Pécsi Napló, 1927. március (36. évfolyam, 48-73. szám)

1927-03-01 / 48. szám

. * — Előadás az Erzsébet egyetem Tudományos­­ Szövetségében. Magyarta Zoltán dr. vallás- és köz­­oktatásügyi miniszteri tanácsos folyó hó 7-én, hét­főn délután 6 órakor az egyetem központi épületé­nek dísztermében ,,A nemzeti értelmi együttműkö­dés, mint a nemzetközi alapja.“ címen előadást tart. — Halak, sajtok, valódi liptói frissen Köszl János utódainál. — Támogasd a szegényeket. Siklósról jelenti tudósítónk . Ennek a jelmondatnak a jegyében rendezte a siklósi szr. Nőegylet a szokásos farsangi mulatságát a központi szálloda összes helyiségei­ben. A Nőegylet alapos gonddal készítette elő mű­kedvelő gárdáját, hogy a kényes ízlésű közönség­nek a legszebbet nyújthassa és kellemes szórako­zást biztosítson, de kitett magáért a fiatalság is — különösen a leánysereg —, mert oly művészi elő­adást produkált, hogy a jelenlevő nagyszámú elő­kelő közönséget szinte magával ragadta. Színre adták Sass Irén „Éjjeli randesvous“ című darab­ját, melynek főszerepét Schoelle Lili tanítónő teljes precizitással játszotta s méltó partnere volt Spitzer Margit, ki tudásának legjavát mutatta be Bánky Vera pécsi primadonna által tervezett pazar jelmez­ben. A következő szám volt az előadás fénypontja, ifj. Békeffy István V.­b- című vígjátékának a be­mutatása. A közönség percekig hahotázott a darab szellemes voltán s előadásán.. Szépen és kedvesen játszották a kisleányok a kisleány szerepét és pedig Kálmán Sári, Kohn Rózsi, Hilfreich Teréz, Kohn Ilonka, Breyer Erzsi, Léderer Manci és Komáromi Juci. Ügyes volt mindegyik, de kimagaslott mégis közülük nagyszerű játékával és bájos fellépésével a közönség kedvence, Szűcs Gitta. Őtőle csak ezt várhattuk, mert már több ízben tanujelét adta művésznői tehetségének s a közönség nem is csa­latkozott benne. Kiforrott művészet volt alakítása. Reméljük, hogy gyakrabban látjuk a műkedvelők színpadán. Ugyane darabban jól játszotta a tanár szerepét Spitzer Dezső, akit is a kisleányok szinte frappíroztak. A következő számban egy gyönyörű melodrámát adott elő Scheiber Jenőné szép zon­­gorakísérete mellett Schvelle Lili mély érzéssel, alapos felkészültséggel, előadó művészettel. Önála is szeretnénk, hogy több ízben élvezhetnénk mély tartalmú játékát. Nagyon kedves magyaros dara­bot és pedig Sass Irén írónő kiváló alkotását, a ,,Magyar zsáner“ képekből kiválasztott „Befor­dultam a konyhába“ című daljátékát adta elő Fleischer Mártával Komáromi László. Szívbe mar­koló magyar nótákat énekeltek és táncszámuk elsőrangú élvezetet nyújtott. A jól összeválogatott műsorba szépen beleillett ez a szám. Nem várt, de nagyon kellemes számot illesztett be a Nőegylet vezetősége Krausz László hegedűművész játéká­val, ki most tért vissza külföldről s gyönyörű ma­gas művészi készültséggel biró játékával hazánk­ban először szerepelt. Játékát külön méltatni nem szükséges, mert a közönség frenetikus tapsa min­dent megadott neki, ami egy ily jeles művésznek kijár. Négy ízben kérték játékának ismétlését. Egyes számok között Vida Dénes szellemesen kon­ferált s a szünetek közti időt a közönséggel kelle­mesen töltötte el. Előadás után tombola volt na­gyon értékes tárgyakkal. Ezek végeztével követ­kezett a tánc s a reggeli órákban is még mindig együtt volt a közönség a szokatlanul jó bor mellett. A rendezésért köszönetet érdemel Vida Miklósné elnöklete alatt a Nőegylet vezetősége és Scheiber Jenőné. — Wieni női köppe­ny és ruhamodell újdonságok Stern Miksa Női ruhacsarnokában Pécs Király­ ucca 45. sz. — Halálos árokbazuhanás. Ferency Sándor mohácsi szappanfőző e hó 24-én éjjel Villány­­kövesd és Villány között az éjjeli órákban kocsi­jával egy mély árokba zuhant. A kocsin levő súlyos és zsiradékkal teli láda S­erencyre zuhant oly szerencsétlenül, hogy a gyenge fizikumú em­bert agyonnyomta. Másnap vették észre a járó­kelők a szerencsétlenséget. Automobil-javító Novak, Tel 3­i — Krausz László a „Hárfa“ hangversenyén. Minap hírt adtunk arról, hogy Krausz László, aki a pécsi zeneiskolából kiindulva, a maga szervezte reáliskolai zenekaron át Bécs, Páris, Belgium leg­híresebb hegedűvirtuózainak meghitt zeneszobájáig aránylag igen rövid idő alatt óriási utat tett meg, ebből a külföldi vándorlásából hazaérkezett. Sokan, igen sokan nagy érdeklődéssel kisérték ezen az útján. Krausz László mindenképpen beváltotta a hozzá fűzött reménységeket s csaknem kiforrott egyéniség áll ma előttünk pompás hegedűjével, így fog állani a „Hárfa“ közönsége elé március 13-án. Ezen a hangversenyen csak ízelítőt ad mű­vészetéből az iránta érdeklődőknek, hogy kíváncsi­ságukat még inkább fölfokozza az április hóban ren­dezendő saját hangversenyére. — Igazságügyi törvények a bibliában címen igen magas nívójú és tartalmas előadást tartott a pécsi Talmud-Tóra egyesületben Fonyó Vilmos dr. sásdi ügyvéd. Élénk tollal rajzolta meg a biblia jogrendszerét és lebilincselő világos előadásával beigazolta, hogy a biblia törvénykezése a modern ember elismerésére is teljes joggal tarthat számot. Mindvégig logikus okfejtése a bibliában való ott­honosságával párosult, amiért is Wallenstein Zoltán dr. főrabbi őszinte meleg köszönetét fejezte ki a jeles előadónak, egyidejűleg rámutatott arra, hogy az általánosan ismert „szemet szemért“ tételt, a „ius­talionis“-t, mind a b­ibliai exegesis, mind a misna és a talmud nem szószerinti értelemben ve­szik, hanem úgy magyarázzák, hogy kárpótlás értendő alatta. Adbadoz 4K 1 3 K 1—2 pohár „PANNONIA“ malátapezsgősör naponkénti fogyasztása erőszaporulatot hoz. Kapható minden vendéglőben és fűszerüzletben. A sörfőzde csakis viszontelárusítóknak szállít . A Pécsi Munkásképző farsangzáró kabaré­estje. A Munkásképző gárdája szombaton este ismét bebizonyította a Vigadót zsúfolásig megtöltő közönségnek, hogy éppenséggel nem marad mögötte nívó tekintetében egyik pécsi műkedvelő gárdá­nak sem. Bebizonyította ezt maga a közönség is, mikor majd minden egyes szám után dörgő taps hangzott el.A műsor kiemelkedő számai voltak a „Lsirke“ és az „Oroszlénszelidítő“ c. bohózat. Előbbiben Gallai Margit és Domán Jenő, utóbbiban szintén Domán Jenő, valamint Gindl János nem maradtak adósak a közönségnek nevettetés dolgá­ban. Gindl Jánosban ugyancsak jómennyiségű komikusi tulajdonság van, ki is tudja használni, csak a túlzott gesztikulálásról kell még leszoknia. Kedvesen hatott egy ennivaló csöppség tánca (ne­vét nem tudjuk a kicsikének), kit szintén zajosan megtapsoltak. Maurer Jenő kellemes bariton han­gon adott elő két humoros dalt. Hogy a gárda még két tehetséges tagjáról is megemlékezzünk. Szabó Rózsika egy apacs táncduettet adott elő Fónay Lászlóval együtt olyan zajos sikert aratva, hogy táncukat meg kellett ismételni. Mintegy keretbe foglalta az egész műsort Waldhauser László szelle­mes konferansza, kit már a függöny elé léptekor is zajosan megtapsolt a közönség. A műsor befeje­­zéseképen a gárda dalkára adott elő két műdalt Till Ferenc karnagy precíz vezetése mellett ugyan­csak szép sikert aratva. Nem szabad megfeledkez­nünk a gárda jól szervezett zenekaráról sem, na­gyon szép munkát produkáltak. Műsor után az Önkéntes Tűzoltó Testület zenekarának muzsikája mellett hajnalig tartó tánc következett. — Finom tea­rum, borok, konyak, likőrök .Köszl János utódainál. — Halálozás. AZ Első Pécsi önsegélyző Temet­­kezési Egylet őszinte részvéttel tudatja, hogy Mádl Sándor, az első pécsi öns. tem. egylet tagja f. hó 28-án meghalt. Az elnökség kéri a t. tagtársakat, hogy az elhunytnak f. évi március hó 2-án l/24 órakor a pécsi közp.­temetőben tartandó végtisztes­ségén megjelenni szíveskedjenek. Az Első Pécsi Önsegélyző Temetkezési Egylet őszinte részvéttel tudatja, hogy Özv. Meszner Já­­nosné, az első pécsi öns. tem. egylet tagja február hó 27-én meghalt. Az elnökség kéri az­ tagtársakat, hogy az elhunytnak folyó évi március hó 1-én d. u. 4 órakor a pécsi közp.­temetőben tartandó végtisz­tességén megjelenni szíveskedjenek. — Halálozás. A mohácsi bőrgyár megteremtője, Alt Gyula a bécsi Löw-szanatóriumban, ahol gyó­gyulást keresett, 46 éves korában meghalt. Kellő előtanulmányok után a Schmidt-féle bőrgyárat megvásárolta és odáig fejlesztette, hogy azt 1922- ben részvénytársasági alapra alakította át. — Női tavaszi köpenyek P 22-től tiszta gyapjú női ruhák P 20-tól Stern Miksa Női ruhacsarnoká­ban Pécs Király-ucca 45. sz. — Az alkalmazottak kereseti ad­ójának levonása és befizetése. Pécs szab. kir. város adóhivatala ezúton értesíti az érdekelteket, hogy minden alkal­mazott, akár háztartási (cseléd, mindenes, sza­kácsnő, nevelőnő, inas, komornyik stb.), akár ipari, köz- vagy magánalkalmazott, kereseti adót tar­tozik fizet­ni. Az alkalmazottak kereseti adójának alapja az adóévben élvezett fizetés, bér, zsold, díj, napidíj, lakpénz, személyi ,kor, működési, drága­­sági és bármi más pótlék és jutalom fejében vagy más egyéb címen járó állandó természetű illetmény, továbbá a jutalék, részesedési jutalék, egyezmény vagy darabszám szerint járó díj,napidíj, más egyéb a szolgálati viszonyból, illetőleg a hivatásszerű foglalkozásból eredő változó természetű járandóság stb. A természetben járó illetmények pénzbeli ér­téke a helyi viszonyoknak megfelelően számítandó ki. A munkaadó az alkalmazottakat a szolgálatba­­lépés napjától számított 8 nap alatt tartozik a városi adóhivatalnak bejelenteni (Városház Lem­. 48. o.). Az alkalmazottak kereseti adóját az adó­köteles jövedelméből szavatosság mellett a munka­adó tartozik levonni s a város pénztárába beszol­gáltatni. — A spanyol náthába való visszaesést­ől bizto­san megóvhatjuk magunkat, ha reggel és este 1 pohár tokaji cogncot iszunk. Kapható a Geltch csemegeüzletben. — Hadsereggyalázás Baján. Barta János bajai közhonvéd február hó 5-én elment Simono­­vicsné­ péküzletébe, honnan mindig hozták a tiszti étkezde kenyérszükségletét, hogy­ kenyeret hozzon. Az asszony azzal fogadta, hogy a szokott minő­ségű kenyérből nincsen már és ezért másfajtát ad. Barta belenyugodott ebbe és a kenyereket elvitte. A konyhaparancsnoknak a kenyér minősége nem tetszett és a legénnyel visszaküldte a kenyeret. Simonovicsné ezen módfelett dühös lett s kikelt a konyhaparancsnok főhadnagy ellen. Az ezt követő nap egy másik közk­endvéd ment el kenyér­ért. Az előző napi kenyér­kérdés ismét szóba­­került és Simonovicsné újból rendkívül gyalázó tónusban támadt a katonára, miközben nem a leghízelgőbb módon nyilatkozott a hadseregről, sőt magáról a kormányzóról is. Simonovicsné ellen a királyi ügyészség hadsereggyalázás címén meg­indította az eljárást. Vámos fest, tisztit Mária ucca 33. — Véresre verték egy eltűnt pokróc miatt. Kiss Imre kocsis Hegyalja­ ucca 68. szám alatti lakos munkahelyéről tért hazafelé, amikor az Ürögi utón Nágosics István, valamint annak kocsisa megtámadta és össze-vissza verték. Az elszenve­dett ütlegek olyan súlyosak voltak, hogy a sebé­szeti klinikára kellett mennie, ahol bekötözték. Kiss feljelentése szerint Nágovics azzal támadott reá, hogy egy eltűnt lópokrócért számadásra vonja. Amikor ő tiltakozott a gyanúsítás ellen, ütlegelni kezdték. A nyomozás megindult. 4- oldal. JON! Kaposvári Tóky József prímás kitűnő bandájával és van sz­erdától kezdve a ROYAL JON! kávéházban muzsikál. PÉCSI NAPLÓ 1917 március 1

Next