Pécsi Napló, 1926. március (35. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-28 / 71. szám

8 oldal. egyazon érzések és meggyőződések alatt áll, tehát örömmel propagálták a nagyszerű ifjút, aki kiállítását csakugyan nyélbe is ütötte. 1904. , január 13-án mutatkozott be a helyi művészet első izmos képviselője , Handwerk Károly a Sik­lósi országút 7. szám alatti Városi Múzeum helyi­ségeiben két szobás gyűjteménnyel. Ezzel meg­nyitást nyert az uj irány, mely Handwerknél a vonalak könnyű vezetésében s a megszokottól teljesen elütő díszítő motívumok gazdag válto­­zatának a képtémákba való bekapcsolásában mu­tatkozott. Ma Komáromnak Cseh-Szlovákiába eső részében — Jókai városában — lakik az eredeti tehetséggel megáldott pécsi művész, ki mint rajz­tanár nyert ott alkalmazást s Harmos Károly néven kifelé is eléggé ismert és keresett könyv­illusztrátor. Щ­ Ugyanezen év okt. 5-én Sas (Brunner) Fe­renc és Novák József együttesen mutatkoznak be nálunk, mint idevaló ifjak, első munkáikkal, a Vigadó nagytermében. Ekkor még Kovák, aki kezdő piktúrájának nagyobb felében inkább no­vellistája volt az ecsetnek, erősebbnek mutatko­zott Sasnál. Ám a fiatal lélek hamar elpusztult, s utána ment egy fiatal leánynak, akinek emléke­­ a kezdő piktor művészálmaiba halottan bele-­­ kapaszkodott s az ifjút is sokszor lefestött rava­­­­tala mellé vonta. Mig Sas Ferencnek csak ez után­­ találkozunk igazában, mint a minden lokális szí­nére és alapformájára leegyszerűsítő — úgyneve­zett synthetikus — festői irány egyik érdekes képviselőjével.­­ Ebben az időben azonban a haladás még las­súbb volt. A nagy kiállítás esztendejéig (értsd ez alatt a pécsi orsz. kiállítást) nem sok megemlíteni való történik. A helyi képző­erőket az általános kiállítás nagyszerű gondolatának kivitele foglal­koztatja, ami azonban az ő részükről csak nagyot akarás maradt, mert az egész vezetés egészen más mederbe terelődött. A kiállítás tervezetébe helyi munkaerőknek — Pilch Andor műépítészt kivéve — semmi befolyásuk, vagy részük nem volt. Az 1907-ki pécsi orsz. kiállítás mégis egyike volt a legnagyszerűbb kiállításoknak, amiket valaha magyar vidék produkálhatott. E kiállí­táson a magyar képzőművészet és iparművészet a legméltóbban volt képviselve. A magyar géniusz­nak külön pompás Műcsarnoka volt. Itt került bemutatásra Csók István pompás mohácsi tanul­mányai között a három vízmerítő leány képe, amelynél nagyszerűbbet a mester azóta sem alko­tott. Béh­em, Lotz, Mednyánszky, Grünvwald, stb. — szóval a legjobbak vettek részt ezen kiállítá­son az újabb festő és szobrász generáció tagjaival — Nagy Sándor, (Krisch) Körösfői, Maróti Géza, Ligeti — együttesen. Ekkor állít ki külön az ünnepélyek csarnoká­ban a mi Harmos Károlyunk ismételten. A nagy kiállítás lezajlása után egy időre csend áll be. Még Reék György tevékeny művészgárdája is hallgat : a ,,Nagy Titok” levente-csapata három évi pihenés után mégis összeül­t 1911. febr. 11-én a Társaság 22-ik gyűlésén (rovásán), a­melyen még a főprotector, Zsolnay Miklós elnökölt, az ülés tárgyául kimondja, hogy a helyi vonatko­zású műemlékek felkutatására, nyilvántartására, egy bizottságnak kell feltétlenül és rövidesen megalakulnia, esetleg a „Nagy Titok“ keretében, hogy e Rend az összegyűjtött műtárgyakból kiállí­tást rendezzen. Gondolni való, hogy ez is, mint nálunk sok más minden, abban az időben csak szép terv maradt. De ugyanebben az évben Sas Ferenc az akkor virágzó Gebauer-festőiskola mintájára egy kaposvári volt vasutas piktor társával, Fa­ragó Mihállyal iskolát nyit. E festők maguk is szükségét érzik a bemutatkozásnak egy kiállítás keretében, azért 1911. m­árc. 5-én kiállítanak a Nőegyletben s ennek kapcsán sok tanítványuk akad az idősebb diletánsok­ közül is. 1913-ban azonban már egy budapesti kép­kereskedő veszi át birodalmát, amelyet 1914 tavaszán megint Sas Ferenc hódít vissza, most már a feleségével, Farkas Erzsébettel, aki tehetsé­ges piktorina és férjének előbb tanítványa volt. Ők ketten 1914 ápril 12-vel kezdődőleg rendeznek a Nőegyletben képkiállítást és sajátságos lokál­tónusaikkal ható, inkább dekoratív jellegre tö­rekvő képeikkel feltűnést keltenek. Iskolájukat most már ketten vezetik tovább : férj és feleség, ugyancsak a Nőegyletben. Hanem ez az év tudvalevőleg a nagy, gyilkos és mindent leromboló háború kezdetének az esz­tendeje, mikor a múzsák elhallgatnak. Áldott­­nevü Mendlik Oszkár Hollandiában élő jeles fes­tőnk 1915—16—17-ben egyre küldi haza a pécsi elesett hősök árváinak jótékony pénzadományait, mert ekkor inkább erre volt szükség nálunk, mint valamely tengeri vihart ábrázoló haragos zöld színű festményre. Nem kellett ekkor semmiféle festmény, csak meleg szív és biztató szó. Jóakarat és simogató kéz. A pécsi művészgárda egy fiatal, tehetséges tagja, aki még a kiállítás előtt (1906 ápril 7) el­hagyott bennünket, hét évig munkálkodott kö­zöttünk anélkül, hogy valaha is kiállíthatott volna. De kedves emléket hagyott vissza maga után, azért ide írom a nevét : Danilek Henrik. Ez volt az egyik veszteség. A másik a Zsolnay szobor mellékalakjainak kitűnő és nagyerejű szobrásza volt: apáti Abt Sándor, ő is előbb hagyott itt bennünket. Darulek után Budapestre ment tanár­nak, a­honnét később elborult elmével kellett haza­szállítani — meghalni —­ a családi „kúriába“, — mint ahogy ő nevezte a kis falusi úri lakot. 1916 március 26-án Nógrád megyének egy csön­des kis falvában , Kám­on volt a temetése. A pécsi orsz. kiállításon ő is csak névtelenül vett részt. De a budapesti kiállításokról előbbről jól ismer­ték nevét. 1916 okt. 29-én Mack Lajos szobrá­szunk orosz hadifogságba került s a háborúval őt is végleg elvesztettük. Ma Pozsonyban él ez a keresett szobrász. De a pécsi kiállítások anyagát ő sem gazdagította soha, noha jó 15 évet töltött városunkban. Hidasy Piró Sándor (a mai tenorista) hasonló sorson ment keresztül. Mint Mack, ő is orosz hadifogoly volt. Ma köztünk él megint. De ő is azok közé tartozik, akik nem állítanak ki. Rajta és még néhány régi pécsi művészen kívül talán még csak a doyen Arnhold Nándor, volt pécsi főreáliskolai rajztanár, ny. igazgató, aki egy egész piktorgenerációt nevelt föl, büszkélked­­hetik azzal, hogy szerényen, hogy ha eddig meg­volt a nélkül, hogy valaha kiállított volna, úgy már csak ezután is meg lesz valahogy s a jövőt az ifjúságra bízza. BÉCSI NAPLÓ A délivégekről.*) KKK Szomorú sóhaj. Szomorú sóhaj száll a délivégekről Rabságban szenvedő magyarok lelkébő­l... Az a sötét felhő, Mely a Dráváról jő: A mi véreinknek fájó, nehéz gyásza — A zápor, bus szemük sűrű könnyhullása. Valahány záporcsepp hull a magyar földre, Annyi panasz, jajszó nyilas a szivünkbe ! A panasz, a jajszó Messzire hallatszó !.. . Fölveri a pokol minden rémes árnyát, Megrabolja az éj békét adó álmát. Mikor tör elő már az igazság napja ! ? Hogy a magyar eget újra beragyogja... Fénysugarat várunk, Ez ma minden vágyunk ! Süss ki ragyogó пар, иду, mint rég ez előtt, Derüljön ki egünk, űzd el a gyászfelhőt ! Tavasszellő... Tavaszszellő, langyos szellő fujdogál, A magasban bárányfelhő szálldogál, A kikelet bontogatja szárnyait, Erdő, mező nemsokára már virít... Bimbót hajt a rózsabokra, Piros lepke száll csapongva S a fecskepár a fészkére talál rá! Üzenetet hoztak délről a fecskék, Rabmagyarok könnyes szemmel üzenték: Nem halt még ki szivükből a reménység, Mint a csillag halvány fénye, dereng még ! Várnak miránk, bíznak bennünk, Hogy majd újra együtt leszünk — Fölszabadul a megszállott délivég ! Ha testvérek ! ott a báni hegyen túl, Azt üzenjük mi a szálló madártól, Napsugártól, csillagfénytől, hozzátok : Sohse legyen harmatos az orcátok__ A gyászidők elmulanak, Nemsokára leomlanak A siralmas trianoni határok ! *) Mutatvány sárosi Várady Ferenc irredenta­dalainak sorozatából. 1926. március 28. szőnyeg, függöny, pamlagátvetők Reiner és JP&m­ex cégnél. Melyen leszállított árak! J nagy választék a legújabb tavaszi köpeny­es ruhaf­elmél­ben. Baranyai szrnház Pécs, perendek-ucca 1. sz. OLLESCHAU Jutalomjáték akciója május 15. Minél több borítékot küld be, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a legnagyobb jutalmat kapja! Kakuk. A bellyei erdő mélyén Kakukmadár kakukol. .. Soká tart-e még a rabság ? Kérdezik a madártól... A hallgatag lombok alól A jósmadár csak kakukol — Tovább, tovább, tovább ! Ne higyjetek a kakuknak A szája, hogy ha eljár, Tudja is, hogy mit kakukol A kelekótya madár !... Ne adjatok a szavára, Bohó, fecsegő madár a — Kakuk, kakuk, kakuk ! Majd, ha hulp az erdő lombja, Kakuk akkor már nem szól. A magyarság felszabadul A szomorú rabságból... Száll az idő, elmúl a nyár, Ez a rabság se tarthat már — Soká, soká, soká ! A magyar gazda. Ha betért a magyar gazda Mulatni a korcsmába, Száz kancsó bort elitatott Örömébe“, bujába“ ! Az erszényét maga elé Az asztalra kitette — A nótáért a cigányt is Nagybankóval fizette ! Az időtől, hogy a rácok Délbaranyát megszállták, Mind csendesek, mind üresek A faluban a korcsmák... Sehogyse tud megbékü­lni A jó magyar a ráccal, Hej Г nincs kedve, nincs öröme Fizetni a dinárral! Otthon ül a magyar gazda, Ki se mozdul a házból, Csupa bánat, mintha soha Ki se fogyna a gyászból... Két karjára könyökölve Bura hajtja a fejét — Mint a felhő, иду hullatja Könnyeinek özönét! Sárosi Várady Ferenc.

Next