Pécsi Napló, 1931. március (40. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

2. oldal PÉCSI NAPLÓ 1931. március 1. Faluhelyi professzor megnyitó beszéde. Berolzheimer, ez a korán elhalt nagy német idealista jogbölcsész a múlt század utolsó évtizedé­ben már hirdette a jognak és a gazdaságnak feltét­len viszonosságát. Akkor még nem volt világ­háború és nem volt gazdasági világválság. Azóta azonban a gyakorlati élet szomorú jelenségei is sokszorosan beigazolták ennek a tanításnak igazsá­gát. Ez a tanítás, a Berolzheim­er-féle új kant­ iskolának tanítása távol áll a marxista világfel­fogástól. Ahogyan Berolzheimer mondja : „Gaz­dasági momentumok elhatározó hatással vannak a jogfejlődésre, a jog pedig elhatározó hatást gyako­rol a gazdasági életre.” A Magyar Jogászegyletet, a magyar jogász­­ságnak ezt a legelőkelőbb társaságát is ennek a tanításinak igaza hatotta át, amikor két évvel ezelőtt kedves vendégünknek, Kuncz Ödön dr. egyetemi professzor kezdeményezésére megalakí­totta a Gazdaságjogi Intézetet és ezzel ennek az előkelő testületnek munkásságát rávezette arra az egyedül helyes útra, a­melyen a magyar jogász ennek a szerencsétlen országnak javát és boldogu­lását legjobban előmozdíthatja. Azt hiszem, hogy az egész pécsi jogászságnak őszinte érzelmeit tolmácsolom, amikor a Magyar Jogászegylet körünkben ma megjelent nagyérdemű vezetőségének, közt­ük elsősorban a Magyar­­Jogász­­egylet mélyen tisztelt elnökének, Szászai Béla dr. igazságügyi államtitkárnak a pécsi jogászság őszinte háláját jelentem ki azért, hogy közvetlenül a Gazdaságjogi Intézetnek megalakulása után meg­tették a kezdeményező lépéseket abban az irány­ban, hogy ennek az intézetnek első vidéki csoportja ebben az ősi kult­ur- és pár excellence jogászváros­­ban jöjjön létre. Kérem engedjék meg nekem, hogy ettől az érzelemtől és ettől a tudattól áthatva az előkészítő bizottság megbízásából és az eg­­z itt megjelent gyülekezet nevében így tisztelettel üdvözöljem körünkben megjelent pesti vendégeinket és a nagytekintetű­ város és vármegye itt jelen lévő reprezentánsait, az egyetem tanári karának kép­viselőit és a pécsi jogász- és gazdasági világ tagjait és a Magyar Jogászegylet Gazdaságjogi Intézete pécsi csoportjának alakuló ülését teljes tisztelettel megnyitottnak jelentsem ki. Ezután a jegyzőkönyv vezetésére felkérte Müller István dr. ügyvédet, majd pedig a tárgy­­sorozat első pontjaképpen felkérte Király Ferenc dr. ügyvédet,a Gazdaságjogi Intézet eddigi törté­netének, működésének és munkaprogrammjának rövid ismertetésére. A Gazda­ségjogi Intézet céljai. Ezután Király Ferenc dr. ügyvéd fejtegette az intézet célját. Intézetünkben — mondotta többek közt­­— olyan fórumot kívánunk teremteni, amely a magyar jogelmélet és joggyakorlat kiváló­ságait összehozná a közgazdasági tudományok, illetve a gyakorlati közgazdaság jelességeivel, hogy a jogi és a közgazdasági élet szerteágazó kívánalmait pártalanul összefoglalva, közgazdaságunk fenn­álló, avagy tervbe vett nagyfontosságú intézmé­nyeit sokoldalú problémáiknak összeségében szem­lélhessük. Végül a magyar jogászságot hazánk ügyének szolgálatába kiváltjuk állítani azzal is, hogy gondoskodni kívánunk a magyar jogfejlődés­nek a külföldi szakfolyóiratokban, szakintézetek­nél és kiküldendő előadóink útján való rendszeres ismertetéséről, annak bizonyításául, hogy a magyar jogelmélet, jogalkotás és joggyakorlat nemzetközi viszonylatokban is mennyire megállja a helyét. Előadó ezután a Magyar Jogászegylet Gazda­ságjogi Intézete alapszabályait ismertette. Ezután a gyűlés lelkesen kimondotta a Gazda­ságjogi Intézet pécsi csoportjának megalakulását, illetőleg e tárgyban határozatot hozott. A határozat kimondása után a megalakult pécsi csoport elnökévé Bozókiy Géza dr. egyetemi rektort, igazgatójává Faluhelyi Ferenc dr. egyetemi tanárt választotta és egy 10 tagú választmányt alakított. Ezután Szászy Béla dr. igazságügyi állam­titkár szólalt fel. Nagyvonalú és mélyértelmű be­szédéből a következőket adjuk: " Szászy Béla­ államtitkár előadása. Hazánk újabb kultúrpolitikája elismerte azt, hogy az ország egyetemes kultúrájának kialakulá­sát és egyenletes fejlődését nem biztosíthatja az a helyzet, ha kultúránk fejlesztése és terjesztése egyetlenegy nagy központban megy végbe, ellen­ben a vidéken nincsenek meg azok a szervezetek, amelyek hivatva vannak a központból kiinduló hatásokat átvenni, tovább fejleszteni s a magunk szűkebb körében rendeltetési helyükre elj­uttatni. A fényközpontból kiáradó sugarak és a hang­forrásból támadó hangok is a távolság növekedé­sével veszítenek erejükből, hta nincsenek közbe­­állítva olyan szerkezetek, amelyek a kiáradó hatá­sokat fel­fogják és megnövelve adják tovább. Ez a felismerés indította kormányainkat arra, hogy kultúránk központi intézményeinek kifejlesz­tése mellett törekedjék a központtól távolabb eső vidékeken is kulturcentrálékat felállítani, amelyek kultúránk fejlesztésében és terjesztésében az érin­tett hivatás betöltésére alkalmasak. Ennek a célnak szolgált magas kulturhivatású intézményeknek egyes vidéki városokban felállítása és összponto­sítása. Én még emlékezem arra, hogy amikor Szilágyi Dezső az 1890. évben a kír. ítélőtáblák decentrali­zációját keresztülvitte, ebben a szervező munkájá­ban nem utolsó helyre helyezte azt a gondolatot, hogy a decentralizációval a vidéki kulturközpontok létesítésének tervét is szolgálja, amit attól várt, hogy a vidékre helyezett magas bírói testület magas jogászi képzettsége mellett általános szellemi műveltségével nemcsak törvényszerű igazságszol­gáltatási hivatását fogja betölteni, hanem társa­dalmi működésével és hatásával hozzá fog járulni a vidéki kultúrcentrum szellemi tartalmának és színvonalának emeléséhez is.Ennek a törekvésnek betetőzése volt az, hogy a kultúra fejlesztésének és terjesztésének tulajdon­képpeni hivatásszerű fő szerve , az egyetem is a nemzet és az érdekelt városok nagy áldozatkészsé­gével azokban elhelyezést talált. Ezzel eléreztünk ahhoz az állapothoz, hogy hazánknak immár a vidéken is tekintélyes és nagy reményre jogosító kult­úrközpontjai kiépítve és megszervezve készen állan­ak. Ezzel a ténnyel szemben előtérbe lép a nem­zetet eltöltő az a nagy várakozás, hogy ezek a nagy­ áldozatokkal létesített és fenntartott köz­pontok valóra váltsák nemzeti hivatásukat, amelyet a nemzet működésükhöz fűz. Én kettős feladatban látom azt a kultúr­­missziót, amelyet a vidéki központok egyetemes nemzeti művelődésünk szolgálatában betölteni hivatva lesznek : az egyik az egyetemes nemzeti művelődés kincseinek közvetítése, a másik hozzá­adása ehhez azoknak az értékeknek, amelyeket az egyes központok saját munkájukkal önmaguktól kifejteni képesek. Az első, amit a vidéki jogászságtól várunk, az, hogy minél intenzívebben részt vegyen abban a szellemi munkában, amit a Magyar Jogászegylet is alapszabályszerű céljának tekint : a jogtudomány nevelésében és a magyar jogélet fejlesztésében.. •A hivatásszerű szellemi munka nemcsak tökéletesedésre rendelt emberi mivoltunkból folyó kötelességünk, hanem egy nagy tartozás is a haza iránt, amely tagjainak szellemi és erkölcsi értékéből meríti a maga nagyságának mértékét, ennélfogva kétszeres kötelesség az most, amikor a csonkahaza területi és lélekszámbeli kicsinységét tagjainak sokszorosan fokozott munkásságával és erkölcsi nagyságával kell pótolni, hogy szellemi értéke az eddigi nagyságra felemelkedhessék. A történelem tanúsága szerint kiváló nemzetek is könnyen esnek abba a hibába, hogy míg jól megy dolguk, az elbizakodás erőt vesz rajtuk, el­szalasztják a békés alkotás kínálkozó éveit s késő bánattal ismerik fel az elbizakodás káros követ­kezményeit. De talán egy nemzetnek sem volt, mint éppen a magyar nemzetnek annyi alkalma megtanulni azt, hogy a békés idők minden pilla­nata drága, mert történelmének égési folyamán csak ritkán s rendszerint csak rövid időre élvez­hette a békés fejlődés áldásait ; mégis ha nemze­tünknek csak az 1867. évvel kezdődő békekor­szakára tekintünk is vissza, nem fájó szívvel kell-e megállanunk annál a megdöbbentő ténynél, hogy a viszonyok könnyelmű megítélése mellett mennyi céltalan és értéktelen szellemi harc, mennyi párt­­viszály, mennyi meggondolatlan szájhősködés és . elkiismeretlen rosszakarat gátolta még a leg­nagyobb veszély küszöbén is a nemzet, erőinek fej­lesztését s az építőmunka idejének lelkiismeretes kihasználását. Ez a mai nemzedék, amely átélte a múlt hitbái­­nak vészes következményeit, az átélt szenvedések kit­örülhet­et­len nyomával lelkében bizonyára jobban fogja érezni a lelkiismeret figyelmeztető szavát, mivel tartozik hazájának, nemzete fejlődésének s abban saját boldogulásának. A hazáért mindnyájunknak dolgoznunk kell. De a jog sajátos természetéből folyik a vidéki jogászságnak egy különös feladata is, amelynek keretében nagy értékekkel gyarapíthatja jog­tudományunk és jogélet­ünk szellemi tárházát. A jog ugyanis mint az emberi életviszonyok rendje, szo­rosan összefügg az alatta élő emberek életével és lelkivilágával, amelyből fakad s amily eltérők és különbözők lehetnek az emberi életviszonyok és a jogról alkotott felfogások emberek és vidékek szerint, épp oly eltérő lehet a jog élete, tartalma és alakulása is az eltérő feltételek szerint. Az egyes vidékek jogéletének ebből fakadó különlegességei nem kevésbé egyetemes érdekű adatai a jog meg­ismerésének, mint a jogélet általános természetű jelenségei. De örömmel állapíthatom meg azt is, hogy éppen Pécs városának jogászsága köréből kelt szárnyra, mintegy másfél évvel ezelőtt egy ily tárgyú jogtudományi cikk, amelyet dr. Kelemen Mózes pécsi ügyvéd a Magyar Jogi Szemle 1929. évi X. kötetében „A jogérzetről” cím alatt tett közzé, amely cikk a jogszabály és a néplélek összefüggésének kérdésével foglalkozva, széles­körű érdeklődést keltett. Nekem nem kell különösen hangsúlyoznom azt, hogy micsoda értéke és jelentősége van vala­mely eszmei cél szolgálatában az egyesületi tevé­kenységnek, hiszen habár tudjuk is azt, hogy a jogtudományt és a jogéletet külön-külön elszige­telt egyéni tudományos tevékenységgel is nagyon jól lehet szolgálni és egy tudományos dolgozat­nak sem jelentőségét, sem belső értékét nem fokozza magában véve az, ha valamely egyesület­tel kapcsolatban jön létre, vagy nyer elterjedést, mégis mindnyájan érezzük, hogy valamely átfogó egyetemes nagy cél következetes és állandó szol­gálatához az erőknek a munkamegosztással kap­csolatos egyesítése mellőzhet­lenül szükséges, mert egy nagy cél következetes és állandó követését, a többé-kevésbé egyoldalú és szétágazó s idő­szakonként abbanhagyó egyéni munka már c­ak az egyéni erők korlátoltsága miatt sem biztosít­hatja. Azt csak az erők tervszerű és céltudatos összefogásával s egymást támogató és kiegészítő munkájával lehet eredményesen szolgálni. Mia egyébre sem gondolunk, mint arra a cselekvésre, ösztönző hatásra, amelyet a társasközösségben végzett munka a társak szellemére, tanulási és alkotási ösztönére állandóan gyakorol, már ezzel is igazolva látjuk az egyesülés szükségességét. Nekem csupán az a kedves kötelességem van hátra, hogy a nagyérdemű pécsi jogászságnak szerencsét kívánjak elhatározásához és sok sikert működéséhez. Meg vagyunk győződve arról, hogy a pécsi jogászság nemcsak a benne rejlő nagy szellemi erő teljességével és a szakadatlan buzgó munka lelkes készségével és eltökélt elhatározásával, hanem egyszersmind annak a belső lelki szükség­nek és a nemzet iránt tartozó kötelességének teljes átérzésével fog a megkezdett munkához látni, hogy szerencsétlen hazánk kultúrájának emeléséből és terjesztéséből reá, mint a nem­zet­ egyik vezetőrétegére háruló feladatot a ma­gyar jogászság tradícióihoz és hivatásához mért legnagyobb erővel és lelkesedéssel fogja a reánk­nehezedő súlyos viszonyok ellenére is betölteni. Ebben a meggyőződésben e mai ünnepélyes alkalommal a legmelegebben üdvözlöm pécsi jogásztársainkat. A nagyhatású előadás után, melyet a hallga­tóság hatalmas tetszésnyilvánítással honorált, Kuncz Ödön dr. budapesti egyetemi tanár, a Gazdaságjogi Intézet igazgatója tartotta meg elő­adását : „Részvényjogunk reformja” címen. Az előadás kivonatát lapunk legközelebbi számában ismertetjük. A következő előadó Bozóky Géza dr., a pécsi egyetem rektora volt, aki „A gazdasági élet és a jog” címen tartott­ előadást.

Next