Pécsi Napló, 1932. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

ILI. évfolyam. 1. szám. Egyes szám ára 24 fillér 1932 január 1. Péntek Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy M. u. 10 Kéziratokat nem adunk vissza, Szerkeszt­őségi tel.: 21-09. Kiadóhivatal! tel.: 20-27 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: LENKEI LAJOS Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postán egy hóra 2 P 50 f, egy negyedévre 7 P 50­­. Egyes szám ára: 14 fillér. — 16 oldalas 24 fillér Három kérdés megoldására összpon­tosítja a kormány minden erejét és kéri a nemzet támogatását. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök újévi nyilatkozata Székesfehérvár, dec. 31. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök újévi üdvözlet formájában a következő nyilatkozatot küldi Székesfehérvár vá­lasztóihoz .­­ Legközelebbi feladatainkat világosan meg­határozza az adott helyzet. Mint minden államá­ban a világnak, Magyarországon is a kérdések kér­dése azoknak a bajoknak enyhítése, amelyek gazdasági és pénzügyi téren mutatkoznak. Olyan általános krízis közepette élünk, hogy az alól egyet­len ország sem tudja kivonni magát, többé kevésbé mindegyik érzi az idő súlyát. Magyarország, amelyet a trianoni békeszerző­dés kegyetlen igazságtalansága alapjaiban rendített meg, természetesen magára hagyatottságában még nagyobb küzdelmet foly­tat jövőjének biztosításáért, mint más országok. Ezzel arányosan nehezebb a kormány munkája, amely arra vállalkozott, hogy a nehézségek ellenére is alapot teremtsen a további fejlődésre. Nem­ könnyű feladat ez, mert bizonyos fokig ellentétes szempontok és érdekek összeegyeztetéséről van szó. A helyzet alapos mérlegelése azt mutatja, hogy három fő kérdés van, amelynek megoldá­sára összpontosítja a kormány miben erejét s kell a nemzeti közvélemény támogat­ását. 1. Minden erővel biztosítani kell a gazdasági élet folytonosságának és fejlődésének lehetőségét. 2. Meg kell óvnunk a magyar állam hitelét. 3. Fenn kell tartani a pengő vásárlóerejét, vagy, ami ezzel teljesen azonos, el kell kerül­nünk az inflációt. E célok elérésére a kormány különböző intézke­déseket léptetett életbe, amelyek között vannak n­agyon fájdalmasak és nagyon kényelmetlenek, de a jövő érdekében az országnak kellett vállalnia ezeket. Nyilvánvaló, hogy biztosítani kell az államháztartás egyensúlyát, még­pedig oly módon, hogy amennyire csak tehetjük, teljesíteni tudjuk külföldi fizetési kötelezettségeinket, de ugyan­akkor képesek legyünk biztosítani a gazdasági élet további folytatásához szükséges eszközöket is. Épen ezért kénytelen volt a kormány a túlmére­tezett költségvetéshez jutni és oly mértékben lefaragni, amily mértékben az adott helyzet, szük­ségessé tette. Az állami költségvetés keretében véghezvitt megtakarítások a dologi kiadások terén sajnos nem voltak elegendők ahhoz, hogy elérjük azt a körülbelül 850 millió pengős színvonalat, amelynél magasabb költségvetést jelenleg az or­szág gazdasági ereje és adózó képessége nem bír el. Ez a kényszerhelyzet hozta magával,hogy a kormány kénytelen volt két ízben is hozzányúlni az állami alkalmazottak és nyugdíjasok illetményeihez és arány­ba hozni az általános teherbíró képességgel. A gazda­sági élet köréből hangzottak el panaszok a deviza korlátozások miatt,­­amelyekről el kell ismerni, hogy bizonyos fokig kényelmetlenek, mindazon­által, ha a magyar valutát védeni akarjuk, nem tekinthetünk el ezektől a kényszerintézkedésektől, mert a legéletbevágóbb feladat a pengő vásárló­erejének fenntartása. Meg kell óvnunk magunkat az inflációtól és a leghatározottabban vissza kell utasítanunk azokat a törekvéseket, amelyek az infláció felé szeretnék kormányozni pénzügyi politikánka­t. A vezetésem­ alatt álló kormány gazdasági poli­tikájának legsarkalatosabb pontja az infláció elkerülése. Naiv elképzelés az, hogy csináljunk egy inflációt, de csak bizonyos fokig, mert ki tudja pontosan meghatározni, hogy melyik az a pont, amelyen innen az infláció nem veszedelmes és, amelyen túl az infláció már katasztrófát jelent.­­ Jórészt már életbe léptek a legszükségesebb rendeletek, amelyek hivatva vannak a súlyos helyzetet orvosolni. A kormány legközelebbi munkaprogrammját olyan javaslatok kidolgo­zásának szenteli, amelyek ezekkel a nagy kérdé­sekkel vannak összefüggésben. Az 1932-tős esztendő politikai feladatainak sorát a többszörös állások kérdésének törvény­hozási rendezése, az összeférhetetlenségi kérdés revíziója és a részvénytársasági reform fogják megnyitani. Nyilván mind olyan kérdések, amelyek ugyancsak a gazdasági helyzet kényszere folytán vetődtek napirendre és hivatva vannak az ország szociális nyugalmának fokozására. Nem lekicsinyelendő feladat, ha kellőkép értékeljük a gazdasági és pénzügyi helyzet komolyságát és tudatában va­gyunk annak, amit a bajok orvoslása jelent.­­ Igazságtalan tehát a kormánytól azt követelni, hogy ezeket a kérdéseket tegye félre, esetleg tisztára pártpolitikai kívánalmak megoldása ked­véért és olyan kérdésekkel foglalkozzék, amelyek még tizedrangú jelentőséggel sem bírnak az előb­biek mellett. A kormánynak nagy nehézségekkel kell megküzdenie és felvethetjük azt a kérdést, hogy vannak-e optimizmusra jogosító momen­tumok, amelyek felbátorítanak arra, hogy a fel­adatok sikerében bízzak. Bármennyire is sötétnek akarják egyesek feltüntetni a pillanatnyi hely­zetet, felelősségem tudatában mondhatom, hogy ilyen jelenségek igen­is vannak. Bajainkban vi­gasztalásul szolgálhat az a tény,­ hogy a nálunk is tapasztalható pénzügyi és gazdasági nehézsé­geket az egész világ érzi. Hogy rövidlejáratú köl­­csöneinket visszafizetni nem tudjuk, ebben a nehézségben osztoznak velünk a nálunk sokkal hatalmasabb országok. De mindezeknél a szem­pontoknál is jelentősebb az a megfontolás, hogy a világkrízis kímélt ülése előbb-utóbb el fog vezetni ahhoz a belátáshoz, hogy minden baj legfőbb oka az elhibázott békeszerződésekben keresendő. Bizonyos paradoxonnal azt mondhatnám, hogy mindenki, aki a trianoni békerevíziót kívánja, — vájjon van-e olyan, aki ezt nem kívánná? — a Magyarországra nehezedő gazdasági helyzetben egyik jelét kell látnia annak, hogy ennek a revíziónak mielőbb el kell következnie. A­ végzetes helyzet ön­magát teszi lehetetlenné és szükségszerű kény­szerűséggel fogja megszülni Európa általános politikai és gazdasági struktúrájának megváltoz­tatását. Az az új élet, amelyet a győző hatalmak elképzelése szerint a békeszerződések lettek volna hivatva megalapozni, világszerte csődbe került, napról-napra élesebben proklamálja a benne rej­tőző belső ellentmondásokat. A jobb jövőben fel­ tétlenül át bizni kell és minden magyarnak úgy kell tekinteni a ránk szakadt nehéz esztendőket, mint megváltást azért a boldog életért, amely­hez való jogunkat bebizonyítottuk azzal, hogy a válság idején nem törtünk meg és nem csüg­gedtünk el. Évvégi szemlélődés. Irta: Jánosi Engel Róbert dr. ,The time is out of joint t Kizökkent az idő !” (Shakespeare: Hamlet.) Ismét végére értünk egy esztendőnek. — Az 1931. évtől búcsúzva, kevesen fognak utána sírni, bár nincs ember, ki tisztán látná, hogy mély­pontjára értünk-e már a világgazdasági depresszió­nak, vagy sem. Életösztönünkből merítsünk e nehéz időkben erőt, mely diadalmasan csillog­tassa meg előttünk a „per aspera ad astra” út­­jelzését, hiszen ha ennyi erőnk sem volna már, úgy csakugyan a kétségbeesés következnék. Körülbelül 1925. év óta benne élt a hazai köztudatban, hogy pénzünk stabil és hogy az 1927 január 1-én életbe lépett pengővaluta arany­­értékű voltához szó sem férhet. A feldarabolt Középeurópa gazdasági viszonyai, úgy látszott, lassan konszolidálódni kezdődnek, amely folyama­tot ez év május havában egy villámcsapással szelte szét a „Creditanstalt” összeroppanása. A bécsi események közvetett kihatásaképen első­sorban a Németbirodalom pénzpiaca ingott meg (Donatbank­­), ezenkívül azonban a bizalmat­lanná vált külföld a magyar pénzpiactól is nagy­­összegű rövidlejáratú hiteleket vont el. Ilykép fájdalmas nyári ébredés volt az egész ország számára, mikor a Magyar Nemzeti Bank arany­­készlete annyira megfogyatkozott, hogy a kül­földön többé nem tekintették pénzünket arany­­értékűnek. A külföldi fizetési eszközök árának indokolatlan felhajtását megelőzendő, kénytelen volt a kormány a kötött devizagazdálkodás rend­szeréhez visszatérni. A bankok megroh­anását meg­előzendő, többhetes bankzárlatot kellett elren­delni ; a bankzárlat megszűnésével egyidejűleg augusztus végén bevezették az aranypengőt, mely némi stabilitást hozott a gazdasági életbe. Attól a példátlanul optimisztikus, — üzletemberi meg­ítélés szerint egyenesen könnyelmű, — állampénz­ügyi gazdálkodástól, melyet a Bethlen-kormány különösen az utolsó években folytatott, eleget óvták a kormányt, —­ de eredménytelenül,­­ a pénzügyi szakemberek. Nyilvánvalóvá lett, hogy a könnyelmű államgazdálkodás folytán, az ország a pénzügyi „lét vagy nemlét” kérdése elé került. Az ezen válságos helyzetért elsősorban felelős Beth­len-kormánynak el kellett tűnnie és egy új kormány következett azzal a főprogrammal, hogy a fenyegető állampénzügyi összeomlást elhárítsa. Összes intézkedéseinek tengelyét a pengő értéké­nek megóvása, egy újabb infláció rémének el­hárítása alkotta, amely kérdésben szerencsére nincs nézeteltérés az illetékes tényezők között. Mi, a ma élő nemzedék, egy izben már oly drága tanpénzt fizettünk az inflációért, amilyet az emberiség a napóleoni háborúk óta nem rótt le. Vajha sem nekünk, sem az utánunk következő nemzedéknek nem kellene újból e keserű pohár­ból inni! Az említett központi gondolat szolgálatában kellett elsősorban a túlméretezett államháztartást redukálni. Ennek szerencsétlen összetételében bű­nös ugyan a trianoni békediktátum is, mely a köztisztviselő-családok tízezreit Csonkamagyar- Lapunk mai száma a Rádió-melléklettel 16 oldal

Next