Pécsi Naplő, 1928. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-01 / 50. szám

1928. március 1. APOLL Csütörtök, március hó 1. Utoljára! HAROLD LLOYD ! szenzációsan sikerült filmje! Falrengető burleszk világattrakció! GYERE­K­­­TE BŰNÖS. Bonyodalmas, nyakatekert história 8 felvonásban. Főszerepben: Ő, a Harold Lloyd. Előadások: ‘fe 6, 6, 112B és 9 órakor. Valamennyi előadás teljes zenekar-kísérettel* PARKMOZI: SZÜNET! áll az, mintha a könyveket az adó megállapítá­sánál nem fogadnák el a hatóságok, de szükséges hogy a könyvek­ből vezetett könyvek legyenek.’ Sándor Pál megállapításával szemben, hogy t. i. a költségvetés nem teljes, kijelenti, hogy min­den olyan kiadás, amely a költségvetésbe tartozik, igenis fel van véve. Szükségesnek tartja a létszám további apasztását is, de ezt nem erőszakos után, B. listával, hanem a megüresedett állások egy részének be nem­­töltése útján kívánja elérni. A létszámapasztást a kormány elsősorban a közigazgatás és a számvitel egyszerűsítése után reméli elérni és ez erre vo­natkozó tervezetek nagyjában már készen is vannak. A kormány mindent megtesz a termelés foko­zására. Kiemelte a pénzügyminiszter a műtrágya használatának pontosságát, aminek fokozása cél­jából foglalkozik azzal, hogy nem lehetne-e ezt a kérdést bizonyos adókedvezményekkel összekap­csolni. Az export megkönnyítését célzó intézkedések­ről a kereskedelmi miniszter ad majd részletes tájékoztatást, de maga is kijelenti, hogy az export­hitel biztosítását is meg akarja oldani. Az auto­nómiák háztartásának ellenőrzése tekintetében hivatkozott Volti olasz pénzügyminiszter leg­utóbbi beszédére, amelyben az olasz pénzügy­­miniszter szintén megállapította, hogy e nélkül nem lehet nyugodt a pénzügyi közigazgatás. Biz­tosra veszi, hogy az új költségvetés is további lépést jelent az állam pénzügyi és gazdasági viszo­nyainak megerősödése felé. Kéri a költségvetés elfogadását. A bizottság ezután általánosságban elfogadta mind a három törvényjavaslatot, majd a vallás és közoktatásügyi tárca költségvetésének tár­gyalására tért át. Oberhammer Antal előadó ismertette a költ­ségvetést. Rámutatott arra, hogy közoktatás­­ügyünk egyfelől a magyar népművelés ügyét szol­gálja, másfelől olyan értelmiséget és vezető réteget akar kiképezni, amely sikerrel állja meg helyét nemcsak a különféle intézetekben, tudományokban, művészetekben, hanem gazdasági,jogi,kormányzati és szociális téren is. Az első célt szolgálják az alsó­­fokú iskolák, a másodikat a közép és felsőbb iskolák, tudományos és művészeti intézetek és a PÉCSI NAPLÓ 3. oldal. Görredöny biztosítás. Ezúton hívjuk fel szíves figyelmét újonnan létesített biztosítási ágazatunkra. Görredönyeit állandóan karbantartjuk, olajoztatjuk ; mindennemű károkért szavatolunk; a károkat azonnal rendezzük és a redőnyöket már a biztosítás megkötésekor díjmentesen megfestettük. A méltányosan megszabott díj tetszés szerinti részletekben fizethető. Részletes felvilágosítással szolgál a PHÖNIX ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ R. T. V­ez­é­rügynöksé­gei PÉCS, Jókai tér 2. sz. Telefon 12-65.­ ­ külföldi kollégiumok. Részletesen ismertette ez­után a népiskolai hálózat kiépítését, számadatok felsorolásával. A költségvetést elfogadásra aján­­l­­otta. A bizottság ezután megszakította a tárgya­lást. Legközelebbi ülését csütörtökön délelőtt 11 órakor tartja. Szigetváron pótválasztás lesz Nádosy és Nicsovics között. Kaposvár, febr. 29. (MTI.) A szigetvári vá­­l­­asztókerületben 11 órakor a szavazatok állása a­­ következő : Nádosy Elek 2636, Nicsovics Vazul dr. I 1195, Kelemen István 812, Fekecs Vendel 529. Szigetvár, febr. 29. (MTI.) A szigetvári vá­lasztókerületben délután 2 órakor a szavazatok­­ állása a következő volt: Nádosy 4336, Nicsovics 2054, Kelemen 1810, Pekecs 913. A szavazás le­zárása a késő esti órákban várható. Szigetvár, febr. 29. (Saját tudósítónktól.) A szigetvári kerületben pótválasztás tesz Nádosy Elek és Nicsovics Vazul között. Nádosy 5000, Nicsovics 2700 szavazatot kapott. Centennáriumi emlékünnep, Pécs legrégibb emberbaráti egyesülete, a zsidó hitközség kebelében működő Szentegylet kedden ünnepelte fönállásának századik évfor­dulóját,melyet ezen a hitközség kebelében működő, de azért autonóm testület vezetősége méltóképen ünnepelt meg, és azt a pécsi zsidóság felekezeti és társadalmi ünnepévé avatta. Az ünnepély délután 146 órakor istentisztelettel vette kez­detét, melyre a zsidó templom zsúfolásig meg­telt , a hitközség tagjaival, az izr. jótékony nő­egylet és a környékbeli hitközségek küldöttsé­geivel. Ernster Géza főkántor friss hangjával énekelte az esti imát, melyhez a teljes énekkar és orgona játéka járult az ünnepi hangulat eme­léséhez, majd a fehér ünnepi díszbe helyezett szentély szószékére lépett Wallenstein Zoltán dr. főrabbi, hogy elmondja, a jubileumot méltató ünnepi beszédét, melyben az ellentmondást ipar­kodott megmagyarázn, miképen ünnepelhet egy a halottak tiszteletére, a kegyeletes érzés ápo­lására ezelőtt száz évvel alakult egyesület, mely­nek törekvéseit a legteljesebb siker koronázta, kü­lönösen am­ikor annak volt szószólója, hogy a mai súlyos, gondterhes gazdasági és megélhetési nehézségek közepette fokozott mérvben képezi a lelkek­ szükségletét a vallási érzés és a hitben való megerősödésre való törekvés. A záróévek után a zsinagógában egybegyűltek átvonultak a hitközség kö­­gyűlési termébe, ahol a jubiláló szentegylet díszközgyűlését tartotta, de oda az érdeklődőknek csak elenyésző hányada tudott beférkőzni. Az ünnepélyes jubileumi közgyűlést Wallen­stein Zoltán dr. főrabbi megkapó imája vezette be. Ezután Deutsch Zsigmond dr., a Szentegylet elnöke megnyitotta az ülést. Visszapillantást ve­tett a Chevra Kaddisa száz év előtti és mostani helyzetére és megál­lapította, hogy a Szentegylet az örvendetes fejlődés útján halad. Ezt a Szent­egylet tagjai hitbuzgóságának köszönheti. A lel­kes él­jenzéssel fogadott, emelkedett hangú elnöki megnyitó után Weisz Gábor főtitkár terjesztette elő évi jelentését. Vázolta a Chevra Kaddisa jelenlegi helyzetét, megemlékezett az új Szere­­tetházról, Reich Vilmosné és nemeslelkű munka­társainak értékes és kitartó munkájáról. Reich Vilmosnénak és az elnökség többi tagjainak a közgyűlés köszönetet szavazott. Weisz főtitkár a számvizsgálóbizottság je­lentését terjesztette elő ezután az 1927. évi zár­számadásokról. A jelentés alapján a közgyűlés­­ a felmentvényt megadta, majd Büchler Dávid dr. elöljáró tartott ünnepi beszédet. — Méltatta azt a küzdelmet, melyet az elődök folytattak a Chevráért, beszélt az első pécsi családokról, me­lyek a Chevra alapításában résztvettek, köztük az Engel családról, melynek leszármazottja jánosi Engel József udvari tanácsos, aki a mai nap em­lékére tizenkétmilliós, koronás alapítványt létesített atyja, néhai Engel Adolf emlékezetére. Megállapította az ünnepi szónok, hogy a Chevra legyőzte­­az elébetornyosult akadályokat s ma hivatása magaslatán állva, teljesítheti ne­mes kötelességeit, konstatálja, hogy közszeretet­ben álló intézménye városunknak ,hűséges ápolója, a szeretetnek. Az alapszabályokat módosította ezután a közgyűlés, mely Wallenstein Zoltán főrabbi imá­jával ért véget. Este a Nőegyletben háromszázterítékes ban­­kettra jöttek össze zsidó vallású polgártársaink. A fényesen sikerült banketten az első felköszön­tőt Deutsch Zsigmond dr. mondotta a kormány­zóra. Utána Wallenstein Zoltán főrabbi beszélt, majd Pap Sándor dr., Kelemen Mózes dr., Grün Sándor dr., Weisz Gábor, Nemes Vilmos dr. mon­dottak pohárköszöntőt. Vida­­ Miklós a siklósi hitközség, Kron Ferenc dr. a szekszárdi hitközség üdvözletét tolmácsolták. Kivülök Pogány Ármin, Grün Mondi és Balta Adolf dr. mondottak még felköszöntőt. A szépen sikerült bankett mindvégig emel­kedett hangulatban folyt le és jóval éjfél után oszlott szét a társaság. EGYSÉGESPÁRTI JAVASLAT AZ EGYFÁZISOS FORGALMI ADÓRÓL. Budapest, febr. 29. Az egységes párt közgazda­­sági bizottsága csütörtökön ülést tart, melyre meghívták Rúd János pénzügyminisztert is, mert a forgalmiadó és fényűzési adó kérdésével fognak foglalkozni. Perlaky György az egyfázisos forgalmi adó behozatala érdekében szólal fel és előterjesz­tést tesz "a fényűzési adó eltörlésére. A közgazdasági bizottság ülésén tárgyalják meg a mezőgazdasági munkásság öregség és rokkantság esetére való biztosítását. 20.000 DOLLÁRT KÍNÁLNAK BEÖTHY ZSOLT EGYPTOLÓGIAI GYŰJTEMÉNYÉÉ­RT. Budapest, febr. 29. A parlament folyosóján tárgyalták, hogy Beöthy Zsolt világhírű több mint 500 darabból álló egyptológiai gyűjteményét egy amerikai múzeum az örökösöktől 20000 dollárért meg akarja venni. Vétel ajánlatot tet ezenkívül a szovjet kormány is, amely a szentpétervári­­ egyetem részére akarja a gyűjteményt megszerezni.

Next