Pécsi Napló, 1928. december (37. évfolyam, 282-304. szám)
1928-12-01 / 282. szám
Egyes szám Ára 14 fillér. 1928. december 1. Szombat XXXVII. évfolyam 282. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály u. 10 Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi telefon: 109. Kiadóhivatali telefon: 27 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ : LENKEI LAJOS Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postán egy hőre 250 pengő, egy negyed évre 750 pengő. LJ . Egyes szám ára: 14 fillér, 16 oldalas 24 fillér, 9 Az ösztöndíj. A pécsi bíróság előtt Makay István tanácsnok ellen az Új Nemzedék cikkírója vádjára lefolytatott tárgyalás és ítélet közmegnyugvással találkozott. Méltán. A tárgyalás folyamán beigazolást nyert, hogy Makay tanácsnok nemcsak hogy nem járt utána annak, hogy leánya ösztöndíjat kapjon, hanem csak a már megtörtént jutalmazásról értesült, sőt egy nobilis gesztussal le is akart mondani erről a kitüntető jutalmazásról. A tárgyalás azt is nyilvánvalóvá tette, hogy nem vagyonos ember. Hogy szükséget nem lát, megélhetési gondok munkaerejét nem csökkentik, azt is tudja minden pécsi ember, aki a városi dolgok iránt csak egy kicsit is érdeklődik. E tekintetben azonban Makay nem kivétel ; minden városi főtisztviselőnek olyan a javadalmazása, hogy abból tisztességesen, életgondok nélkül megélhet ; teljes erejével munkakörének élhet. Tisztelet és becsülés érte a város törvényhatóságának, mely tisztelet és becsülés csak fokozódnék, ha a törvényhatóság az alantas tisztviselők javadalmazását is arányosabbá tenné a megélhetési viszonyokkal. Az ösztöndíjat odaítélő egyetemi tanárokat sem érheti gáncs, hogy az újabban hangsúlyozott annak a felfogásnak adtak a szóban levő ösztöndíj odaítélésével kifejezést, hogy a tehetséget és a szorgalmat jutalmazták. A tehetség és szorgalom hátrányára nem lehet jogcím a szegénység. Tiszteletre érdemes felfogás. Nem kritizáljuk. Más az, ami a tollat kezünkbe adta : az ösztöndíjról kívánunk az eset kapcsán ugyan, de mégis általánosságban egy-két megjegyzést tenni, mert azt gondoljuk, hogy nem lenne fölösleges dolog az ösztöndíjról való felfogásunkat revízió alá venni. Ezt az óhajunkat a következőkkel támasztjuk alá : Az ösztöndíj : ösztönző jutalmazás. Tehát annak volna adományozandó, akit ösztönözni kell s akit ösztönözni érdemes. Elős sorban mégis csak a tehetséges és szorgalmas szegényt, hogy tehetségét el ne sorvasszák, akaraterejét meg ne törjék a megélhetés gondjai. Ezek az érdemes, ráutalt ösztöndíjasok. Másodsorban következhetnének azok a tehetségesek, akiket erejük kifejtésére ösztönözni kell. Az akaraterejük nem arányos a tehetségükkel. Érdemes dolog volna megkísérelni külső eszközzel (ösztöndíj) a gyengébb, lankadó akaraterőt a tehetséggel arányba hozni. Itt már az illetőnek anyagi helyzete másodrendű dolog lenne. Csupán az volna megfontolandó, vájjon az anyagi jutalom az illetőnél alkalmas eszköz lenne-e az erőkifejtés fokozására ? Az ilyen tanuló számára feltételesen volna az ösztönző díj odaítélendő. Ha nem jelentkezik a remélt és jogosan várt hatás, az ösztöndíj visszavonandó. Nem könnyű dolog az ilyen ösztöndíj adása és hatásának figyelemmel kísérése, de a nem túlnépes főiskolákon — tehát a pécsin is — nem lehetetlen feladat. Itt a professzor, a tanító-nevelő professzor, elé nem gördülnek legyőzhetetlen akadályok. Mit szóljunk a jómódú, tehetséges és szorgalmas tanulók jutalmazásához ? Ezek magukra hagyhatók ? Ezek számára nincs és ne is legyen jutalom ? Dehogyis ne legyen. Legyen, sőt van is. Jutalmuk : az erő, a nagyrahivatottság érzete és tudata. Az anyaginál magasabbrendű hajtóerő: a becsvágy. Nem hiúság, hanem becsvágy. Mert a két érzés nem ugyanazonos. Tetszést akar mind akettő, de más a tetszés eszköze ; a hiúság külső dolgokkal (szépítés, ruha stb.) akar feltűnni, a becsvágy alkotó tevékenységgel, érdemmel. Az érdemességre törekvés főleg az ifjúkor tulajdonsága, de többé-kevésbé végig kíséri az embert egész életútján. A meglett férfikor hajtóereje az altruista alkotó tevékenység. Nem külső tetszést akar, de belsőt: önmagával akarja a lelki kielégülést. Az altruista hajtóerő keveseknek, a kiválasztottaknak tulajdonsága. Törekedni kell rá a nevelésben, utat kell annak nyitni már az ifjúkorban, de erősen előtérbe állítani, a becsvágyat mellőzni nem lehet s nem is szabad. Téves felfogás azonban azt hinni, hogy a becsvágy pénzzel megfelelően táplálható. A jómódú tehetséges fiatalembernél a pénz (aminek a hiányát nem érzi) másodrendű dolog. Másra vágyik : kiválóságának elismerésére. Az újkor első periódusának jezsuitái népszerűségüket, elismert nevelési sikereiket részben annak köszönhették, hogy értették a módját a pénz nélkül való jutalmazásnak, az ambíció fokozásának (később a túlzás csökkentette e jutalmazás értékét). Ami az ifjú lélek ismeretén nyugszik, akkor is jó, ha régi. Életre lehet és kell abból hozni, ami ma is sikerrel alkalmazható. Solus. Ipartestületi és Iparkamarai élet Magyarországon. Amikor Pécs város érdemes iparostársadalma részéről a folyó évi ipartestületi közgyűlésen az a különösen megtisztelő kitüntetés ért, hogy a Testület elnökévé egyhangúlag megválasztottam, egyrészt programmomban adtam, hogy elnökségem alatt mindent el fogok követni, hogy a Pécsi Ipartestületet naggyá, működését olyanná teszem, hogy az úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben, úgy helyi, mint országos relációban a legelső legyen. Az Ipartestületet elődeimtől átvevén, igyekeztem abba új szellemet bevinni. Mégis, lelkemben bizonyos kételyek elvén, vájjon a Testület adminisztrációja az-e, mely arányos a szolgáltatásokkal, melyeket az iparosság nyújt, a közszellem, mely áthatja Pécs iparosságát alkalmas-e érdemesebb és nagyobb szabású iparoskérdések felvetésére és vitelére, az országos harcban, mely az iparos szervezeti életben egy kiválasztódási processusban nyilvánul meg, mi a helyes orientáció, elhatároztam, hogy az ország kamarai székhelyein levő ipartestületeket, kereskedelmi és iparkamarákat egy tanulmányút kapcsán felkeressem, hogy gondos megvizsgálás tárgyává tegyem az ország nagy és vezetésre hivatott ipartestületeinek beléletét, adminisztrációját, a kereskedelmi és iparkamarák működését különösen abban a vonatkozásban, mily összeköttetést tartanak fenn a hozzájuk tartozó kisiparosokkal, mint, mennyivel és miben állanak szolgálatára, mint fest a gyakorlatban az a beállítás, mely szerint a közös kereskedelmi és iparkamarák nem képesek az iparosság speciális érdekeit szolgálni, ezért elkerülhetetlenül szükséges egy központi érdekképviselet, egy törvényes Országos Kézműves Kamara felállítása. Ezen tanulmányútra magammal vittem Erdősi Emil testületi jegyzőnket, hogy ő is közvetlenül szemlélhesse az országos iparos közéletet s annak konzekvenciáit a Testület ügyvitele javára vonja le. Annak hangsúlyozásával, hogy nem remélt értékes tapasztalatokat sikerült egybegyűjteni a 9 napos körutamon, melyek arra késztetnek, hogy tapasztalataimat és meglátásaimat egy nagyobb tanulmány keretében ismertessem az ország egész iparosságával, ez alkalommal csak dióhéjba foglalva a következőkben számolok be utam tapasztalatairól. Ipartestületeink működési szellemét általában a céhek szelleme hatja át. A tradíciókhoz való ragaszkodás, a szabadság és önállóság felé való törekvés jellemzi iparosságunk, ipartestületeink tevékenységét. Ipartestületeink általában és legnagyobb részt csak az ipartörvényben előírt hatósági feladatoknak felelnek meg. Az iparosokkal való közvetlen érintkezést azoknak az utolsó évtizedeknek változott viszonyai folytán előásott ügyes-bajos dolgaival való foglalkozástatán egyedül a miskolci ipartestületet kivéve — az ipartestület elé általában véve nem vezették be. Több ipartestület — a szakmai érdekeltek kezdeményezésére — a ruházati ipar részére érdemlegesebb közszállításokat szerzett versenytárgyalás útján. Az országos iparosmozgalmakat illetőleg, különösen az országos szervezetet — a kézműves kamarai mozgalmat — illetőleg komoly nézet most van kialakulóban. Ennek oka egyrészt és legfőképen a kereskedelmi és iparkamarák újjáalakulása, másrészt a háború és forradalmi zavarok által felizgatott kedélyek nyugvópontra kerülvén, az iparosság komolyan foglalkozik e nem kis fontosságú kérdéssel. Az a tespedtség, amely a békeidők ipartestületeit jellemezte, lényeges átalakulásban van. Ez, ismétlem, a háború okozta helyzetváltozás és a természetes fejlődés következménye. A fejlődésre kétségtelenül jó hatással vannak a napirenden levő iparosviták, harcok a meglévő és még mindig alakuló iparos szervezetek között. Testületeiben az iparosság más meglátások szerint igazodik, mint a minőknek egyes országos megmozdulásokon kifejezést ad. Ennek természetes magyarázata : míg a nagy életmegnyilatkozásokban inkább a hangulat diktálja a spontán érzelmeket, azokat otthonában az iparosság lényeges meggondolás tárgyává teszi. Így kezd most már nagyobb tempóban kialakulni egy úgy nevezhető ipartestületi vélemény, mely hivatva van a pártok, politikai exponensek és egyéni törekvések vitájában érdemlegesen dönteni. Az ipartestületi ügyvitel, noha egységes törvény írja azokat elő, testületenkint más és más, holott az egyöntetű ipartestületi közigazgatás legelemibb létfeltétele egy országos központi szervezetnek, mely exisztenciáját és működését az ipartestületekre kívánja alapítani. Nagy hiányok várnak még itt pótlásra. És ha van az iparosság szervezeti életének problémája, úgy kétségtelenül az ipartestületi reform kérdése az. Minden más szervezési ügy másodrangú s messze mögötte marad annak az igazságnak, melyet a gyakorlati élet sugároz ki: a magyar kézművesiparosság hivatott érdekképviseleti szervei az ipartestületek s e tekintetben Magyarországon — a teljesen organikusan készített ipartestületi hálózat nélkül — egy központi szerv távolról sem tudná azt a hivatást betölteni, mint a külföldön, hol az iparosság más életkörülmények, gazdasági és termelési viszonyok között él. A magyar kézművesiparosság problémáit a múltban is, de különösen ma az anyagi téren kell keresni s ott kell orvosolni. A magyar kézművesipari termelés decentrális jellegű, az iparos szervezési kérdés megoldását ehhez kell alkalmazni. A nyugodt vérmérsékletű, higgadtan gondolkodó, környezetéhez alkalmazkodni tudó iparosságot a maga