Pécsi Napló, 1930. június (39. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-01 / 123. szám
XXXIX. évfolyam. 12.3. szám. Egyes szám ára 24 fillér. 1930 junius 1. Vasárnap NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Markicsy Mihály u. 10 Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi telefon: 109. Kiadóhivatali telefon 27 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. FŐSZERKESZTŐ: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak házhoz szállítvavagy postán egy’hóra 250 pengő, egy negyed évre 750 pengő. Egyes szám ára: 14 fillér, 16 oldalas 24 fillér. Nagy-Szeged, Nagy-Debrecen GOMBOS EDE DIL írta Úgy említik a napilapok színes riportjai, hogy fényes keretek között avatták fel az elmúlt vasárnap Debrecenben a Déri-múzeumot. Az avatóbeszédet a kultuszminiszter mondotta, aki dicsérően emelte ki az alapító érdemeit és nem hagyta szó nélkül, menynyire megritkult a nemes, közcélokra adakozó egyesek sora. De a nagy mecénások sorába mintha a városok lépnének és itt elsősorban említette Debrecen városát. Trianon elvette a kulturközpontok egy részét és az itteni zavarok elsimítására állította fel a kormányzat Nagy-Szeged és Nagy- Debrecen eszméjét. Budapest kultúrtörténete igazolja — mondja a miniszter, — hogy a művelődés fejlődése három intézményen nyugszik : az egyetemen, a múzeumokon és a tudományos társaságokon. A debreceni egyetem, a Tisza István Tudományos Társaság és harmadik a triászban: a Dérimúzeum Debrecen városát az eljövendő nagyság útjára viszik. Egy más alkalommal, külföldön, a kultuszminiszter a szegedi egyetemet méltatta és amint valaha Szemendriánál az ország határát védte a nagy Hunyadi, úgy merednek a Szeged alatt húzódó országhatárra a tudomány végvárának bástyáiként az egyetem épületének nemes ívelésű falai. Ez volt a hasonlat, amely a szegedi egyetem jelentőségét fokozta egészen illetékes helyről. Gróf Klebelsberg Kunó erős egyéniség, akinek súlyos mondanivalóira akkor is érdemes volna felfigyelni, ha történetesen nem foglalna el felelős és tárcája körében mindenható állást. De az elmélet tudása mellett ma ő jelenti a gyakorlatot, a kultúrpolitika életét, a törekvések valóságát, vagy ha úgy tetszik, a reménységek álomszerűségét. Az elvek, a szükségletek, jogos igények ma csak látszatra dominálják az építés munkáját, mert mindenben az erős egyéniségek mindent átfogó, sokszor igazságtalanul egyoldalú akarata valósággá válásának korát éljük. Talán lehetne vitatkozni egyes megállapítások kultúrtörténeti indokoltságán és fel lehetne vetni a gazdasági fejlődés művelődéstörténeti priusát is. Talán rá lehetne mutatni, hogy az őstermelés műveltségfejlesztő ereje expanzitásában igen csekély, de az iparosodás, a kereskedelem és a forgalom fejlődésének útjai vezetnek az urbanitás és a közművelődés felé. Enélkül a kultúrtörekvések csak erőltetett alkotásokra vezetnek és ahol ezek az előfeltételek megvannak, csak az elnyomás akadályozhatja a fejlődés megkívánt menetét. A kormányzat felállította tehát Nagy- Szeged és Nagy-Debrecen eszméjét és ezt a tételt nem csak szavak, nem alkalomszerű szóvirágok, de való tények is igazolják. Ebből a sorból pedig ismételten kimaradt Pécs városa, amelyről, egyeteméről, kultur- intézményeiről, naggyá való fejlesztéséről és úgy hallgatnak a szavak, mint ahogy igazolni látszanak eme törekvést a hiányzó tettek akkor, amikor Pécs városa az egyetem fejlesztése érdekében éppen a közelmúltban hozott vagyoni helyzetében indokolatlanul nagy áldozatot. Mi, pécsiek, akár hozzátartozunk hivatalosan az egyetem barátainak köréhez, akár azon kívül állunk, valamennyien barátai vagyunk ennek a mi nagy kultúrintézményünknek. És ha van kritikánk, amely néha, ha akaratlanul is sebez, vagy érzékenységből fáj, nekünk ép annyira szívügyünk a kultúra magasabb fokát képviselő egyetem, mint akár Szeged vagy Debrecen városának. Érdemes volna egyszer a számok rideg valóságához menekülni és az egyetemi városok vagyonát arányba állítani az egyetemekre fordított áldozataik nagyságával és egészen bizonyos, hogy ebből az összehasonlításból Pécs városa nem kerülne ki szégyenteljes áldozatkészségű eredménnyel. De végre is az egyetem nem jelenti a kultúrtörekvések és eredményeknek alfáját, sem ómegáját és hogy a kultusztárca alkotásainál maradjunk, alsó és középfokú oktatásunk siralmas elhelyezése újra és újra a nyilvánosság elé kívánkoznak. Ami itt szép, maradandó és becses , majd mind városi alkotás, ami visszatetsző, korunknak, hangoztatott kultúrfölényünknek nem megfelelő, az nemcsak elhagyatottságunknak szimbóluma, sokkal inkább be nem váltott ígéretek, szerződéses kötelezettségek következetes negligálása. Vagy ne foglalkozzunk csupán a kultuszminiszter ügykörével, de nézzünk akár az igazságügy intézményei felé, ahol annak szervei a legfontosabb állami feladat teljesítését gátló elhelyezést nyernek és amikor országszerte, kisebb helyeken paloták épülnek, itt odúkban folyik a testet-lelket ölő munka, nagyobb dicsőségére az állami funkciók zavartalanságának. Vagy hol vannak a népjóléti tárca hasznos és a munkanélküliség elleni küzdelemben szükséges befektetései, hol a belügyminisztérium feladatkörének elvégzéséhez szükséges létesítmények, a rendőrségi laktanya, a rendőrlegénység lakóházai, hol a munkástelepek, hol a földmíveskörnyék városi intézményei és hol az a sok minden, ami Pécsett intézmények, állami szervek részére nélkülözhetetlen és nincs, de mindenütt másutt megvan ? És ha Pécsett van egy csonka, fejlődésében visszatartott egyetem és volna egy az átvonuló korok emlékeit őrző gyűjtemény, ha megalakulna egy tudományos társaság, életrekelthetnék-e egymagukban ezek az intézmények a Nagy-Pécs hiányzó azon feltételeit, melyek megvalósítása saját erőinket messze felülhaladja, de jogos igényeink teljes negligálására mutató állami ténykedések elmaradásából származik ? A kormányzat felállította Nagy-Szeged és Nagy-Debrecen eszméjét és ennek gyakorlati következményeit is levonta. Évek óta hatalmas összegeket bocsát ezen két egyetem kiépítésének céljaira és gazdaságosnak éppen nem mondható bőkezűséggel ontja a milliókat nemcsak ezekre, de mindazokra az építkezésekre, amelyek ha országosan nem is, de erre a két városra mérhetetlen erkölcsi és gazdasági előnyt jelentenek. Pécs városa, a pécsi egyetem, a pécsi intézmények, az itteni közmunkák pedig senyvednek, fogynak, jelentőségükben veszítenek, jövőjükben reménytelenekké válnak. Nem azért, mintha megvalósításuknak előfeltételei, sokkal inkább mert a teremtő akarat hiányzik ott, ahol ideákat életre hívnak. A város erőlködik, de a kormány nem cselekszik, elfelejt, magunkra hagy ! Szeged és Debrecen, az ország kétszázezres városa, megérdemli, hogy naggyá legyen, de Pécs városa méltatlanul lesz általuk kicsinnyé. És amíg a szerencsének eme két gyermeke mindenhol és mindenben barátokat talál, miért, hogy részünkre csak a tudatos elhallgatás, vagy jobbik esetben a lusta közöny jut osztályrészül? Hol a hiba : ott fennt, vagy itt, nálunk ? És hol az orvosság: a dacos félreállásban, vagy a csúszó-mászó alázatosságban ? Az utóbbit már megpróbáltuk, láttuk, hogy nem nagy sikerrel ! Erős, akaró és követelő hangunkat azonban még nem hallották ! Kis-Pécs Június 4-én: országos gyász A tiltakozó gyűlések már június 1-én megkezdődnek. — Pécs és Baranya jelentősen veszi ki részét a nemzeti gyászből — A pécsi gyászünnepély szónoka Urmánczy Nándor, aki előtt gyászlobogóval vonul fel az egyetemi ifjúság. Pécs, május 31. Néhány nap múlva, június 4-én gyászba öltözik a nemzet apraja-nagyja, hogy kifejezésre juttassa mélységes szomorúságát és rendíthetetlenül komoly tiltakozását az egész világ előtt az ország igazságtalan feldarabolása ellen. Június 4-én megkondul a nemzet lelkében a trianoni lélekharang, hogy fájó csengésével juttassa eszébe szegénynek, gazdagnak, elégedetlennek, boldognak: a tíz szörnyűséges esztendő nemhozott feledést, gyógyirt a magyarnak. S a tiltakozás folytonos erősbödéséből előbb-utóbb meg kell értenie a külföldi közvéleménynek is. Hiába minden Locarno és Kellogg-paktum a hőn óhajtott béke biztosítására, ha hiányzik, alóla az erkölcsi létalap, a népek megnyugvása, ami azonban csak az egyenlően osztó igazságosságból sarjadzhatik ki. Az egységes tiltakozás országszerte már június 1-én megkezdődik. Június 1-én, vasárnap az égési országban éppúgy, mint Pécsett és Baranyában az összes vallásfelekezetek papsága meg fog emlékezni hívei előtt a békeparancs szomorú jelentőségéről és könyörgő imát fog mondani az ország területi integritásáért. Budapesten délelőtt 11 órakor a Szabadság téren lesz hatalmas tiltakozó nagygyűlés, ahol többek között Urmánczy Nándor, Lukács György, Eckharát Tibor és Eörlevényi Olivér fognak beszédet mondani. Baranya számos községében lesznek tiltakozó megemlékezések, jelentés azonban eddig csak Mohácsról érkezett, ahol szintén délelőtt 11 órakor tartják a revíziós nagygyűlést a Nemzeti Szövetség mohácsi körének rendezésében. A gyászünnepély szónoka Krisztics Sándor dr., egyet egy. tanár, akit a Nemzeti Szövetség Pécs-Baranyai Köre részéről Felszeghy János ügyészségi elnök Lapunk mai száma 16 oldal