Pécsi Napló, 1929. április (38. évfolyam, 76-97. szám)

1929-04-02 / 76. szám

2. oldal. HÉCSI NAPLÓ Lemondott az osztrák kormány. AUSZTRIA TOVÁBBI FEJLŐDÉSÉNEK ÉN VAGYOK AZ AKADÁLYA, EZÉRT FÉLREÁLLOK —•- MONDOTTA SEIPEL KANCELLÁR A MAI MINISZTERI AKACMIN.* * Réce, április 3. Az osztrák kormány ma mi­­niszt­ertanácsot tartott. Sei­pel kancellár be­számolt Ausztria fejlődéséről az utóbbi években. Úgy látom — mondotta , hogy Ausztria további fejlődésének én vagyok az akadálya, ezért félre­állok. A kormány több­i tagjai csatlakoztak Seipel lemondásához, mire a kancellár bejelentette a kormány lemondását a birodalmi elnöknek, aki azt tudomásul vette. Két pécsi fiú szenvedése és kalandos szökése az idegen­légióból. A KIKÉPZŐ SZÁZADNÁL ,AHOL ÖT VILÁGRÉSZ MINDEN KALANDORA MEGTALÁLHATÓ. — BORZALMAS KÖHALTÁS A POKOLI FORRÓSÁGBAN. — VASN­OKDÓBA BÍ­RVA NÉGY NAPON ÁT VÁRTÁK A SZÖKEVÉNY LE­G­ION­ISTÁK A MEGMENTŐ NÉMET HAJÓT. A borzalmak, kínok, fájdalmak, keserű szim­bóluma, a letört exisztenciák és a menekülő bű­nösök végső menedéke az idegen légió. Idemene­kült a kilátástalan, sivár jövő elől két pécsi fiatal­ember, hogy a messze trópusok napégette siva­tagjain, ezer életveszedelem árán harcolják ki boldogulásukat. Hosszú álmatlan éjszakák két­ségbeesett tervkáoszának volt egyetlen megol­dása­­ az idegen­légió, a reményt vesztett férfiak borzalmas pokla. Az afrikai tűrhetetlen hőséget a mindent elpusztító forró leheletű számunt, a sivatag ezer veszélyét kellett legyőznie Vasener­giával ennek a két fiatalembernek. Az energia felmorzsolótaa és tengernyi nélkülözés és szen­vedés árán szöktek meg, hogy­ itthon újra felve­gyék reménytelen küzdelmüket a kenyérért és munkáért. Neveiket jövőjükre való tekintettel nem írhatjuk ki és így csak névtelenül mondhat­ják el kalandos szökésüket S. B. szíj­gyártó és U. S. tisztviselő. " — Jómenetelű üzletem volt —­ mondja S. B. — de tönkrementem. Mielőtt fejbelőttem volna magam összebeszéltem kenyeres pajtásommal U. S.-el, és végső elkeseredésünkben elhatároztuk, hogy beállunk az idegen légióba. Hosszas kísér­letezések után Mull­amen-ből az első határ­­menti francia városban­­­jelentkeztünk felvételre. Itt szigorú orvosi vizsgálat után rögtön beöltöz­tettek a légió egyenruhájába. Innen Marseille-be szállítottak, a központi gyűjtőállomásra. Négy napos keserves hajóút után az afrikai Orrínban kötöttünk ki, ahonnan a kiképző századhoz Sidi- Bell- Abbesba vittek. Itt összekerültünk az öt világ­rész minden kalandorával. Megjegyezni kívánom azt az érdekes körülményt, hogy a jelentkezők 10%-a 21­—24 éves német fiatalember. Kiképzé­sünk négy hónapig tartott, a felváltott, vissza­térő légionisták között volt négy magyar fiú, kiktől megtudtuk a légió minden borzalmát és szenvedését. Ekkor barátommal elhatároztuk, hogy megszökünk. Egy másik magyar fiú is csatlakozott hozzánk. Ez a fiú már 14 éve szolgált a légióban, és ő vállalta magára szökésünk kivitelét. Tervünk megvalósítása rettenetes nehézségekkel járt, mert naponta 15—20 légionista szökik meg, kiket kö­nyörtelenül lőnek fejbe. Itt egy kissé eltérek a tárgytól és elmondom a légió börtönbüntetését. Hosszasan eltűnődik, arca elkomorul és szag­gatottan kezd beszélni. — Én a konyhába voltam beosztva és har­­madmagammal vittem az élelmet a foglyoknak. A büntetés­­— amit a legkisebb figyelmetlenségért is megkaphat a katona ■— a legborzalmasabb, min­den képzeletet felül­­núl. Tágas udvar közepén hatalmas fa­rakás áll. Ezt a farakást kell a foglyok­nak körül futni, nyakukban 40 kilogrammos ho­mokkal telt zsákkal, a pokoli forróságú napsütésben. Aki futás közben összeesik azt az őrök egy­ magas kőfal mellé vonszolják és egymáshegyén -hátán he­­vernek ezek a szerencsétlen felhőtt páriák, kiknek senki sem nyújt segélyt. Ez a futás naponta reggel 6—11 -ig és 12—4-igl tart megszakítás nélkül. Az élelmezésük hihetetlenül silány. Reggelit nem kap­nak, csak délben és este egy fél csajka főzelék jár 10—10 deka kenyérrel. Akik szerencsésen kiállták ezt a borzalmas tortúrát , azoknak 6 óra után még fát kell vágni. Este 8-kor egyes­ cellákba terelik a foglyokat. Ezek a cellák 80 cm. szélesek, két méter hosszúak, 1.70 m­. magasak, éppen csak annyi, hogy egy ember elfér bennük. A foglyok a a puszta földön halnak. A büntetés legkissebb mér­téke négy nap, és amint már említettem a legkisebb hibáért kijár. Most újból folytatom szökésünk elbeszélését. A legnagyobb titokban kezdtük megvalósítani tervünket. A szökés egyedüli biztos módja az ön­csonkítás lett volna, de ezt mi nem akartuk megkoc­káztatni, hanem sokkal ravaszabb módon dolgoz­tuk ki szökésünket. A régi legionista bajtársunk, ki jól tudott franciául, megtakarított pénzünk egy részén nagy nehézséggel civil ruhát szerzett, mert az ottani kereskedőknek légionáriusok részére nem szabad polgári ruhát eladni. Este kiszöktünk a városba, egy vizes árok partján átöltöztünk és katona ruhánkat a vízbe hajítottuk. Amint a pálya­udvarra értünk, a perronon legnagyobb rémüle­tünkre egyik őrmesterünket pillantottuk meg. Gondolkodásra nem volt idő, a kétségbeesés bátor­ságával ugrottunk fel a már mozgásban lévő vo­natra. A legnagyobb meglepetésünkre a kupé is tele volt katonákkal. Elképzelhető, hogy hogyan éreztük magunkat egész uton. Algir-ha érve fel­kerestük a német konzult, kinek elmondottuk, hogy szökött légi­onisták vagyunk és azt a tanácsot adta, hogy szökjünk német hajóra, mert nemzet­közi egyezmény szerint katonaszökevényt nem szabad támogatni. —­ Kimentünk a mólóra és ott mindhárman egy vashordóba bujva négy­­ napig éljen—szomjan vártuk a német hajót. Közben ez a franciául beszélő baj­társunk kiment a mólóra. Negyednap, éppen kará­csony napján jelentette, hogy a német hajó meg­érkezett. Ez a baljtársunk ezzel a hajóval nélkülünk szökött meg. Mi pénz nélkül, nyelvtudás nélk­ül állottunk Afrika kellős közepén. Este két detektív elfogott és megkérdeztek, nem vagyunk-e szökött légionisták. Mi persze jelbeszéd útján tagadtuk ezt, mire útlevelünket kérték. Mi európai útleve­lünket mutattuk meg, amit igazolásul elfogadtak. Látták, hogy rettenetesen éhesek vagyunk, meg­vendégeltek.­­ Voltank rl pénzt a diák és az osztrák konzulhoz utasítottak. Az osztrák konzul, aki huszárkapitány volt, mikor megtudta, hogy ma­gyarok vagyunk, nagyon szívesen fogadott ben­nünket. De ő nem segíthetett rajtunk, mert magyar állampolgárok vagyunk. Saját költségén távirato­zott a párisi magyar követségre és a hazaszállí­tásunkra való felhatalmazást kérte. Estére kellett volna megjönni a válasznak, de a válasz csak 7 napra érkezett az osztrák konzul nagy meglepetésére. Ez időre a konzul a szegényházban helyezett el.A nyol­cadik napon végre megjött a felhatalmazás, hogy Marseillebe szállíttathat. Saját költségén ellátott, amire a hosszú után szükségünk volt és szívélyes búcsút véve pártfogónktól, behajóztunk.­­• Marseillebe érve felkerestük a magyar vicekonzult, ki sem magyarul, sem németül nem tudott. Tolmács útján előadtuk kérésünket, hogy­ szállíttasson haza. Hosszas könyörgés után kiutalta a hazautazáshoz szükséges összeget és mi végül 4 hónapi szenvedés és nélkülözés után megérkez­tünk haza­­ Pécsre, hogy újból kezdjük a vég­nélküli küzdelmét a munkáért, állásért és ke­nyérért. Serényi Ede. 1929. április 4. Bezárult a pécsi képzőművészek tavaszi tárlata. Pécs, április 3. Megemlékeztünk a Pécsi Képzőművészek és Muharatok­ tavaszi tárlatáról, mely tíz napja nyílott meg a Vigadóban. Most, hogy­ a tárlat bezárult, részletesebben óhajtunk foglalkozni annak anyagával, mely művészi szem­pontból határozott értéket reprezentált s ha mennyiségileg kevesebb is volt, mint a legutóbbi­­ kiállításé, minőségileg bármely fővárosi tárlat-­­­nak értékeit képezhette volna. Az alkotó művész nem napszámos munkát végez. Bár megszámlálhatatlan körülmény befolyá­solhatja tevékenységét, produktivitása nem idő­höz kötött. Sokszor heteket tölt, látszólag semmi­tevéssel. Ám lelkében ott forrnak ,agyában ott tombolnak álmainak, elképzeléseinek legszebb for­mációi. Sokszor több is, valóságos cháoszként. Ezek teljes kialakulásához ,lehiggadásához, visszaadható formatöltéséig idő kell, akárcsak a nap hevétől csókolt gyümölcsnek a beérésig. A kivitel már technika kérdése s a művészlélek, csupán addig vajúdik, míg ehhez a kivitelhez jut Hogy valaki egyik időszaktól a másikig hány képet produkál, semmiesetre sem mértékadó a tehetségére nézve. Egy tenyérnyi szénrajzon, pasztellen, akvarellen több művészi becsű, mesteri vonás lehet, mint három termet megtöltő, sok száz méter vásznon. Valaki elhivatott művész voltát tehát sohasem az határozza meg, hány darabbal képviselteti magát, hanem mit hoz a nyilvánosság elé, vagyis nem a kvantitás ha­nem mindig a kvalitás. Ebből a szempontból ,azaz kvalitás szerinti értékelést értve, a Pécsi Képzőművészek Társa­ságának tavaszi kiállítása — noha egynéhány, a múltból ismert, márkát jelentő nevet sajnos nélkülöztünk ■— minden eddigi tárlatuknál nívó­­sabb volt. Első pillanatra megkapó, nagyszerű témák jól megválogatott sora díszítette a helyiség falait, nyomasztóan ható és zavarólag befolyásoló zsúfoltság nélkül, olyan elrendezésben, hogy egyik kép sem ütötte a másikat. Ez Gebauer Ernő ér­deme, ki sok-sok szeretettel s ugyanannyi hozzá­értéssel végezte a rendezés nehéz, fáradtságos munkáját. A felsorakoztatott anyagról általában a pró­bálkozó kísérletezésen túl nőtt, határozott tudás, kiforrt technikával párosult témabeli elmélyülés tükrözött. S ez az, a­mi a tárlatnak magas, művészi becsű szintjét adta. Az egyes kiállítók közül Gebauer Ernő három kisebb méretű olajfestménnyel szerepelt. Virágzó fák, Tavaszi levegő, Téli táj címet viselő képei az esztendő három szakát örökítették, kifejező szín­­pom­pával. Az erős talentum­ú, nagyméretű kom­pozíciók mestere ez alkalommal a természet poé­tájává csapott fel, hogy annak évszakonként más­más szépségeit a színek szimfóniájában énekelje meg. Klug György hét vásznat és egy akvarellt hozott a tárlatra. Kompozíciói erőteljesen kifeje­zők, a művész nagyvonalúságáról szóltak. A sárga csikó, Lovasok harcjátéka, Előőrsök tárgyban eredetien megkapók, kidolgozásban egyénien ere­detiek voltak. Szimbolikus képe elgondolásának nagyszerűségével hatott, míg tanulmányi er­ei for­mai bizonyosságról szólottak a legbeszédesebb módon. Gábor Jenő Tájkép című krétarajza lágy­­vonalú, könnyed, levegős munka. Táncosnő című vászna kompozíciójának nagyméretűségét jelle­mezte, míg a Párisi Boulevard elnevezést viselő vászon teljes egészében a nálunk még mindig „modern“ irányt reprezentálja, több tehetséggel és tudással, mint a­mennyi itt Pécsett elismerésre avagy csak méltánylásra is számíthat. t­öröttffy Károly tíz kisebb méretű olajfestménye a kiforrt, lehiggadt, megállapodott művészet értékes ter­méke volt. Nem keresgélő próbálkozás, hanem határozott, biztos tudás megkapó tárgyú, szín­­gazdag produktumai. A szálkai parasztudvar, Dunaszekcsői várhegy, Lo­vászhetényi malom, Réka patak, mind-mind a vidék regényes szépségeiben elmerülni tudó művészlélek keresetlen őszinte­ségben történő megnyilvánulásai, abban a stílus­ban és olyan technikával, melynek értékét semmi­vel sem szállítja lejjebb a „konzervatív“ irány kihangsúlyozása. Dabasi Kovács Gyula képei ki­tűnően megrajzolt, színhatásokban gazdag mun­kák. Két téli tája, Őszi rózsák, Krizantém, Csend­élet nevet viselő festményei kifinomult érzékkel párosult, nagyszerű felkészültséggel rendelkező, vérbeli művész produktumai. Elmerengve, Ma­donna, Parasztlány című vásznai a kiváló portré­­festőt is dokumentálták. Kellermann Emil dr. ez alkalommal először vett részt a tárlaton. Egy kőnyomattal, két pasztellel", egy rézkarccal, ceruza s tusrajzzal mutatkozott be. Sikerült dolgai közül pastellben készült önarcképe viseli leginkább a te­hetség elvitathatlan jeleit. Jicinsky Vera pécs­­vidéki típusokat vonultatott fel. A népviseletben" örökített alakok színpompás látványt nyújtottak

Next