Pécsi Napló, 1928. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-19 / 41. szám
1928. február 19. PÉCSI NAPLÓ Erik már és minden várakozáson felüli lesz a fIAHT„PANNÓNIA” márciusi söre! — Az evangélikus leányok farsangi estélye. Amint már jeleztük, az evangélikus leányok 21-én (húshagyókedden) este a Pannónia nagytermében családias jellegű műsoros táncestélyt tartanak. Az estély műsora: 1. Versek: Farkas J.-Isil, szavalja Váncsa Juliska. 2. Piero és Pierett. Táncolják : Hatz Mária és Kelety István. Zongorán kiséri Schliess Aranka. 3. Magyar dalok. Énekli Szvitán Károly dr. 4. Meseherceg. Színdarab, előadják : Hatz Mária, Takács Hildegard, Kleiner János, Bakó Géza és Schütze Béla. Az estély pont 8 órakor kezdődik. Belépőjegy ára 2 pengő, táncosjegy ára 1 pengő. Meghívókat nem bocsátottak ki. Jegyek a lelkészi hivatalban és a rendezőknél illetve szereplőknél kaphatók. — Húsvét korán lesz az idén és ezért elhatároztuk, hogy már most megkezdjük feltűnően olcsó tavaszi vásárunkat. Kérjük, hogy kirakatunkat szem előtt tartani szíveskedjenek. Szandicz A., ezelőtt Neumann M. cég férfi, fiú és gyermek ruha-telepe, Pécs, Széchenyi-tér 9—40. Takarékpénztári épület. — Bonyhádi uradalmi teavaj lerakat, bel- és külföldi sajtkülünlegességek !Tihmannál, Yeákucen. Telefon 335. — AZ ELEGÁNS lakás legszebb dísze EGY KÉJ É. A LEGOLCSÓBBAN VARAROLNAT FESTMÉNYEKET A PANNÓNIA SZÁLLÓ HALL -IÁBAN. — A Stefánia Szövetség ma délután 3 órakor a Keresztény Szocialisták helyiségében Paprika Jancsi színházat rendez, az épülendő Napközi Otthon alap javára. Belépődíj 50, 30 és 20 fillér. — Felülfizetések a Máv. tisztikar hangversennyel egybekötött táncestélyén. Littke Jenő 50 P, Godelmann és Schinkovits 30 P, dr. Újhelyi Sándor 22 P, Gordon Róbert, Friedrich Sándor, Károlyi Emil, Róth Sándor, Forbát Arnold, Ketterer Lajos 20 P. Tedesco Viktor 16 P. Marovits Andor, Sturmann Rezső 12 P. Schömast Ödön, Szilas Dezső, Szigethy Frigyes, Keresztény János, Rédiger Ödön, Dunántúli Erdőgazdaság Kft., Moyzes Ferenc, Fischer Testvérek, Szigethy V. dr., Bálint István, dr. Pichler, Tausz Gyula, Dusbaha Vilmos, dr. Mayer József, dr. Fischer Béla, dr. Nendtvich Andor, Fürst Gyula, dr. Jicinszky Jaroslav, dr. Heim Pál, özv. Patz Károlyné, Aranysas gyógyszertár 10—10 P. Blasek Aladár, Freytág Károly, N. N. 8 P. Czermák Ede, Drosz Ede, Hacker Mihály, Hercmann Leó, Lomm Nándor, Auth Keresztély, dr. Szántó László 6 —6 P. Horánszky Gyula, Schlégel Géza, Komócsy István, Gőbel Kálmán, dr. Pekár Mihály, dr. Ángyán János, Glück Dezső, Gráff István, Bezzegh István, Török János, Kozmowszky József, Fáy Zsigmond, dr. Mayr József, Oberhammer Antal, Kovács József, Davrila Antal 5—5 P. Szuly János, Veres Gyula, Mészáros Kálmán, Bója László, Zalán Tamás, dr. Balázs Győző,, Lux Zoltán, Solymár László 4—4 P. Polonyi Dezső 3 P. Csincsák gyógyszertár, Vásárhelyi tanácselnök, Lángh Vilmos, özv. Hegymeginé, Tivadar György, Máthé Alvin, Bertalan Imre, Bálint András, Baranyi Ferenc, Cser Lajos, Darvas Tivadar, Ernst Károly, dr Fáy Andor, Fekete Zoltán, Gyarmathy Dezső, Györgyi Károly, Hoffmann Bence, Halmi Domonkos, Hippich Ádám, Hofecker Lajos, Horváth Gyula, Horvát Emil, Heinrich János, dr. Jambrich Kázmér, Ivanics István, Illenberger Rezső, Kovács Antal, Klein Vilmos, Landesz Jenő, Lányi Imre, Lohr György, Lukács Vilmos, Laki Sándor, Molnár István, Nessel Zoltán, Nagy Endre, Nagy Perge Dezső, Németh Béla, Obrincsák Ernő, Páldy Géza, Persa István, Pályi, János, Pogány Ede, Páthy László, Puskás Ödön, Renner Dezső, Ruszwurm, Albert, dr. Schittler Ferenc, dr. Szladek Zoltán, Szily Béla, Szikla Kornél, Szabó István, Szokoly Ferenc, Szilágyi Ferenc, Szamohil István, Szigeti Jenő, Szekeres Jákó, dr. Schwarz János, Tibor István, Tímár Viktor, Udvardy Antal, Vattay Gyula, dr. XX., Veszprémi Sándor, Végh Mihály, Wolf Jakab, Wexler Antal, Vásárhelyi Mihály 2—2 P. Lőwi Sándor 1 P. — Dr. Ilozs István orvos fogorvosi rendelőjét Siklósi-ucca 2. szám alól Deák-ucca 3. szám 1. em.re helyezte át. Rendel délután 3 órától 5 óráig. Telefon 14—53. — A „Magyar dolgozó nők országos pártszövetsége’' pályázatot hirdet ,,A magyar nemzet” című irredenta költemény megzenésítésére. A pályaművek zongorára vagy hegedűre írva 1928. évi március hó 15-ig küldendők be Lipthay Olga elnök címére (Budapest, IV. Régiposta-ucca 15, Telefon 248—69). Pályázati feltételek : A pályázaton résztvehet minden magyar állampolgár. A dallamnak méltóságteljes, ünnepélyesnek kell lennie, hogy alkalmassá tegye az ódát arra a dicsőségre, hogy általa a negyedik magyar néphimnusszá emelkedhessék. Pályadíjak: első dij 100 pengő, második dij 50 pengő, harmadik dij 30 pengő, negyedik dij 20 pengő. Minden beérkezett eredeti, önálló,abszolút becsű dallam a „Dolgozó nők országos otthona” alapja javára úgy a fővárosban, mint a vidéken rendezendő hangversenyeken lesz bemutatva és az azokon megjelenő közönség titkos szavazattal dönt a pályadíjak felett. Az első díj nyerője a szerzői jogokat a magyar nemzetre ruházza át. A Világhírű Columbia Indise Mask ott beszélőgépek és lemezek eredeti gyári árban. Kedvező fizetési feltételek. Schwarcz és Kálmán áruháza, Ferenciek ucca 2. szám. — Baltázott forgács Csiginél, I. Ferenc József ut 24. Telefon 1-25. Rubinstein Erna hangversenye e hó 28-án Jegyek dr. Vámos drogériában. — Kádtisztitó puszta, mely fertőtlenít, Fodor Imrénél, Ferenciek utca 19. — A Faiparosok szakosztálya folyó hó 20-án, hétfőn este 1 8 órakor az Iparosok Olvasóköre helyiségében rendes évi közgyűlést tart. Az építőiparosok szakosztálya folyó hó 20-án, hétfőn d. u. 6 órakor az Iparosok Olvasóköre helyiségében rendes évi közgyűlést tart. A szabóiparosok szakosztálya folyó hó 20-án hétfőn este28 órakor az Ipartestület tanácstermében rendes évi közgyűlést tart. A Bőriparosok szakosztálya folyó hó 21-én kedden este órakor az Ipartestület tanácstermében rendes évi közgyűlést tart. — A városi múzeum nyitva reggel 9 órától déli 13 óráig. A képtár újabb elrendezésében gyönyörűen érvényesülnek a pécsi vonatkozású festmények, mikben minden pécsi gyönyörködik. A múzeum Rákóczi út 11. szám alatt van. Belépti személyenkint 20 fillér. Hétköznapon egész nap megtekinthető. — Eljegyzés. Kende Klári Pécs és Klein Pál Budapest, a Kopstein és Klein fakereskedelmi Rt. igazgatója,jegyesek.(Minden külön értsités helyett.) — Eljegyzés. Ángyán Bözsikét eljegyezte Szvoboda Nándor. —• Házasság. Deák Gyula, a „Pannónia” Sörfőző Rt. főtisztviselőjének leánya Sárika Hacker Lajossal Newyorkból, f. hó 18-án Budapesten házasságot kötöttek. — Ne piacon vásároljon gyümölcsfát, mert drága lehet a meglepetés, ha a piaci fa termőre fordul. Unghváry József faiskolája Cegléd. Budapesten kizárólag Andrássy-út 54. Árjegyzék ingyen. — Porszívó kölcsönzés és villanyszerelés Molnár és Társánál, Ferenciek-ucca 37. Telefon 9-37. — NYILASSY SÁNDOR MÉG NÉHÁNY PORTRÉ MEGRENDELÉST ELFOGAD. — Házasságkötések. Az elmúlt héten az anyakönyvvezető előtt a következő házasságok köttettek : Müller János fuvaros és Klaibauer Borbála, Stier József máv. raktárnok és Bimbó Mária, Rigó Sándor gépészkovács és Skab Katalin, Számicsek Ferenc honvéd és Klatkó Mária, Szabó Antal szobafestő mester és Kallenberger Jolán, Szilvási József gazd. munkás és Stefanovics Rozália, Selényi Géza vm. aszfaltozó és Schweigert Vilma, Lovász Károly magántisztviselő és Lukács Margit, Horváth Ferenc cipészsegéd és Kis Juliánna, Cincse János térfiaégető és Remesnicsek Erzsébet, Aman Mihály lakatos és Wagner Irén, Geiger Kálmán gyógyszerész és Hamerli Terézia, Rózsa László pincér és Hangyái Irma, Csepregi István szabósegéd és Szabó Ilona, Keller József géplakatos és Herbert Margit, Engl György lakatos és Bischof Ilona, Ambrozi Ferenc m. kir. honvéd és Kis Bódis Katalin, Ludwig Rudolf géplakatos és Kertész Erzsébet. •— Előadás a pécsi őskeresztény római lemet teríti. Szőnyi Ottó dr. a műemlékek országos bizottságának előadója holnap, hétfőn, febr. 20-án délután 6 órakor tartja a Városház közgyűlési termében értékes és szép előadását a pécsi őskeresztény római temetőről. Az előadás a múzeum egyesület művészeti és történeti előadás sorozatában lesz, miért is a múzeumegyesület elnöksége ezúton hív meg mindenkit a Krisztus után III. és IV. századból származó és minket pécsieket érdeklő tárgy előadására. Szőnyi Ottó dr. előadását vetített képekkel fogja élvezetessé tenni. Bárki meghallgathatja az előadást. A múzeumegesület tagjainak díjtalan, a nem tagok 50 fillér beléptit fizetnek.Két hete eltűnt napszámos, özvegy Németh Jánosné János ucca 4 szám alatti lakos bejelentette az államrendőrség bűnügyi osztályán, hogy a nála lakó Karmanci János napszámos mintegy két hét előtt eltűnt a lakásáról és azóta nem adott életjelt magáról. A rendőrség az eltűnés ügyében megindította a nyomozást. — Házi csatornázást készít Gungl Fülöp és Társa, Deák utca 9. Telefon 9-45. VfifiVOk férfiruhát és cipőt a legmagas CSéCIt gabb árban. Meghívásra házhoz megyek. Standlfurter Sírmin, Haltér és Rákóczi út sarok. Telefon 4—70. 7. oldal. Február és március a AUTÓK REKLÁMSZEZONJA 1363 Ez idő alatt 1900P lefizetése után pengő (18 havi részlet) előnyárban vásárolható KIÁLLÍTÁSI SZALON : BUDAPEST, VI. KERÜLET, ANDRÁSSY ÚT 67. SZÁM