Pécsi Napló, 1927. október (36. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-01 / 222. szám
2. olda . politika alapköve lett, sokáig lehetetlenné vált. A nemzet nagy részét kizárták az államépítő munkából és kormányképtelenné vált, mert győzelme a király és a fentálló rend bukását jelentette volna. Csak egy párt uralkodott. A király nem az egész nemzet, hanem csupán egy párt érdekeit képviselte. Pártkirály volt. Csak százéves ilyen vergődés s egy újabb polgárháború után sikerült a kormány csapatainak Cullodennél szétverni a trónkövetelő csapatait s ezáltal végleg megszilárdítani a forradalmi rezsimet és végleg legyőzni a Stuart királyokat. Vagy nézzük Franciaország esetét. Itt 1793-ban fosztották meg a tróntól és fejezték le a királyt. És ez a forradalom szintén körülbelül száz évig tartó válságba került. Itt 13 esetben történt alkotmányváltozás s ezek közül egyetlen egy sem alkotmányos formák között ,hanem valamennyi forradalmi után játszódott le. Volt radikális s konservatív köztársaság, volt császárság, legitim és illegitim királyság, míg csak a múlt század 70-es éveiben nem konszolidálódott a köztársaság. Eddig kimondhatatlan szenvedéseken, polgárháborúkon, belső harcokon ment keresztül a francia nép. Mindezen példák meggyőzően igazolják Burkenak a legmélyebb politikai gondolkodónak szavait, ki azt mondta, hogy gondolkozó és jó ember csak a végszükség esetében fordulhat még a jogosnak ismert forradalom eszközéhez is. Ezeket a példákat akarjuk Magyarországon ismételni ? Hiszi-e valaki, hogy ilyen megrázkódtatásokat a gyönge, szerencsétlen Magyarország ma természetes határok nélkül, ellenségeinek fojtogató gyűrűjében átélheti ? Gondolja valaki, hogy szabad ma minden erőnket egy ily küzdelemre pocséjkölni, mikor legfőbb feladatunk, a belső konszolidáció révén lehetőleg minél nagyobb vonzóerőt gyakorolni elszakított véreinkre, hogy Szent István birodalmának egysége a természetes fejlődés útján, a magyar fajtásás súlya, kulturális és gazdasági fölénye követ-keztében helyreálljon ? Hát nem nemzetgyilkos politika ez ? Kell-e nekünk egy pártkirály, ki korteseinek köszönheti koronáját és ki kiszorítaná a nemzet nagy részét az építő munkából ? Egyedül csak a legitim uralkodó, ki nem egyes pártok kegyének, hanem a nemzet törvénytiszteletének köszöni trónját, állhat minden párt felett, egyesít-heti a nemzet összes erőit és állíthatja az egész társadalmat az újjáépítés nehéz munkájába. A királyválasztás összetörné a közös jogi alapot, a mindenki által elismert kétségtelen érvényű alkotmányt. A hatalom és a jog szembekerülnének egymással, pedig a békés fejlődés csak e két tényező együttműködése útján lehetséges. Két világnézet küzdelme indulna meg. A nemzet nagy része azon felfogást vallaná, hogy akit a törvény szerint megillet a trón, csak az a törvényes király, a másik ellenben, csak ellenkirály, csak bitorló. A törvényes örökrenddel való egyoldalú szakítás megrendítené a nemzet szavába vetett hitet. Az új király látni fogja, hogy körülveszik rajongó hívek, akik örök hűséget esküsznek neki, halálig tartó kitartást ígérnek, de az új uralkodó tudni fogja azt is, hogy mindez csak addig szól, míg a siker mellette van, de amint a Fortuna istenasszonya elfordul tőle, tegnapi hívei is cserbenhagyják őt. S ezen felfogással majd egy másik fog szembehelyezkedni, a Rousseau-féle népszuverenitás elve, amely szerint a nép változó akarata, momentán többsége, a törvényes formák mellőzésével jogosult az ezeréves alkotmányt megszüntetni, a törvényes királyt elkergetni s ujjal helyettesíteni. De a nép szeszélye és a változó többség által felállított kormányt a nép szeszélye és a változó többség megint le fogja lökni ép oly könnyedséggel, meit amellyel felállította. Elkövetkezik majd az az állapot, mikor az emberi cselekvéseknek nincs megnyugtató zsinórmértéke. Azt a jogrendnek csúfolt valamit, amit a forradalmi kormányok egyike ma proklamál, holnap már megdönti az új forradalmi rezsim, mely azután rövid időre ismét keresztülhajtja a maga állítólagos jogrendjét. Csakhogy az ilyen jogrendről mindenki tudja, hogy az se nem jog, sem nem rend. Ami ma erényszámba megy, az holnap a legnagyobb bűnt fogja jelenteni. Amiért ma érdemrendet adnak, ugyanazért holnap már lámpávas jár majd. Ilyen viszonyok között lassankint elveszítjük ítélőképességünket, képtelenek leszünk a helyest a helytelentől, a megengedettet a meg nem engedettől, az erényt a bűntől megkülönböztetni és közeledünk a teljes anarchiához. Beláthatatlan küzdelmeket teremt ez a megoldás, a nemzet és jövendő királya között. Mert ez a király, bármi kép is legyen megválasztva, amíg király lesz, mindig azt fogja hirdetni, hogy egyoldalú határozattal jogától meg nem fosztható. De ha ő nem fosztható meg egyoldalú határozattal, akkor elődje sem volt megfosztható és akkor megint itt lesz az óriási ellentét a két jogi felfogás között. S ezek elkeseredetten küzdeni fognak egymással, míg az egyik, tegyük fel hogy a forradalmi alkotás megszerzi magának az idő jogszerző hatását. De mennyi megpróbáltatás és mennyi szenvedés útján alakul majd ki ez az új jogrend ? Mennyi bizonytalanság, mennyi zavar, mennyi vér és könny kíséri az új szokásjog kialakulásának küzdelmét ? Mily hosszú időnek kell eltelnie, míg a nemzet újra élvezheti minden haladás előfeltételét, a belső békét és nyugalmat. Igaza van Werbőczynak, mikor azt írja, hogy : olyan dolgokra nézve, melyek a legfőbb hatalom jeléül a fejedelemnek vannak fentartva, szokásjog csak oly hosszú idő lefolyása után keletkezhetik, melynek kezdete az emberi emlékezetet túlhaladja”. Ki merné állítani,hogy a nemzet a jelenlegi elkeserítő helyzetében meg fogja élni e hosszú, végtelen viszálynak a végét ? Van-e jogunk hazánkat beláthatatlan időkig ily válságos küzdelmekbe taszítani ? És most, hogy cikkem végéhez érkeztem, fejtegetésem eredményét e két szóban foglalhatom össze : Vissza a jogfolytonossághoz ! Haladni előre megalkuvás és hátranézés nélkül a budai koronázás felséges ünnepe felé. Haladni előre ezen meredek hegyen felfelé, melynek ormán a magyar feltámadás büszke tornya tündököl. 1927. október 1 A külügyminisztériumban nem találják a Paleologue-jegyzéket. Budapest, szept. 30. Tekintettel azokra a nyilatkozatokra, amelyet egyes lapok Simonyi- Semadam Sándor volt miniszterelnöknek tulajdonítanak, melyek szövegezésükben egymástól eltérnek, a Magyar Távirati Iroda munkatársa felkereste Simonyi-Semadam Sándort, akitől a következő hiteles nyilatkozatot kapta : — A Magyarság tegnapelőtti számában közzétett Paleologue féle jegyzőkönyvre vonatkozólag a lapoknak csupán a következő nyilatkozatot adtam : Az ügyet a kormány tárgyalta, minisztertanács döntött benne, minden huzavona és haladék nélkül. A kormány a maga részéről mindent megtett, hogy az ügyet perfektuálja. Hogy a dologból nem lett semmi, annak egyedüli oka Paleologue bukása. —Minden ami ezenkívül ettől eltérő fogalmazásban nevem alatt megjelent, az nem fedi az én kijelentéseimet, azzal magamat nem azonosítom, így nem mondottam azt, hogy a Magyarságban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Minden további kérdésre a választ kereken megtagadtam, úgy, amint a jövőben sem fogok ebben az ügyben semmiféle nyilatkozatot tenni. Apponyi Albert gróf Paleologue jegyzékéről kijelentette, hogy azt nem látta. A jegyzéket megelőző tárgyalásokról tudomása volt azonban azok tárgyáról. Nem tesz közlést a nyilvánosság részére. A felelősség kérdéséről kijelentette Apponyi, hogy senkinek nincs oka félni a felelősség kérdésének felvetésétől. A Paleologue üggyel kapcsolatban kérdést intéztünk a budapesti francia követséghez, ahol de Vienne budapesti francia követ távollétében a francia ügyvivő az ügyre vonatkozólag a következőket mondotta : — Nem hiszem, hogy a kérdéses dokumentum abban a formában, ahogy a Magyarság 28-iki számában közölte, autentikus lenne. Egyébként e közlés nem alkalmas arra, hogy módosítsa a francia kormánynak Magyarországgal szemben elfoglalt álláspontját. A francia kormány és a budapesti francia követség is azon van, hogy azok a kötelékek, melyek már eddig is, egybefűzték szellemi és gazdasági téren Franciaországot és Magyarországot, békésen fejlődhessenek. Minden, ami alkalmas az izgalom és nyugtalanság felkeltésére, inopportunusnak tekinthető. Khuen-Héderváry Sándor államtitkár, aki Walkó Lajos miniszter távollétében a külügyminisztériumot vezeti, a kormánynak a Paleologue jegyzék ügyében elfoglalt álláspontjáról a következőket mondotta : — A kormányt meglepte ennek a jegyzéknek nyilvánosságra hozatala. Nem a benne foglaltak miatt, hanem azért, mert a jegyzéknek a külügyminisztériumban nyomát sem találjuk. Márpedig egy ilyen jegyzéknek nyoma volna. Sem a békedelegáció, sem a külügyminiszter nem kapta meg ezt a jegyzéket, így a kormány intézkedni nem is tud. Elsősorban azonban be kell várni Franciaország részéről az állásfoglalást a Paleologue jegyzék ügyében. Ismételten le kell szögeznem, hogy a jegyzéket nem kaptuk meg és így nem is tisztázhatjuk a kérdést. Azt nem tudom, hogy tisztázódni fog-e a kérdés. Én Simonyi-Semadam Sándor nevében nem nyilatkozhatom, de tudom, hogy helyre fogja igazítani nyilatkozatát, amely arra enged következtetni, hogy mintha a minisztertanács tárgyalta volna ezt a jegyzéket. Simonyi-Semadam Sándor nem emlékszik pontosan vissza arra, hogy ez volt-e az a jegyzék, amellyel ők foglalkoztak annak idején. A magyar-román vitás eset. London, szept. 30. (MTI.) A magyar-román vitás esetre vonatkozó genfi javaslatokkal kapcsolatban a legelterjedtebb angol hetilap, a Truth a következőket írja : Románia kézzel-lábbal hadakozik most a magyarok ellen, akiket a trianoni békeszerződés olyan igazságtalan módon kebelezett be Romániába. Valamennyi balkán nép között Romániának van a legkisebb igénye a mi hálánkra, vagy éppen tiszteletünkre. Románia sokáig habozott és számítgatta, hogy melyik félhez csatlakozzék a világháborúban. Végül is meglehetősen elkésve az antant oldalára állott. Siralmas látványú harcot folytatott, amelyet a németek a legrövidebb idő alatt már csírájában elfojtottak. Ennek ellenére a szövetségesek közül ő jutott a legnagyobb megjutalmazáshoz. Hetvenkedő emberek módjára Románia nem nagylelkűen bánt az uralma alá helyezett magyarokkal. A román kormány különbséget tett az új és régi alattvalók között. Elkobozta kártalanítás nélkül a magyarok tulajdonát és törvényt hozott, amelynek értelmében magyarok nem lehetnek földbirtokosok az elcsatolt területen. Amikor a vegyes döntőbíróság, amelyhez a békeszerződés utalta, ezeket az ügyeket, határozott, szembeszállt a határozattal. A genfi események ismertetése után a cikk megállapítja, hogy a népszövetségi tanácsnak nem sikerült a két felet megegyezésre bírni. Az a kérdés, hogy a mai helyzetben milyen rendszabályokat hozhat majd a népszövetség. KÜNNECKE LEZUHANT. Bagdad, szept. 30. (Reuter). Könnecke lezuhant, amikor ma reggel el akarta hagyni a repülőteret. A gép megrongálódott, a bennülők sértetlenek maradtak. ———