradon. Nem régen nagy feltűnést keltett saját találmánya újtípusú ejtőernyőjével. Legutóbb Varsóban mutatta be találmányát. Mint­egy 20 ezer ember gyűlt össze vasárnap a varsói repülőtéren és Sziklay 1200 méter magasságból­­ ugrott ki a repülőgépből. Az ernyő azonban ezúttal­­ nem nyílt ki és Sziklay Jenő 20 ezer ember szeme­­láttára 1200 méter magasból szédítő gyorsasággal zuhant, a földre, ahol felismerhetetlen ronccsá lett. — Nagy cipővásári Rendkívül olcsó árak­­ Kizárólag elsőrendű eredeti 1.Arany Robur“ Márka Selmarti­ás Kálmán, Ferenciek­ ucca 2.­­ Gyermekkocsik nagy választékban. — ÍRÓGÉPEK előnyösen Neidhart-nál szerezhető be Bécs, Városház­ u. Tel 1­5­ 98. PÉCSI NAPLÓ MOZI JPA.JRKMOZI Csütörtök, október 1 Utoljára 1 JannAk Előadások: 6, K8, és 9 órakor J1POLLO­ átalakítás miatt zárva­ a Vígjátékhuszárok, a régi jó napokból 6 felvonásban. А уг8 és 9 órai előadások teljes zenekar-kísérettel, kedvező időben a kertben. Újból szabályozták a köztisztviselők lakáspénzét. Budapest, szept. 30. (MTI.) A miniszter­­tanács szept. 18-án ülést tartott, melyen tekintettel arra, hogy a lakásbéreket az 1­92. novemberi, az 1926 februári és az 1926 májusi bérnegyed­évre fokozatosan felemeli, elhatározta, hogy az állam , vármegye , államvasut és állami vasgyár tisztviselőinek és egyéb alkalmazottaknak, vala­mint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyam­őrség és államrendőrség tagjainak, továbbá a fel­sorolt csoportokhoz tartozó nyugdíjasoknak és özvegyeknek la­káspénzét az 1925. november 1-től 1926. július 31-ig terjedő időre újból sza­bályozza. Azok az állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári nyugdíjasok, akiket 15 be-­s számítható évnél hosszabb beszámítható szol­gálati idővel helyeztek nyugalomba, tekintet­­i nélkül a családtagok számára, olyan összegű la­­­­káspénzt kapnak, mint azok a tényleges szolgá- l­­atban álló tisztviselők, akiknek legfeljebb két­­ olyan családtagjuk van, akik után családi pótlékban­­ részesülnek. Akiket 15 beszámítható évnél rö­­­­videbb szolgálati idővel helyeztek nyugalomba, továbbá a felsorolt tisztviselőknek és egyéb al­kalmazottaknak az özvegyei, külön kimutatás szerint megállapított alacsonyabb lakáspénzeket kapnak. ------­ A bécsi Burg-színházi Bécs, szept 30. (MTI.) Ma kezdte meg a bécsi esküdtszék Mencia Carniciu bűnperének főtárgyalását, amelyet a vádlott betegsége miatt ismételten el kellett halasztani. Mencia tudva­levőleg ez év május 8-án a Burg színházban megö­rte a macedóniai Panizát. Az ügyészség emiatt orgyilkosság címén emelt ellene vádat. Mencia Carniciu 1918-ig Jugoszláviában élt. Betegsége miatt megszakította gimnáziumi tanulmányait és vagyonos szüleinek üzletében dolgozott. Szülei néhány hónappal ezelőtt Szófiába költöztek át. A vádlott 1918. szeptemberében Münchenbe uta­­­­zott egy családdal, amelyhez barátság fűzte.­­ Münchenben megismerkedett Theodor Panizá-­­ val, akit macedón szabadsághősként ünnepeltek.­­ Mint a macedón szabadság mozgalom híve meg­­­ vetette Panizának ezt a köpönyeg forgatását,­­ de amikor Paniza 1923 januárjában Sztambu­­­­linszky bukása után kénytelen volt Jugoszláviá-­­­ból menekülni, mégis győzött lelkében a részvét­­ érzete. Nemsokára kiderült azonban, hogy a­­ szerb biztonsági osztály főnökétől pénzt vett fel azok-­­­nak a szerb bandáknak jó megszervezése célja­­i­ból, amelyek a Szerbiához csatolt macedón terv-­­ politikai gyilkosság­ létén a szabadharcosok leverésére, tehát a ma­cedón szabadságmozgalom elfojtására alakultak. Ekkor olthatatlan gyűlölet fogta el Pariza irá­nyában, akiben most már a macedón szabadság­­mozgalom kimondott ellenségét látta, s a gyilkos­ságot május 8-án hajtotta végre a Burg színház­ban Ibsen Peer Gynt-jének előadása közben. A Szófiában vásárolt pisztolyból két lövést tett Panizára, majd még ötször rásütötte revolverét. Négy golyó halkosan találta Panizát, a többi golyó súlyosan***kisebezte Panizánét, valamint Bogatinov mezőgazdát, aki oltalmul állandóan Paniza társaságában volt. A vádlott azt állítja , hogy golyóit kizárólag Panizára irányította, má­sokat nem volt szándékában megölni. A vádirat szerint ezt az állítását nem is tudták megcáfolni. A golyók mindenesetre veszélyeztették nemcsak a sebesülteket, hanem a közönséget, a színésze­ket, zenészeket és az alkalmazottakat is, ezért a vádirat az életbiztonság veszélyeztetése címén is vádat emel Mencia Carnicius ellen. A vádirat végül megállapítja, hogy a szakértők véleménye szerint a vádlott nem szenved elmebajban. Jimi'is Cigaretta-füst. Tulajdonképpen nem is tudom, miért rémlik most fel előttem ez a Luxics József, akit már egy nappal ezelőtt kivégeztek. „Már­ egy nappal ezelőtt. Tehát illett volna megfeledkezni róla. Hogyne. A közönség érdeklődését már nem lehet fölcsigázni vele. Újabbat várna már, hiszen any­­nyira elkényeztetett bennünket az utóbbi évek forgatagos láza, hogy szinte percenként ontotta elébü­nk az eseményeket. .Mégis a huszonnégyórás távolság ellenére visszatérek erre a Luxics Jó­zsefre. Az jutott eszembe, hogy a pestszentlőrinci rablógyilkosnak a siralomházban egyetlen kíván­sága a cigaretta volt. Az utolsó óráit átcigarettázta. Mondják — ült a cellában és bámult a cigaretta-­­ füstbe. Nézte a fodrosodó, bodrosodó cigaretta-­­ füstöt, amely szállt a fehérre meszelt menyezet­­ felé. Istenem, várjon mit láthatott ebben a ciga­retta­ füstben Luxies József, akinek a számára már ácsolták az akasztófát . Talán ismerős arcok bon­takoztak ki a füstből. Emberek, akik valaha szelíd szóval simogatták Luxies Józsefet. Emberek, akiknek közük volt hozzá, akik szerették és, akik jónak hitték őt. Tessék elképzelni Luxies urat, a rossz gyil­­­­kost, amint merengő keresgéléssel kutatgat­ a cig­f­garetta-füstben, amely­ ott kóvályog előtte a sira­­­­lomház csöndjében. Alig egy-két órája van csak­­ hátra, de ő cigarettázik a kemény ágyon ülve és­­ néz a füstbe. A cigaretta-füstbe, amit léha ope- i Tettekben olyan szépen megénekeltek már. Egy-két­­ dallam itt is bujkál most a fülem mellett. Luxies­­ József azonban nem hiszem, hogy ezt hallotta­­ volna, ő bizonyára a kívülről behangzó kopácso­­­ lásra figyelt és — ez sem lehetetlen — áldozatai-­­ nak megkéselt teteme kóválygott előtte a cigaretta­­­füstben. Sokféle van bizony, sokféle cigaretta­füst.­­ Olyan, ami langyos ábrándokba ringat és amely­ről pajzánul énekel a selyemharisnyás primadonna és olyan is, amely didergő hajnalon a siralomházak tragédiás busongóit befátyolozza... (S. S.) — Kitü­ntetik­ bányatiszteisdleik A kormányzó a pénzügyminiszter előterjesztésére a szénbánya­­művelés körében eltöltött sok évi szolgálatuk és a hazai széntermelés fejlesztése körül szerzett ér­demeik elismeréséül Hoffmann Richárd magyar királyi bányatanácsosnak, a Salgótarjáni Kőszén­bánya Részvénytársulat központi műszaki igaz­gatójának és Henrich Viktor magyr királyi bánya­­tanácsos, nyugalmazott bányaigazgatónak, a volt szénkon­ánybiztos műszaki előadójának a magyar királyi bányaügyi főtanácsosi címet, továbbá Bérczes Sándornak, a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat salgótarjáni bányaigazgatójának a magyar királyi bányaügyi tanácsosi címet ado­mányozta. — Szikor Gyula bán­yaü­gyi tanácsos. A kor­mányzó Szikora Gyulának, a Dunagőzhajózási Társaság pécsvidéki bányái központi felügyelő­jének a szénbányamüvelés körében eltöltött sok évi szolgálata és a hazai széntermelés fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséül a magyar királyi bányügyi tanácsosi cimet adomáyozta, mely kitün­tetésre Szikora bőven rászolgált. — Tiszteletbeli magyar konzul Dublinban­. A kormányzó Briscoe Hubert ir állampolgár, dub­lini lakost Dublinbe tiszteletbeli m. kir. konzullá nevezte ki. — A Meteorológiai intézet jelenti : Hazánk­ban országos eső volt. Tiz milliméternél nagyobb csapadékot mértek Veszprém 18, Pécs 15, Salgó­tarján 12, Nagykanizsa 12, Kaposvár 12 milli­méter. Egyebütt a mennyiség 10 mm. alalul ma­radt. Ma reggel Dunántúlon esett. Állandó bo­rulás mellett a hőmérséklet nagy ingadozással legtöbb állomáson alig néhány fok volt. Időjóslat : Az időjárásban borulás várható. — Főü­gyészhelyettes lírt egyet­emi tanár. A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Heller Erik királyi főügyészhe­lyettes, egyetemi magántanárt a szegedi magyar királyi Ferenc József tudományegyetem jog- és államtudományi karán megüresedett büntetőjogi tanszékre egyetemi nyilvános rendes tanárrá kinevezte. JSjjj — Kész női ruhakülönlet"*-яХ~ Lőwy Testvéreknél, Ferer 3. utás.

Next