Pécsi Napló, 1930. március (39. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

sz­erkesztőség és kiadóhivatalt Munkácsy Mihály u. 10 Kéziratokat nem adunk vissza szerkesztőségi telefon: 109. — Kiadóhivatali tel­ro­n 27 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. FŐSZERKESZTŐ: LENKEI LAJOS.( Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postán egy bírra 2­50 pengő, egy negyed évre 7­50 pengő. Egyes szám ára­­ 14 fillér, 16 oldalas 24 fillért Horthy Miklós, Pécs, febr. 28. Magyarország legszomorubb történeti időszakába esik ma önkéntelenül visszapillantásunk. Amikor hazánk kül- és­­ belföldi martalóc hadak zsarnoksága alatt állt és levegője még tele volt a szülők, özvegyek és árvák sóhajaival.­­ Ebben a sötét, panasszal teljes évben egy csillag tűnt fel a magyar égboltozaton, amely gyorsan növekedő fénnyel tört keresztül a sűrű ködön, reményt keltve és mondhatjuk új életet öntve a világ-­­­háborúban elzsibbadt, csüggedő népbe. Hála legyen a népek sorsát intéző örök Istennek, aki a legválsá­gosabb időben Horthy Miklóst adta hazánknak, felruházva őt a katonai és polgári erények teljével. Ma tizedik évfordulója van annak a napnak, amikor az ország képviselői egyhangú lelkesedéssel emelték őt a kormányzói székbe. Akkor Pécs idegen járom alatt nyögött, az anyaországtól elzárva, csak titkos utakon és súgva hallhattuk a hireket és polgársága semmi külső jelét nem adhatta feléledt reménységei fölött érzett örömének és hódolatának. Csak a templomok falai között szálltak hálaimák az egek Urához. Ez a néma hódolat most, amikor tiz évi kormányzásának ered­ményeit látjuk, tízszeresen megerősödve tör ki lelkünkből és szí­vünkből, a nagy világ légkörébe harsogva azokat az érzelmeket, amelyek a mai évforduló alkalmával minden magyart egyesítenek. Adja a Mindenható, hogy ez az évforduló még megismétlődjék és, hogy azt az ezeréves Nagy-Magyarország ünnepelhesse. Nagy lelkesedéssel ünnepelte meg a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Horthy Miklós kormányzó tízéves országlását. Rendkívül előkelő és nagyszámú közönség jelenlétében tartotta meg ma délelőtt a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Horthy Miklós kor­mányzó jubileumi ünnepségét. Az aula zsúfolásig megtelt s a tömött padsorokban ott voltak tár­sadalmi állásra és felekezetre való tekintet nélkül a város lakóságának képviselői. A megjelent, előkelőségek soraiban ott láttuk Virág Ferenc megyéspüspököt, Kaldauf Gusztáv ág. ev. lelkészt, Wallenstein Zoltán főrabbit, Nend­­vich Andor dr. polgármestert, Fischer Béla alispánt, Félix Antal ítélőtáblás elnököt, Visy László dr. ny. főispánt, Madarász István dr. felsőházi tagot, Imrefi Imre ítélőtáblás tanácselnököt, Török Lajos rendőrfőtanácsost, Stadl Ferenc postafő­igazgatót, Neusiedler Antal ny. táblai tanács­elnököt, Kriegl Nándor ítélőtáblás bírót, Pintér Ferenc ny­ árvaszéki elnököt, Fábián Jenő posta­igazgatót, Bary Zoltán királyi ügyészt, az egyetem tanári karát természetesen és Gyomlay Gyula és Tolnai Vilmos egyetemi tanárokat a Magyar Tudományos akadémia képviseletében. Tíz órakor vonult be az egyetem tanácsa: Weszely Ödön rektor, Mansfeld Géza prorektor, Entz Béla, Molnár Kálmán és Holub József kari dékánok. Az előadói asztal előtt Finkey Ferenc dr. koronaügyészhelyettes, a pécsi egyetem volt első rektora. A REKTOR ÜNNEPI BESZÉDE. Az ünnepség a Hiszekegy eléneklésével vette kezdetét, majd Weszely Ödön dr., az egyetem rektora méltatta a jubileum jelentőségét a kö­vetkező beszédben : — Tisztelt Ünnepi Közgyűlés ! — Örömünnepre gyűltünk össze ma, mert örömnapja a magyar nemzetnek az a nap, melyen Horthy Miklóst, a magyar nemzet kormányzóvá vá­lasztotta. Tiz esztendő telt el ezen emlékezetes nap óta, tiz nehéz esztendő, tiz küzdelmes esztendő, de egyúttal tiz reményteljes esztendő. Magyar­­ország történetének tiz olyan fontos esztendeje,­­ melyhez hasonlót talán csak a honalapitás idején­­ és a tatárjárás után, a második honalapitáskor, élt át ez a sokat sújtott, szegény nemzet. A világ­háború utáni összeomlás nagy khaoszában, midőn idegen megszálló hadak tépdesték szegény hazánk testét, s az elalélt magyarság lelki iránytűje a nagy zivatarban riadtan nyugtalankodott jobb­­ról-balra, könnyelmű kalandorok prédája lett az elalélt nemzet. — Mily megnyugvás volt ekkor a magyarság számára látni a daliás vezért, aki mint egykor Árpád, az első honalapító, fehér lován, a nemzeti hadsereg élén, bevonult Budára. Felajongott a magyar szív, hogy ime, újra itt van a nemzeti hadsereg, hogy ime, itt a nagy felszabadító, aki felszabadítja a nemzet lelkét a lidércnyomás alól, mely a vészes zivatar után hatalmába kerítette, megszabadítja a nyugtalanságtól, melyet a zűr­zavar bizonytalansága okozott. — A bevonuló nemzeti hadsereg útvonalát mindenki egy boldog jövendő perspektívájában látta meghosszabbítva, ez az út az, mely a kibon­takozáshoz vezet, amely egy boldogabb jövendő felé mutat. — Midőn tiz évvel ezelőtt a nemzetgyűlés Horthy Miklóst kormányzóvá választotta, a lelkek megnyugodtak, úgy érezték, hogy meg­van a ma­gyar jövendő szilárd alapja, s megindult a nem­zeti újjáépítés munkája. Az ellenséges államok­tól körülvett, — belső ellenségekkel is küzdő, — a külföld által magára hagyatott, barát nélkül álló, szegény nemzet megkezdte a gigászi erő­feszítést, az emberfölötti küzdelmet a maga létéért, egy szebb jövendő ábrándképéért, melyet kép­zelete ragyogóra festett s melynek elérésében most már szilárdan hitt és rendületlenül bízott. — Ezt a szilárd hitet és rendületlen bizalmat Horthy Miklós nemes egyénisége öntötte a lel­­kekbe. Ő, a Novara hőse, aki sok viharban és csatában biztos kézzel vitte diadalra hajóját, most szilárdan és erős karokkal vette kezébe Magyarország kormányrúdját. — Ő volt az, aki szilárd támaszul a jövő szá­­­mára, megszervezte a nemzeti hadsereget. Ő volt az, aki megteremtette a belső békét s, aki látnoki szemmel ki tudta választani azokat a kormány­férfiakat, akik csüggedetlenül, s törhetetlen munka­kedvvel dolgoztak és dolgoznak a mai napig hazánk újjáépítésén. S ez a munka megszerezte a ma­gyarság számára a külföld tiszteletét. S hiába igyekeztek oly sokan lerontani külföldön hitelün­ket, sőt nem egyszer beavatkozást sürgetni belső ügyeinkbe, a külföld bizalommal tekintett Horthy Miklós kormányzóra és kormányára, mint a magyar nemzet bizalmának letéteményesére. ő volt az, aki az elhagyottan és résztvevő barátok nélkül álló nemzetnek barátokat szerzett, neki köszönhetjük, hogy ma már nem állunk elszige­telten és társtalanul a világon, mint tíz év előtt. — S bár ma is küzdelmes és nehéz a mi ma­gyar életünk, de ha visszatekintünk arra, hogy Horthy Miklós kormányzósága idején tíz esztendő alatt mit tudott alkotni ez a szegény magyar nem­zet, akkor hittel, bizalommal és reménnyel tekinthetünk a jövőbe ,mely felé kormányzónk biztos keze vezet. A kulturális és szociális alkotások egész soroza­tára tekinthetünk, ha ezt a tíz éves működést át­pillantjuk. Mi pécsiek is hálás szívvel tekinthetünk ezekre az alkotásokra.­­ Közülük kettő különösen közel érinti a szívünket. Az egyik, az első tények egyike, a pozsonyi egyetemnek Pécsre való helyezése, s a másik, a legutóbbi, a Mecseken építendő tüdőbeteg szanatórium. Mindkettő Horthy Miklós kor­mányzatának dicsőségét hirdeti. Ma még nincs meg a kellő történeti perspektíva hozzá, hogy ennek a két nagy cselekedetnek a jelentőségét mindenki kellően értékelhesse. De

Next