Pécsi Napló, 1928. május (37. évfolyam, 104-131. szám)

1928-05-15 / 118. szám

4. oldal. — Csatáry Frigyes udvari tanácsos temetése.­­ Budapestről jelenti tudósítónk, hogy Csatáry Frigyes mint és udvari tanácsos, a dunagőzhajó­­zási társulat elhunyt kiváló igazgatósági alelnö­­kének holttestét ma reggel hozták meg Bécsből Budapestre, ahol a régi Kerepesi temető halottas­házában ravatalozták fel. Itt történt a halott beszent­elése fényes papi segédlettel. A temetésen Pécsről Jirinszky Jaroslav dr. pécsi bányaigaz­gató, 12 főnyi munkásküldöttség, 3 tisztviselő vezetésével, a bécsi központi igazgatóság csaknem teljes számban, a magyar forgalmi és Mohács—pécsi vasútigazgatóság, a budapesti bányászati igaz­gatóság és tisztikar testületileg vettek részt. Ott voltak a Máv­ igazgatóság és a folyamhajózás vezető emberei, a fővárosi kereskedelmi és ipari élet számos kiválósága, akik eljöttek, hogy meg­adják a végtisztességet ezen nem mindennapi képességekkel megáldott embernek, aki nehéz időkben is hozzáértéssel és szerencsés kézzel kor­mányozta a D. G. H. T. hajóját. A Pécsről érkezett bányászok égő lámpákkal állták körül a koszorúk­kal borított koporsót, azt vállaikra emelték és el­kísérték a sirhoz, mely ezen értékes ember földi­maradványait csakhamar magába fogadta. — Emeleti butorraktáraim átépítése miatt lakberendezések mélyen leszállított árakon ke­rülnek eladásra Friedmann Károly bútorgyárában. — RÖVID VASÁRNAPI HÍREK. A kínaiak elevenen megnyúzták és borzalmasan megcsonkí­tották, azután meggyilkolták japán áldozataikat. A Népszövetség nem fog beleavatkozni a japán­­kínai konfliktusba.­­ Vasárnap letartóztatták Gerő Lászlót, az Angol-Magyar Bank debreceni fiókjának igazgatóját. Gerő ellen a milliárdos ga­bonasikkasztás miatt Hamburgban elfogott Czut­­rin Andor gyanúsító levelet küldött a debreceni rendőrséghez.­­ Lord Rothermere fia vasárnap két repülőgéppel Parisba érkezett a Daily Mail hat munkatársa kíséretében. A repülőgépeken angol és magyar zászló lengett „Üdvözlet a magyar népnek” fölirással. — Vasárnap készült el a vád­irat Rónai Nándorné ügyében, akit huszonötmil­liárdos csalással vádol az ügyészség. — Megnyílt herceg Eszterházy husárugyárának lerakata, Ferenciek utca 50. szám alatt. Meglepően olcsó és kifogástalan minőségű áru korlátlan meny­­nyiségben olcsó árakon vásárolható.­­ A pécsi ipart­estület felkéri Pécs összes ipa­rosait, kik nyílt üzletekkel rendelkeznek, üzleteiket csütörtök délelőtt Zsolnay Vilmos centennáriuma alkalmával 1410 órakor lezárni szíveskedjenek. A délelőtt 11 órakor a Zsolnay-szobornál lefolyó ünnepséghez az Ipartestület tagjai testületileg vonulnak fel az Iparosok Olvasóköréből s igy fog­lalják el az iparosságnak fentartott helyet. Indulás­a 11 órakor. —­96 fillér vagy 1­1‘ 14 fillér 1 liter fehér vagy fillér bor a „Mi voltunk'‘-ban,’ Ferenciek u. 50. — Erélyes állásfoglalás újabb vásárok enge­délyezése ellen. A pécsi keresk. és iparkamara április haváról szóló nagyforgalmu jelentése ismét az ipar és kereskedelem körébe vágó hozzá inté­zett megkeresések egész sorának miként való elintézéséről és közérdekű ügyekről ad felvilágo­­sítást. Baranya vármegye alispáni hivatalának megkeresésére közöltük, mondja a jelentés, hogy Abaliget községnek évenként két új országos kirakó és állatvásár engedélyezése iránt való kérelmét teljesíthetőnek nem véleményezzük, sőt a leg­határozottabban ellenezzük. A teljesen indokolatlan vásárszaporításokból eredő és hamarosan jelent­kező veszedelmekért és végtelen gazdasági károkért való minden felelősséget kamaránknak el kell magá­ról hárítania, ha pedig a vásárengedélyezés nem közgazdasági, hanem csak politikai kérdéssé ala­kul át, akkor a kamarai véleményre szükség sincsen. ■— Választmányi ülés.­A pécsi izraelita jótékony nőegylet választmánya ma, kedden d. u. 5 órakor a hitközség tanácstermében a folyó ügyek elinté­zésére ülést tart, melyre a tagok ezúton hivatnak meg. — Tüzelőt plombált zsákban Sk­opeknél Irányi Dániel-tér 6. T. 14-10 és Ferenciek u. 8. T. 15-75. — Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara május 30-án tartja tavaszi közgyűlését, m­lyen Horváth Jenő kamarai igazgató nyugalmaztatási ügye is szóba kerül. Utódára nézve még nem ju­tottak megegyezésre. A kamara ezévi első gazda­­gyűlését Sásdon tartja meg. A«*«2»9bit-javító N®vife,T«I.­­§8. PÉCSI NAPLÓ RAMPER Paul Wegener második „GÓLEM“-je. Nagy szenzációja volt a múlt század végén a tu­dományos világnak. Dr. Hamper, a kiváló phi­­zikus és geológus északsarki expedícióra vállalkozott, hogy pilótájával elrepüljön az örök jég birodalma felett. Vállalkozása balul ütött ki, a merész pilóta nem tudja elviselni a rettenetes viszontagságokat, főbelövi magát és így Humper egyedül marad a gép roncsával minden élőlénytől távol. Több expedíció kutatott utánna, mindhiába­­ Grönland legészakibb táján a fókákra vadászó kérges szívü matrózok évek múlva borzadállyal mesélik egymásnak, hogy ezen a vidéken egy teljesen ismeretlen fenevad ,grasszál, melyet véletlenül sikerült nekik csapdába ejteni. Mu­tatványosok bódéjában bámulja őt a nagy tömeg és nem tudják, hogy ember vagy állat-e csodálatuk tárgya. A modern tudomány azonban visszaadja őt az emberiségnek, de ő nem tud az új korba beillesz­kedni, önmagában megbékülve visszamegy az örök­ség fenséges birodalmába. Paul Wegener a ,,GOLEIM“ óta nem alkotott ilyen hatalmasat. A berlini 7­00 p alas­t 4 hónapig állandóan zsúfolt házak előtt játszotta jelen grandiózus filmet, melyet az Apollo ma és holnap zenés előadásokban mutat be. Trianon ellen — Nagymagyarország A nemzeti integritás eszméje nem tűr meg­alkuvást, állandó harcot követel az összes fronto­kon. Érzi, hogy mindaddig nem szabad lankadni, míg társadalmi és felekezeti különbségre való tekin­tet nélkül mindenki egy szív és lélek nem lesz a béke re­vízió gondolatában. • Ennek az eszmének jegyében állott a március 15-én a nemzeti közvélemény elé békerevíziós folyóiratával a Magyar Nemzeti Szövetség s bocsáj­­totta ki május elején immár harmadik számát. A havi folyóirat nem indult nagy ígéretekkel, nem csinált reklámot, csak csendben, fanatikus szent akarással írta első lapjára címnek : Nagy magyar­­ország. Ehhez a címhez már nem kellett kommentár, avagy reklámozás, mert hiszen a hazafias magyar társadalom szive titkos dobbanásának kalászba­­szökkenését látta benne s oly érdeklődő meleg sze­retettel vette pártfogásába az ifjú lapot, hogy az előfizetők kedvéért máris az első számok után­nyomásáról kellett gondoskodnia. A harmadik szám lebilincselő érdekességű­ komoly cikkei és külföldi lapszemléi mellett két külön nevezetes­­­­séggel bír : egyik Rothermerenek 60 éves születés­napja alkalmából kiadott lapnagyságú, derámáz­­h­ató arcképe Magyarország térképén, a másik pedig Közép-Európa háboru nélküli újjárendezé­­sének tervezete. A lordnak nagyszerűen sikerült arcképét plakátokon is közzétette a Nemzeti Szö­vetség s ennek hatásaképp szinte már szétkapkodta a közönség a Nagymagyarország 3-ik számát. Középeurópa újjárendezése a wilsoni pontok és a történeti jogok alapján különösen érdekelheti a magyarságot, ha véráldozatok nélk­ül, pusztán az igazság és egyenlő elbánás alapján vakarja kivere­kedni szellemi fegyverekkel a boldogabb Magyar­­országot. A lap egyes számának ára 80 fillér, egész évre előfizetve 12 szám­ú pengő, amelyből a Nem­zeti Szövetség tagjai 25%-os engedményben része­sülnek. Kapható mindenütt. Előfizetni a Dunántúli Bankban, a Nemzeti Casinoban és az Irgalmas­ u. 20. sz. trafikban lehet. ft legtökéletesebb ! D. BESTETNER és SENSATOP sokszorosítógépekkel egyszeri leírással több ezer példány készíthető I Megtekinthető : POÍNÍR fIRTUS? írógép-műszerésznél I Pécs Irgalmasok ucca 20. Telefon 6—17. Irtenmukát és sokszorosítást vállalok PAKiTIckni svábot, melyt kiirtani há- M Us'Jöliftlj­zilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak az élő­ rovarokat, de azok petéit is nyomban el­pusztítja. Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. Csillárok, izzólámpák, szerelési anyagok beszerezhetők Steiner Pécs, Irgalmasok ucca 1928. május 15. «oha Aspirin tabletták nélkül Kírje azonban határozottan az eredeti „©«^"-csomagolást, a zöld szalaggal. Pótszereket vagy ...i... utasítson »ilndMi tyjillysiey­•Jirben kap­hatók. —■ Házasság. Hausner Ilonka Nemeske és Lukács Gyula lun f. hó 13-án házasságot kötöttek. — Midiből a legújabb széles formájú nyári modell kalapjaim megérkeztek. Steinbach Silvia, Ferenciek­ u. 2. — Az operettszem­élyzet elutazása. Ma reggel Pécsről útra kelt az operetteszemélyzet, mely kedden este Nagykanizsán már a Legkisebbik Hor­váth leányt, Zerkovitz operettet játsza. A pécsi 8- h. gyal. ezred zenekara, mely az operetteket a pécsi szintársulat nyári állomásaira is elkíséri ma ugyancsak elutazott Nagykanizsára. — Vámos lesz,tisztit a legszebben. Mária u. 33. Telefo­n 4-37. — Kik pályáztak a szigetvári főbírói lak épí­tésére ? A szigetvári főbírói lak építésére ma bon­tották fel az ajánlatokat. A következő cégek pá­lyáztak : Werner és Liget­­ Budapest—Barcs 112845, Hegedűs Dezső Kaposvár 117.639, Városépítő Rt. Nagykanizsa 131.079, Építőipari Rt. Kapos­vár és Lamping Kaposvár 114.677 és Oscsodás Ödön Szigetvár 113.911 pengő. — A Baranya vármegyei Gazdasági Egyesület a főhercegi uradalom Ilocskapusztáján levő mag­­netvesitő telepre f. hó 22-én tanulmányi kirándu­lást rendez, melyre az érdeklődő gazdaközönséget tisztelettel ezúton hívja meg. Pécs főpályaudvar­ról indulás 13 óra 35 perckor. A tanulmányi ki­ránduláson résztvenni szándékozókat arra kéri az egyesület, hogy részvételi szándékukat a titkári hivatalnál legkésőbb 19-én délig tudatni szíves­kedjenek, mert csak az esetben lehet Magyarbóly­­ból mocskára induló kocsikon helyet biztosítani. —­ Halálozás. Néhai Zelesny Károly volt udvari fényképész fia, Zelesny Ottó, aki édes­atyjától az összes ezen művészeti téren mozgó ipar gyakorlásához szükséges kellékekkel rendel­kezett, hosszas szenvedés után szombaton a késői esti órákban meghalt. Még csak 42 éves volt és szorgalomban töltötte el életét. A jótékony nő­egyesületeknek élőképek rendezésénél külföldön gyarapított művészeti érzékével mindig készsé­gesen állt rendelkezésre. Édesanyja, özv. Zelesny Károlyné, szül. Patz Lujza, négy nővére, sógor­nője, özv. Zelesny Károly úrné szül. Salzmann Berta és kiterjedt rokonság gyászolják az elhuny­tat, aki a pécsi ipartestületi elöljáróságnak is tagja volt. Temetése a központi temető ravatalozó termében történő beszentelés után ma délután 1 25 órakor megy végbe. Az engesztelő sz.-miseáldozatot a belvárosi plébánia templomban szerdán reggel 8 órakor mutatják be.— A Péc­si Dalárdának régi lelkes tagja, és ennek elnöksége felkéri összes tagjait, hogy az elhunyt kedves daltestvér teme­tésére f. hó 15-én kedden délután 3 órakor a Pécs Dalárda hivatalos helyiségében gyülekezzenek.­­ Tisztilakásokat épít a katonai kincstár Kaposvárott. A tüzérség elhelyezése kérdésének megoldása folytán egy másik Kaposvárra örven­detes hír is köztudomásra­­­utött. A katonai kincs­tár ugyanis a Dunántúli Bank tárházait teljesen a tüzérség részére alakíttatja át s ott tisztilakások nem lesznek, ellenben az egész kaposvári helyőrség tisztikara részére a Kovács Sebestyén- és Damja­­nich-utca sarkán épit megfelelő méretű palotát. — Emléktáblát állítottak Debrecenben a zsidó hősi halottaknak. Debrecenből jelentik : Vasárnap avatták föl a zsidó hősi halottak emlékére a Deák Ferenc­ utcai templom falába illesztett emléktáb­lákat, amelyek 157­ hősi halott, köztük 40 liszt nevét örökítik meg. -

Next