Pécsi Napló, 1927. október (36. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

2. olda . politika alapköve lett, sokáig lehetetlenné vált. A nemzet nagy részét kizárták az állam­­építő munkából és kormányképtelenné vált, mert győzelme a király és a fentálló rend bukását jelentette volna. Csak egy párt uralkodott. A király nem az egész nemzet, hanem csupán egy párt érdekeit képviselte. Pártkirály volt. Csak százéves ilyen vergő­dés s egy újabb polgárháború után sikerült a kormány csapatainak Cullodennél szét­verni a trónkövetelő csapatait s ezáltal vég­leg megszilárdítani a forradalmi rezsimet és végleg legyőzni a Stuart királyokat. Vagy nézzük Franciaország esetét. Itt 1793-ban fosztották meg a tróntól és fejezték le a királyt. És ez a forradalom szintén körül­belül száz évig tartó válságba került. Itt 13 esetben történt alkotmányváltozás s ezek közül egyetlen egy sem alkotmányos formák között ,hanem valamennyi forradalmi után játszódott le. Volt radikális s konservatív köztársaság, volt császárság, legitim és illegi­tim királyság, míg csak a múlt század 70-es éveiben nem konszolidálódott a köztársaság. Eddig kimondhatatlan szenvedéseken, pol­gárháborúkon, belső harcokon ment keresztül a francia nép. Mindezen példák meggyőzően igazolják Burkenak a legmélyebb politikai gondolkodó­nak szavait, ki azt mondta, hogy gondolkozó és jó ember csak a végszükség esetében fordulhat még a jogosnak ismert forradalom eszközéhez is. Ezeket a példákat akarjuk Magyaror­szágon ismételni ? Hiszi-e valaki, hogy ilyen megrázkódtatásokat a gyönge, szerencsét­len Magyarország ma természetes határok nélkül, ellenségeinek fojtogató gyűrűjében átélheti ? Gondolja valaki, hogy szabad ma minden erőnket egy ily küzdelemre pocsé­­j­kölni, mikor legfőbb feladatunk, a belső­­ konszolidáció révén lehetőleg minél nagyobb­­ vonzóerőt gyakorolni elszakított véreinkre,­­ hogy Szent István birodalmának egysége a­­ természetes fejlődés útján, a magyar faj­tásá­s súlya, kulturális és gazdasági fölénye követ-­­­keztében helyreálljon ? Hát nem nemzetgyil­­­­kos politika ez ? Kell-e nekünk egy párt­király, ki korteseinek köszönheti koronáját és ki kiszorítaná a nemzet nagy részét az építő munkából ? Egyedül csak a legitim uralkodó, ki nem egyes pártok kegyének, hanem a nemzet törvénytiszteletének köszöni­­ trónját, állhat minden párt felett, egyesít-­­­heti a nemzet összes erőit és állíthatja az­­ egész társadalmat az újjáépítés nehéz mun­kájába. A királyválasztás összetörné a közös jogi alapot, a mindenki által elismert két­ségtelen érvényű alkotmányt. A hatalom és a jog szembekerülnének egymással, pedig a békés fejlődés csak e két tényező együttmű­ködése útján lehetséges. Két világnézet küz­delme indulna meg. A nemzet nagy része azon felfogást vallaná, hogy akit a törvény szerint megillet a trón, csak az a törvényes király, a másik ellenben, csak ellenkirály, csak bi­torló. A törvényes örökrenddel való egyoldalú szakítás megrendítené a nemzet szavába vetett hitet. Az új király látni fogja, hogy körülveszik rajongó hívek, akik örök hűséget esküsznek neki, halálig tartó kitartást ígér­nek, de az új uralkodó tudni fogja azt is, hogy mindez csak addig szól, míg a siker mellette van, de amint a Fortuna istenasszo­nya elfordul tőle, tegnapi hívei is cserben­hagyják őt. S ezen felfogással majd egy másik fog szembehelyezkedni, a Rousseau-féle nép­­szuverenitás elve, amely szerint a nép vál­tozó akarata, momentán többsége, a törvé­nyes formák mellőzésével jogosult az ezer­éves alkotmányt megszüntetni, a törvényes királyt elkergetni s ujjal helyettesíteni. De a nép szeszélye és a változó többség által fel­állított kormányt a nép szeszélye és a változó többség megint le fogja lökni ép oly könnyed­séggel, meit amellyel felállította. Elkövetke­zik majd az az állapot, mikor az emberi cse­lekvéseknek nincs megnyugtató zsinór­mér­téke. Azt a jogrendnek csúfolt valamit, amit a forradalmi kormányok egyike ma proklamál, holnap már megdönti az új forra­dalmi rezsim, mely azután rövid időre ismét keresztülhajtja a maga állítólagos jogrendjét. Csakhogy az ilyen jogrendről mindenki tudja, hogy az se nem jog, sem nem rend. Ami ma erény­számba megy, az holnap a legnagyobb bűnt fogja jelenteni. Amiért ma érdemrendet adnak, ugyanazért holnap már lámpávas jár majd. Ilyen viszonyok között lassankint elveszítjük ítélőképességünket, képtelenek le­szünk a helyest a helytelentől, a megenge­dettet a meg nem engedettől, az erényt a bűntől megkülönböztetni és közeledünk a teljes anarchiához. Beláthatatlan küzdelmeket teremt ez a megoldás, a nemzet és jövendő királya kö­zött. Mert ez a király, bármi kép is legyen megválasztva, amíg király lesz, mindig azt fogja hirdetni, hogy egyoldalú határozattal jogától meg nem fosztható. De ha ő nem fosztható meg egyoldalú határozattal, akkor elődje sem volt megfosztható és akkor megint itt lesz az óriási ellentét a két jogi felfogás között. S ezek elkeseredetten küzdeni fognak egymással, míg az egyik, tegyük fel hogy a forradalmi alkotás megszerzi magának az idő jogszerző hatását. De mennyi megpróbál­tatás és mennyi szenvedés útján alakul majd ki ez az új jogrend ? Mennyi bizonytalanság, mennyi zavar, mennyi vér és könny kíséri az új szokásjog kialakulásának küzdelmét ? Mily hosszú időnek kell eltelnie, míg a nem­zet újra élvezheti minden haladás előfeltéte­lét, a belső békét és nyugalmat. Igaza van Werbőczynak, mikor azt írja, hogy : olyan dolgokra nézve, melyek a legfőbb hatalom jeléül a fejedelemnek vannak fentartva, szo­kásjog csak oly hosszú idő lefolyása után keletkezhetik, melynek kezdete az emberi emlékezetet túlhaladja”. Ki merné állítani,hogy a nemzet a jelen­legi elkeserítő helyzetében meg fogja élni e hosszú, végtelen viszálynak a végét ? Van-e jogunk hazánkat beláthatatlan időkig ily vál­ságos küzdelmekbe taszítani ? És most, hogy cikkem végéhez érkeztem, fejtegetésem eredményét e két szóban foglal­hatom össze : Vissza a jogfolytonossághoz ! Haladni előre megalkuvás és hátranézés nélkül a budai koronázás felséges ünnepe felé. Haladni előre ezen meredek hegyen felfelé, melynek ormán a magyar feltámadás büszke tornya tündököl. 1927. október 1 A­ külügyminisztériumban nem találják a Paleologue-jegyzéket. Budapest, szept. 30. Tekintettel azokra a nyilatkozatokra, amelyet egyes lapok Simonyi- Semadam Sándor volt miniszterelnöknek tulajdo­nítanak, melyek szövegezésükben egymástól el­térnek, a Magyar Távirati Iroda munkatársa felkereste Simonyi-Semadam Sándort, akitől a következő hiteles nyilatkozatot kapta : — A­ Magyarság tegnapelőtti számában közzét­­ett Paleologue féle jegyzőkönyvre vonatkozólag a lapoknak csupán a következő nyilatkozatot adtam : Az ügyet a kormány tárgyalta, miniszter­­tanács döntött benne, minden huza­vona és haladék nélkül. A k­ormány a maga részéről mindent megt­ett, hogy az ügyet perfektuálja. Hogy a dologból nem lett semmi, annak egyedüli oka Paleologue bukása. —Minden ami ezenkívül ettől eltérő fogalma­zásban nevem alatt megjelent, az nem fedi az én kijelentéseimet, azzal magamat nem azonosítom, így nem mondottam azt, hogy a Magyarságban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Minden további kérdésre a választ kereken megtagadtam, úgy, amint a jövő­ben sem fogok ebben az ügyben semmiféle nyi­latkozatot tenni. Apponyi Albert gróf Paleologue jegyzékéről ki­jelentette, hogy azt nem látta. A jegyzéket meg­előző tárgyalásokról tudomása volt azonban azok tárgyáról. Nem tesz közlést a nyilvánosság részére. A felelősség kérdéséről kijelentette Apponyi, hogy senkinek nincs oka félni a felelősség kérdésének felvetésétől. A Paleologue üggyel kapcsolatban kérdést intéz­tünk a budapesti francia követséghez, ahol de Vienne budapesti francia követ távollétében a francia ügyvivő az ügyre vonatkozólag a követ­kezőket mondotta : — Nem hiszem, hogy a kérdéses dokumentum abban a formában, ahogy a Magyarság 28-iki szá­mában közölte, autentikus lenne. Egyébként e közlés nem alkalmas arra, hogy módosítsa a francia kormánynak Magyarországgal szemben elfoglalt álláspontját. A francia kormány és a budapesti francia követség is azon van, hogy azok a kötelékek, melyek már eddig is, egybefűzték szellemi és gazda­sági téren Franciaországot és Magyarországot, békésen fejlődhessenek. Minden, ami alkalmas az izgalom és nyugtalanság felkeltésére, inopportunusnak te­kinthető. Khuen-Héderváry Sándor államtitkár, aki Walkó Lajos miniszter távollétében a külügyminisztériu­mot­ vezeti, a kormánynak a Paleologue jegyzék ügyében elfoglalt álláspontjáról a következőket mondotta : —­ A kormányt meglepte ennek a jegyzéknek nyilvánosságra hozatala. Nem a benne foglaltak miatt, hanem azért, mert a jegyzéknek a külügy­minisztériumban nyomát sem találjuk. Már­pedig egy ilyen jegyzéknek nyoma volna. Sem a béke­delegáció, sem a külügyminiszter nem kapta meg ezt a jegyzéket, így a kormány intézkedni nem is tud. Elsősorban azonban be kell várni Francia­­ország részéről az állásfoglalást a Paleologue jegy­zék ügyében. Ismételten le kell szögeznem, hogy a jegyzéket nem kaptuk meg és így nem is tisztáz­hatjuk a kérdést. Azt nem tudom, hogy tisztázódni fog-e a kérdés. Én Simonyi-Semadam Sándor ne­vében nem nyilatkozhatom, de tudom, hogy helyre fogja igazítani nyilatkozatát, amely arra enged következtetni, hogy mintha a minisztertanács tárgyalta volna ezt a jegyzéket. Simonyi-Semadam Sándor nem emlékszik pontosan vissza arra, hogy ez volt-e az a jegyzék, amellyel ők foglalkoztak annak idején. A magyar-román vitás eset. London, szept. 30. (MTI.) A magyar-román vitás esetre vonatkozó genfi javaslatokkal kap­csolatban a legelterjedtebb angol hetilap, a Truth a következőket írj­a : Románia kézzel-lábbal hadakozik most a ma­gyarok ellen, akiket a trianoni békeszerződés olyan igazságtalan módon kebelezett be Romániába. Vala­mennyi balkán nép között Romániának van a legkisebb igénye a mi hálánkra, vagy éppen tisz­teletünkre. Románia sokáig habozott és számít­­gatta, hogy melyik félhez csatlakozzék a világ­háborúban. Végül is meglehetősen elkésve az antant oldalára állott. Siralmas látványú harc­ot folytatott, amelyet a németek a legrövidebb idő alatt már csírá­jában elfojtottak. Ennek ellenére a szövetségesek kö­zül ő jutott a legnagyobb megjutalmazáshoz. Hetven­­kedő emberek módjára Románia nem nagylelkűen bánt az uralma alá helyezett magyarokkal. A ro­mán kormány különbséget tett az új és régi alatt­valók között. Elkobozta kártalanítás nélkül a magyarok tulajdonát és törvényt hozott, amelynek értelmében magyarok nem lehetnek földbirtokosok az elcsatolt területen. Amikor a vegyes döntő­bíróság, amelyhez a békeszerződés utalta, ezeket az ügyeket, határozott, szembeszállt a határozattal. A genfi események ismertetése után a cikk meg­állapítja, hogy a népszövetségi tanácsnak nem sikerült a két felet megegyezésre bírni. Az a kérdés, hogy a mai helyzetben milyen rendszabályokat hozhat majd a népszövetség. KÜNNECKE LEZUHANT. Bagdad, szept. 30. (Reuter). Könnecke lezuhant, amikor ma reggel el akarta hagyni a repülőteret. A gép megrongálódott, a bennülők sértetlenek ma­radtak. ———

Next