Pécsi Napló, 1928. október (37. évfolyam, 232-257. szám)

1928-10-21 / 249. szám

12 . oldal. ylim szőnyegek, átvet­ők összekötők minden nagyságban, eredeti keleti rajzok­ban Reiner és Pauncz cégnél. — Esküvő. Jusztusz Ancika és Szilcz Emil i. hó 21-én déli 12 órakor tartják esküvőjüket a pécsi izr. templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Filmfelvétel Manchem­enden. Egy berlini filmgyár megbízottja kedden, október 16 án meg­jelent Máriakéménden és ott egy német lakodalom­ról, melyen háromszáz vendég volt jelen, film­­felvételt eszközölt. Itségörökí­tette a vőlegénynek a vendégekkel a menyasszonyhoz való menetét, úgy a menyasszony házában a bucsúzást és a templomba indulást, a templomhoz való érkezését, a templomból való kijövetelét a lakod­ama­soknak, a vendéglőben (az udvarban) az első há­rom táncfordulót, a lakodalom során előforduló egyéb népszokásokat, amelyek még a nap folyamán fordultak elő. — 1'JíliÁb Sári és dr. Szilágyi Imre október 26-án a Pannónia nagytermében tartják „Az öt­százéves magyar dal“ hangversenyüket korhű jelmezekben. Jegyek a Dunántúl könyvkereske­désben válthatók. — A Meteorológiai Intézet jelenti október 20-án déli 12 órakor . Hazánkban a hőmérséklet jóval a normális fölé emelkedett és maximuma kevés kivételül mindenütt meghaladta a 15 fok Cel­ciust. Türke­vén 19 fok Celsius volt. Kevés eső csak az észak­keleti részeken esett. Időjóslat: Túl­nyomóan derült, enyhe idő, erős nappali fel­melegedéssel, reggeli ködök. — Helyesen cselekszik, ha varrógép-, tű­olaj- és fonálszükségletét nálunk fedezi. Singer varrógépalkatrészek elismerten a legjobbak!Singer varrógép fióküzlet Pécs, Széchenyi-tér 16. 2 -3.A fiatalkorúak pécsi felügyeli hatóságának elnöke értesíti a hatóság újonnan kinevezett tag­jait, hogy esküjök a hatóság alakuló ülésén fog kivétetni. Ennek határnapja azért nem volt eddig kitűzhető, mert azon az igazságügyminisztérium Rottenbiller Fülöp dr. helyettes államtitkár által fogja magát képviseltetni és igy az ülési nap csak az igazságügyminisztériummal egyetértőig állapítható meg. Az alakuló közgyűlésre a hatóság minden tagja személyre szóló külön meghívóval fog felkéretni. — Az 1929. évi budapesti nemzetközi vásár. Az 1929. évi Budapesti Nemzetközi Vásár meg­tartásának időpontját a vásár­i Kikészítő bizott­sága, valamint a legutóbbi teljes ülés is 1929 május 4—13-ig­ állapította meg. Most arról érte­sülünk, hogy ezt az időpontot a m. kir. kereske­delmi miniszter is jóváhagyta, illetve az Ipar­­csarnokot az 1929. évi vásár céljaira erre az idő­pontra máris rendelkezésre bocsátotta. A vásár előkészítő munkálatai már hosszabb idő óta fo­lyamatban vannak és az 1929. évi vásár iránt máris nagyarányú érdeklődés nyilvánult meg és arra számos jelentkezés történt. A vásár részletes programmját a legközelebb összeülő vásárbizott­ság fogja tárgyalni. — Két szálloda is épül Harkányon. Mire kitavaszodik, kellemes meglepetés vár az odaérkező fürdővendégekre és látogatókra. Egyszerre két szálloda építését kezdették meg. Az egyiket szem­ben a park oldalbejárójánál Török Elemér, a Benyovszky grófi uradalom volt számtartója építi és ebben húsz szoba fog a fürdővendégek rendelkezésére állni. A nagyobb méretű 6,0 szobás modern szállodát Harkányfürdő bérlője, Antal Jenő építteti egyik kaposvári pénzintézet által rendelkezésére bocsátott anyagi eszközökkel. Mind­két új szálloda építkezése már előrehaladt és mire kitavaszodik, már rendelkezésére fognak­ állni a közönségnek, mely Harkányfürdőt fölkeresi. Ideje volt már ezen építkezésnek, mert a fürdő­hely az elmúlt nyáron sokszor annyira zsúfolt volt, hogy hely se volt az összes vendégek részére, akiknek egy része kénytelen volt visszafordulni és az épülő szállodákkal a helyet legalább is enyhülni fog. LAKATOS PENSIÓ Budapest Hold utca 29. (Alkotmány utca sarok) Újonnan megnyitott családi otthon. Elegáns szobák, hideg, meleg folyóvízzel, központi fűtéssel, kiváló házikonyha. Polgári Urak. Ebédberint házon kívül. e.i Telaton Aut. 990-38. Y*ü«ii?Lüw -Aar M 'i* — Gutenbergisták ! E. hó 23-án, kedden a II. tenor és I. bassus tart szólampróbát. 26-án, pénteken összpróba. A jelzett napokon a dalosok pontosan jelenjenek meg. Uj tagok (tekintettel a közeli hangversenyre) csak november 1-ig bezáró­lag vétetnek fel. Csatis kitűnő hanganyaggal és zenei hallással rendelkezők vétetnek figyelembe. Karnagy : Dudás Géza. — Csatornabekapcsolásokatt készít Gungl Fülöp és Társa Deák ucca 9. Telefon 945. — Asztalos szakrajz tanfolyam. A pécsi m. kir. állami fémipari szakiskola igazgatósága érte­síti az érdekelteket, hogy a múlt években elért szép eredmények után az idén is rendez szakraj­z­­tanfolyamot asztalosok részére. A tanfolyam f. hó 23-án, kedden este 7 órakor alakul meg a fémipari szakiskola heliségében. Jelentkezési la­pok kaphatók az isk­ola igazgatóságánál és Kóbor János iparművésznél (Apáca u. 7. sz.). Tandíj 21 pengő 30 f. A megalakuláskor legalább 5 pengő lefizetendő. Szorgalmas látogatók, akik arra rá­szorulnak, részben a mesterek, részben az ipar­kamara részéről tandíjhozzájárulás címén támo­gatásban részesülhetnek. A tananyag kezdők részére : Faipari technológia, szerkezettan és szak­­rajz ; a haladók részére : Szabadkézi rajz, bútor­­stílusok ismertetése, bútortervezés, részletrajz­­készítés, költségvetés. A tanfolyam végén kiállítás rendeztetik, melyen az érdemesek részben pénz­beli jutalmakat kapnak, részben pedig különleges kézi szerszámokat, esetleg támogatást egy szak­mába vágó tanulmányútra, melynek célja volna a budapesti és bécsi bútorkiállítások megtekintése és tanulmányozása. — Kevés volt az áru a szombati gabona­piacon. A szombati pécsi gabonapiacra a szokott­nál lényegesen kevesebb áru került felhozatalra. Egyedül csöves tengeriben volt nagyobb kínálat, összesen mintegy 500 métermázsa tengerit kínál­tak eladásra, amely 27 pengős métermázsánkénti áron kelt el. Búza kevés volt. Az ára 25 pengő.­­ A betegségek egész sora, így : az epekő­betegség és epehólyagbántalom, gyomorbajok, csalánkiütés, az aszthma bizonyos esetei, vérpangás a hasban és különösen a májban, köszvény, vese­medence betegségek, alkati kövérség stb. stb. eseteiben a Hunyadi János keserűviz biztosan meg­szünteti a székrekedés­t, szabályozza a bélműködést. A Hunyadi János keserűvizet nemre és korra való tekintet nélkül mindenki kiváló eredménnyel használhatja, annak hatásában beteg és orvos még sohasem csalatkozott. Az orvosok ezrei írják elő­­betegeiknek és a betegek tízezrei írtak róla elis­merő nyilatkozatot. —Órajavító-intézet, Kossuth L. u.4. -2-’ osztálysorsjáték. Ma kezdődött meg a XXI. osztálysors­játék húzása s kihúztak ma 2000 nye­reményt. A mai nagyobb nyeremények : 10.000 pengőt nyert : 6268. 5000 pengőt nyert : 6508. 3000 pengőt nyert : 26197. 2000 pengőt nyert: 4097. 500 pengőt nyertek: 2991, 36709, 45794 65326. 300 pengőt nyertek : 1943, 33267, 48202, 61976, 68048, 78749. 200 pengőt nyertek : 2564, 5155, 17414, 19531, 19900, 29444, 30857, 31678, 40667, 49210, 54758, 60216, 61465. 100 pengőt­­nyertek : 233, 1432, 1874, 4463, 6146, 8214, 8258, 8370, 9218, 11724, 18331, 19393, 20472, 23564, 23842, 24705, 26093, 30899, 34644, 35569, 31795, 37201, 41400, 46940, 47074, 53564, 54710, 60142, 63616, 65414, 66401, 67814, 67920,, 75996. Ezen­kívül kihúztak még 1939 darab 50 pengős nyere­ményt. A húzás folytatása 23-án, kedden reggel órakor.­­ A tervbe vett pécsi katonai építkezések ügye, habár nem abban a tempóban, mint az, várható volt, mégis csak előrehalad, de lassítja a kivitelt, hogy nem csupán Pécsett, de országszerte gondoskodni kellett a kisszámú, elavult katonák épületek megfelelő új épületekkel való pótlásáról. A pécsi katonai épületeket, amint tudva van, három csoportban fogják létesíteni, ezek között elsőnek a katonai ügyészség, bíróság és fogház kerülnek kivitelre, melyeknek vázlattervét a hon­védelmi minisztérium építési osztálya már rend­el­­kezésre bocsátotta az ezen épület tervezésével megbízott Pilch Andor műépítésznek, aki ezen munkával már elkészült és azt illetékes helyen már be is mutatta. A honvédelmi minisztériumban a tervező munkájáról nagy elismeréssel szólottak és minden jel szerint azt kivitelre el is fogadják majd. Ha a pénzügyi kérdésekkel hamarosan végezhetnek és Wekerle Sándor, az új pénzügy­­miniszter magáévá teszi a Bod János által a katonai építkezések céljaira tervbe vett pénzügyi tranzakciót, mely a városoknak mint építtetőknek rendelkezésére bocsátja a térítési díjakból fede­zendő beruházási összeget, úgy az épületek olcsó­ csoportjára, mely mintegy 3 millió beruházást igényel, még ezen évben kiírja a város a verseny­­tárgyalást. Időközben a Günsberger-féle telken, felépítendő vegyes dandárparancsnoksági épület tervezésével is elkészül majd a tervező műépítész­, mire erre is kiírják a versenytárgyalást. A har­madik csoportban kerül sor a vegyes dandár autó­­garázsonak és végül a tüzérségi laktanya építke­zésére. Ezen katonai építkezések a következő két évben fognak elkészülni és mivel mintegy nyolc­millió pengősberuházásról van szó itt,építkezési ipa­­runk részben való foglalkoztatása biztosítottnak, látszik. ‘— Lába kelt a mészárszékben felejtett kabát­nak. Antal Gyuláné Szövetség utca 25. szám alatti lakos az Irányi Dániel-téri lómészárszékben felejtette kávészinti prémeskabátját. Mikor rövid idő múlva visszament érte, a kabátot már isme­retlen tolvaj ellopta. Antalné kára 90 pengő. A rendőri nyomozás megindult. — Krúdy Gyula műveinek jubiláris kiadása. Krúdy Gyula most lett ötven esztendős, s a jubi­láris alkalommal az Athenaeum tíz kötetben kiadta az író legszebb regényeit. Ez a pazar és gyönyörű kiadás méltó a népszerű íróhoz, akinek művészete olyan nagy értéke a magyar irodalomnak. Krúdy tíz regénye, érdekesebbnél érdekesebb történetei­vel, lebilincselő fordulataival, finomsságával és ro­mantikájának bukásával, valóban alkalmas arra, hogy ez a tíz kötetes gyűjtemény minden magyar ház öröme legyen. — FEDÁK Sári és dr. Szilágyi Imre október 26-án a Pannónia nagytermében tartják „Az öt­­százéves magyar dal“ hangversenyüket korhű jel­mezekben. Jegyek a Dunántól könyvkereskedés­ben válthatók.­­• Rendőri hírek. Kardos Imréné Siklósi ucca 20. szám alatti lakos feljelentést tett az­ államrendőrségen ismeretlen tettes elén, aki pad­lásáról egy ruháskosarat ellopott. — Dezső Ele­mérné Király utcai lakásából mára virradó éjjel elloptak egy nickel evőeszköz-készletet. Kára 80 pengő. — Házlesatornázást készít Gungl Fülöp étr Tárta, Deák utca 9. Telefon 9-45. -■— Ellopták a cigaretta tárcáját. Sólyom­ Sándor, Zsolnay Vilmos utca 44. szám alatti lakás­­tól a Majláth téren, eddig meg nem állapított körülmények között, ellop­ták„S.S.” monogrammos cigaretta-tárcáját. Kára 40 pengő. A rendőrség keresi a tolvajt. — Talált tárgyak az álam­ren­dő­rségen. Igazolt tulajdonosaik az államrendőrségen a következő talált tárgyakat vehetik át: 2­ esernyőt, 1 kézi vasfűrészt, 1 színházi ütcsövöt, 1 férfikalapot, 1 csomag ernyődrótot és 1. fekete szőrme boát. PÉCSI NAPLÓ II*2& október 21. A MODERN TECHNIKA legújabb vívmányát és a művészet minden szépsé­gét találja a VASS fotós* Ion új rendszerű képein. Hat lev. lap 8 pengő Király u. 37., I . LEGÚJABB MODELL. GYÁRILAG UJ REMNGTON Irógépek Számológépek T , kizárólagos Pécs—Baranya megyei kép­­c .7 viselete Vételkötelezettség nélküli 1 * bemutatás. Kedvező fizetési feltételek. Molnár Artur ír képműtzerész, a_?. amerikai nyar képviselője. Remington Írógépek Pécs—Bara- I­ Herceg Eszterházy Hu árugyár által készített füstölt húsok \ bb­k. ^Lerakat S I Ferenciek utca SO és Kossuth Lajos u. 17 szám alatt. Tekintse meg lerakatunkat vételkö­­telezettség­ nélkül.___________________________

Next