Pécsi Napló, 1929. augusztus (38. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-01 / 172. szám

1929. augusztus 1. PÉCSI NAPLÓ miniszter tájékoztatta a kabinet tagjait azokról az intézk­désekről, amelyeket a kom­munisták tünte­téseinek elhárítása céljából elrendeltek. Bécs, júl. 31. (Bécsi Távirati Iroda.) A rend­őrség főnöke ma délelőtt elhatározta, hogy ismét betiltja a kommunisták tüntetését. A kommunis­ták hír szerint azonnal felfolyamodást intéztek a polgármesterhez a határozat ellen. Az osztrák kommunista párt lapját, a Rote Fahn­et, am­ely a tiltott tüntetésre való felszólítását tartalmazta, elkobozták. Tegnap délután folyamán letartóztatott a rendőrség több kommunista­ , főképp úgynevezett propaganda őrjárat tagjait, akik plakátokat ragasztottak és röpcédu­lákat osztogattak. HARC A FEHÉR­OROSZOK ÉS VÖRÖS CSAPATOK KÖZÖTT. Tokió, júl. 31. (Reuters) Délmandzsuriából érkezett jelentés szerint a Vladivosztok és Ka­­baroszk között levő Imanban harc fejlődött ki a fehér­oroszok és az orosz vörös csapatok között. A sebesültek és halottak száma körülbelül 100. — Hőemelkedé­­t várhatunk. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban több helyütt esett nagyobb csapadék, azonban inkább csak a dél­nyugati részeken volt, ahol zivatarok is keletkez­tek, így Zalaegerszegen 24 (jégesővel), Szentgott­­hárdon 17, Keszthelyen 11 milliméter esőt mértek. A felhőzeti viszonyoknak megfelelően a hőmér­séklet helyenkint nagyobb különbséget mutat. Kaposvárott 31, Magyaróvárott 24, Tarcalon 19 fok volt. Időjóslat: Jobbára felhős idő, egyes he­lyeken esővel és valószínűleg némi hőemelkedéssel. ELJEGYZÉSRE '«avsyQrat és m*s etc*i«rt*peya*»s. ’Schwelet érék négy raklics. B&Imt Ictvan cfeftzerei* iksjx Xk­älv­ik­c« 11., wlfihlFMt A legtöbb adót fizetők névjegy-­­­zéke és az 1929. évi törvény­­hatósági választói névjegyzék ellen beérkezett felszólalások elbírálása. Pécs szab. kir. város igazoló választmánya a folyó évi július hó 29-én tartott ülésében foglal­kozott a közszemlére tett legtöbb adót fizetők névjegyzéke, valamint az 1929. évi törvény­­hatósági választók közül töröltek névjegyzéke ellen beérkezett felszólalásokkal. A felszólalások tárgyában hozott határozata­­tait az érdekelteknek haladéktalanul kikézbesíti. A legtöbb adót fizetők névjegyzékébe, vala­mint a törvényhatósági választ­ó névjegyzékébe a felszólalások következtében felvettek, valamint az elutasítottak nevét a városi székház előcsar­nokában levő hivatalos hirdetési táblán folyó évi augusztus 1-től 8-áig kifüggeszti. Ezen kívül a leg­több adót fizetők névjegyzékébe felvetteket a helyi lapok folyó évi augusztus hó 1-én megjelenő számában közhírré teszi. A névjegyzékbe való felvétel megtagadása miatt, illetőleg a névjegyzékbe történt jogosulat­lan felvétel miatt a kifüggesztési határidő alatt az 1929. évi XXX. tc. 11. -ának 4. bekezdése szerint az arra jogosultak, vagyis a kihagyás miatt maga az érdekelt fél, a jogosulatlan felvétel miatt pedig bármelyik választó a m. kir. közigazgatási bírósághoz intézendő panasszal élhet. ALKOHOL­MENTES , LECÉLVEZitTIESEBBEK A közigazgatási bírósághoz intézendő panasz benyújtásának határideje a legtöbb adót fizetők név­jegyzékére nézve a kifüggesztéstől illetve közhírré­­tételtől számított nyolc nap ,a törvényhatósági választói névjegyzékre vonatkozólag pedig a ki­függesztéstől számított öt nap, mindkettőre nézve azonban a benyújtás utolsó terminusa f. évi augusz­tus hó 15. napja. A később érkezett panaszokat az igazoló választmány hivatalból visszautasítja. A m. kir. közigazgatási bi­rsághoz intézendő panaszok az igazoló választmány előadójánál, Kallcs Antal főjegyzőnél, városi székház I. eme­let 37. szám nyújtandók be a hivatalos órák alatt. X oldal. A Széchenyi-tér rendezése, gyárvárosi iskola bővítése és a Stefánia anya- és csecsemővédelmi otthon építkezései az építészeti bizottság előtt. Pécs, júl. 31. A városi építészeti szakbizott­ság dr. Nendlvich Andor polgármester elnöklete alatt ma tartott ülést. A bizottság tagjai közül jelen voltak Deutsch Zsigmond, Dürnbacher Fe­renc, Gyimóthy Gyula, Jusztusz Mihály, Marovits Andor, Pincsek Virgil, Pilch Andor és K­adocsay Imre. A városi mérnöki hivatal képviseletében Kalenda Lóránt műszaki főtanácsos jelent meg. A tárgysorozat első pontjakép a bizottság elfogadta a gyárvárosi iskola bővítési munkála­tiról szóló előadói javaslatot. Ezt követően a Széchenyi-tér rendezési kér­désének letárgyalására került a sor. Dornbacher Ferenc abbeli aggályának ad ki­fejezést, hogy a rendezés kivitelével a Szigeti kül­várost nagy víztömegek fogják elárasztani. Ruzsinszky Béla olyan villamos váróhelyiség építését tartja csak lehetőnek, amely nem fogja rontani a tér perspektíváját. Gyimóthy Gyula takarékossági szempontok­ból a munkálatok ellen van, úgyszintén Dürnbacher Ferenc, is. Pilch Andor és Márovits Andor a teljes mun­kálatoknak a folyóévben való kivitelét sürgetik. Márovits Andor azt javasolja, hogy a jövő évre előirányzott 85.000 pengő költséget a vállal­kozónak legfeljebb csak jövőre fizessék majd ki, amennyiben az idén erre nincsen már fedezet. Jusztusz Mihály hasonló értelemben szólal fel. A felszólalásokra Nendtvich Andor dr. pol­gármester válaszolt és válaszában kifejtette, hogy a bizottsági tagok által javasoltakhoz kormány­hatósági jóváhagyás szükséges, aminek beszerzése az év vége előtt nem lehetséges. Amennyiben azon­ban a bizottság elfogadja a javaslatokat, a fel­szólalások értelmében a közgyűlés elé fogja azokat terjeszteni. A szakbizottság a teljes rendezési munkák­nak a folyó évben való elvégzése mellett döntött. A Stefánia anya- és csecsemővédelmi otthon munkálatait a bizottság a következőknek adta ki:­­ Föld, kőműves és elhelyező munkák : Gadó és Kristóf (164.000 P.) Műkő és szobrászmunkák : Kőipari r. t. (6460 P) Ácsmunkák: Kecskés Vince (7700 P) Cserepesmunkák: Matievics Gyula (3500 P) Bádogosmunkák : Gungl Frigyes ((3300 P) A csempe munkákat nem lehetett vállalatba­­ adni, mivel ezekre a 200.000 pengős fedezetből nem telik már. Az üveg és födémtéglára nézve elhatározta­­ a bizottság, hogy előbb szilárdságát fogják ki­­próbálni. Miután a munkálatok így 189.000 pengőt emésztenek fel é­s 10.000 pengőt tesz ki a tervező díja, a 200.000 pengős beruházási keret ki van merítve. A vízvezetéki felsőzóna megerősítése céljá­ból a Damjanics utcai víztartó átemelőtelepnél 2 szivattyút szerelnek fel másodpercenként 6, illetőleg 8 liter teljesítőképességgel. Ugyanezen okból kifolyólag szükséges a Petrezselyem és Kál­vária utcák főnyomóvezetékének kibővítése is. A munkálatok 60.000 pengő költséget igényelnek, amire 30.000 pengő fedezet van, ami a vízmű alaptartalékból jött össze. A munkálatok magasépítkezéseivel Bischoff Józsefet az ácsmunkálatokkal, Horváth Józsefet, tetőfedő munkálatokkal Bódi Gyulát és az asz­talosmunkákkal Bruckner János asztalosmestert bízták meg. A Klimó utcai víztartány nyomóvezetéké­nek kiépítésével, feltéve, hogy teljes garanciát tudnak nyújtani, bár nem a legolcsóbb a pécsi Sopiana gépgyára­t fogják megbízni. Marovits Andor szóváteszi,hogy két hónappal ezelőtt bízták meg Kőszeghy Gyula műépítészt az egyetemi tanári lakások és vegyvizsgáló terveinek elkészítésével, azzal, hogy azokat négy hét alatt nyújtsa be okvetlen. A tervek ma sem készek és úgy hírlik, hogy legfeljebb augusztus végére fog­nak elkészülni. Sürgeti azonkívül a Budai város főbb útvonalainak csatornázását. Nendtvich Andor dr. polgármester válaszá­ban ismertette, hogy a vegyvizsgáló állomás mun­kálatait azért nem lehetett kiadni, mivel azokon kapcsolatban a kormányhatóság tett némi ki­fogásokat. A tanári lakások építéséhez pedig nem áll még a szükséges összeg rendelkezésre. Marovits Andor végül arra kéri­ még a polgár­­mestert, hogy hasson oda, hogy a munkálatok még ebben az évben elkészüljenek. Radócsay Imre kéri a várost, hogy gondos­kodjanak a Szigeti országútnak vízzel való el­látásáról. Kalenda Lóránt műszaki főtanácsos válaszá­ban bejelentette, hogy a kérdéses városrészben 250.000 pengő költséggel a vízvezeték kivezetése a legközelebbi jövőben meg fog történni. Siebenfreud Nándor Tel. 554. gépészmérnök Tel. 554. Pécs, szigeti országút 40. Központi fűtés (8 kg szén szoba/nap) víz-, gáz-, csatornázás- és fagymentes felesett berendezések.

Next