Pécsi Napló, 1931. július (40. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-07 / 150. szám

1931 Július 7. ­ Somogy cseh túrára indul, ahol 4 mérkőzést játszik. Karlsbad, Asch, Eger és újból Karlsbad a mérkőző helyek. Külföldi eredményei : Lengyelország—Lett­ország 5:0, ВАС—WSC 5:4, Spárta (Prága)— Hadersted 8:4, Románia—MTK 0 : 0. Újpest csapatát táviratilag hazarendelték. A lila-fehérek vezetősége kábeltáviratban utasított Langfeldert, hogy szakítson félbe minden t­ovább tárgyalást és a legközelebbi hajóval térjen haza a csapattal. A Hadonay utcai tenniszverseny. Szép számú nézőközönség előtt tartották meg péntek, szombat és vasárnap Hameri­­ János tennisziskolájának meg­hívásos handicap versenyét, melyen a a PAG és PEAC versenyzői is résztvettek. A versenyt nem ■tudták vasárnap teljesen bevégezni, így az elő­­döntők és döntők kedden, azaz ma délután 4 órakor lesznek megtartva. A nagyon érdekesnek ígérkező döntő versenyekbe Gászl, Vásárhelyi dr., Schmidt­­Jenő dr., V. Massay,Dulánszky Jenő és Dulánszky Jenőné j­utottak be. A női egyes verseny döntőjét már lejátszották, amit Dulánszky Jenőné Zöld Irénnel szemben 7:1, 6:2 arányban nyert meg. A részletes eredményeket a verseny befejezése után tesszük közzé. Keszthelyen épül fel Dunántúl legszebb sport­pályája, a keszthelyi sportpálya régóta vajúdó ügyében újabb jelentős lépés történt. Az Országos Testnevelési Tanács leküldte Keszthelyre sport­pályaépítő szakértőjét, Misley Sándor oki. építészt, aki a város vezetőségével, a gazdasági akadémiával s a Törekvés elnökségével beható tárgyalásokat folytatott a kérdés megoldásáról. A kiküldött szak­értő Malatinszky Ferenc felsőházi tagtársaságában helyszíni szemlét is tartott és a Balaton partján feltöltött területet teljesen alkalmasnak találta sportpálya céljaira. Az OTT kiküldöttje nagy hord­erejű kijelentést is tett. Hírül hozta, hogy az Orszá­gos Testnevelési Tanács az ősz folyamán körülbelül 30.000 pengős hozzájárulást folyósít a keszthelyi sportpálya céljaira. Reischl Imre városbíró ugyan­ekkor kijelentette, hogy tehetségéhez képest a város is hoz újabb áldozatokat. Ha megérkezik az OTT megígért sífélye, Keszthelyen a Dunántúl Legszebb sportpályája épül meg. Vagy ha nem ez lesz a legszebb dunántúli sportpálya, akkor a jó­­keszthelyiek tévedtek. Milano. 5: Éttermi zene. 7.15: Vegyes zene. 7.45: Gramofon. 9: Szim­fónikus hangverseny. Stuttgart. 4.30: Délutáni hangverseny. 7.45: Olasz zene a filharmonikus zenekar előadásában 9: Richter: Hallgatók a zavargók ellen című hang­játék. Wien. 11: Lehmann Lotte éneke gramofonon. 12: Schick-zenekar. 2.20: Szórakoztató zene. 3.50: Kamarazene gramofonon. 7.20: Lenár-zene Andre Ferenc előadásában. 8: Vidám est Berlinből. 10.10: Pauschier-zenekar Sternau V­iktor (ének) közre­működésével. Bán­é­kműsor. KEDD,­­JÚLIUS 7. Budapest. 9.15: A rádió házikvartettjének hangversenye. 9.30: Hírek. 89.45: A hangverseny folytatása. 10.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelen­­tés. 12.05: Hangverseny. Közreműködik Bárány Sziszi (hegedű) és Galetta Ferenc (ének). 12.25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1: Pon­­tos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyaamhirek. 3.30: A „Tündérvásár“ meseórája. Pálföldy Mar­git : A legerősebb magyar. Mese. Felolvassa a szerző. Margit néni rádió üzenetei. Felolvassa Rosner K. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5. Kőrös Andor novellái : 1. Pénz. 2. Sehe­­rezád 1002 éjszakája. Felolvassa a szerző. 5.30: Szalonzenekari hangverseny. 6.30: „A nő társa­dalmi helyzete az ókortól napjainkig“. Balás Mária dr. előadása. 7: Szemelvények a ,,Nótáskert“-ből. Lányi Viktor feldolgozásai, Molnár Imre dr. gyűj­tése. 7.45: „Az író és az újság“. Tóth László dr. előadása. 8.20: A m. kir. Mária Terézia 1. honvéd­gyalogezred zenekarának hangversenye az Angol­parkból. 9.45: Pontos időjelzés, hírek, időjárás­jelentés, ügető versenyeredmények. Majd : Troll Jancsi és Toll Árpád cigányzenekarának hang­versenye a Bodó-kávés­ázból. Berlin. 4.05: Hangverseny. 5.30: Komor Géza zenekara. 7.35: Heti interjú. 8: Zenés est Bécsből. Helyvéd. 7: Cigányzene. 8: Nemzeti dalok gitárki­séret­tel. 8.30: Zágráb. 10.50: Rádiózenekar. Breslau. 4: Szonáták. 4.25: Rádiózenekar. 6.10: A dolgozó nő órája. 8: A munkanélküli zené­szek vonószenekara. 9.25: Szomszédok egymás közt, vidám népszínmű. Leipzig. 4: Könnyű klasszikus zene. 7.30: Jazz két zongorán. 8: Gramofonbemutató. 9.10: Fischer: Riemenschneider látomása című műve. 10.30: Moellendorf-dalolt. SZERDA, JÚLIUS 8. Budapest. 9.15 : A m. kir. József nádor 2. hon­védgyalogezred zenekarának hangversenye. 9.30 : Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállás jelentés ma­gyarul és németül. 12 : Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05 : Járóka Feri és cigányzen­ekarának hangversenye. 12.25: Hirek. 12.35: A cigányzenekar hangversenyének folyta­tása. 1 : Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 4: B. Cseke Vilmos meséi. 4.46: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés,hirek. 5 : „Ahogyan a törvény születik.” Barcsa Zoltán dr. előadása.5.30: Marik Irén zongorah­angversenye. 6 : „Gyerm­ktragédiák.” Irta és felolvassa Wiesin­­gerné Kádár Ildikó. 6.30 : A Székesfővárosi Zene­kar hangversenye a Városligeti Iparcsarnok előtti zenepavillonból. 7.45: Magyari Imre és cigány­zenekarának hangversenye. 8.30 : Kabaréest. Szü­netben lóversenyeredmények. .Az előadás után pontos időjelzés, időjárásjlentés, hírek. Majd a Budapesti Koncert Szalonzenekar hangversenye. Berlin. 4.30: Délutáni zene. 5.40: Wild­­gangs: Kis hétköznapokról című műve­, Heller Zenéjével. 6.20: Szatirikus rajzok. 8.05: Húsz óra egy perc a nagyvárosban, hangjáték zenével. 11 : Tánczene a Berlin-kávéház tetejéről. Belgr­ád. 7: Rádiózenekar. 8.30: Zenei rejt­vény. 9: Énekverseny. Breslau. 4.20 : Szórakoztató zene és tánczene. 7 : Németország állása a világhatalmak közt. 7.30 : Régi operettek részletei gramofonon. 8.30: Szimfo­nikus hangverseny Londonból. 10.45: Gramofon. 10.45: Gramofon. Leipzig. 4.20: Délutáni zene. 7.30 : Granick­­­slaedten operettjeiből. 9.10: Három vígjáték. .Milano. 5: Éttermi zene. 7.15: Vegyes zene. 7.30: Gramofon. 8.45: Operettelőadás, utána étterem zene. München. 5.20 : Könnyű zene. 7.30 : Karének. 8: Hauptmann Crampton-kollégium című szín­műve. 9.30: Rádiózenekar. Prága. 7.05: Orosz kettősök. 9.30: Hegedű­­verseny­. Spanyol szimfónia. Stuttgart. 7.45: Régebbi tánczene a rádió­zenekar előadásában. 8.15 : A cirkusz címen vidám irodalmi zenés egybeállítás. 9 : Homburg-fürdő zenekara. 10.25 : Tánczene Kölnből. Wien. 9.20: Piaci árak, időjárás. 10.50: Vízállás. 11: Cerda-zenekar. 12.30 : Időjelzés, idő­járás, hírek, műsorbem­ondás. 12.40: Gramofon olasz operákból. 5 : Időjelzés, időjárás tőzsde. 5.20: Hangverseny. 5.30: A Salzkammergutról. 5.55: Labdarúgás a középkorban. 6.20 : A fulladásról. 6.35: Tűzvédelem a mindennapi életben. 7: A pályaválasztásról. 7.25 : Időjelzés, időjárás, hírek. 7.35 : Stolyr János a népszerű dalszerző műveiből. 8.30 : Belo­v Gerda műveiből ad elő.9:Hoffmansthal: A fehér legyező című színjátéka Hartmann Frigyes zenéjével. 10.05 : Időjárás, hirek. 10.15: Römisch­­zenekar, Zágráb. 8.30 : Spiller Miroslav zongoraművész játéka. 9 . Tánczene. 13.40—, 1932. máj. k. 11.65—70,z. 11.70—­72, lesz. II. 70, tranzit tengeri jul. k. z. —, leszám. 10.60, aug. k. z.. —, leszám. 11.70. ÉRTÉKTŐZSDE : A tőzsdének ma kedvezőtlen napja volt. A külföldi tőzsdék nem ismerve azt, hogy az államkölcsön ügye sikerült, nagyszabású fedezetlen eladási megbízásokat adtak. A tömeges eladások következtében az értékek árnivója a szom­­bati árfolyamok eset­t vissza. A piac a nagy mennyi­ségű árut aránylag könnyen felvette, úgyhogy a tőzsdeidő későbbi folyamán javult az irányzat. A Kőszén részvények 410-ről 415-re emelkedtek és ennek arányában javultak a többi értékek is. Később a berlini tőzsdéről alacsonyabb árfolya­mokról érkezett jelentés, úgyhogy a helyi piacon is elcsendesedett az üzlet. A tőzsdeidő vége felé kontremin fedezések során az irányzat ismét meg­szilárdult, az árfolyamok újra a napi legmagasabb nívójukra emelkedtek. Általában megállapítható, hogy a tőzsde nagy megnyugvással fogadta a ma­gyar államkölcsön lekötésének hírét és hogyha Bécs és Berlin nem gyakoroltak volna kedvezőtlen hatást a piacra, valószínű, hogy a tőzsdén ma na­gyobb arányú szilárdulás következett volna be. Az utótőzsdén továbbra is szilárd az irányzat. A befektetési piacon az állami kötvények iránt élénkebb az érdeklődés. A valutapiacon Newyork árfolyama 10 pont­tal olcsóbb. Valuták és devizák: Amsterdam 230.17 %— 230.87 %, h. f. 230.00—231.00, Belgrád 10.10— 10.13, d. 10.04—10.12, Berlin 135.50%—136.18%, n. m. 136.00—136.60, Brüsszel 179.75—80.00, b. 79.70—80.10, Bukarest 3.40%—3.42%, f­­3.40— 3.42, Kopenhága 153.25—153.65, d. k. 153.00— 153.60, London 27.83 ötnyolcad—27.91 ötnyolcad, a.f. 27.82—27.97, Madrid 52.75—56.75, pezeta—, Milano 29.96—30.06, f. 29.95—30.25, Newyork 572.10—573.70, d. 571.75—574.75, Oszló 158.25— 153.65, n. k. 153.30—153.90, Paris 22.40—22.47, f. f. 22.50—22.80, Prága 16.94 %—16.99 %, cs. k. 16.98—17.10, Szófia 4.13%—4.17 %, 1. 4.12—4.18, Stockholm 153.45—153.85, s. k. 153.50—154.10, Varsó 64.07%—64.27%, 1. 7. 63.85—64.25, Wien 80.45—80.70, o. sejt. 80.50—80.90, Zürich 110.80— III. 20, s. f. 110.75—111.35. Fix kamatozású papirok : Hadikölcsön 6%-os I—V. 0.23, 5%%-os II—VII. IV. 0.12, VII. 0.13, Kényszerk. 54.5, —54.2, 1914. évi Főv. K. 56. Ferencvárosi sertésvásár déli jelentése : Nyilt­­vásári maradvány 51, érk. 3385, eladás 1210, zárt­­vásári maradvány 77, érk. 284, eladás 103, zsir­­sertés fiatal könnyű 98—­104, nehéz 104—110. Zürich, júl. 6. (Devizazárlat.) Paris 20.21%, London 25.10%, Newyork 516.00, Brüsszel 71.95, Milano 27.03, Madrid 49.00, Amsterdam 207.75, Berlin 122.42, Wien 72.53, Szófia 3.74, Prága 15.28, Varsó 57.85, Budapest 90.12%, Belgrád 9.11 öt­nyolcad, Bukarest 3.07 %. PÉCSI NAPLÓ TŐZSDE Budapest, jul. 6. TERMÉNYTŐZSDE : A kész­árupiacon búzában és rozsban a forgalom nem fej­lődött ki és a hivatalos árfolyamok változatlanok. Áruhiány következtében szilárd volt a zab irány­zata, ára 50 fillérrel emelkedett. Javult még a 8-as takarmányliszt 25 fillérrel. A többi cikkek árai változatlanok. A határidős piacon az irányzat jól tartott, a forgalom csendes. Tengeri sul. k. —, z. 13.32—­35, leszám. 13.30, aug. k. 13.35—37, z. 13.37—38, leszám. 13.40, szept. 13.41—43, z. 13.43—45. lesz. 7. oldal. ERTEKTŐZSDE ZÁRLAT) MALMOK Back 18 I. Bp. 25 75 Király 8.5 Bors 9 Gizella 12 5 Transdan. 1.5 Concordia 1.5 Töröksztm. 19 Viktória Bp. Gőz 20 Hungária 12.5 FAIFAR Ált. Fa — Kronberger — Rézbányás 0.2 Dunahar. — Lignum — Slavonia --­Egy Fa — Hitelfa — Nasici 88 Furnier 2 Amerikai 4 Thék7 Guttmann 11 Malomsoky 9 Viktória Hazai 4 Nemzetifal7.5 Zabolay— Honifa 10 Lichtig 45 Zentav­a— Körösbány. — Ofa 37 Toplicia7 VASMÜVEK Bródi 3.9 Hofherr 2 Chaudoir 5.74 Corvin 10 Kaszab 39 Vegyipar 2.5 Coburg 8.25 Kiessling — Waggon 14.2 Csáky 6 Khüne 4.5 Palágyi 83.1 Gazd.­gép. 3 Láng 47 Rima 35.75 Fegyver 162 Lipták — Rössemann 25 Fém. ker. 37.5 Mag 1.2 Rot­hmüller 335 Franki — M. Acél 28 Schlick5 Danz. Dán 30 M. Belga 119.5 Tendloff 0.4 Ganz.­­11. — Lámpa 35 Vulkán 2.8 Kistarcsai — Mérleg 6 Schuller 20 Győrffy 3­5 Mechanika — Wörner5 BANKOK Ang.-M.B. 64 Osztr.Kit. 37 Forgalmi 64 Fabank 20.75 Wiener 12 Ker. hitel 63 Hazai 41 Bosny.agr. — Közp. Jelz. — Lloyd — Iparbank 20 Városi— Am. bank — Földhitel — Mercur 20 Ált. h. 14 Herm­. 35 Nemzeti 18 M. hitelb. 56 Hungária 170 M.Nemz. 194 Jelzálog 35 H.Slav.jel.­­Ker.bank 93.5 Leszámit. 82.5 Ingatlan 145 Olasz hitel 60 Cseh bank 7

Next